A kézilabda rövid története
A kézilabda mára európai szinten kifejezetten népszerű sportággá vált, törekvések pedig jelenleg is vannak arra vonatkozóan, hogy világviszonylatban is növeljék a játék népszerűségét. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy a sportágra való intenzív odafigyelésünk nem is indulhatna méltóbb módon, mint hogy a legnagyobb mérföldkövek sorba vételével áttekintjük a kézilabdázás történetét.
ÓKORI KEZDETEK, KÖZÉPKORI FOLYTATÁS
Talán meglepőnek hathat, de a sportág gyökerei egészen az antikvitásig nyúlnak vissza. Az ókori Görögországban bár kezdetben megnevezést nem kapott a játék, több írásos forrás is beszámolt egy olyan tevékenységről, mely során viszonylag kis pályán, kődarabokat, kézzel juttattak el egymáshoz a játékosok. Homérosz Odüsszeiájában uránia néven szerepel a játék, később a rómaiaknál harpastonként vagy expulsim ludere-ként jelenik meg, és főként a nők körében népszerű. Ugyanebben az időszakban elterjedt egy epyskirp nevű játék, amelyet bár tizenkét játékos játszott, főként lábbal, és jóval nagyobb pályán, mint azt a jelenlegi kézilabdázók teszik, de a mérkőzések során engedélyezett volt a kéz használata. Ezt kisebb szünet követte a sportág történetében, a következő néhány évszázadban nem találunk említést a kézilabdáról, ennek oka valószínűleg a Római Birodalom bukása után tapasztalható antikvitással való szembe helyezkedés volt. Az érett középkorban azonban már Franciaországban is feljegyeznek kézilabdára hasonlító sportágat, crosse vagy hoquet néven. Ezeket egyébként a gyeplabda és a jégkorong előzményének is tekintik, bár kézzel is továbbítható volt a labda. Ekkor már a gól fogalma is kezd kikristályosodni, hiszen a játék célja az volt, hogy a labdát egy kijelölt pontba (többnyire zászló, lyuk) juttassák. Ugyanebben az időszakban a német lovagköltő, Walther von der Vogelweide verseiben többször tesz utalást egy bizonyos Fangballspiel nevű sportágról (kapó, fogó labdajáték – szabad fordítás, a szerk.). Szintén erre az időszakra tehető egy kiemelten fontos változás a sportág történetében, a 12. század végén, 1198-ban ugyanis először játszottak tornacsarnokban mérkőzést (korábban ugyanis kizárólag szabadtéri játékról beszélhettünk). Minderre Halle városának Holger Nilesen nevű oktatási intézményében került sor.
ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK
Ezt ismét néhány évszázados nyugvópont követte a sportág történetében. Az említett játékokat természetesen továbbra is űzték, azonban a kézilabda mai értelemben vett szabályozásának megalkotása még váratott magára. Több tényezőre is ki kell térnünk azonban, mielőtt eljutunk a modern kézilabdázás alapköveinek letételéhez. Az egyik a történelmi kontextus, mely a futball és úgy általában a mai sportágok kialakulását vizsgálva kiemelten fontos. Az ipari forradalom hullámai javítottak az emberek életszínvonalán, a gépesítés következtében megnőtt a szabadidő, így jelentős fejlődés következett mind a kultúra (a modernizmus megjelenése és elterjedése, a század végén a film feltalálása), mind pedig a sport terén. A kézilabda „reformkora” is ebben az időszakban indul el, azonban ennek tárgyalása előtt még egy szempontot meg kell említenünk. Az 1840-től 1860-ig tartó időszakban kristályosodnak ki az alsó-és középfokú intézmények testnevelési alapelvei. Myroslav Tyrs (aki egyébként eredeti foglalkozását tekintve művészettörténész volt) Jindrich Fügner társaságában alkotta meg a Sokol mozgalmat. Ez egy igazán különleges kezdeményezés volt, jelmondatuk, az „ép testben ép lélek” máig ismert (bár eredetileg nem tőlük származik). Tyrs előéletére azért is volt fontos kitérni, mert a testmozgás szabályozásának is igyekezett intellektuális keretet adni. A Sokol ugyanis nyilvános viták és eszmecserék útján próbálta megalkotni az intézményes sport kereteit. Két igazán említésre méltó öröksége volt a mozgalomnak, a Sokol sletek (szabad fordításban sólymok rajzása), amelyek hatalmas tömegrendezvények voltak, ahol különböző előadások, performanszok kíséretében került sor edzésekre, a másik pedig, hogy Tyrs megalkotta a „testképzés abécéjét”, mely egységesítette a tanulók testnevelésének irányelveit.
A Sokol mozgalom ismertetése azért volt lényeges, mert a modern kézilabdázás teoretikusai is a Tyrs-hez közeli szellemi körből kerültek ki. A hazena nevű cseh játék (ma is így nevezik a nyelvükön a sportágat) ugyanis már szinte kísértetiesen hasonlított arra, amit ma kézilabdának hívunk. Ennek a szabályrendszereit két cseh testnevelőtanár, Václav Karas és Antonin Kristof dolgozta ki. A játék először a cseh fővárosban, Prágában debütált, majd az ország többi nagyvárosában is hatalmas sikert aratott. A keretek ekkor már majdnem teljesen megegyeztek a mai kézilabdáéval. A pálya mérete 48*32 méter volt, a kapu előterét ugyanúgy egy 6 méter alakú félkör szegélyezte, a kapu 2 és 2,4 méteres oldalakkal rendelkezett, a játékidő pedig 50 perc volt, melyet már ekkor is két félidőben, szünettel játszották. A hazena egységes, mindenhol elfogadott szabályrendszerének megalkotása is erre az időszakra tehető, maga a játék 1905-ben alakult ki, míg a szabálykönyvet 1908-ban hozták nyilvánosságra.
KIALAKULÓ NAGYHATALMAK
Szintén ezekben az években kezdődött el a sportág újbóli előretörése Skandináviában és Németországban. Előbbi helyen a dán haanbold (a megalkotó Holger Nielson volt), utóbbi országban pedig a torball (Hermann Bachmann szellemi terméke) tett szert nagy népszerűségre. Volt tehát a sportág történetében egy igen rövid, ám annál fontosabb időszak, mikor a három „ősjáték” fejlődése szinte párhuzamosan haladt. Fontos kiemelni, hogy mindhárom szabályrendszere már kísértetiesen hasonlított a mai kézilabdáéra. Így tehát arra kérdésre, hogy pontosan hol fektették le a mai kézilabda alapjait, nem lehet egyértelmű választ adni. Ráadásul, hogy földrajzilag még tovább tágítsuk a spektrumot, a huszadik század legelején Oroszországban és a balkáni területeken is kurrensen fejlődött a kézilabda (szinte már ekkor kezdenek kikristályosodni a mai kézilabda-hatalmak). Ennek egyébként a hazenához volt köze, ugyanis az akkor cseh területen tanuló orosz diákok beleszerettek a játékba, és később hazatérve sem feledkeztek meg róla. Az iskolákban elterjedté vált a hazena oktatása, 1915-ben, Harkovban tizennégy csapat részvételével rendeztek nagyszabású tornát. A sportág fejlődése aztán az 1917-es bolsevik hatalomátvétel és a radikális paradigmaváltás miatt megszakadt.
A három sportág tehát nagyjából egyforma ütemben fejlődött, azonban a szabályrendszerekben voltak olyan apró, ám mégis fontos különbségek, melyek miatt lehetetlen volt egységes tornákat rendezni. A három alapjáték összefésülése a német Karl Schelenz nevéhez fűződött, aki 1917-ben, Berlinben hozta nyilvánosságra az új szabálykönyvet. Majd egy évtizeddel később, 1928-ban pedig megszületett a sportág első nemzetközi szervezete, az Amatőr Kézilabdázók Nemzetközi Szervezete (FIHA), melyet 1946-ban, Koppenhágában neveztek át Nemzetközi Kézilabda Szövetségre (IHF).
OLIMPIA ÉS A VILÁGESEMÉNYEK
Hatalmas jelentőséggel bír a játék történetében az 1936-os olimpia, a berlini játékokon ugyanis bemutatósportágként szerepelt a kézilabda is. A kereteket ekkor huszonkét játékos alkotta, akik közül egyszerre tizenegyen voltak a pályán. A mérkőzéseket szabad téren játszották, a tornán hat csapat vett részt. Az aranyérmet Németország csapata szerezte meg, mellettük Ausztria és Svájc állhatott még dobogóra, a magyar válogatott pedig a negyedik helyen végzett. A nemzeti válogatottunkban ekkor a legtöbb játékos az Elektromos MSE csapatát erősítette, őket hét sportoló képviselte, míg az Újpestből öt kézilabdázó érkezett.
Ezt követően néhány évtizedes szünet következett a kézilabda olimpiai történetét tekintve, azonban egy fontos változás ebben az időszakban is történt. Az 1940-es években, Dániában indult a modern kézilabda csarnokokba költözése, úgy tartották ugyanis, hogy így egy szélesebb közönséget érhetnek majd el. 1966-ig beltéren és szabadtéren is játszották a kézilabdát, ezt követően azonban csak a sportág benti formája maradt fenn.
A férfi kézilabda aztán az 1972-es müncheni olimpiától kezdődően a játékok állandó sportága lett, négy évvel később, Montrealban pedig a hölgyek is csatlakoztak. A férfiak legeredményesebb nemzete Franciaország, akik két arany mellett egy ezüstöt és egy bronzot is szereztek, a nők listáját a háromszoros győztes Dánia vezeti.
A világbajnokságok története 1938-ban kezdődött, ekkor a győzelmet az olimpia után ismét Németország szerezte meg, ezt követően azonban a következő seregszemlére csak 1954-ben került sor, majd három, illetve négy évente követték egymást a világbajnokságok (az utóbbi évtizedekben, 1993 óta pedig két év telik el az egyes események között). A legeredményesebb csapat ebben a tekintetben is a francia válogatott. A hölgyek első világbajnokságának 1957-ben Jugoszlávia adott otthont, itt még rapszodikusabbak voltak az időpontok, 1993 óta azonban itt is állandósult a kétévenkénti rendezés. A legtöbb aranyérmet Oroszország (illetve korábban a Szovjetunió) szerezte.
A kézilabda gyökerei tehát bár egészen az ókorig nyúlnak vissza, a sportág a tizenkilencedik, de még inkább a huszadik században kezdte elnyerni mai formáját. Jelenleg európai szinten egy kifejezetten népszerű sportágról beszélünk, azonban az évtizedek során konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy szintet csak akkor léphetne a kézilabda, ha angol nyelvterületen is növelné a jelentőségét. Ezirányú törekvések vannak, a fejleményeket pedig kíváncsian figyelhetjük.
Szerző
