A Juventus kölcsönjátékosa a Serie A egyik nagy felfedezettje
Nagyszerűen teljesít az olasz első osztályú bajnokság, a Serie A egyik újonca, a Frosinone színeiben a Juventustól kölcsönzött Matías Soulé. A 21 éves argentin szélső élete első olyan élvonalbeli szezonjában, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut, immár tízgólos. A fiatal játékos a közelmúltban arról is döntést hozott, hogy hiába kapott olasz útlevelet is, szülőhazája, Argentína válogatottjában szeretne futballozni.
Az újonc létére a Serie A 2023-2024-es idényében sokáig jól teljesítő Frosinone a szezon második felére látványosan összeomlott. Eusebio Di Francesco csapata az utolsó 11 mérkőzését nyeretlenül vívta meg és könnyen lehet, hogy kiesik az első osztályból. Mindezek ellenére a Juventustól kölcsönvett Matías Soulé rendszerint kiváló teljesítményt nyújt a Ciociari színeiben.
Visszautasította az olasz válogatott megkeresését
A támadó, akinek a felmenői között olaszok is vannak, 2003-ban született az argentínai Mar del Platában, majd hatéves korától kezdve a Kimberley utánpótláscsapatban nevelkedett. 12 évesen került át a patinás Vélez Sarsfield akadémiájára, ahonnan 2020 januárjában szabadon igazolhatóként szerződtette a Juventus. Soulé a kettős állampolgársága révén azonnal áttehette a székhelyét Európába, nem kellett 18 éves koráig várnia. A tehetséges támadó a 2021-2022-es idényben 34 mérkőzésen öt gólt szerzett a zebrák olasz harmadosztályban (Serie C) szereplő fiókcsapatában, a Juventus U23 soraiban. Menet közben a Serie A-ban is bemutatkozott, de a legjobbak között csak elvétve jutott szóhoz. Bár a 2022-2023-as szezonban már a torinóiak első keretéhez tartozott, az idénybeli 13 bajnoki fellépésének nagy részében csak epizódszerepet szántak neki. Az első olasz bajnoki gólját a Sampdoria ellen szerezte meg, 2023 márciusában. Klubja tavaly nyáron döntött úgy, hogy a fiatal labdarúgó fejlődése szempontjából az lenne a legjobb, ha több játéklehetőséghez jutna, így kölcsönadták a játékjogát a frissen feljutó Frosinonénak, ahol alaposan meghálálta a bizalmat.

Soulé nagyszerű teljesítményt nyújtott a szezon első felében, az első 19 mérkőzése alatt kilenc gólt szerzett és egy gólpasszt adott a Serie A-ban.
Kiváló teljesítményére az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Luciano Spalletti is felfigyelt, aki megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy hiába játszik az argentin korosztályos válogatottakban, a felnőttek között válassza az olasz nemzeti tizenegyet.
„Beszéltem Spallettivel, és őszintén elmondtam neki, hogy argentinnak érzem magam. Szerette volna, hogy csatlakozzak az olasz válogatotthoz, amit megköszöntem neki, mert nagyon megtisztelő a lehetőség, de Argentína behívójára várok. Argentin vagyok, Argentínában születtem, és ha a szívemre hallgatok, akkor egyértelmű a döntés”
– utasította vissza Soulé a meghívást.
Kiváló ősz, visszafogott tavasz
A tehetséges labdarúgó nagyszerű formában kezdte a Serie A aktuális idényét, ősszel bevette többek közt a Fiorentina és a Bologna kapuját is, duplázott a Cagliari ellen, valamint december végén és január elején a Lazio és a Monza elleni vesztes meccseken is eredményes volt. Ennek ellenére csapata hatékonyságával együtt Soulé góllövő formája is leromlott az évad második felére. Az argentin játékos az AC Milan elleni, 3–2-re elvesztett mérkőzésen egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett február 3-án, azóta viszont az utolsó kilenc bajnokin egyszer sem talált be.
Az idényben eddig lejátszott 30 mérkőzése mindegyikén kezdőként lépett pályára, fiatal kora ellenére az újonc csapat alapembere. Több mint 2600 perc alatt tíz találat és három előkészítés fűződött a nevéhez, összesen 68 kapura lövéssel próbálkozott és jelenleg 9,07-es xG-mutató áll a neve mellett.
Soulé a legjobban a jobb szélen szeret játszani, ahonnan befelé cselez a bal lábára, de jobbal is bátran vállalkozik lövésekre, és gólt is szerzett már a gyengébb lábával. Adott esetben a másik szélen és középen is számításba vehető, de kiváló cselező készsége és robbanékonysága a jobb szélen érvényesül a legjobban. Amellett, hogy technikai tudásával gyakran képes összezavarni az ellenfél védelmét, előszeretettel megy hátra védekezni és a saját térfélen történő labdakihozatalokból is kiveszi a részét.
A Premier League az álma
Az idény első felében mutatott remek játékával a szaúdiak érdeklődést is magára vonzotta, Soulé azonban habozás nélkül utasította el januárban az al-Ittihad megkeresését, még az előtt, hogy a felek egyáltalában tárgyaltak volna.
„Az első pillanatban tudtam, hogy ez nem az az ajánlat, amin gondolkodnom kellene”.
Ugyanakkor a tehetséges szélső bevallotta, hogy nem feltétlenül a Serie A-ban szeretne mindig játszani. Az a legnagyobb álma, hogy egyszer a Premier League-ben futballozzon.
„Az angol bajnokságot szeretem a legjobban. Ha lenne lehetőségem rá, hogy bajnokságot válasszak magamnak, akkor egyértelműen Angliába mennék. Mindenki tudja, hogy ez az egyik legjobb bajnokság, egy álom lenne ott játszani. Ám egyelőre a Juventus labdarúgója vagyok, és természetesen Olaszországban képzelem el a jövőmet”
– beszélt egyszer a vágyairól.
Soulét 2026 nyaráig köti szerződés a „zebrákhoz”, és minden esélye megvan arra, hogy a kölcsönből visszatérve, a 2024-2025-ös idénytől kezdve immár a torinói együttes mezében bizonyítsa a tudását. Ehhez természetesen elengedhetetlen lenne, hogy a korábbinál lényegesen több lehetőséget kapjon a Bianconerinél. Soulé színrelépése idővel akár a Juventus támadójátékának hosszabb ideje fennálló válságán is segíthet.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Getty Images