A Juventus a BEK/BL-döntők legnagyobb vesztese

A Juventus globálisan és Olaszországban is a legnépszerűbb klub, köszönhetően csodálatos eredménysorának. Kevesebb szó esik róla, ám nincs csapat, amelyik több Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK)- vagy Bajnokok Ligája (BL)-döntőt veszített volna a Juventusnál. A kilenc fináléból hétszer kikapott a La Vecchia Signora (Öreg Hölgy) becenévre hallgató klub. A Vásárvárosok Kupájában (VVK) két, az UEFA-kupában egy vesztes döntője volt a Juvénak, a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) és az Intertotó-kupában makulátlan a mérlege.

Az 1970-es években a Serie A-ban csillogott a Juventus, remekül igazolt a klub, visszatért az 1930-as éveben látott sikerkorszak. 1972 és 1978 között öt scudettót nyert a csapat. Dino Zoffra, Fabio Capellóra, Roberto Bettegára (is) alapozott a vezetőség, a siker kovácsa pedig egy prágai születésű cseh edző, Cestmír Vycpálek volt, aki 1972 után 1973-ban is bajnok lett a Juvéval. Ő volt az első edző, aki nemzetközi viszonylatban igazán ismertté tudta tenni a Juventust, vele játszotta első BEK-döntőjét a klub 1973-ban.

Az 1970-es évek elejéig az olasz klubok közül az AC Milan, a Fiorentina és az Internazionale nevét ismerte jobban a nagyvilág, ők játszottak BEK-döntőket korábban (az UEFA-kupa csak 1971-ben rajtolt). Az 1973-as év viszont a Juventusé volt, az említett bajnoki arany után jöhetett (volna) a BEK-trófea. Az Olympique Marseille elleni első körös továbbjutás után az egyik legjobb keletnémet csapattal, az 1. FC Magdeburggal került szembe (a másik a Dynamo Dresden volt ez idő tájt.) A Juve lenullázta a németeket, majd következett az addig száguldó Újpesti Dózsa. Az időszak magyar sikercsapata a Stadio Comunaléban 0–0-t játszott, az újpesti visszavágón pedig 13 perc után 2–0-ra vezetett Bene Ferenc és Tóth András góljaival. A Juve két csatára, José Altafini és Pietro Anastasi villogott, utóbbi egyenlített, és idegenben szerzett gólokkal az olasz csapat továbbjutott az elődöntőbe.

Ott a Derby County ellen simán továbbment (3–1, 0–0), a másik ágon viszont a világ egyik legjobb csapata jutott a döntőbe. Az erdélyi származású Kovács István vezette Ajax abban a szezonban a Bayern Münchent és a Real Madridot is búcsúztatta, a fináléban hat olyan játékosa volt a pályán, aki a következő évi vb-döntőben is a kezdőcsapat tagja volt (Wim Suurbier, Arie Haan, Ruud Krol, Johan Neeskens, Johnny Rep, Johan Cruyff). Rep ívelt fejesével szerzett vezetést az Ajax, és végig többet birtokolt a labdát, kapufát is lőtt. A Juvénak egyedül Bettega révén volt egy nagy helyzete, de a csatár elrontotta a fejest. Az Ajax zsinórban harmadik BEK-trófeáját nyerte, hiszen 1971-ben és 1972-ben is hazavitte a serleget.

Tíz évvel később, Giovanni Trapattoni időszakában a Juve újra nagyot alkotott. Trappal tíz év alatt hat bajnoki címet nyert a klub, és az 1982–1983-as szezonban végigrobogott a mezőnyön a BEK-ben. Zoff és Bettega továbbra is a csapat tagja volt, s ekkor már a világklasszis Michel Platini, illetve több világbajnok, Gaetano Scirea, Claudio Gentile, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, Paolo Rossi, továbbá Zbigniew Boniek és Cesare Prandelli is a torinóiaknál futballozott. Fantasztikus csapat volt.

A negyeddöntőben az Aston Villát, a legjobb négy között a Widzew Lódzot búcsúztatta a Juve, a döntőben az osztrák futballtörténelem egyik legjobb edzője, Ernst Happel ült az ellenfél Hamburger SV kispadján. Hiába az olaszoké volt a legeredményesebb támadógépezet abban az idényben (Rossi hat, Platini öt gólt szerzett a sorozatban), a fináléban csak a HSV volt eredményes, Felix Magath révén (1–0). A középpályás bődületes gólt ragasztott a valaha volt legidősebb BEK/BL-döntős résztvevő, a 41 éves Zoff kapujának bal felső sarkába, a Juve megint hoppon maradt.

A következő évben szépségtapaszként a torinói klubé lett a KEK-trófea, két évre rá pedig a Heysel-tragédia árnyékában megnyerte a BEK-et a Juventus Platini tizenegyesével.

1994-ben a Juve újabb elképesztő sikerkorszakba kezdett – ezúttal Marcelo Lippi irányításával. A klub újkori történetének legnagyobb edzője öt scudettót, egy Olasz Kupát, négy Olasz Szuperkupát, egy Bajnokok Ligáját nyert, illetve Európai Szuperkupát és Interkontinentális Kupát is Torinóba vitte. Az egyesület legsikeresebb időszaka hozzá kötődik, ám a torinói szurkolóknak kínzó érzés visszagondolni, hogy sorozatban négy nemzetközi kupadöntőből csak egyet tudott vele megnyerni a klub.

A Fabrizio Ravanelli–Alessandro Del Piero–Gianluca Vialli csatársor elkápráztatta a világot, a megszokottnál korábban őszülő Ravanelli az 1994-ben az UEFA-kupa első körét mesterötössel kezdte a CSZKA Szófia ellen, aztán a CS Marítimo ellen a két mérkőzésen három góllal folytatta. Bizonyos Roberto Baggio is a Juvéban játszott ekkor, ő, Paulo Sousa, Angelo Di Livio, Antonio Conte, Ciro Ferrara, Didier Deschamps és Jürgen Kohler is a csapat tagja volt. A Juve a Borussia Dortmund elleni idegenbeli sikerrel tudott csak döntőbe jutni, ahol az olasz, svéd, kolumbiai, argentin, portugál válogatottakkal tűzdelt Parma várt rá.

A finálét Baggio döntötte el, de nem a torinói, hanem a parmai, a védekező középpályás Dino. Az odavágót az ő góljával nyerte csapata, a visszavágón pedig Vialli bombagóljára válaszolt, a Parma pedig 2–1-es összesítéssel megszerezte a kupát.

A Juve egy hónapra rá visszavágott az Olasz Kupa döntőjében, de keserédes volt a siker, hiszen minden fronton a torinóiak voltak az esélyesek.

1996 is a Juve éve volt, hiszen Lippiék összehozták a második BL-címet. A Real Madridot is félresöpörték Ravanelliék, akik a döntőben az előző évi győztes Ajaxszal játszottak. 1–1 után egyetlen Juve-futballista sem hibázott a tizenegyespárbajban, a hollandoknál azonban Edgar Davids és Jan „Sonny” Silooy is vétett.

Az 1996–1997-es szezonra is brutálisan erős Juventus állt össze: védekező középpályás (Deschamps) és irányító poszton (Zinédine Zidane) két leendő világbajnok játszott, a többiek szimplán portugál, jugoszláv, horvát és olasz válogatottak voltak. A bajnoki cím „természetesen” az övék lett, a Bajnokok Ligájában pedig veretlenül nyerték a csoportkört a Manchester United előtt. A negyedöntőben nem jelentett akadályt a Rosenborg BK, az 1995-ös BL-győztes Ajaxot pedig egyszerűen felpofozták az elődöntőben (összesítésben 6–2).

A Borussia Dortmund története során először játszott BEK/BL-döntőt. Érdekesség, hogy abból a csapatból később Paulo Sousa és Andreas Möller is dolgozott Magyarországon. A finálét Puhl Sándor vezette.

A mérkőzésen Ottmar Hitzfeld csapata nagyszerű taktikával kerekedett Lippi Juventusa fölé. A dortmundiak remekül zártak, mindössze egyetlen kapura tartó lövést engedtek az olaszoknak, miközben Karl-Heinz Riedle kétszer is beköszönt pontrúgás után. Christian Vieri gólját kezezés miatt érvénytelenítette Puhl, Zidane kapufát lőtt, míg Del Piero helyzetbe sem került. Egészen a 65. percig, amikor egy elképesztő sarkazással szépített. Ez volt a Juventus egyetlen kaput eltaláló lövése aznap.

A hajrában Hitzfeld megint nagyot húzott, pályára küldte a sérült Riedle helyén a Dortmundban születetett, ott nevelkedő, és egész felnőtt karrierjét ott töltő Lars Rickent, aki a meccs előtti videózás tapasztalatát mantrázta eközben: Peruzzi túlságosan kint áll a kapujából, Peruzzi túlságosan kint áll a kapujából! Hogy hogyan esett a harmadik német gól? Möller kiugratásával megiramodott Ricken, és a kapujából messze kint álló Angelo Peruzzi fölött a kapuba ívelt (3–1). Eldöntötte a finálét, melyben döntő szerepe volt a háttérstábnak, mely felhívta a figyelmét Peruzzi mozgására. Kohler a Juvéval nem volt rá képes, a Borussiával felért a csúcsra. A Dortmund visszavágott az 1993-as UEFA-kupa-döntőben elszenvedett vereségért.

Az 1997–1998-as szezon egészen a BL-fináléig fantasztikusan alakult, hiszen a Juve bajnokként, erőtől duzzadva, valós esélyesként érkezett meg a Real Madrid elleni döntőbe. Mindkét csapatnak hatalmas helyzetei voltak, Predrag Mijatovics mégis egy lecsorgó labdából szerzett vezetést. A Juve mindent megtett az egyenlítésért, és ha Davids gyengébb lába csak egy kicsit jobb, össze is jöhetett volna. A Juve a harmadik BEK/BL-döntőjét veszítette el 1–0-ra.

A 2002–2003-as idényben a Juve az egyenes kieséses szakaszban az FC Barcelonát és a Real Madridot is kiütötte a sorozatból, az elődöntőben az Interrel és az AC Milannal kiegészülve három olasz csapat játszott. A Milan elleni döntő az egyik legunalmasabb BEK-, illetve BL-finálék egyike volt.

Marcelo Lippi és Carlo Ancelotti óriási taktikai gyürkőzésének 0–0 lett a végeredménye, tizenegyesek következtek. A Juventusban David Trézéguet, Marcelo Zalayeta és Paolo Montero is rontott, így a túloldalon belefért, hogy csak Clarence Seedorf és Tbiliszi későbbi polgármestere, Kaha Kaladze hibázott. A Juve először veszített döntőt tizenegyesekkel, bár ezeket visszanézve ma mindegyiket megismételtetné a játékvezető, az egyiknél Dida nagyjából másfél méterrel a gólvonal előtt rugaszkodott el a rúgás pillanatában.

A Juve-történelem edzőfejedelme, Lippi visszás módon a focienciklopédiába a valaha volt legtöbb BL-döntőt elveszítő edzőként került be.

2010-es évek közepétől Massimiliano Allegri vezetésével még Lippi időszakát is túlszárnyalta a klub, ami a hazai sikereket illeti. Allegri első időszakában (2014–2019) minden évben bajnok lett a csapattal. 2015-ben és 2017-ben a BL-döntőbe is bejutott, de képtelen volt győzni.

2014-ben a csoportból is alig jutottak tovább a fekete-fehérek, egy ponttal előzték meg a harmadik helyen végzett Olympiakoszt, viszont az egyenes kieséses szakaszban simán a fináléig meneteltek. Ott Luis Enrique Barcelonája várt rájuk, amely toronymagas esélyes volt a döntőben. A Neymar–Luis Suárez–Lionel Messi támadóhármas lehengerlő volt egész szezonban, Messi abban az idényben minden sorozatot nézve 58 gólnál állt meg. Csak a Bajnokok Ligájában tíz gólt lőtt és hat gólpasszt adott.

Mégsem a fenomenális hármas egyik tagja, hanem a védekező középpályás Ivan Rakitic szerzett vezetést, amit Álvaro Morata még ki tudott egyenlíteni, ám Suárez kipattanóból, Neymar pedig egy ellentámadásból lőtt gólt, eldöntve a mérkőzést.

A francia Patrice Evra ekkor állította fel a negatív BL-rekordot, ő lett az első játékos, aki négy BL-döntőben volt vesztes csapat tagja. Az AS Monacóval, a Manchester Uniteddel és a Juventusszal jutott a finálékba, és egyedül 2008-ban, a Uniteddel tudott győzni.

2017-ben, máig utolsó BL-döntőjében a Zidane-(siker)korszak kellős közepén futott össze a Real Madriddal a Juventus. Allegri csapatának védekezése a legszebb időket idézte: a csoportkörben mindössze két gólt kapott, a hat egyenes kieséses mérkőzésen pedig egyet, úgy, hogy a Barcelonával is játszott, és visszavágott a két évvel korábbi sérelemért (3–0 összesítésben).

A Real ellen a labdabirtoklás és a kaput eltaláló lövések száma is kiegyenlített volt, Mario Mandzukic briliáns góllal egyenlített. Az utolsó négy olasz labdaérintés alatt nem esett le a földre a labda! A második félidőben megszórták a spanyolok a Juventust, 4–1 lett a vége.

A Juventus európai kupadöntőinek felét sem nyerte meg. A BEK/BL-ben két győzelem mellett hét vereség sorakozik, ezzel negatív csúcstartó a klub. A Vásárvárosok Kupájában két elveszített döntő, az UEFA-Kupában három győzelem és egy vereség a mérleg, míg a KEK-ben és az Intertotó-kupában egy-egy győzelmet aratott a finálékban.

Kiemelt fotó: calciomercato.com