A klub, amely sosem fizetett játékosért, mégis kilencszeres bajnok
A paraguayi Nacional Asunción a dél-amerikai ország egyik tradicionális klubja. Az egyesület az 1904-es alapítása óta azt a régimódi elvett vallja, hogy nem fizet játékosért átigazolási díjat, működése alatt kizárólag ingyen vagy kölcsönben szerződtetett labdarúgókat. Ennek ellenére sikeres, még a modern időszakban is szerzett bajnoki címeket és játszott rangos nemzetközi kupadöntőt.
A Club Nacionalt 1904-ben az asuncióni nemzeti egyetem diákjainak egy csoportja alapította. Az egyértelműség kedvéért érdemes őket Nacional Asunciónnak nevezni – nem összetévesztendő a névadóként szolgáló uruguayi Nacionallal.
Az alapítók az egyetem és a montevideói klub után nevezték el a paraguayi egyesületet, ráadásul még az uruguayiak pajzs formájú címerét is átvették, melyre a nemzeti színeket helyezték. A mai napig a piros-fehér-kék trikolór a használatban lévő színösszeállítás, de az első mez még tiszta fehér volt az egyetem szerelése után. Paraguayban az 1900-es évek elején alapították az első klubokat, az országos labdarúgó-szövetség öt alapítótagja közt a Nacional is szerepel. A csapat a kimagasló utánpótlásnevelése révén az Academia becenevet kapta.
Sikerek az elvek mentén
Ezzel együtt mégis Paraguay legsikeresebb klubjai közé tartozik, amely nemzetközi szinten is maradandót tudott alkotni. A hőskorban kevesebb hátrányt jelentett ez a játékospolitika, hiszen a Nacional nagyszerű utánpótlásképzésre támaszkodhatott. Az idő előrehaladtával lett egyre nehezebb a dolga, érthető módon nem is tudott folyamatosan a legmagasabb szinten maradni, többször is kiesett a másodosztályba. Azonban mindig sikerült visszaküzdenie magát a paraguayi élvonalba, még nemzetközi kupainduló is volt.
A Nacional nem csak a kronológiai sorrendben, hanem a bajnoki címek számában is a legjobb ötös tagja kilenc elsőségével. A rekorder Olimpia Asunción 46 bajnoki címmel rendelkezik, az ugyancsak Obrero negyedben székelő nagy rivális Cerro Porteno 34, a veterán Roque Santa Cruzt jelenleg is foglalkoztató Libertad 22, míg az első két kiírást megnyert Guaraní 11 alkalommal volt a legjobb.
Hosszú várakozás után újra a csúcson
A szokása mellett kitartó egyesület a helyi bajnokság kezdeti időszakában az 1909-es és az 1911-es pontvadászatot nyerte meg – utóbbit veretlenül. Ezt követően 1924-ben, 1926-ban, 1942-ben és 1946-ban bajnok volt, majd több mint 50 éven át egyszer sem. A csapat megjárta a másodosztályt, és úgy tűnt, hogy már nem közelítheti meg egykori sikereit. Ennek ellenére a szigorú elvekről továbbra sem mondott le, noha a Nacional egyre kevésbé volt vonzó célpont a játékosok számára.
Akkoriban erősítette a csapatot Marcos Riveros és Marcos Melgarejo, akik mindketten a Nacional meghatározó alakjai voltak és a paraguayi válogatottban is szerepelhettek.
A klub összesen nyolc alkalommal vett részt a kontinens első számú nemzetközi sorozatában. A Libertadores-kupában a Nacional egy kivételtől eltekintve idejekorán búcsúzott, azonban 2014-ben egészen a döntőig menetelt. Az akkori szereplés alkalmával a leggyengébb mérleggel jutott a legjobb 16 közé, mégis kiejtette az argentin Vélez Sarsfieldet és az uruguayi Defensor Sportingot, ám a fináléban a San Lorenzo 2-1-es összesítéssel jobbnak bizonyult.
2014-ben Libertadores-kupa döntőig menetelt a Nacional (Forrás: tn8.tv)Az elmúlt években is élcsapatnak számítottak a paraguayi bajnokságban, így bár 2019-ben a Libertadores-kupa selejtezőjében elbuktak, rendszeres szereplői a második számú sorozatnak, a Copa Sudamericanának.
A Nacionalban nevelkedő országos legenda
A paraguayi labdarúgás legnagyobb alakjának tartott Arsenio Erico a Nacional nevelése volt, később pedig többször visszatért a csapathoz. Első alkalommal 1930 és 1931 között futballozott itt, majd a Bolíviával vívott Gran Chacó-i háború miatt szünetelt a bajnokság, Erico pedig a helyi vöröskereszt csapatával Argentínába ment focizni, hogy pénzt gyűjtsön hazája számára. Ekkor figyelt fel rá az Independiente, melyet 1934-től 1947-ig erősített (menet közben egyszer, 1942-ben visszatért), összességében az argentin csapatnál 325 meccsen 295 találat fűződött a nevéhez.
Arsenio Erico Nacional nevelés volt (Forrás: digitaloceanspaces.com)A távozását követően kizárták őt a paraguayi válogatottból, addig a született gólgyáros 56 mérkőzésen 26 gólt lőtt a nemzeti csapatban. Az 1938-as világbajnokságot megelőzően az argentinok óriási összeggel csábították, hogy vegye fel az állampolgárságot és erősítse az Albicelestét, ő azonban nem volt hajlandó megtagadni hazáját. Képességeiről mindent elmond, hogy Alfredo di Stéfano akkoriban őt nevezte a példaképének.
Erico a régi időszak egyik legjobb játékosa volt, ám mivel nem szerződött Európába és nem játszott nagy tornákon, nem tudott szélesebb körben ismertté válni. Nevelőcsapata nagy becsben tartja az emlékét, hiszen az 1977-ben elhunyt legendás játékosról nevezték el a Nacional stadionját.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: goal.com