„A legnagyobb kárt azzal okoztuk a magyar futballnak, hogy a honi edzőknek nem kínáltunk esélyt” – interjú a Mezőkövesd szakmai igazgatójával, Tóth Lászlóval

– Zsinórban a nyolcadik szezonját tölti a Mezőkövesd az NB I-ben, emiatt aztán meg is jegyezte, szeretnének ebből tízet. Csakhogy úgy tűnik, a nyolcadik lesz a legnehezebb.

– Már az előző is az volt. Roppant nehéz. De a legnehezebb talán az, amikor először dolgozhattam együtt Kuttor Attilával Kövesden, neki pedig szezon közben átvéve az együttest nagy hátrányból kellett benntartania a csapatot. A télen szinte az egész keretet kicseréltük, de az akkori döntések eredményét ma is élvezzük: mások mellett akkor igazoltuk le Sztefan Drazsicsot. 

– Mégis, tízes skálán mennyire lesz nehéz kivívni a bennmaradást?

– A nehézségi foka nem csak rajtunk, a saját játékerőnkön múlik, hanem azon is, mely csapatok ragadnak még be. Ebből a szempontból döntő jelentőségű lehet a téli átigazolási időszak, mert azért az nem valószínű, hogy valaki ledolgozhatatlan hátrányba kerül, úgy pedig számít, ki hogyan erősít. A következő idényünk, ha lehet, még kritikusabb lesz, mert sokaknak lejár a nyáron a szerződése, a megtartásuk nehéz, a pótlásuk még inkább az.

Ennek ellenére optimista vagyok, amit az is táplál, hogy az előző szezonban az első két helyezett, a Ferencváros és a Kecskemét ellen szereztük a legtöbb pontot, hat meccsen tizenhármat.

– Mit gondol, miért? A csapat kellemetlen játékstílusa miatt?

– A gyengébb vagy közepesen erős csapatoknak könnyebb az állandóan dominálni akaró együttesek ellen futballozni, akkor nyertünk a Kecskemét ellen, amikor már uralni igyekezett a meccseit. Mi viszont a labdaszerzések után meg tudtuk lepni, a Fradit szintén. Azokon a mérkőzéseken játszottunk a legkoncentráltabban. A kritikus időszakok pedig arra is jól szolgáltak, hogy muníciót gyűjtsön a csapat a kiesés elleni harcra. 

– Korábban is megjegyezte, a Mezőkövesdnek van talán a legnagyobb tapasztalata a kiesés elleni küzdelemben, ami kellőképp megedzette a társaságot. Pontosan milyen erényekkel vértezte fel?

– Hadászati példával élve, egy katona a negyedik bevetésén biztosan nem úgy kezeli a nyomást, nem ugyanabban a mentális állapotban létezik, mint az elsőn. Mert tudja, mely módszerek a hatásosak, hogyan lehet oldani a feszültséget, milyen hibákat nem szabad még egyszer elkövetni. Aki megjárta Afganisztánt vagy Irakot, azt kevésbé nyúzza a gyomorideg Ukrajnában. 

– A problémák egyike a kevés gól, a hét bajnokin szerzett nyolc nem valami sok. Annál is aggasztóbb lehet, hogy a nyolcból hatot Drazsics hintett. Mert amíg a pályán van, nincs gond, de ha nélkülözni kell… Szóval mennyire Drazsics-függő a Mezőkövesd? 

– Visszakérdezek. Mennyire volt Messi-függő a Barcelona?

Az igazán remek játékosok mindenhol meghatározzák a klubjuk eredményességét. De nemcsak az egyéni kvalitásokból fakad az ő hatékonysága, azon is múlik a gólerőssége, mennyi helyzetet teremtenek neki a társak a területnyitással, az utolsó passzokkal. Azaz a csapat érdeme is a sok Drazsics-gól.

Épp a rossz utolsó passzokat sajnáltam nagyon Pakson, mert azok három pontunkba kerültek. A gyenge rajtunkhoz hozzá kell tenni, hogy a kupameccsel együtt hatszor játszottunk idegenben…

– Ettől még nem valami bőséges a góltermés.

– Szeretnénk többet rúgni, de az elemzések alapján is mondhatom, rengeteg olyan szituáció volt, amikor nüanszokon múlt, hogy nem szereztünk gólt. Bár nem elég eredményes a játékunk, egyáltalán nem kilátástalan. Lesz nekünk még jó sorozatunk.

– Kifakadt nemrégiben amiatt, hogy a gyengébb szezonkezdet után annyian ajánlgattak önnek edzőket, mint mondta, megjelentek a hiénák. Miért bántotta ez annyira? 

– Mert nekem ez olyan, mint amikor a család a betegeskedő papa vagyonát már osztja is szét. Pedig még él, lehet őt kezelni, de már marakodnak. Szerintem ezekben az emberekben nincs meg a minimális érzelmi intelligencia sem, ráadásul benne kéne lenniük annyira a futballban, hogy tudják, mennyire szoros Attila és köztem a szakmai kapcsolat. Nem tisztességes úgy követelni az örökséget, hogy él még a szülő.

– De konkrétan az edzők jelentkeztek be, vagy a menedzserek?

– Az az idő már elmúlt, hogy az edző szól, inkább az ismerősök, ügynökök. 

– Elvonatkoztatva a Mezőkövesdtől, általánosságban, javarészt az edzőn múlik a siker, nem?

– Erről sokat vitatkoztam sokakkal. Úgy gondolom, egy edző tönkre tud tenni egy csapatot, ahogy az egekig tudja akár emelni. Főleg egy kiélezett versenyben az edző képessége döntő jelentőségű.

– Vagyis ha van két hasonló büdzséjű klub, hasonló játékosállománnyal, az edző személye dönt arról, melyik lesz sikeresebb.

– Szerintem ez teljesen egyértelmű. Ugyanakkor a vezetőedző mögött dolgozó szakmai stáb munkája is elengedhetetlen.

– És hol helyezkedik el a sportigazgató?

– Klubfüggő, hogy mekkora teret hagynak neki, mennyi befolyással van a klubfilozófia kialakítására. Egyre nagyobb azért a szerepe. A sportigazgatónak kellene jelentenie az állandóságot, de nálunk ez sem igaz. 

– „Kuttor Attila az egyik legprofibb edző”, dicsérte trénerét, és hozzátette, örült tavaly, amiért szezon közben szabaddá vált, különben bajban lett volna az edzőválasztás frontján. Az egyik ebből adódó kérdés: konkrétan miben áll az ő profizmusa?

– Tanult szakember, nem csak a licenceket szerezte meg, képezi is magát, az edzői ranglétrát végigjárta, dolgozott az utánpótlásban, asszisztensként, vezetett második csapatot, megtapasztalt mindent azelőtt, hogy NB I-es edző lett.

Az érzelmi intelligenciája és a családi háttere is megvan ahhoz, hogy sikeresen irányítson egy csapatot, és van még valami: óriási tapasztalatot gyűjtött a játékoskarrierjéből, a mezőnyjátékosok közül ő lépett pályára a legtöbb meccsen az NB I-ben, amit kevésbé szoktak az ő esetében kiemelni, pedig szerintem roppant lényeges.

– Az, hogy nem egy ultra támadószellemű edző, a Kövesd státuszának épp megfelelő?

– Nekünk eredményesnek kell lenni. A taktikát alárendeljük ennek a győzelem reményében, no meg a kerettagok képessége sem feltétlenül engedi meg, hogy folyamatosan látványosan futballozzunk. Amikor olyan minőségű keretünk volt, Besiroviccal, Zivzivadzéval, Berecz Zsomborral a csapatban, tudtuk uralni a meccseket, ma már csak időszakosan. A kupadöntős évünkben például nagy dominanciát, folyamatos létszámfölényt kialakító csapatunk volt. Ma más játék kell, más eszközökhöz kell nyúlni, nem a látvány az elsődleges.

– A másik, korábbi állításából adódó kérdés, hogy miért olyan nehéz jó magyar edzőt találni? Mert egész egyszerűen nincs?

– Dehogy. Van bőven, csak nem kapnak esélyt. A magyar edzőket egy-két sikertelen periódus után egyből félretették, a külföldi meg a harmadik-negyedik lehetőséget is megkapja, jóllehet valaki nem is edző, inkább elemző, edzői véna nélkül. Mondtam korábban, hatodrangú külföldi edzők dolgoznak a magyar futballban, azóta volt huszadrangú is. Ez persze nekünk jó, ezért is tudtunk ennyi éven át bennmaradni…

De közben a magyar edzői kart tönkretették. A másodosztályban, ahol csak magyar játékosok vannak, hogy irányíthatnak külföldi trénerek? Kint védik a sajátjaikat, nálunk ez hiányzik. Van fiatalszabály, amivel védjük vagy próbálunk esélyt kínálni a fiataloknak, van magyar szabály a játékosokra vonatkozóan, csak az edzőinket nem pártfogoljuk. A legnagyobb kárt azzal okoztuk a magyar futballnak, hogy a honi edzőknek nem kínáltunk esélyt, nem építettük fel őket. Nem az edzőképzéssel van baj, hanem a lehetőség hiányával.

– Nem úgy tűnik, hogy ez változna.

– Én arra tudok hatni, ami Mezőkövesden van. Akadt klub, amelyiknél az előző szezonban külföldi edző, külföldi szakmai igazgató, külföldi tanácsadó dolgozott, és akkor nézzünk rá arra a tabellára. Pedig én előre figyelmeztettem… 

– Egy méreteit tekintve kiscsapat sportigazgatójának mi manapság a legnehezebb feladata idehaza?

– Az, hogy háromszor-négyszer, sőt nyolcszor-tízszer akkora költségvetéssel dolgozó klubokkal kell versenyben lenni. Három-négy klub kivételével mindegyik büdzséje nagyobb, ennek az eredménye hosszú távon azért megmutatkozik. Egy ideig el lehet fedni a különbségeket, hosszú távon azonban a pénz nyer.

– Tekinthetjük akkor dicsőségnek, hogy a Mezőkövesd nyolc éve a limitált létszámú NB I tagja?

– Nem csak minket illet dicséret, a Paks évtizedes tevékenysége ugyancsak ragyogó, nagyon nagy fegyverténynek tekinthető a Kecskemét ezüstérme, a Kisvárda utóbbi évekbeli szereplése szintén. Előbb-utóbb azonban megjelennek a nagyvárosok csapatai, és mi leszünk ennek a kárvallottjai. 

– Sportigazgatóként mi jelenti önnek a legnagyobb örömöt? Csak a hétvégi győzelem, mert akkor nem lehet mostanság valami boldog, vagy valami más is?

– Sokszor megkapjuk, nincs saját nevelésű labdarúgónk, de hogyan legyen, ha tizennégy éves korukban elviszik tőlünk a legtehetségesebbeket? Persze ez az élet rendje, a nagy akadémiák lekaszálnak bennünket, csak nem fair így azzal jönni, nincs utánpótlásunk. Szóval annak nagyon örülök, hogy a Vasasban, az Újpestben, a Honvédban és Felcsúton is játszik olyan futballista, aki nálunk nevelkedett, ahogy annak is, hogy

a fiatal játékperceket tekintve nagyon elöl vagyunk a vonatkozó tabellán Kállai Kevin, Illés Bálint, Szalai József révén. Kevinnek lehet, több meccse van, mint az U21-es válogatott hatvan százalékának összesen. 

– Jó ideje űzi már az ipart. Bele lehet ebbe fáradni?

– Ritkán vannak félnapjaim, amikor azt érzem, fáradok, mondjuk egy-egy vesztes meccs után az elnök úrral folytatott sms-váltásainkat követően, de másnap reggel újra a régi vagyok.

– Mi viszi előre?

– Megkönnyíti a helyzetem, hogy versenyszerűen asztaliteniszeztem, ami ment is, de mindenki megdöbbenésére abbahagytam, mert annyira magával ragadt Miskolcon a futballőrület. A pingpong egyéni sport ugyebár, megtanultam, enyém a felelősség. Nem mutogathattam másra, ha nem nyertem, azért nem, mert valamit elrontottam. Szóval

belém ivódott, hogy minden rajtam múlik, és hogy mindig küzdeni kell. Sokat is dolgozom azért, hogy ne modhassák azt, hibáztam, ettől még hibázom.

Attilával is össze szoktunk súgni, hogy ne mondjuk el senkinek, de ezt elbaltáztuk. A célok visznek előre, hogy jól működjön az akadémia, és hogy tízévessé tegyük az élvonalbeli tagságunkat. 

– Elég őszintén szokott beszélni, ami a magyar futballban kevésbé dívik. Volt már ebből baja?

– Még nem pofoztak meg… Ha valamiről őszintén beszélsz, az valakinek biztos nem fog tetszeni, de ha ez jár a fejedben, kár megszólalni. Azt vallom, ötven fölött már nem hazudunk, szépíteni sem érdemes az igazságot. A klub egyik nagy erénye, hogy senki sem akar képmutató lenni, őszinték vagyunk egymással. Nem vagyunk sokan, így azért könnyebb. Ha fáj is sokszor az igazság, hosszú távon előrevisz.

– Mondjuk nem tűnik olyannak, mint akit az foglalkoztat, más mit gondol róla.

– Ez bizony így van. Aki megismer, rendre mást kap, mint amit feltételezett. Ha ezt el is mondják nekem, az különösen jólesik. Előfordult már, hogy az, aki ellenszenvvel viseltetett irántam, azután, hogy megismert, a barátommá vált. 

– Még egy témát érintenénk, a tizenkét csapatos NB I-et. Sajátossága, hogy néhány győzelemmel kiesőjelöltből dobogójelölt lehetsz. Ettől persze kellően izgalmas, de vajon ennek a sportigazgató is örül? Vagy a tizenhat csapatos élvonalat preferálná?

– Megérett a magyar futball a tizenhat csapatra, úgy nem esnének ki országrészek évtizedekre, és nem kellene generációknak felnőniük úgy, hogy nem látnak NB I-es meccset. A valódi élmény elengedhetetlen ahhoz, hogy bevonzzuk a gyerekeket, én is a diósgyőri hangulat miatt pártoltam át a futballra. A legtöbb klub szerintem támogatná a majdani létszámemelést, noha abból a szempontból, hogy mennyire izgalmassá, kiélezetté vált az első osztály, zseniális döntés volt a tizenkét csapatos pontvadászat megalkotása. Mert folyamatos a harc. Magasabb létszám esetén ugyanakkor biztosan több fiatal magyar játékos jutna szerephez, ami rendkívül fontos szempont. 

Kiemelt kép: boon.hu