A Liu fivérek országváltásának története

A Liu fivérek örökre beírták magukat a magyar sporttörténelembe, hiszen 2018. február 22-én Pjongcsangban a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású váltónk 5000 méteren az ő vezetésükkel nyerte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Édesanyjuk magyar, apjuk kínai származású, mindketten Budapesten jöttek a világra. Kettős identitásukat rendszeresen kihangsúlyozták, ugyanakkor magyarságtudatuk, hazaszeretetük sosem volt megkérdőjelezhető: a kezdetektől méltán és büszkén képviselték nemzeti színeinket. Népszerűségük nem pusztán az eredményességükből fakadt, noha azok megdönthetetlennek tűnő cölöpjei voltak rendkívül pozitív megítélésüknek. Ez a cikk (őszinte sajnálatunkra) nem eddigi karrierjük elképesztő sikereinek áttekintése – de a fivérek története nem lenne teljes legalább a vázlatos felelevenítésük nélkül.

Magyar színekben a short track csúcsán

Liu Shaolin Sándor (1995) olimpiai bajnok és bronzérmes, kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok; világbajnokságon ötször volt második, kétszer harmadik, az Eb-ken összesen nyolc ezüst- és két bronzérmet szerzett.

Öccse, Liu Shaoang (1998) – akit a kezdetektől nagyobb tehetségnek tartottak – kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres bronzérmes; hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok; a világbajnokságokon további öt ezüst- és két bronzérmet szerzett; a kontinensbajnokságokon nyolc második és két harmadik helyezést ért el.

A Liu testvérek nemcsak, hogy felrajzolták hazánkat a téli sportok világtérképére, az évek során kiegyensúlyozott teljesítményükkel egyre erősebb kontúrokkal szilárdították meg helyünket a rövidpályás gyorskorcsolya elitjében. Sportáguk legnagyobb tehetségei, ehhez kétség sem fér. Technikai tudásuk, robbanékonyságuk, sebességük, dinamikájuk – egyaránt a nemzetközi mezőny élére sorolja őket. Ezen képességeik eleve a legnagyobb magaslatok elérésére predesztinálnák a két Liut – és ehhez jön még pluszban az a természetes vagányság, virtigli győztes mentalitás, ami mindeki más fölé emeli a testvérpárt. Aki látta őket valaha, akár csak egyetlen világversenyen is, az pontosan érti miről is van szó: ez a két srác tényleg erre született.

Rengéshullámok, repedező jég

A szünetmentes produktivitásukkal stabilizált idill már a 2022-es pekingi téli olimpia alatt repedezni látszott, amikor is címvédő férfiváltónk Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összetételben lemaradt a döntőről. (Knoch Viktor időközben visszavonult; Burján Csabát kihagyták az ötkarikás keretből, azóta szintén visszavonult; Kruegert sem látjuk többé hazánk színeiben: tavaly júliusban fegyelmi vétség miatt eltanácsolták a válogatottól.)

„Igazából Bencén ment el, nem tudta tartani a tempót a többiekkel. Örülünk, hogy eljutottunk idáig, de most sajnos nem sikerült megint döntőbe kerülnünk. Pjongcsangban az volt a nagy szerencsénk, azért tudtunk jól menni Ádóval, mert Viktor meg Csabi nem maradtak le, most viszont nem ez volt a helyzet. Én jól éreztem magam, de nem tudtunk már csodát művelni. Ha ott tudtunk volna maradni, akkor beleszólhattunk volna a végébe, de ez nem sikerült”– értékelt Liu Shaolin Sándor a vesztes elődöntőt követően.

Fivére messzebre ment, finoman de az edzői felelősséget hangsúlyozta ki: „Ebben sajnos most ennyi volt. Azt, hogy miért ezzel a taktikával álltunk föl, azt az edzői stábtól kell megkérdezni. Az én részemről mehettünk volna úgy, ahogyan eddig is, nem tudom, miért kellett változtatni” – mondta Liu Shaoang arra reflektálva, hogy miért változott a magyar csapat megszokott taktikája.

Bánhidi Ákos szövetségi kapitány higgadtan reagált: „Utólag mindig könnyű okosnak lenni: attól félek, ha másként keverjük a kártyákat, és tartjuk a korábban megszokott másfél körös váltásokat a kettő helyett, akkor is jött volna a kalapácsos ember, s ugyanúgy nem maradt volna esélyünk arra, hogy Sanyi a végjátékban megoldja. A legjobb tudásunk szerint próbáltuk összerakni a futamot – sajnálom, hogy végül nem sikerült.”

A repedések a pekingi olimpián látszódtak először (Forrás: Eurosport)

Sanyiban egészen biztosan eltört valami Pekingben, hiszen 1000 méteren megnyerte az olimpiát, de utólag – erősen vitatható módon – kizárták. Mivel e döntés következtében egy kínai (Ren Ziwei) nyakába került végül az arany (Kínában), a magyar sportdiplomácia nyilván a szokásosnál is eszköztelenebb volt – ráadásul ezáltal a negyedik helyen befutó Shaoang harmadiknak lépett elő – aki aztán 500 méteren aratott győzelmével az első egyéni magyar téli olimpiai bajnokká avanzsált – kvázi a tesója helyett. Bőven volt mit feldolgozni tehát mindkettejüknek. Az olimpiai utáni montreali vb-t Sanyi ki is hagyta, Ádó meg tarolt: mind a négy egyéni számot behúzta.

Sanyi pihentetése az olimpia után egy a közvéleményen könnyedén átnyomható történet volt, Ádó négy aranya pedig szépen tompította az aggodalmaskodóbb hangokat – ugyanakkor a gyanakvás szikrái nem aludtak ki teljesen.

Töréspont

Nem véletlenül, mert július 12-én a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) közleményben tudatta, hogy Csang Csing Lina, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője tíz év után távozik posztjáról – hivatalosan egy Kínából érkezett „visszautasíthatatlan” ajánlat miatt.

Lina (ahogy mindenki emlegeti) a testvérpár sikereinek (önmaguk melletti) legfőbb kovácsa, a kezdetektől ő készítette fel őket, nagyon erősen kötődtek hozzá emberileg is. Egészen biztos, hogy az igazság csak egy nagyon apró részletét ismerhetjük (Pjongcsangtól napjainkig alig szivárog ki valami az MOKSZ berkeiből, a nyilatkozatok pedig többnyire semmitmondók, mesterkélten polkorrektek), de az edzőnő távozásában egészen biztosan szerepet játszott Burján 2019-es sanghaji repülőtéren keltezett Instagram posztja, amiben a hosszúra nyúlt várakozási idő miatt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal gyalázta Kínát.

Az eset talán az indokoltnál is jobban megrázta Linát, mintha legalábbis ő vétkezett volna. Azonnal benyújtotta a lemondását – amit a szövetség elnöksége nem fogadott el. Burján egyéves eltiltást kapott, az edzőnő meg lenyelte a békát és folytatta a munkát. Vélhetően a Liu fivérek iránti szeretete miatt döntött így, de nyilvánvaló, hogy az utolsó három évben már sok olyan a nyilvánosság számára láthatatlan feszültség lappangott a háttérben, ami szép lassan megágyazott annak a lavinának, amit végül ő indított be. Ráadásul Csang Csing Linát is hibáztatták a pekingi váltó ominózus kudarcáért, egy a futam közben a palánkon kívülről történt bekiabálása miatt. Telegdi Attila mesteredző szúrta ki, hogy a kínai edzőnő jelezte Kruegernek, hogy menjen ki Nógrádi elé, de ezt csak Krueger hallotta, Nógrádi nem, az ifjú és rutintalan korisnak meg nem esett le idejekorán, hogy ő a váltása ezért éppen csak hozzáért egy jókora lendületet adó belökés helyett – így tovább nőtt a lemaradásunk.

A lelkismeretes és fanatikus Linának talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Azért is valószínű, hogy (legalábbis részben) emberi okokból tért vissza szülőhazájába, mert magyarországi megbecsültsége egészen kivételes volt. 2019-ben az év edzője lett (Shane Tusup után ő volt a második külföldi szakember, aki megkapta ezt a díjat, 2022-ben Marco Rossi is csatlakozott hozzájuk). A pjongcsangi ötkarikás játékokat követően a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat) is átvehette, a pekingi olimpia után pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.

Egy hónap sem telt el, amikor augusztus 8-án Sanyi és Ádó a közösségi médiában tette közhírré, hogy mennek Csang Csing Lina (aki a kínai válogatott vezetőedzője lett) után, és Kínában készülnek: „15 év közös munka, sok kihívás, sok nehézség, de még több felejthetetlen pillanat és siker. Lina a sport mellett az életre is nevelt minket, amiért a legnagyobb szeretettel és feltétel nélküli bizalommal állunk hozzá. Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni ezért úgy döntöttünk az idei felkészülést is együtt kezdjük el. Most egy darabig távol leszünk, de természetesen mindenhol aktívak maradunk és hamarosan találkozhattok velünk! – írták a közösségi oldalukon.

Ekkor még mindenki tagadta az országváltást, Kósa Lajos az MOKSZ elnöke is hűtötte a kedélyeket. „A Liu fivérek nem kínai, hanem magyar állampolgárok. Kína és hazánk között nincs kettős állampolgárság, ők magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni. A magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket és az FTC versenyzői ma is” – nyilatkozta három nappal később a Mandinernek.

Abban talán lehetett reménykedni, hátha tényleg hazatérnek. De olyan nincs, hogy Kínában, egy kínai edző, félig kínai származású versenyzőket egy másik ország dicsőségére készítsen fel. Aki ebben hitt, annak fogalma sincs a Kínai Népköztársaság működéséről.

A halovány reménysugár hivatalosan november 8-án hunyt ki, amikor is a Liu testvérek hivatalosan kérvényezték az MOKSZ hozzájárulását az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához. A szövetség közleményében ismertette, hogy kérelmükben Liu Shaolin és Liu Shaoang nem neveztek meg országot (nem mintha kérdéses lett volna, hogy Kína!) és semmilyen nemzeti szövetség nem igényelte sem formálisan, sem informálisan topkorisaink versenyzői jogának megszerzését. 

Másnap Kósa interjút adott a sportnapilapnak. Elmondása szerint több ízben kérdezte a testvérpárt, hogy mit tehet a szövetség a maradásuk érdekében. Ők azt felelték erre, hogy semmit. A távozás okaiként a Linához való ragaszkodásuk mellett Pekingben élő édesapjukat említette, aki már régóta hívta magához a fiúkat, valamint azt, hogy a kínaiak teremtette körülményekkel Magyarország egyelőre nem tud versenyezni, legfeljebb, ha majd felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. Hangsúlyozta, a távozásuk elé nem kíván akadályt gördíteni, de a testvérek versenyjogai körüli kötelezettségekre hivatkozott, amelyeket valakinek rendeznie kell:

„A MOKSZ-al megkötött sportolói szerződés szerint, ha egy versenyző más ország színeiben kíván versenyezni három éven belül nem indulhat ISU-versenyen (Nemzetközi Korcsolya Szövetség), csak abban az esetben, ha a MOKSZ részére valaki visszafizeti a sportolóra fordított utolsó hároméves időszakban keletkezett költségeket. Egy hároméves felkészülés nem kevésbe kerül, azon a szinten, ahol a srácok vannak, kiváltképp igaz ez. Egy ember kapcsán 100-150 millió forintról van szó.”

November 18-án a Liu fivérek is megtörték a csendet, a Nemzeti Sportban ismertették az ő nézőpontjukat. „Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk” – kezdte Sanyi.

„És miután megtudtuk, hogy nem marad változatlan a stáb, többször leültünk tárgyalni a magyar szövetséggel, szerettük volna, ha megtartja az edzőket. Velük értük el a sikereket: ha csak az olimpiákat nézzük, elmondhatjuk, hogy Pjongcsangban szereztünk egy aranyat, négy évvel később, Pekingben pedig egy újabbat és mellé két bronzot” – folytatta Ádó.

„Többször egyeztettünk a szövetséggel, azt szerettük volna, ha nem engedi el őket, szerettük volna, ha együtt dolgozunk továbbra is, ám egyre inkább körvonalazódott, hogy nem oldódik meg a problémánk. Sőt, a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra, nincs megoldva – vagy legalábbis nem az előző években megszokott színvonalon – a csapat irányítása, nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára. Fájlaljuk azt is, hogy a szövetség eltitkolta, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig. Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk, okkal vetődött fel bennünk, miként tudjuk így hozni az újabb sikereket, hogyan tervezzünk így Milánóig” – fogalmazott Sanyi.

„A sportot jelenleg minden más elé helyezzük. Stabil edzői stábra lett volna szükségünk és arra, hogy lássuk, a szövetség hogyan képzeli el és tervezi a következő négy évet. Úgy véljük, a múltban megtettünk mindent a sikerekért, azért, hogy dicsőséget hozzunk az országnak, ezért is szeretnénk, hogy az elválásunk problémamentes legyen” – tette hozzá Ádó.

Elmondták azt is, továbbra is a világ legjobbjai akarnak lenni, ám a kialakult helyzetben úgy érezték, a céljaik eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. Ők mindig a legjobbat akarják kihozni magukból, és úgy látják, erre a jövőben csak akkor van lehetőségük, ha országot váltanak.

„Úgy megyünk egy új országba, hogy nem vagyunk senkik, hogy a válogatóversenyeken igyekszünk kiharcolni a helyünket. Hiába vannak eredményeink korábbról, a nulláról kezdjük újra – szögezte le Ádó.

„És tényleg a nulláról! Lemondunk mindenről” – bizonygatta Sanyi. 

Nyilatkoztak a szövetség támasztotta anyagi kötelezettségekről is: „A szerződésünk a szövetséggel márciusi 31-én lejárt, azóta nem terheltük a költségvetését semmivel. Az említett költségek akkor keletkeztek, amikor mi azért küzdöttünk, hogy minél több érmet szerezzünk Magyarországnak a világversenyeken” – mondta erről Ádó.

Ami egészen döbbenetes Kínát nem, hogy nem nevezték nevén, azt a látszatot keltették, mintha fogalmuk sem lenne hol folytatják a versenyzést.

„Hogy hová megyünk, még nem tudjuk, vagyis nincs olyan ország, szövetség, amelyik rendezné ezeket a költségeket. Ahogy említettük, a bizalomvesztés és a bizonytalanság miatt döntöttük el, hogy országot váltunk. Úgy határoztunk Ádóval, ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor mi magunk álljuk. Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövidpályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra” – fogalmazott Sanyi.

Végezetül kifejezték abbéli reményüket, hogy ügyükben mihamarabb döntés születik és mehetnek tovább a saját útjukon. Tudják, lépten-nyomon érzékelik, hogy mennyien szeretik őket idehaza, ezért sejtették, hogy sokan lesznek szomorúak a döntésük következtében, de örömmel tapasztalják, hogy továbbra is sokan állnak mellettük.

„Mi nem őket hagyjuk el, nekünk a sportkarrierünk a fontos! Ezért hozunk áldozatot, ezért hagyjuk itthon a családunkat, a szeretteinket, a barátainkat” – bizonygatta Ádó.

„Mi mindent megtettünk azért, hogy minél sikeresebb legyen a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás, és nem is felejtjük el sohasem ezeket az éveket, mindig jó érzésekkel gondolunk majd vissza erre az időszakra. Éppen emiatt is vállaljuk a szövetség által felvetett költségek visszafizetését, ha ez a döntés születik, ám mert nem kis összegről van szó, időre van szükségünk ahhoz, hogy maradéktalanul meg is tegyük” – húzta alá Sanyi.

Kósa Lajos ugyan mindig barátságos hangnemben beszélt az ügyről, de nagyon úgy tűnt a „kártérítéshez” ragaszkodik. Számára talán nem várt helyről érkezett az első komolyabb odaszúrás, Kubatov Gábor FTC-elnök elég élesen nyilvánult meg az ügyben: „Elsősorban a hazának veszteség a távozásuk. Szerintem egyetlen dolgon múlt ez az ügy, hogy a szövetség nem tudott megegyezni az edzőjükkel. A Fradi mindent megtett, próbáltunk közbelépni, kommunikálni a felek között. A szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább. Nem mentem bele mélyen, hogy ennek mi volt az oka, csak fájlaltam az egészet. Két nagyon jó gyerekről van szó, jelenségek voltak, akik példát mutattak a fiataloknak. Ha létezett testvérpár, akik kutya keményen tudtak dolgozni a sikerért, akkor ők voltak azok. Nagyon fáj, hogy idáig jutottunk velük.” – fogalmazott Kubatov november 18-án, aznap amikor Sanyi és Ádó páros interjút adtak a sportnapilapnak.

December 5-én (valószínűleg nem véletlen az időzítés, a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulóján) már egyenesen Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelent meg egy poszt. „Sok sikert az új kalandhoz” – a kormányfő egy a fiúkkal készült közös szelfivel is nyomatékosította a testvárpár iránti elkötelezettségét, „a mi olimpiai bajnokaink” felirattal spékelve.

Aztán december 19-én Katarban, a labdarúgó-világbajnokság helyszínén adott exkluzív interjút az NS-nek, amiben kérdezték a Liu-ügyről is. „A baj ott kezdődött, hogy nem tudtuk megtartani az eddigi mestert, Csang Csing Linát, vagy nem tudtunk hozni a helyére egy ugyanolyan kvalitású mestert. Az már csak következmény, hogy a versenyzőknek menniük kell a mesterük után. Most majd kiderül, hogy amíg ők a kirakatban beemelték a világ élvonalába a magyar korcsolyasportot, addig hátul, a műhelyben dolgoztak-e a szakemberek. Ha dolgoztak, akkor nem tűnünk el a korcsolyázás térképéről” – fogalmazott a miniszterelnök.

December 20-án az MOKSZ rendkívüli elnökségi ülést tartott, majd az alábbi sajtóközleményt adta ki: „A MOKSZ Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, kiváló gyorskorcsolyázóink által előterjesztett országváltási kérelemhez hozzájárul és saját hatáskörében eljárva a 2022/23. évi 15. sz. elnökségi határozatban hivatkozott követelések érvényesítésétől eltekint. A MOKSZ a Liu testvérekkel fennálló jogviszonyát lezártnak tekinti. A MOKSZ sajnálattal veszi tudomásul a Liu fivérek országváltási szándékát és fájó szívvel búcsúzik, ugyanakkor köszönetet mond a közösen elért, felejthetetlen sikerekért Magyarország első téli olimpiai bajnokainak, akik kitörölhetetlenül beírták magukat hazánk sporttörténelmébe. További pályafutásukhoz sok sikert kíván Liu Shaoangnak és Liu Shaolin Sándornak.”

A szövetség tehát – nagyon helyesen – végül elállt anyagi követelésétől, és a békés elválás mellett döntött. Gondoljon bárki bármit a Liuk távozásáról, az nem képezheti vita tárgyát, hogy roppant igazságtalan lett volna két ilyen eredményes élsportolótól pénzt követelni, pusztán azért, mert a jövőben nem Magyarország színeiben óhajtanak versenyezni. A korábban rájuk fordított támogatásért keményen megdolgoztak, és meg is szolgálták! Nem csoda, hogy ezek után jött a hátraarc, a rendkívüli elnökségi ülés alighanem a közlemény megfogalmazásában merült ki.

A Liu fivérek minden magyar téli olimpiai aranyéremben szerepet vállaltak (Forrás: sportal.hu)

Kínai színekben

A következő mérföldkőhöz tavaly karácsonykor érkezett el a történet, amikor is Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – teljes titokban – felvették a kínai állampolgárságot. Ez a hír kínai forrásokra hivatkozva csak idén január 24-én jelent meg a magyar nyilvánosságban. Az országváltás aktusa gyorsított eljárás keretében történt, ami elengedhetetlen volt a milánói téli olimpián való szereplésük tekintetében. Az ugyanis 2026. február 6-án veszi majd kezdetét – és egy országváltás után három évig nem indulhat a sportoló olimpián, ennyi „türelmi” időnek kell eltelnie a szabályok szerint. A világbajnokságon való induláshoz egy év pauza kell, ez Sanyinak meg is volt, mert a 2022-es vb-t kihagyta, Ádó azonban – valamennyi egyéni szám címvédőjeként – nem indulhatott volna még, hiszen a tavalyi világbajnokság áprilisban volt.

A kínai országos bajnokságon (március 31. és április 2. között tartották) azonban mindketten versenyeztek már, ez volt az első hivatalos fellépésük az országváltásuk óta. 1000 méteren Shaoang nyert Shaolin előtt, 500-on Shaolin harmadik, Shaoang negyedik lett, 1500 méteren pedig Shaoang lett bornzérmes míg bátyja a hatodik helyen zárt. Jó formában vannak tehát, az 1000 méter elödöntőjében Shaolin kínai rekordot futott. A verseny után (amelyet ugyanabban a pekingi létesítményben rendeztek, ahol az előző olimpiát) mindketten posztoltak az Instagramon. Shaolin kínaiul kezdett, majd azt írta (angolul): „Megtiszteltetés lesz a hazánkat (tehát Kínát, a szerk.) képviselni”, végezetül pedig így fogalmazott „köszönjük azoknak, akik eddig is szurkoltak nekünk!” – immár magyarul. Shaoang szintén három nyelven nyilvánult meg, nagyon hasonlóan: „Megtisztelő lesz hazánknak dicsőséget szerezni.”; „Köszönjük azoknak akik eddig is velünk voltak”. Kínaiul még azt tették hozzá, hogy a lehető legjobban szeretnék segíteni Tiencsin (édesapjuk innen származik) városát, amelynek képviseletében indultak az országos bajnokságon.

Az, hogy innentől kezdve hogyan alakul a testvérek pályafutása, még a jövő zenéje. Ami biztos, hogy Kínában sokkal nehezebb dolguk lesz, a konkurencia össze sem hasonlítható. Amíg itthon az utánpótláskorúakat is beleértve alig 200-an űzik a rövidpályás gyorskorcsolyát versenyszerűen, addig Kínában ez a szám 3000 körüli – ifik nélkül. Az nyilvánvaló, hogy nem a nulláról kezdik majd, hiszen folyékonyan beszélnek mandarinul, ott él az apjuk, és a sportáguk legjobbjai között tartják őket számon – a legkisebb elfogultság nélkül is. Mindig is nagyon népszerűek voltak a világ legnépesebb országában, addig is milliók szurkoltak nekik arrafelé, amíg a magyar címer ékeskedett a dresszükön. Túl a távol-keleti bemutatkozásukon, azért a Weibón (ez a légnépszerűbb közösségi médiaplatform Kínában, a Facebook be van tiltva) azért fellelhetők negatív kommentek is, miszerint csak a pénzért váltottak hazát – vannak, akik kételkednek tehát a fentebb citált őszinteségben. Ők nyilván nincsenek tisztában vele, hogy mindig is fontos volt számukra a kínai identitásuk is, nem eladták magukat, ezt szögezzük le.

Az is világos ugyanakkor, hogy Kínában, hasonlóan eredményes szereplésük esetén egy másik dimenzió nyílhatna meg előttük. Csak egy példa: a magyar olimpiai aranyérem jelenlegi jutalma 50 millió forint, míg a 2018-as pjongcsangi játékokon 500 méteren bajnok Vu Da-csing állítólag 700-800 millió forintnak megfelelő jüant kapott az aranyáért. Egy 1,4 milliárdos piacon természetesen a támogatói pénzek is arányosan magasabbak. Igen ám, de odáig el is kell jutni. 

Azzal, hogy a fivérek felvették a kínai állampolgárságot, egyúttal lemondtak a magyarról. Ez azt is jelenti, hogy az olimpiai életjáradékra való jogosultságuk (35 éves koruktól) is semmis, ami biztos megélhetést kínált volna nekik Magyarországon akkor is, ha hátralévő életükben nem csinálnak semmit azután, hogy felhagynak az élsporttal. Az tehát kijelenthető, hogy itthon tényleg lemondtak szinte mindenről, az azonban nem igaz, hogy a bizonytalan ismeretlenbe távoztak volna.

Az ügy legnagyobb vesztese Magyarország, és a magyar versenysport. Noha napjainkban az országváltások szinte mindennaposak, mi magyarok az esetek döntő többségében honosítani szoktunk, többnyire olyan klasszisokat, akik hozzá tudnak tenni az adott sportág nemzetközi teljesítőképességéhez. Tőlünk elmenni nem nagyon szokás, a sportolóink elég nagy becsben vannak tartva. Van pár ellenpélda is, de szerencsére kevés.

A Liu fivérek odébbállása azonban egy olyan precedens, amiből tanulni kell, és mindent megtenni azért, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg. A karrierjük kellős közepén dobbantottak (az ő szemszögükből az utolsó olyan pillanatban, amikor még volt értelme, hiszen Milánó után már szignifikánsan csökkent volna az esélyük a 2030-as olimpiára kijutni), ami nagy valószínűséggel azt jelenti számunkra, hogy az elkövetkező téli játékokon való reális éremszerzési lehetőségeinknek lőttek. Ez egy ennyire olimpiaközpontú országban, amilyen hazánk, elképesztően nagy ár.

Nincsen olyan tudásunk, amely minden kétséget kizáró magyarázattal szolgálhatna a váltásukra, vélhetően ez még sokáig így is marad. Lina megtartása kulcsfontosságú lett volna, de egyszerűen megtippelhetetlen, hogy ebben a kérdésben mennyi volt az edzőnő szerepe, a kínai befolyásolás és nyomásgyakorlás mértéke – és a honi szövetség felelőssége. Hogy a magyar short track szakág hogyan heveri ki a fiúk elvesztését, egy-két éven belül kiderül, összeomlás egyelőre nincs, sőt, voltak idén már szép eredmények világkupán és az Eb-n is – elsősorban a hölgyek részéről.

Shaolin és Shaoang immár a bitangerős kínai élmezőnnyel kell megharcoljon az ázsiai nagyhatalom válogatóversenyein – hiszen betonbiztos válogatottbeli helyüket a magyar útlevelükkel együtt – elveszítették. Ahogyan azt a lehetőséget is, hogy a jövőben Európa-bajnokságon szerepeljenek, amely verseny hosszú évek óta a felségterületük volt, legnagyobb riválásiak ugyanis elsősorban Kína, a Koreai Köztársaság és Kanada korisai.

Kiemelt kép: sportal.hu