„A Kölyök sztorija hamarosan folytatódik” – interjú Borics Ádámmal

– Először is mesélj kicsit arról, hogy milyen volt a sparring Justin Gaethjével, az UFC második számú könnyűsúlyú kihívójával!

– Őszintén szólva, nekem nagyon kellett most ez a tapasztalat, mert volt a műtétem, ami után sok idő kimaradt, és sok volt a kétely bennem, hogy nem maradok-e le a többiekhez képest, leszek-e még olyan jó, mint előtte. Nem fogom most kibeszélni a sparringot, a lényeg, hogy jól ment, és úgy érzem, még mindig a világ élmezőnyébe tartozom. Egyébként Justin utána még hívott is, hogy menjek el hozzá Coloradóba segíteni a Max Holloway elleni felkészülésben a UFC 300 gálára. Azt hiszem, csak nyolc héttel az április 14-i gála előtt áll neki az edzőtábornak, úgyhogy meglátjuk. Ez attól függ, hogy nekem mikor lesz majd meccsem, meg nyilván, ha elmegyek, nemcsak neki akarok segíteni, hanem magamra is akarok fókuszálni.

– Igen, ez logikus, neked is hosszabb végtagjaid vannak, mint Hollowaynek…

– Igen, meg én is leginkább állóharcos vagyok. Nem mondanám, hogy mindenben hasonlít a stílusunk, de azért van hasonlóság, meg a testfelépítésem is nagyjából hasonlít Hollowayéhez.

– Ha már így szóba került a testfelépítésed, ennek kapcsán térjünk ki kicsit arra, hogy korábban pedzegetted, hogy esetleg felmenj könnyűsúlyba, mert megterhelő a fogyasztás. Hogy érzed, ott mennyit veszítenél a pehelysúlyúak között hosszúnak számító végtagjaid nyújtotta előnyből?

– Azt hiszem, nem is a reachemet veszíteném el, hanem az erőm a nagy előny. Őszintén szólva nem találkoztam még nálam erősebb ellenféllel. Egyedül Jeremy Kennedy volt, aki nagyon erős volt, nála csak egy picivel voltam erősebb, de ő egyébként többre is tölt vissza nálam, 77-78 kilósan jött a ketrecbe, én meg azt hiszem, hogy 76 voltam. Ahogy nézem, a 70 kilósak azért nagyobbak, mint én, Gaethje is, nehezebbek és erősebbek. Nekem igazából a statikus erőm nagyon jó, és így is azt éreztem, hogy én több energiát használtam el, hogy így szorítsam, mint amennyibe neki került. Én úgy gondolom, hogy én inkább a 66-os súlycsoportba tartozom, majd talán a karrierem vége fele felmegyek.

Borics Ádám és Justin Gaethje (Forrás: Borics Ádám)

– Nemrég mondtad, hogy a jiu-jitsudat is fejlesztitek. A meglévő technikákat csiszoljátok, vagy esetleg új dolgokat tanultok, amit majd behoznál a meccseken?

– Azt gondolom, hogy azzal, hogy a jiu-jitsu miatt most komplett edzésekre is járok Vagner Rochához, így képességfejlesztés is zajlik. A jiu-jitsu is nagyon sokat fejlődött, régen volt a karfeszítés, a háromszög, a guillotine és nagyjából ennyi. Vagner stílusa nekem nagyon tetszik, ő ugye MMA-zott is, és tudja, hogy nekem mi kell. Van, hogy edzés után mutat egy-két trükköt; nyilván ezek új technikák is – nem feltétlenül arra megyek, hogy nagy submissionös állat legyek, de tény, hogy amióta kiköltöztem Amerikába, kicsit talán kopott is a tudásom, mert a csapatom nem igazán fektet nagy hangsúlyt a jiu-jitsura. Emiatt kevésbé próbálkoztam ezekkel a támadásokkal, viszont most, hogy újra járok gurulni, így lehet, újra elkezdek majd submissionöket próbálgatni, és lehet, hogy majd meccsen is összejön egy.

– A hosszú kihagyásod kapcsán eszembe jutott valami, amit a UFC időközi nehézsúlyú bajnoka, Tom Aspinall nyilatkozott még korábban a rehabilitációja kapcsán. Azt mondta, hogy mivel hosszú ideig le kellett állnia, az a rengeteg apró-cseprő fájdalom, minisérülés, ami a ti sportotokban mindennapos, meggyógyult, és a térde helyrejöttével sokkal jobb állapotban van fizikálisan, mint a szalagszakadása előtt. Érzel te is hasonlót?

– Nekem azért elég érdekes volt ez a térdsérülés, kicsit szerintem félre lett kezelve és tovább húzódott, mint terveztem, illetve nagyon sok stresszt okozott. Nem vettek észre egy hegszövetet, pedig én éreztem, hogy volt. Borzasztóan stresszeltem rajta, az egész évem arra ment el, hogy azon aggódtam, mikor lesz már jó a térdem, panaszkodtam a páromnak, Zsófinak. Az viszont meglepő volt, hogy amikor visszajöttem, azt hittem, hogy nagyon le leszek maradva, de nem voltam. A kondit nyilván vissza kell hozni, meg igazából szerintem mentálisan kell visszaállni ilyenkor. És bár nyilván gyógyultak dolgok, szerettem volna hamarabb visszatérni.

Nem úgy alakult ez az egy év, ahogy szerettem volna, hogy kipihenem magam és csak élvezem az életet, hanem folyton terápiára kellett járnom. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy csak januártól 100 százalékos a térdem.

– Tom Aspinallnál maradva, hozzád hasonlóan ő is azt mondta, hogy nagyon sokat erősödött mentálisan. Te ki tudnál emelni egy-két elemet, hogy miben lettél erősebb, mi az, amit leszűrtél ebből az időszakból?

– Szerintem azt, hogy ennek a sok szenvedésnek majd ki kell jönnie a ketrecben. Hogy az a sok rossz, amin átmentem, biztos megerősített, és ha ott leszek egy mérkőzésen, akkor valószínűleg nem azon fogok izgulni, hogy meccselek, hanem az lesz bennem, hogy végre itt vagyok, és végre újra azt csinálhatom, amit szeretek. Ezzel együtt még most is elég sok dolog zajlik körülöttem menedzsment téren is, de biztos vagyok benne, hogy ezek is csak erősítenek. Mert a legtöbben szerintem a helyemben feladták volna, meg hát magyarként más nem jutott volna még ilyen messze, mondhattam volna azt, hogy akkor ez ennyi volt, lesérültem, oké, nyitok egy-két termet, edzősködök, és kész. De ebben nem tudtam volna kiteljesedni, és ott lett volna az bennem, hogy mi lett volna, ha folytatom.

– Ha már menedzsment. Bejelentetted, hogy az egyik nagymenő menedzser, Ali Abdelaziz fog képviselni. Hadd kérdezzek rá, hogy a te eddigi menedzsereid, Sam és Alex hogyan fogadták ezt, ugyanis ők, ha jól tudom, jó barátaid. Megértették a váltást, vagy kellemetlen volt esetleg a döntés?

– Ők a világ legjobb emberei, esküszöm. Már régóta mondták nekem, hogy ők sose azt nézték, hogy mennyi pénzük van belőlem, csak az volt a céljuk, hogy nekem jó legyen, hogy segítsenek. Egyébként valamilyen szinten továbbra is dolgozom velük, segítenek az amerikai ügyintézésben, egyéb dolgokban, meg nem is akartam megválni tőlük. Csak azt szerettem volna, hogy a bunyózással kapcsolatos tárgyalásokat, például a mérkőzéspénzeket valaki olyan tárgyalja, akinek nagyobb hatalma van, mert rájöttem az évek alatt, hogy ennek mekkora szerepe van. Mert például, hogyha már Ali lett volna a menedzserem a címmérkőzés alatt, akkor valószínűleg nem ezért az összegért birkóztam volna, meg a karrierem során sem végig. De én egy nagyon lojális ember vagyok, Sam és Alex nélkül meg nem lennék itt, ahol most vagyok, ők segítettek kiköltözni.

Nekem nagyon fontos a lojalitás, ezért is maradtam eddig velük. De amúgy egyáltalán nem volt kellemetlen, örültek neki nagyon, és támogatnak mindenben, nekik tényleg az a céljuk, hogy segítsenek nekem barátként.

– Térjünk át a karriered mostani állására. A PFL nevű liga tavaly év végén felvásárolta a Bellatort. Bár a Bellator brandet úgy néz ki, megtartják, illetve lesz a PFL-bajnokokat a Bellator bajnokaival szembeállító kártya, sok azért a kérdőjel. Hogyan látod a helyzetet?

– Elég nagy fejetlenség van egyelőre. Azt tudni kell, hogy a PFL-nek több kisebb brandje is van, és a Bellator is az övék. Lesz egy PFL Series nevű tornarendszer, amit úgy akarnak megcsinálni, mint ahogy az NFL vagy az NBA működik, hogy áprilistól novemberig legyen egy szezon. Ez hét hónap alatt négy meccset jelent. Akkor van a Bellator MMA International, ezek a mérkőzések a leginkább Európában lesznek, és azt hiszem, évi nyolc gálát terveznek, ami nem sok; valószínűleg sok embert el fognak bocsátani. Akkor vannak még ilyenek, hogy PFL Europe, PFL Challenger, ami a kezdőknek szánt liga, akkor a PFL pay-per-view gálákról se feledkezzünk meg, például ami most lesz februárban a Bellator és a PFL bajnokaival. A Bellator egy-két éven belül el fog tűnni. A brandet megtartják, mert annál több van benne, mint hogy csak átvegyék a harcosokat, szerintem ez jó döntés. Mert Európában azért nagy érdeklődés, sok néző szokott lenni. Érdekes helyzet ez, mert még nekik sem tiszta minden és nekem sem. Ez egy nagy váltás, egyfelől lehet, hogy jó lesz az MMA-soknak, másfelől kevesebb olyan opció lesz, ahol pénzt tudnak keresni.

– Te azért a szerencsésebbek közé tartozol, mert neved van. Nem te leszel az, aki leesik az asztal szélén…

– Igen, nekem azért van választási opcióm, de igazából még nem írtam alá semmit, nincs még meg pontosan, hogy mi lesz a következő lépés. Mennek a tárgyalások, Ali dolgozik ezen, és hetente szoktunk beszélni. Az látszik, hogy a Bellatornál most a februári gálára fókuszálnak, de szerintem néhány héten belül fixálódik a dolog. Nem egyszerű a helyzet, ez is nyilván stresszes most számomra. Ezért is jó az, hogy Alinak neve van ebben a szakmában. Igazából Gilbert Burns beszélt rá a váltásra, bár már Kamaru Usman is mondta ezer éve, Ali pedig régebben keresett is már ezzel a lehetőséggel. Most pedig úgy éreztem, hogy így 30 évesen még van egy öt-hat évem a csúcson, utána már csak levezető bunyók vannak hátra, és ezért itt van az ideje egy nagyobb váltásnak.

– Ha már Usman és Burns. A floridai csapatban, a Kill Cliff MMA-nál, ahol edzel, rengeteg náció előfordul az amerikaiaktól kezdve a brazilokon át a dagesztáni sportolókig. Melyik kultúra mentalitása áll hozzád a legközelebb, kikkel találod meg a legjobban a hangot? Vagy ez inkább egyénfüggő?

– Nem titok, hogy Gilberttel nagyon jóban vagyunk, ő az, akivel elég közel kerültünk egymáshoz. A felesége is jóban van Zsófival, de én is szoktam átjárni hozzájuk pókerezni, sőt karácsonykor is ott voltunk, csak Zsófi meg én nem voltunk brazilok. Ott volt például az American Top Teamből is az egyik bajnok, Alexandre Pantoja. Velük többször összejárok, és nagyon jól megtaláljuk a közös hangot. A Kill Cliffnél meg nagyon sok változás volt már, amióta itt vagyok. Ugye a Blackziliansből indult még a dolog, de azóta már nagyon sok ember cserélődött. Michael Johnson például régi motoros, de igazából már én is régi bútordarabnak számítok a hat évemmel.

Nyilván azokkal vagyok a legjobb kapcsolatban, akik az elejétől kezdve itt voltak, de már nagyon sok dagesztáni is van például, szóval keveredik a sok népség.

Ádám és az elhíresült repülő térdes (Forrás: https://mmajunkie.usatoday.com)

– Kicsit átevezve sportpszichológiai vizekre… Látszik rajtad, hogy tudatos, gondolkodó harcos vagy, és mondtad is, hogy magas az úgynevezett fight IQ-d. Ez utóbbi kifejezés mit takar a te lexikonodban? Egyfajta azonnali elemzőképesség ez, vagy inkább intuíció?

– Szerintem ez valamilyen szinten intelligencia. Én az életben is elég intelligensnek gondolom magam, sőt talán túl is tudom gondolni a dolgokat. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a bunyó az nem tart örökké, és ez a sérülés szintén ráébresztett erre. Én is szoktam tanácsolni a fiatal harcosoknak, hogy legyen B tervük. Én, amikor abbahagytam az egyetemet, akkor megcsináltam egy edzői képzést, hogy legyen valami papírom. A felkészülésembe is próbálom a tudatosságot belevinni, hogy minél inkább regenerálódjak, minél hasznosabb legyen az edzés, és ne vesztegessem az időmet olyanra, ami nem kell. És ez talán a bunyómban is kijön, nem vesztegetem például az energiámat olyan dolgokra, amik nem szükségesek. Szóval szerintem egyfajta tudatosság ez.

– És hogyan nyilvánulna meg ez a tudatosság, ha valaki nagyon be akarna mászni a bőröd alá? Volt most több olyan UFC-sajtókonferencia, ahol pokolban forgó halott apáktól kezdve előkerült minden… Te hogyan kezelnél egy ilyen szituációt?

– Hát, belőlem is kijönne az a bunyós vér, ami bennem van. Nekem nem volt eddig nagyon olyan ellenfelem, aki szitkozódott volna, egyedül James Gallagher. De engem is fel lehet azért húzni időnként. Vagy volt az a srác, aki súlyt tévesztett, és emiatt ugrott a meccsünk. Ott én is úgy voltam vele, hogy a mérlegelésen lökdösődés lesz. Belőlem is ki tud jönni a dolog… Edzésen is van, hogy lemegy a függöny, meg a bunyóban is kell, hogy lemenjen néha, és az agresszió vigyen előre, amikor nagyon fáradt vagyok. Engem is ki lehetne hozni a sodromból, és bár nyilván igyekszem mindig higgadt maradni, bennem van az a kicsit agresszív Ádám, csak jó helyre rakom őt.

– Mivel a szívügyed a sportág népszerűsítése, beszéljünk egy kicsit arról, hogy szerinted mit gondolnak az emberek az MMA-ról Magyarországon. Mondtad egy podcastben, hogy az emberek fejében az a tévképzet él, hogy két tetovált ember üti egymást egy ketrecben. Ha egy érdeklődő laikusnak népszerűsítened kellene ezt a sportágat, hogyan adnád el? Miért jó nézni az MMA-t?

– Én azt szoktam mondani, hogy az MMA a küzdősportok öttusája, mindent kell tudni. És valamilyen szinten szerintem szuperatléták is vagyunk, mert egy olyan állóképességet kell elérnünk, amire nagyon kevés sportban van szükség. Más sportágakban nem az van, hogy 200 a pulzusod, alig kapsz levegőt, és akkor még hátravan két menet. Ez egy nagyon megterhelő sportág. Másfelől a bunyó minden ember számára érdekes, és ott van a vérében… Régen is a gladiátorharcokat nézték, mi pedig most a modern kor gladiátorainak mondjuk magunkat. Meg egy gyönyörű sport ez, a tanulási folyamatnak sosincs vége, folyamatosan fejlődik a sport, új technikák, edzésmódszerek jönnek. Nekem például az tetszik benne a legjobban, hogy a tanulás az végtelen.

– És ha fiatalokról van szó, akiket érdekel az MMA, mit mondanál egyfelől az aggódó szülőknek, másfelől azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik ezen gondolkodnak, miért érdemes az MMA-t választani más sportágakkal szemben?

– A szülőket azzal nyugtatnám meg, hogy a gyerek egy hatalmas személyiségfejlődésen fog átmenni. Én sem az az ember lennék, aki vagyok, ha nem kezdek el bunyózni. Nem voltam egy önbizalommal teli srác, nagyon sokat izgultam, akár csak egy iskolai felelés miatt is. Egy egyetemi vizsgámnál ugrott be, hogy mit izgulok itt egy vizsga előtt, amikor utána egy ketrecbe megyek verekedni? Megtanultam, hogy mi az a kemény munka, hogy mindenért meg kell dolgozni. A mai napig azt mondanám, hogy saját magam edzője vagyok kicsit. Önálló leszel, nagyon megnő a munkabírásod, a kitartásod, megtanulod elfogadni a vereséget és felállni belőle. Habib Nurmagomedovon kívül nem is nagyon van ember, aki veretlenül vonult vissza. Ez nem olyan, mint a profi ökölvívás, ahol pár világbajnok veretlenül visszavonul, hanem van vereség, fel kell állni a padlóról, és ez később akár az üzleti életben is segítség lehet. Még ha nem is futsz be nagy karriert bunyósként, sok mindenre megtanít a sport. Hogy mit mondanék a fiataloknak? Jobb lesz a mozgáskoordinációjuk, magabiztosabbak lesznek, lesznek új barátaik, emellett meg tudják védeni magukat és egészségesebbek lesznek. Egyre kevesebbet mozgunk. Itt Floridában pont a napokban láttam, hogy a gyereket kiküldték a teraszra, hogy levegőn legyen, aztán kinn Play Stationözött… A sport pedig kell az egészséges élethez.

– Mit üzennél a rajongóidnak?

– Azt, hogy már nem kell sokat várni a visszatérésemre, tudom, hogy már nagyon sokan várják, én is. Szerintem nincs ember, aki jobban várja, mint én. A lényeg, hogy már jó a térdem, és hamarosan folytatódik a Kölyök sztorija!

Kiemelt fotó: mmajunkie.usatoday.com