„A Knicks olyan volt, mint egy jó rockbanda” – 30 for 30: When the Garden Was Eden

Az 1960-as és 70-es évek a legmeghatározóbb évtizedek az Egyesült Államok történelmében. A polgárjogi mozgalmak, a vietnámi háború és az általános elégedetlenség hatása a sportban is érződött, a New York Knicks úgy rakta le egy korszakos csapat alapjait, hogy a játékosokat bármikor behívhatták a seregbe. A 30 for 30 52. epizódja Michael Rapaport rendezésében ás az események mélyére.

null


New Yorkról általában kétfajta kép él a fejünkben: az amerikai metropolisz egyrészt a világ (egyik) pénzügyi és gazdasági központja, másrészt láttunk jó néhány Woody Allen-filmet, tehát ismerjük a város kulturálisan pezsgő oldalát is, a számtalan színházat, a jazzt, a kifinomultságot. Bár persze ezek mindig felületes benyomások, a When the Garden Was Eden alcímen futó 30 for 30-epizód rögtön meg is erősít minket ezekben, hiszen kellenek ahhoz, hogy kontrasztot képezzenek az 1960-as évek NBA-jével szemben.



A liga ugyanis ekkoriban igencsak gyerekcipőben járt, a meccsek látogatottsága alacsony volt, gyakran nem is közvetítették ezeket a televíziós csatornák, egyáltalán nem volt még ekkor presztízse a ligának, mint manapság. Ráadásul a Knicks vezetői számára kifejezetten fájdalmas volt, hogy a város gazdasági és kulturális vezetői nem fordultak meg a Madison Square Gardenben, a korábban említett kifinomultságnak még nem volt része a meccsre járás.


Ez azonban hamarosan megváltozott, ugyanis a 60-as évek végén valódi sikertörténet kezdődött New Yorkban.


A Knicks etnikai és kulturális értelemben is igazi olvasztótégely volt, ami abban a korszakban még egyáltalán nem számított általánosnak.


És ahogy említettem, ennek a gárdának a felépítése korántsem volt egyszerű feladat, hiszen az ismertetett világpolitikai folyamatok a játékosokat sem kerülték el, többeket hívtak be – igaz leginkább tartalékosként – a seregbe.


Ilyen esetben az is teljesen releváns kérdés, hogy a játékosok miként viszonyulnak egymáshoz, hiszen nem ritkán ők is a politikai törésvonalak két oldalára kerültek. A csapat tagjai kiemelték, hogy természetesen ők is beszélgettek az akkoriban fontos témákról, de inkább csak csapaton belül, és nagyon figyeltek arra, hogy ha voltak is konfliktusok, ezek ne kerüljenek a nyilvánosság elé.


„A különbségek kölcsönös tisztelete”


– ez volt a csapat jelmondata ebben az időszakban.


Michael Rapaport munkája hasonlóan épül fel, mint a korábban már bemutatott Detroit Pistons-epizód. Egyesével ismerjük meg a csapat tagjait, majd a közöttük lévő kémia is középpontba kerül. Bemutatkozik például Willis Reed, akit a többiek úgy jellemeznek, hogy Michael Jordanen kívül nem láttak még ekkora küzdőszellemmel rendelkező játékost (egy alkalommal például még verekedésbe is keveredett a pályán). De kosárlabdázóként itt bontogatta a szárnyait az a Phil Jackson is, aki később edzőként lett meghatározó figurája a sportágnak.


„Ha Phil bejött a pályára, mindig történt valami. Volt, hogy rögtön szerzett öt labdát, de olyan is, hogy hamar lefaultolt mindenkit”


fogalmaznak vele kapcsolatban a többiek.


A csapat nem sokkal később az NBA egyik meghatározó együttese lett, 1970-ben és 1973-ban is bajnoki címet szereztek, de ami ennél is fontosabb, képesek voltak megszólítani azt a réteget, akik korábban nem jártak a mérkőzésekre.


A sikereknek (és a csarnok renoválásának) köszönhetően Robert Redfordot, Woody Allent vagy épp Dustin Hoffmant is gyakran látták a Madison Square Gardenben – kialakult az a miliő, ami máig jellemzi a Knickset, és amire a megszólalók csak „New York-stílusként” hivatkoztak.


Rapaport remek filmje egyébként egy könyvből készült, amit Harvey Araton, a New York Times veterán szerzője jegyez. A 2011-es kötetben a csapat korábban említett játékosai és szurkolói mesélnek a sikerekről, miközben a szerző szándéka szerint a Knicks végre felkerül arra a polcra, ahová való. Ebben a folyamatban jelenthet fontos lépést Rapaport filmje is.



2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wind): Széllel szemben

24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi

25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”

26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból

28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”

31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”

33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”

36. epizód (You Don’t Know Me): Min múlik a siker?

39. epizód (Hawaiian: The Legend of Eddie Aikau): Természetes közegük a víz

42. epizód (Big Shot): „Két dolgot csináltak. Rekordokat döntöttek és nyertek”

43. epizód (This is What They Want): Én nem azért játszottam, hogy barátokat szerezzek

44. epizód (Bernie and Earnie): Ha két ember érti egymást

46. rész (Price of Gold): „Amerikának nem erre volt szüksége”

48. rész (Bad Boys): Ha nyersz, hatással vagy az emberekre”

49. rész (Slaying the Badger): „Olyan, mint egy F1-es hétvége és egy maraton keveréke”

51. rész (The Day the Series Stopped): Meghatározó élmény, minden értelemben


Kiemelt fotó: ESPN