A kiszakadó gólzsákok helyett sakkjátszmába torkollott a francia–belga, ahol a mattot Deschamps vitte be
A legerősebbnek vélt nyolcaddöntős párosítás két olyan válogatott mérkőzését hozta, amely a csoportkörben csupán egy-egy mérkőzést tudott megnyerni, és mindössze két-két szerzett gól állt a nevük mellett, pedig mindkét oldalon bőven adódtak lehetőségek. A franciák 5,7-es várható gól mutatóra szerezték ezt a kettőt, amiből az egyik ráadásul öngól volt, és a belgáknál is volt egy alulteljesítés, ezt tetézték Romelu Lukaku érvénytelenített góljai. Azt lehetett várni, hogy esetleg megfordulnak a negatív tendenciák, ám Domenico Tedesco másképp gondolta.
Didier Deschamps-nál túl sok nyitott kérdés nem volt a kezdőcsapatot illetően, hiszen a hosszú keresgélés után megint arról beszélhetünk, hogy egy világesemény elejére kialakult az a mag, amitől nem hajlandó tágítani. Az osztrákok elleni nyitó mérkőzés sokszor kontroll nélküli rohanásba csapott át, így a holland válogatottal szemben már az N’Golo Kanté, Adrien Rabiot kettős kiegészült Aurélien Tchouaménivel, ezzel még több stabilitást adva a csapatnak. Egyedül a „fent” játszó hármasban volt egy kérdőjel, azaz, hogy vajon ki kezd Antoine Griezmann és Kylian Mbappé mellett/között. A választás végül az utolsó csoportmeccsen a kispadon ülő Marcus Thuramra esett.
Domenico Tedesco eközben egy olyan kezdőt rakott fel, amiben több meglepő nevet is találhattunk. Emiatt a lehetséges védekezési szisztémát sem sikerült eltalálnia az UEFA produkciós stábjának, amikor felvázolták a csapatot. Az említett váratlan nevek közé tartozott az eddig negyedórát játszó Lois Openda, illetve Yannick Carrasco, akinek a szereplése annyira nem vet jó fényt a szaúdi bajnokságra, mint Kantéé, bár az igazat megvallva a topligákból érkező riválisai (Leandro Trossard és Dodi Lukebakio) sem váltották meg a világot.
Tedesco igazi arca I.
Bár a RB Leipzig és a Schalke 04 korábbi edzője a kölni edzőképzőn Julian Nagelsmann vetélytársa volt, sőt ő volt az osztályelső, ám a németek jelenlegi szövetségi kapitányával ellentétben Tedesco csapatait sosem a kezdeményező futball jellemezte. Ezért is tűnt érdekes vállalásnak, hogy egy olyan válogatott élére nevezzék ki, ahol a játékosok képessége és egója alapján néhány összecsapás kivételével nem teheti meg, hogy második szándékból játsszon.
Az Európa-bajnokságon is főként magasan támadtak le, emberezve, amikor viszont nem, akkor egy 4–1–4–1-es középső blokkban álltak fel, amiben a románok és az ukránok is bőven találtak réseket.
A villámgyors támadókkal és nyomástűrő játékosokkal felálló franciák ellen sem az el-elcsúszó letámadás, sem a hézagos védekezés nem tűnt jó megoldásnak, ez pedig előhozta a régről ismert Tedescót.
A találkozó előtt sokféleképpen értelmezhető felállás így védekezésben egy középmagasan meghúzott 4–4–2 lett, amiben Openda és Lukaku volt elöl, míg Kevin De Bruyne a dupla hatosban foglalt helyet Amadou Onana mellett, Carrasco pedig hiába került be a kezdőbe, nem a bal szélen mozgott, ahol betagozódhatott volna időszakosan ötödik védőnek, hanem ez a feladat Jérémy Dokura szállt át. A masszív védekezéssel megpróbálták a szélre terelni a franciákat, és annyira tömören zárni a két négyes láncukkal, hogy az eddig a nagy helyzeteiket kihagyó gallok előtt most egy se adódjon.
Tedesco igazi arca II.
A szívós, rendezett védekezést szokta megkapni bóknak a német-olasz tréner, csakhogy e mellett állandó kritika vele szemben az igazi mankók nélküli, kreativitásban szegény, kockázatkerülő támadásszervezés. Ez köszönt vissza a hétfői mérkőzésen is, pedig a francia támadók maximum testben voltak ott a letámadásoknál, de valódi nyomást nem helyeztek a belgákra, és területszűkítésről sem beszélhettünk.
.jpg.webp)
Ennek ellenére valódi kidolgozott támadásépítés nem volt belga oldalon, hanem a William Salibával birkózó Lukakut célozták a hosszú indítások, az ebből származó lecsorgókat a vonalak közé belépő Carrascónak kellett volna összegyűjteni, míg a pálya másik felén Openda próbált a mélységbe indulni és futóversenyeket vívni Dayot Upamecanóval, miközben egy az egyben, vagy akár túlerővel szemben is megpróbált bontani Doku. Egyik sem egy olyan elképzelés, mely indokolná De Bruyne visszahúzását a védelem elé.
Türelem és finomhangolások francia oldalon
A franciáknál az említett látszólagos presszingen kívül konkrét tervvel álltak elő arra az esetre, ha a belgák mégis felállnak a tőlük megszokott labdás formációjukba, a 3–2–5-be a félpálya környékén. Ez egy 4–5–1-es alakzat lett volna, amiben a jobb szélen helyezkedő Antoine Griezmann segíthetett Jules Koundénak duplázni Dokut. Már többször döntött amellett Deschamps, hogy Mbappét egyedül hagyja elöl bóklászni, míg a center a csapatkapitány helyett zár vissza a bal szélen. Most ezt nem tette meg Thurammal, miközben Mbappé nem egyszer légüres térben bóklászott labda nélkül, így pedig Rabiot volt kénytelen kimozogni Théo Hernandez elé, húzva magával a négyes láncot, ezzel több esélyt adva Dokunak egy olyan párharcra, amibe a távolság okán nem tud beleszólni Griezmann. A második félidőre ebbe úgy nyúlt bele Deschamps, hogy Rabiot többször egészen a védelmi vonalig visszalépett, ellensúlyozva a potenciális létszámhátrányt.
Labdával ez első pillanattól kirajzolódott a franciák terve, amit nem bonyolítottak túl, ugyanis a Real Madridnál kényszerűségből többször is belső védőként bevetett Tchouaméni lépett vissza a két középhátvéd közé, mellé, legtöbbször a szélességet pedig a szélső védők adták. Előfordult, hogy Mbappé és Hernandez váltott és a balhátvéd jött be a félterületbe, az ellenkező oldalon azonban nem nagyon esett meg hasonló. A jobb szélen Koundé később csatlakozott a támadásokhoz, sokszor lendületből érkezett meg a támadóharmadba, így nehezítve az időszakosan szárnyvédőnek visszakényszerített Doku dolgát. Végül épp az ő lemaradása ágyazott meg az első félidő legnagyobb francia lehetőségének, Thuram fejesének, aki egyébként, ahogy a passztérkép is mutatja, szinte teljesen el volt különülve a többiektől.
A kockázatkerülés valójában kockázat?
Mindkét edző elégedett volt a látottakkal vagy nem akart belenyúlni drasztikusan a meccsbe, miután mindössze egy-egy csere történt a csapatoknál a 88. percig. Ezek a változtatások viszont új impulzusokat adtak.
A belgáknál a 63. percben lejött Openda, az őt váltó Orel Mangala érkezésével pedig De Bruyne mehetett egy sorral feljebb. Az egycsatáros játékra való átállás következtében Lukaku már szabadon választhatta meg, hogy melyik francia belső védővel akar megütközni.
Bár Saliba után Upamecano ellen sem volt túl sok sikerélménye (összesen tízből két megnyert párharcra futotta a 90 perc alatt a két védővel szemben), de abból a kevésből lövőhelyzetek adódtak a belgák előtt, ám Mike Maignan mindig hárított.
A franciáknál a négy próbálkozásig jutó, ám a mezőnyben észrevétlen Thuram helyett – egy perccel a belga csere előtt – érkezett Randal Kolo Muani, aki ha kellett visszamozgott a középpályáig, pótolva Mbappét, illetve a mezőnyben is igyekezett hasznos lenni. Csattanóként egy olyan támadás végén vált hőssé, ami már számtalanszor végbement, avagy a két négyes lánc szélén ment az adogatás, majd középre kerülve jöhetett volna egy távoli lövés, vagy a büntetőterületen belülre juttatott labdát valaki nem igazán jó pozícióból, szorított helyzetből kapura tehette volna. A 85. percben egy ilyet el is vállalt Kolo Muani, nem is találta el túl jól, ám a blokkolni igyekvő belga középhátvéd, Jan Vertonghen lábáról a belga kapuba pattant a labda.
Domenico Tedesco a kezdetektől átadta labdát a kontrák reményében, a francia középhátvédek sakkban tartását célozva pedig a két támadója tudatosan nem zárt vissza mélyre, akkor sem, amikor már a tizenhatosuk előtt adogattak a franciák. E döntések következtében viszont rengeteg rossz minőségű lövés érkezhetett Griezmannéktól, és ez végül a belgák vesztét okozta.
Kiemelt fotó: Reuters
Szerző
