A hiphop világában is maradandót alkotna Depay
Az Atlético Madrid holland játékosa, Memphis Depay, aki korábban a PSV Eindhoven, a Manchester United, az Olympique Lyon és az FC Barcelona csapataiban is szerepelt, már több saját dallal is büszkélkedhet.
Depaynak nemcsak a labdarúgásban, hanem a rapzenében is komoly tervei voltak, amit az edzői közül többen nem néztek jó szemmel. Amikor még a PSV Eindhovenben játszott, a piros-fehérek akkori mestere, Fred Rutten azt javasolta neki, ne ossza meg energiáit a zenélés és a futball között, hanem csak a sportpályafutásával foglalkozzon. Depayra nem hatottak Rutten intelmei: a Hollandiában népszerű Rotterdam Airlines hiphop együttes néhány dalában szerepelt, közben pedig szólókarrierről álmodozott. Az első saját dala, amely a LA Vibes címet viseli, 2017-ben jelent meg.
Depay akkor is kiadott egy számot, amikor menyasszonyával, a modell és televíziós személyiség Lory Harvey-val szakítottak 2018-ban. A No Love című dal többnyelvű, a futballista hollandul és angolul is rappel benne.
A 88-szoros válogatott labdarúgó úgy véli, az eddigi egyik legfontosabb dala a 2020-ban kiadott Blessing (Áldás), amelynek a szövege arról szól, hogy a fiatalok szerinte komoly értékválságban vannak. Egy részlet a dalból:
„Úgy tűnik, mindenki ugyanazt a szart kívánja. Mindenki akar egy kocsit és egy nyakláncot. Ti vagytok azok az emberek, akik panaszkodnak, akik várják az áldást, de elfelejtenek imádkozni.”
Arról, hogy pontosan mit akar üzenni ezzel a számával, egyszer a következőt mondta:
„Azt szeretném mondani ezzel a dallal, hogy a fiatalok gyakran kívánnak valamit, de nem imádkoznak érte. Az anyagi siker önmagában csak ürességet ad. Ismerek milliomosokat, akik végtelenül boldogtalanok, miközben a külvilág úgy gondolja, hogy sikeresek és tökéletes életük van. Az ő példájuk is tanítja, hogy a látszat néha csal. Az igazi sikert az hozza el, ha a magad módján különleges vagy.”
Depay legutoljára 2023 októberében adott ki dalt, a szám a Baby Don’t Play (Baby, ne játssz velem) címet viseli. A játékosnak az idő tájt bőven volt ideje a zenével foglalkozni, ugyanis sérüléssel bajlódott – viszont már ismét bevethető, így a szurkolók az új dalok mellett a gólokat is várhatják tőle.
Kiemelt fotó: YouTube