A Loki csatára adatelemző szoftverrel tervez csapatot – interjú Bárány Donáttal

– A debreceni Olasz Focisuliról az ott felnövő későbbi élvonalbeli játékosok azt mesélték nekem, hogy a sok külföldi túra, és a magasabb polcról válogatott ellenfelek tették igazán versenyképessé ezt a centrumot. Hasonlóan látod?

– Igen, rengeteg komoly csapattal játszottunk a focisulival. Klagenfurtban például volt olyan torna, ahol a Barcelonát ejtettük ki. Olaszországba is sokat jártunk, játszottunk sok más mellett a Fiorentina, a Torino utánpótláscsapataival, és ebben a közegben is voltak sikereink. Azért amikor az ember testközelből néz végig egy ilyen tornán mondjuk egy Bayern–Dortmund döntőt, az szintén sok tapasztalatot ad. Fantasztikus élmény volt a családjainkkal elutazni ezekre az eseményekre. Amikor 12 évesen feljebb léptünk, minimum a fél focisulis csapatunk bekerült a DVSC-be, ez jelzi, hogy jó munka zajlik a klubnál.

– Bár akkor is jól ment a góllövés, 15 évesen majdnem eltanácsoltak a futballtól. A testalkatod miatt?

– Egyértelműen. Zömökebb vagyok, nem átlagos a testalkatom, és elmondták az edzők, hogy nem ez az igazi futballista alkat. Úgy voltam vele, hogy akkor elkezdek jobban figyelni a kajára.

– Magadtól döntöttél így, vagy dolgozott a Lokinál dietetikus, aki ezt javasolta?

– Sokáig csak a zrikát kaptam, és egyszer csak eldöntöttem, hogy elég volt ebből, máshogy fogok étkezni, mint addig. 17-18 éves lehettem, amikor elmentem egy nagyon alapos dietetikai vizsgálatra. Ott végre kiderült, hogy milyen típusú ételeket biztosan nem szabad fogyasztanom, mennyi zöldséget, halat, milyen típusú húst érdemes ennem. Könnyebbséget jelentett, hogy otthon laktam, és anyu ez alapján főzött nekem. Onnantól kezdve, ha nem is minden pillanatban, de nagyon odafigyeltem az étrendemre, mert tudtam, hogy ha akár csak egy vacsora erejéig elengedem magam, másnap biztos, hogy 1-1,5 kilóval többet fog mutatni a mérleg. Nem vicc, ilyen alkat vagyok, ezt el kellett fogadnom. Nem is tudom, mi lesz velem, ha egyszer abbahagyom a futballt (nevet). Nagyon oda kell majd figyelnem.

– A Lokinál dietetikus figyel rád?

– Az utóbbi időben kapott igazán nagy hangsúlyt nálunk a helyes étrend, nagyjából másfél hónapja szigorúan azt esszük, amit a táplálkozási tanácsadónk előír.

– Mindenki átment egy dietetikai teszten?

– Nem teszt volt, a dietetikusunk állítja össze a reggelit és az ebédet a klubnál. Néhány játékosnak, köztük nekem is, azt is összerakta, hogy grammra lemérve miből mennyit együnk otthon. Ez alapján főztem magamnak eddig itthon, de most jön az államvizsga az egyetemen, úgyhogy majd ki kell találnom, hogyan oldom meg ezt az időszakot.

– Probléma nélkül sikerült beállítani az étrendedet?

– Nem mondanám, egy élsportolónál ez nem egyszerű dolog. A harmadik edzésen a tréning felénél kidőltem, annyira elfogyott az energiám, hiszen a korábbinál jóval kevesebb szénhidrátot ehettem. Emlékszem, amikor kicsiként elegem lett, hogy cseszegetnek az edzőim a súlyom miatt, elkezdtem salátát vacsorázni esténként. Akkor futottam a legrosszabb idényemet, alig volt erőm a pályán. Szóval az étrendet tényleg részletesen kidolgozva, személyre szabva lehet csak összeállítani, különben kidőlnek a játékosok.

– A DVSC II-ben 35, a DEAC-ban 20 góllal lettél gólkirály, csak ezután kerültél az első csapat keretéhez 2020-ban. Nem érzed úgy, hogy már az első, 35 gólos szezonod után ott lett volna a helyed?

– Nem, örültem, hogy odakerültem. Amikor a megyei bajnokságban játszottam a DVSC II-ben, még teljesen másképp gondolkoztam, a tanulás volt az első. A szüleim is úgy neveltek, hogy ha jól megy a suli, akkor mehet a foci is. Amikor a harmadosztályú DEAC-ból visszahívtak a felnőttcsapathoz 20 évesen, akkor változott meg a dolog, mert ott már látszott, hogy profi játékos is lehet belőlem. Addig úgy gondolkoztam, hogy esetleg a másodosztályig eljutok, mellette a tanulás révén dolgozok valamit, s így keresek majd pénzt. Másképp alakult.

– Azt, hogy tanulj tovább, szerezz diplomát, a szüleid tartották fontosnak, ők is diplomások?

– Nem, édesapám villanyszerelő, édesanyám dolgozott több helyen, lakberendezőként is kereste a kenyerét. A testvéreimmel úgy neveltek minket, hogy a tanulás a legfontosabb, utána jöhet minden más. Egy diploma megszerzése mindenkinek kötelező volt.

– 25 éves vagy, de fiatal korod óta komolyabb sérülésekkel küszködtél elég hosszan. Milyen típusú problémáról volt szó, miért tartott sokáig a felépülésed?

– Tizenéves korom óta visszatérően begyulladt az Achilles-ínam, ez genetikai probléma. Minden szezonban ki kellett hagynom emiatt néhány hónapot, gyakorlatilag 15-16 éves koromtól kezdve ismeretlen érzés volt fájdalom vagy fájdalomcsillapító nélkül játszani. Reggel tornáznom kellett, hogy el tudjak kezdeni sétálni. Ráadásul az élvonalban nagyobb a terhelés, ez plusz rizikó. Amikor bekerültam a Loki első csapatába, elszakadt az egyik bokaszalagom. Túl hamar visszatértem a regeneráció után, és a másik bokaszalag is elszakadt. Ekkor döntöttem úgy, hogy ha már vége a szezonomnak, megműttetem az Achillesemet. Mind a kettőt, hiszen mind a kettővel gond volt. Finnországban találtam egy specialistát, akihez világklasszisok is jártak. Csak akkor derült ki, mi a gond, amikor felnyitotta az Achilles környékét. Rettentő sokáig tartott a felépülés, de annyira legyengült az izomzatom, hogy hiába erősítettem, amikor visszatértem a pályára, elszakadt a hátsó combizmom. Emiatt Szrdjan Blagojevicsnél fél évig alig játszottam. Összesen bő másfél évig tartott ez a kínkeserves időszak, mentálisan alaposan meg kellett erősítenem magam, hogy kibírjam.

– Átmentél a teszten.

– Igen, kibírtam. 21 évesen, öt esztendő elteltével először történt meg, hogy fájdalomtól mentesen léptem pályára. Azt mondtam magamnak: jé, lehet így is focizni? Teljesen újjászülettem. Nem hiszem, hogy a sérülések miatt nem indult be hamarabb a karrierem, mentálisan nem voltam még készen, fizikailag meg még kevésbé. Fel kellett építenem magam.

Fotó: dvsc.hu

– Kilenc edződ volt az elmúlt öt évben a DVSC-nél, ez sok. Azok közül, akik legalább fél évet a csapatnál töltöttek, összehasonlíthatnál néhányat? Kitől mit emelnél ki, ki milyen játékfelfogást követett, és a te stílusodhoz melyik illet a legjobban?

– Eli bá (Kondás Elemér – a szerk.) a DEAC-nál volt edzőm, tökéletesen ismerte a stílusomat. Tudta, hogy nekem az kell, hogy minél több labda érkezzen az ötös környékére, így lehetünk eredményesek velem. Az NB II-ben jöttek is a gólok az első szezonomban, neki köszönhetem, hogy beindult a karrierem. Huszti Szabolcsnál rendszeresen sérült voltam, nehéz elemezni ezt az időszakot. Joan Carrillónál szintén végig sérült voltam, de emberileg nagyra tartom. Fiatal játékosként sérülten szinte kizárólag a fizioterapeutával dolgoztam, de volt olyan, hogy otthagyta az edzést, és beállt mellém futni, hogy ösztönözzön.

– Odafigyelt az apróságokra.

– Igen, ez nagyon jól esett. Joao Janeirónál elkezdtem játszani, pozitívan állt hozzám, de sajnos akkor szakadt el a combizmom. Emiatt Blagojevicsnél szinte semmit sem tudtam játszani, alig ismert az elején. Edzésen volt, hogy belső védőnek tettek be, hogy meglegyen velem a létszám. Volt egy bitang kemény erőnléti edzője, Szasa, eleinte alig bírtam az iramot nála, de újra felépítettem magam. Blagojevics szinte centire pontosan meghatározta, hogy milyen játékhelyzetben hogyan mozogjunk, szűk keretet szabott, nem lehetett kreatívkodni. Nála labdakihozatalnál 10-es pozícióban játszottam, részt vettem a labdatartásban, támadásban pedig fel kellett lépnem 9-esnek. Nála tanultam meg olyan automatizmusokat, amik ma is működnek, például, hogy hogyan lépjek vissza hasznosan, hogyan forduljak le az emberről. Mentálisan is ekkor kellett igazán megerősítenem magam, mert nem mindig kerültem be a kezdőbe. Nestor El Maestróval nagyon jó viszonyom volt. Passzolt a stílusomhoz az ő felfogása, hiszen folyamatosan magas presszinget, agresszív játékot kért tőlünk, megkövetelte a sok szélről érkező beadást, amit szintén ideális egy olyan poacher profilú csatárnak, mint én.

– És Sergio Navarro?

– Teljesen eltér a korábbi edzőimtől, mástól nem láttam olyat, mint tőle. Hagy minket hibázni, sőt kis túlzással megdicsér érte. A Paks ellen az utolsó pillanatban kihagytam egy helyzetet, mégsem szúrt le. A meccsek előtt nekünk csatároknak mindig van egy videós felkészülés az ellenfél kapusaiból, és Kovácsik Ádám esetében a stáb azt javasolta, hogy próbáljuk rávezetni a labdát, és ha közel kerülünk, kapura lövés helyett húzzuk el mellette a labdát. Mivel tudatos döntést hoztam, betartottam a javaslatot, hiába piszkálta el előlem a labdát, nem elküldtek a fenébe, hanem megdicsértek. Sergio nem szab szűk kereteket, rengeteg szkennelést kér tőlünk labda nélkül. Az a célja, hogy támadásban a sok pásztázás révén gondolkozzunk előre, ezáltal sok választási lehetőség álljon előttünk. Azt kéri, hogy bátran hozzunk döntést, merjünk hibázni, és élvezzük az egészet, így a felelősséget is. Ez a spanyol képzés sajátja.

– A magyar játékosok a tapasztalatod alapján a Blagojevics-féle korlátozott szerepkört szeretik inkább, ahol minden mozgás megtervezett, vagy a kreatívabb, szabadabb döntéshozatalt?

– Változó, azt tudom, hogy én nem tartozom egyik halmazba sem, ám mindkét iskolához jól tudok alkalmazkodni.

– A közelmúltban a Loki-podcastben a játékod tudatos elemeiről beszéltél, ki tudnád fejteni, mik ezek az elemek?

– A legapróbb titkokat nem akarom elárulni, úgyis megmutatja majd az ellenfél videóelemzője a meccsünk előtt. Teljesen más mozgással indulok be a kapu elé, ha szorosan fognak, mint amikor szabadon érkezhetek, ezt régen ösztönösen csináltam, ma már tudatosan, mert tudom, melyik lesz a hatékonyabb megoldás. A felépítésem miatt szintén tudatosan szoktam háttal állni a védőknek támadásban, mert amikor megkapom az indítást, olyan testhelyzetet tudok felvenni, amellyel ki tudom őt zárni, és szabadon kapura törhetek, legrosszabb esetben büntetőt csinálok. Ám emiatt egyoldalúbb volt a játékom. Ma már próbálom szabadabban felvenni a labdát, hogy egy másik elemben is fejlődjek, és ezáltal új lehetőségeket nyissak a saját játékomban. A szezon elején a kevesebb szkenning miatt három-négy opcióm volt támadásban, ma sokkal sűrűbben pásztázom labda nélkül a pályát, és 10-15 lehetőség közül tudok választani, ha hozzám kerül a labda.

– Egy kis statisztika: tudod, hogy hány percenként találtál a kapuba eddig profiként?

– Hú, nem.

– 198, ezzel 31. helyen állsz az élvonal örökranglistáján.

– Ez nem volt meg nekem. Idén nem állok egyelőre ilyen jól ebben a statisztikában.

– Említetted, hogy egyetemre jársz, milyen szakot végzel Debrecenben?

– Végeztem az alapképzéssel gazdálkodás és menedzsment szakon, és elkezdtem a sportközgazdász mesterképzést.

– Ezek szerint a matek elég jól megy.

– Nagyon szeretem, emiatt választottam ezt a szakot.

– Úgy tudom, az adatelemzés is közel áll a szívedhez, ami alapvető fontosságú napjaink labdarúgásában.

– Igen, jártam adatelemzés órára is az egyetemen. Szabadon választott tantárgy volt, nagyon élveztem.

– A magyar xfb Analytics által fejlesztett Cube elemzőszoftvert is tanítják ott, amely a válogatottnak szolgáltatja az adatokat, igaz?

– Igen, a Cube adatainak a segítségével, meghatározott pénzügyi kerettel kellett megtervezni egy klub átigazolási stratégiáját, s ebből írtam egy dolgozatot.

– Kik szerepeltek a listádon?

– Szerződtettem Ekitikét (Liverpool) és Cherkit (Manchester City), illetve hoztam egy kapust is, mert Onanától a statisztikai adatai miatt azonnal megváltam.

– Nagyon izgalmas. A Lokinál is dolgozik videóelemző, felteszem, ha ennyire érdekelnek az adatok, vele is szívesen egyeztetsz, igaz?

– Azért annyira nem ástam még bele magam az adatelemzésbe, ha végzek az egyetemen, elkezdek egy másik képzést, akár az MLSZ-nél. A kérdésedre válaszolva, nálunk egy-egy csoport különböző stábtaggal szokott videózni. Én a vezetőedzővel szoktam. A héten két fontosabb edzésről és a hétvégi meccsről készül videó, azokat szoktuk elemezni olyan módon, hogy én vágom ki azokat a részeket, amelyekről úgy érzem, hogy beszélnünk kellene. Nagyjából sejtem azért, hogy az előzetes javaslatok alapján mikor döntöttem jól és mikor rosszul a pályán, s mindkettőre hozok példát, amit közösen megbeszélünk.

– Vagyis nem frontálisan átadja neked az infókat, hanem mindig te választod ki az adott helyzeteket? Demokratikus rendszer.

– Igen. Ezzel arra nevel minket, hogy a videózás segítségével vállaljuk fel a jó és a rossz döntéseinket is, legyünk tisztában a javítani valókkal, és javítsuk is ki edzésen, mérkőzésen. Ez nekünk teljesen új dolog. Sergio hozta be, valószínűleg már az utánpótlásban is kellett volna csinálnunk, akkor teljesen más szemlélettel játszanánk ma. Ezekre az apróságokra nagy szükség van ahhoz, hogy fejlődjön a foci Magyarországon. Sergio rengeteget dolgozott a spanyol utánpótlásban, és asszisztens volt többek között a Leventénál és az Athletic Bilbaónál. Nála szinte nem is az a fontos, hogy nyerünk-e vagy sem – persze valójában az számít –, hanem az, hogy tudja-e egyénileg fejleszteni a játékosokat a Lokinál. A csapat ettől lehet jobb.

– Scoutként szívesen dolgoznál, erről beszéltél korábban a haon.hu-nak. Mi vonz ebben a szakmában?

– Jelenleg úgy érzem, hogy a karrierem után nem edzőként dolgoznék, inkább egy olyan területen, amely egy futballklub pénzügyeihez kapcsolódik. Viszont bárhogyan is alakul, előnyt jelent, ha valaki, aki futballklubhoz vágyódik, a scoutinghoz is ért, ezért foglalkoznék szívesen ezzel a területtel is.

– A csapattársak közül jár más is egyetemre, húzzátok egymást ezen a téren is?

– A keretben a fiatalok közül vannak páran, akik járnak egyetemre, a Lengyelországba igazoló Baráth Petivel például együtt kezdtük a képzést. De azért nem ez a jellemző.

– A menedzsered, Filipovics Vladan néhány hete arról nyilatkozott a közmédiának, hogy sok csapat érdeklődik irántad. Felteszem, előre szeretnél lépni, csak olyan csapat jöhet szóba, amelyik játszik a nemzetközi kupában vagy esélyes rá?

– Nem feltétlenül. Akad olyan másodosztályú nyugat-európai bajnokság is, ahol rang lenne játszani. Így, hogy második lettem a góllövőlistán, sokan érdeklődtek irántam nyáron, de kevés konkrét ajánlat érkezett. Valóban szívesen kipróbálnám magam külföldön, ez az egyik célom. Jelenleg jól érzem magam Debrecenben, szeretek itt játszani.

Fotó: dvsc.hu

– Ha külföldre mennél, melyik irányba indulnál szívesen, a te profilodhoz melyik liga illik?

– Nem egyszerű kérdés. Bár van olyan statisztikai oldal, amely pontosan megmutatja, hogy a játékosprofilja, a statisztikai adatai alapján ki melyik bajnokságba illeszthető be leginkább, ám sok más befolyásoló tényezőt is figyelembe kell venni. A profilom alapján például én illeszkednék az erőszakosabb, a fizikai mutatókra erőteljesen építő skót bajnokságba vagy az angol The Championshipbe, de nincs rá garancia, hogy ott biztosan megállnám a helyem.

– A végén a válogatottról. Marco Rossi behívott a legutóbbi összetartásra. Biztosan volt elképzelésed arról, hogy mi vár Telkiben. Mi volt, ami esetleg meglepett, amire felkaptad a fejed, ami esetleg túlszárnyalta a képzeleted?

– Dzsudzsák Balázs, Szuhodovszki Soma, Lang Ádám beszámolói alapján nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Nagyon pozitív volt, hogy bár sérülten érkeztem, és mindössze egy edzésen tudtam részt venni fájdalomcsillapítókkal, szinte mindenki odajött, és megkérdezte, hogyan vagyok. Nagyon hamar befogadtak. Ez nagy öröm, hiszen, ha kapok még meghívót, tudom, hogy ebbe a közegbe érkezek.

– A szövetségi kapitányról azt mondták a Büntetőnek nyilatkozó válogatottak, hogy mindenkire odafigyel, mindenkivel beszélget, törődik a futballistákkal. Te is ezt tapasztaltad?

– Mivel a sérülésem mivel kevesebbet tudtam együtt mozogni a többiekkel, vele is kevesebbet találkoztam. Így is éreztem, hogy törődnek velünk, ő is biztatott. Személyesen, egyenesen közölte, hogy miért nem férünk be a meccskeretbe, ez is szimpatikus volt. Az írek elleni meccs után jelezték, hogy nem véletlenül hívtak be minket a válogatotthoz, nyújtsunk ugyanilyen magas szintű teljesítményt, és számíthatunk az újabb meghívóra.

Borítókép: dvsc.hu

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.