A járvány olasz áldozatai
Olaszországban a koronavírus rengeteg emberi életet követelt a járvány kezdete óta, az idei nyár pedig a profiklubok terén is elkezdte megtizedelni a mezőnyt. A Chievo Verona mellett több harmadosztályú együttes sem kapta meg az indulási jogot, ami erősen felforgatta a mezőnyt az alsóbb ligákban.
A koronavírus tombolásában Olaszország az egyik legsúlyosabban érintett helyszín volt, amely időszakosan a teljes bezárást is bevezette. A járvány enyhülése nem jelentette azt, hogy a gazdasági nehézségekkel ne kellene számolni, s ez a nyár pedig meg is mutatta, hogy a labdarúgásban is megjelentek a komoly problémák. A Serie B-ben nyolcadik, vagyis az utolsó osztályozós helyet megszerző Chievo Verona a legmagasabban jegyzett együttes, amely bajba került, de a C liga öt klubja sem kapott indulási jogot a következő idényre. A fellebbezések közül csak egy járt sikerrel, a Paganese az Olasz Labdarúgó-szövetség döntése alapján mégiscsak ott lehet a harmadosztály mezőnyében.
A „repülő szamarak” becenévre hallgató veronai klub először 2002-ben jutott fel az élvonalba. A hat szezonon át tartó tagságot egy év másodosztályú szereplés követte, amikor is jött a legnagyobb siker, a Serie B bajnoki címe 2008-ban. A veronaiak ezután 11 éven keresztül voltak ott a legmagasabb osztályban, de 2019-ben már nem tudtak megmenekülni a kiesés elől.
A nyár folyamán a klub pénzügyi gondjai megszaporodtak, s hiába volt több távozója is, bevételt nem tudott generálni. Az elsődleges határidőre nem is tudta beadni a nevezéshez szükséges papírokat Luca Campedelli elnök, mert már akkor is látszott, hogy a klub nem tud megfelelni az adósságmentes elvárásoknak. A fellebbezést ugyan benyújtották, de a CONI ezt elutasította, így pedig az egyesületet kizárták a profiligákból és csak a Serie D-be indulhat el a 2021–2022-es idényben.
A Chievo Verona helyét a következő szezonra a „legjobb” kieső, a tabellán 17. helyen záró Cosenza Calcio veszi át, amely így elkerülte az osztályváltást.
A Sambenedettese Calcio az előző szezont még a Serie C B jelű csoportjának kilencedik helyén fejezte be. Ennek köszönhetően elindulhatott a playoff-ban, ám az ottani menetelése nem tartott sokáig, mert már az első körben a Matelica megálljt parancsolt. A klubnak annak ellenére, hogy a pályán nem szerepelt rosszul, bőséggel akadt gondja. 2020 júniusában Domenico Serafino lett a többségi tulajdonos, de a zenei producer elég gyorsan csődközeli állapotba sodorta az egyesületet. Nőttek a tartozások, aminek a végén 2021 májusában az Ascoli bíróságon kimondták, hogy a klub csődbement. A május 25-i csődaukción Roberto Renzi ajánlatát fogadják el, aki rövid időn belül újjáalapította a klubot Associazione Sportiva Sambenedettese néven, kifizette a tartozásokat és benyújtotta az igényét a Serie C-s indulásra. A FIGC azonban első- és másodfokon is elutasította ezt és az egyesületet visszasorolta a negyedik vonalba.
A Casertana FC a harmadosztály C jelű csoportjának tizedik helyét szerezte meg az előző kiírásban, amivel bejutott a rájátszásba, ám nem élte túl az első kört. A klub számára az egész szezon kínkeservesnek bizonyult, aminek a csúcspontja 2020. december 20. volt, mikor a Viterbese ellen kilenc emberrel álltak ki a pozitív tesztelések és a korábban kihasznált halasztási kérelem miatt. A nyár folyamán többen is elhagyták az egyesületet szerződésük felbontását követően, mert az elnök, Giuseppe D'Agostino bejelentette, hogy nem fogják tudni a fizetéseket biztosítani az új idényre. A klub már június elején jelezte, hogy nem nevez a harmadosztály küzdelmeire, hanem a profiligát hátrahagyva csak a Serie D sorozatában tervezi indulását. A „sólymok” ezzel egyelőre elkerülték a csődöt, de továbbra is nagy erőkkel keresnek befektetőt, aki kisegítheti őket a bajból.
Az egy évtizeddel ezelőtt még Serie A-ban is szereplő Novara Calcio a legutóbbi harmadvonalas küzdelmeket az A csoport 11. helyén zárta, éppen csak lecsúszva a rájátszásról. A stabil középcsapat háza táján márciusban kezdett vizsgálódni a szövetség, illegális kifizetések gyanújával. A hivatalos vádak arról szóltak, hogy a játékosok fizetését nem a klub, hanem egy üzletember állta, aki papíron nem volt semmilyen kapcsolatban sem az egyesülettel. A nyomozás végén kiderült, hogy az égszínkékek anyagi helyzete a koronavírus következtében csaknem lenullázódott. A meg nem nevezett „pénzember” nem is vállalhatott volna semmilyen szerepet a futballban egy korábbi büntetése miatt, így pedig nem tudta hivatalosan megvásárolni a klubot, maradt a szabálytalan út. A szabályok értelmében a piemontiakat kizárták a soron következő idényből a profi osztályokból, sőt, még arról is lehet olvasni, hogy Leonardo Pavanati tulajdonost és elnököt is eltilthatják a labdarúgásban való részvételtől hosszú időre.
Az emlékeinkben még kevesebbet kell visszatekerni, hogy a Carpi Calciót az élvonalbeliek közt találjuk, hiszen a 2015–2016-os idényben szerepelt a Serie A mezőnyében. Egy évvel később még a B osztály rájátszásának döntőjében marad alul, majd az egyenletes süllyedés vette kezdetét, ami az előző Serie C szezon B csoportjának 15. helyén végződött. A klubot tulajdonló két cégcsoport mindegyike nagyon rosszul jött ki a járványból, aminek következményben az egyesület is komoly adósságokba verte magát a 2020-as naptári évben. Idény nyáron közel hétmillió eurós tartozást kellett volna visszafizetni, hogy a nevezésnek megfeleljenek, ám a fellebbezés során beadott kérelmüket másodfokon is elutasította a szövetség, mert hiába kértek halasztást nem tudták garantálni a szezon kezdetig való törlesztést. Most épp ott tart az ügyük, hogy már a város polgármestere is benyújtott egy kérelmet, miszerint a két cégcsoport eladná a városnak a klubot, az önkormányzat kifizetné az adósság egy részét, amennyiben a CONI megadja a harmadosztályú indulás jogát. A helyi lapok szerint elég csekély az esély erre, s időközben a Carpi már beregisztrált a D ligába is.
A sort az egyetlen sikeresen fellebbező klub, a Paganese Calcio zárja, amely az előző idényben a legrosszabbul szerepelt a felsorolt gárdák közül. Az Azzurrostellati a harmadosztály C csoportjának 17. helyén fejezte be a szezont, majd az osztályozó során az AS Bisceglie ellen a jobb bajnoki helyezése okán maradhatott benn. A klub az első regisztráció során elutasítást kapott, mert nem voltak rendben a pénzügyei, de a fellebbezésének helyt adtak, mert mint kiderült az adósságai nem tetemesek, másrészt hosszútávú lejáratúak – a hírek szerint mintegy egymillió eurót kell a következő három évben törleszteni –, s a nézők visszatérése esetén ezt rövid idő alatt is meg tudnák oldani Paganiban.

A 2021–2022-es szezon sorsa egyáltalán nem úgy alakult, ahogy az normál esetben történt volna. A kizárások mellett, a negyedosztály A csoportjában bajnoki címet szerző AC Gozzano jelezte, hogy a jelenlegi körülmények közt nem szándékozik vállalni a Serie C-ben való indulást, anyagi okokra hivatkozva.
A harmadosztály mezőnyében kialakult öt üresedést két részletben tervezték feltölteni. Elsődlegesen a C liga kieső helyen végző együttesei adhattak be kérelmet, hogy megtarthassák tagságukat, illetve a negyedik vonal nem bajnokai közül a kritériumoknak megfelelő együttesek is megpályázhattak két helyet, ami végül három lett.
A kiesők közül a B csoportos Alma Juventus Fano, valamint az A csoportban szereplő US Pistoiese és az AS Lucchese jelentkezett, melyek közül a Fano nem kapott szabad kártyát, miután itt is talált valami kivetnivalót a szövetség a pénzügyekben, így csak utóbbi kettő maradhat a harmadosztályban.
A nyolc Serie D-bajnok mellett pedig végül a H jelű csoportban második helyen végző AZ Picerno – amely átvette a Gozzano helyét, mint legjobb második –, a harmadik pozícióban záró Fidelis Andria, valamint az az ACN Siena juthatott fel, amely az E csoport ötödik helyezettjeként pályázta meg a lehetőséget. A 21. században huzamosabb ideig az élvonalban is szereplő Bianconeri nemrég újjáalakult egy örmény üzletember által és anyagilag most rendkívül stabil lábakon áll, ami sokat nyomott a latba a szövetségnél.
[su_note note_color="#ffffaa"] A 2021–2022-es szezon valószínűsíthető csoportbeosztása pedig a következőképpen néz ki:
A CSOPORT:
AlbinoLeffe, FeralpiSalo, Giana Erminio, Juventus U23, Lecco, Legnago, Mantua, Olbia, Padova, Pergolettese, Piacenza, Pro Patria, Pro Sesto, Pro Vercelli, Renate, Seregno, Südtirol, Trento, Triestina, Virtus Verona.
B CSOPORT:
Carrarese, Cesena, Fermana, Fiorenzuola, Grosseto, Gubbio, Imolese, Lucchese, Matelica, Modena, Montevarchi, Pescara, Pistoiese, Pontedera, Reggiana, Siena , Teramo, Viso , Virtus Entella, Viterbese.
C CSOPORT:
ACR Messina, Avellino, AZ Picerno, Bari, Campobasso, Catania, Catanzaro, Fidelis Andria, Foggia, Juve Stabia, Latina, Monopoli, Monterosi, Paganese, Palermo, Potenza, Taranto, Turris, Vibonese, Virtus Francavilla. [/su_note]