A kötelező után csoda kellett a két magyar csapat Final Four-részvételéhez

A magyar csapatok szereplésének értékelése előtt azonban említsük meg a Final Four másik két résztvevőjét is. A Vipers Kristiansandé volt a legsimább párharc, a kétszeres címvédő norvég együttes az első meccset 31–25-re, a másodikat 40–31-re nyerte meg a néhány hónapja már a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen által felkészített Rapid Bucuresti ellen. Az Esbjerg pedig a román főváros másik csapatát, a CSM-t ejtette ki két szoros találkozón (32–28, 33–31), de összességében magabiztosan és végig jó teljesítményt nyújtva. Így tehát igazán ambivalens Final Fourra lehet készülni, hiszen a két skandináv csapat mellett két magyar együttes vívta ki a részvétel jogát.

Negyven percnyi álomjáték, eredményes rotáció

A Dániában aratott 29–27-es győzelem után egyáltalán nem tűnt reális forgatókönyvnek, hogy a Győri Audi ETO lemarad a Final Fourról, de azt az elvárást mindenképpen meg lehetett fogalmazni Ambros Martínékkal szemben, hogy a kintinél jobb teljesítménnyel rukkoljanak elő az idei utolsó hazai BL-találkozó alkalmával. A Dániában rendezett mérkőzés ugyanis a Győr sok problémáját felszínre hozta: jobb oldalon óriási a különbség a két játékos támadó- és védőpotenciálja között (előbbiben Ana Gros, utóbbiban Rju Eun Hi erősebb), ami megnehezíti a cseretaktikát, Stine Oftedal pedig – a visszavágón mutatott remek játéka ellenére – nem karrierje legszebb időszakát éli.

Ugyanakkor voltak előremutató jelek is: Ambros Martín ismét a rotáció részeként kezelte az elmúlt hónapokban gyakorlatilag teljesen eltűnő Anne Mette Hansent, aki láthatóan nagy kedvvel segítette a csapatot. Végül pedig az jött ki, amit már a találkozó előtt is érezni lehetett. Akkora a különbség a két csapat játékereje és keretmélysége között (főként Mia Rej, Mie Höjlund és Althea Reinhardt hiányában), aminek két meccsen feltétlenül látszódnia kellett.

Az viszont mindenképpen fontos a szezon hátralévő része szempontjából, hogy szombat este 40 percig kiemelkedő színvonalon játszott a Győr, az edzőnek pedig arra is megvolt a lehetősége, hogy mindenkinek érdemi lehetőséget biztosítson. A játékelemek tekintetében pedig egyértelmű javulás volt tapasztalható: Sandra Toft több labdát tudott hárítani, Oftedal írányítójátéka sokkal hatékonyabb volt (neki rengeteget segíthet, hogy beállóban visszatért az a Kari Brattset Dale, aki nagyjából minden gondolatát ismeri, hiszen hosszú évek óta csapattársak Győrben és a válogatottban is), Gros átlövései mellett pedig Rju előkészítő játéka is érvényesült, s ráadásul nem társult technikai hibákkal. De ami ennél is sokkal fontosabb: ahogy már említettem, Martín gyakorlatilag minden játékosának tudott játékidőt biztosítani (még Jelena Deszpotovics is pályára lépett, pedig őt ebben a szezonban nem láthattuk a Bajnokok Ligájában), ami nagyon fontos lehet a Final Fourban, hiszen két nap alatt kell két mérkőzést játszani, így a végjátékokban nagyon jól jöhet egy-egy pihentebb játékos.

Történelmi siker és búcsú

Azt hiszem, az „érzelmi hullámvasút” kifejezés még sohasem volt annyira adekvát, mint most a Ferencváros esetében. Egy óra sem telt el a klubtörténet legnagyobb sikere óta, amikor megérkezett a sokkoló hír: Elek Gábor 15 év után távozik a csapattól, a következő szezontól új edző irányítja majd a fővárosi zöld-fehérek szakmai munkáját. Kézilabdás berkekben hónapok óta lehetett hallani olyan pletykákat, miszerint Elek helye közel sem biztos, ennek ellenére maga az információ is váratlanul érhetett mindenkit, nem beszélve az időzítésről. Természetesen a következő hetekben bőven lesz lehetőség beszélni az újdonsült helyzetről, előbb azon essen szó a Metz elleni bravúrról.

A párharc első mérkőzése nem a megszokott mederben zajlott: a nyitó 15 percben egyik csapat sem játszott jól, a magyar együttes rengeteg ziccert hagyott ki Hatadou Sakóval szemben, ráadásul úgy, hogy a lövések rendre az alsó sarokba érkeztek, pedig előzetesen is lehetett tudni, hogy a szenegáli származású francia kapus ezt a területet védi igazán jól. Ezt követően a győztes kiléte nem lehetett kérdés, ugyanakkor Elek Gábornak teljesen igaza volt abban, hogy egy jobb végjátékkal a különbség két-három gól körül is lehetett volna; a 25–31-es vereség után valóságos csodára volt szükség Franciaországban.

És ez annak ellenére sikerült, hogy az első félidőben semmi nyoma nem volt a francia összeomlásnak. Az viszont már ekkor is látszott, hogy a magyar csapat a jobbik arcát vette elő: a 17–17-es eredményt hozó első játékrész során tudatosan és jól lőttek Klujber Katrinék; ez egyrészt megmutatkozott a kapussal szemben sokkal okosabban megválasztott befejezésekben, másrészt abban, hogy a ferencvárosi játékosok nagyon tudatosan támadták Valerija Maszlova területét, hiszen az orosz játékosnak nem a kettes védekezés a legnagyobb erőssége, az ezen a téren sokkal effektívebb Louise Burgaard pedig ezúttal nem volt a keretben.

A félidőben viszont több fontos változás is történt: a magyar kapuba érkezett Bíró Blanka, aki rögtön hétméterest védett, majd több ziccernek is útját állta, Emily Bölk támadójátéka pedig egyértelműen feljavult, kiemelten fontos volt, hogy sokszor félfaultos szituációkból is sikerült gólt szereznie vagy épp továbbjátszania a labdát. Kiemelkedő volt még Szucsánszki Zita kettes védekezése, ugyanis a Metz stratégiájának – Bruna de Paula vezérletével – kifejezetten fontos eleme az egy-egy elleni játék, ezzel szemben pedig kulcsfontosságú egy olyan védő, aki ezeket a szituációkat – nyilván már elsősorban rutinból és nem sebességből – meg tudja oldani.

Ismét érdemes volt figyelni a mérkőzés dinamikáját. A második félidő elején a Metz látszólag előzmény nélkül kezdett nagyon dekoncentráltan játszani, a Ferencváros pedig annak ellenére tudta megtartani a kiharcolt előnyt, hogy az utolsó tíz percben már a magyar együttesnek sem volt megoldóképlete támadásban, mentálisan viszont végig nagyon egységesek tudtak maradni, ami korábban szintén kevéssé volt jellemző Elek Gábor együttesére.

Régi igazság, hogy az élsport bizonyos szempontból nagyon igazságos, hiszen a meccs végén van egy eredmény, ami mindenféle sallang nélkül megmutatja, hogy ki végzett jó munkát és ki nem. Persze a legtöbb esetben bonyolultabb ennél a helyzet, de tény: a hullámvölgyek ellenére a Ferencváros női kézilabdacsapata ebben a szezonban olyan eredményt ért el, amit korábban sosem sikerült, így a klub megkérdőjelezhető döntései is értelmet nyertek.

Hogy aztán újoncként mire mennek majd a Final Fourban, az más kérdés, a nőknél eddig a négyes döntő általában nem hozott szerencsét az újonnan érkezőknek (első alkalommal a Vipers és az Esbjerg sem tudta megnyerni az elődöntőjét), de a férfiaknál emlékezhetünk például a Montpellier hatalmas meglepetést okozó BL-győzelmére.

Kiemelt kép: EHF