A lyukas padló alatt már látszik a purgatórium – vélemény
Liverpool kék oldalán igen rosszul állnak a dolgok, és úgy tűnik, egyáltalán nem akar javulni az Everton helyzete. A pályán nyújtott teljesítmény pocsék, az eredmények szörnyűek, kiesés fenyegeti a csapatot, ráadásul most még az a hír is napvilágot látott, hogy a tulajdonos már inkább eladná a klubot, csak hogy ne érje több veszteség.
Ha végignézünk az angol élvonal tabelláján, akkor az Everton FC-t a kiesés ellen küzdők névsorában találjuk, éppen csak a vonal felett helyezkedve. Az együttes a korábbi angol válogatott középpályás, Frank Lampard kinevezése után sem tudta megváltoztatni az idei szezon során kialakult képet, mely szerint „megérettek” a másodosztályra.
Ahogy tartja a mondás, „a fejétől bűzlik a hal”, s ez bizony Liverpool kék oldalán is nagyon jól leírja a valóságot. Induljunk el 2016 elejéről, amikor is az iráni származású brit üzletember, Farhad Moshiri eladja az Arsenalban lévő részesedését üzleti partnerének, az üzbég származású Aliser Uszmanovnak, hogy meglegyen a kellő tőkéje ahhoz a tervhez, amelyet valószínűleg régóta dédelgetett: ő legyen egy Premier League-együttes első embere. Ezek után Moshiri 49,9%-os tulajdonjogot vásárolt magának az Evertonnál.
A klub modernkori történetének legjobb napja 2016. március 12-e lehetett, amikor Romelu Lukaku bravúros teljesítményével az Everton legyőzte a Chelsea-t, s bejutott az FA-kupa elődöntőjébe. Ez volt az első olyan meccs, amelyen már valódi tulajdonosként vett részt Moshiri. Ekkor a szurkolók úgy érezhették, hogy övék a világ. Az új tulajdonos azzal a céllal vette át a klubot, hogy szeretné felemelni a szigetországi Big6 mellé, és nem is volt rest ehhez egy jelentős tőkeinjekcióval hozzájárulni. A korábbi kapcsolatait is felhasználta, Uszmanov több cégével is gyorsan szponzori kapcsolatot épített ki, és ez kedvező helyzetbe is hozhatta volna az egyesületet, mert akár plusz bevételeket generálhattak volna ezen partneri kapcsolatok által.
A gond azonban ott kezdődött, hogy Moshirinek megvolt a pénze a vásárlásra, de a befektetésre már nem, így maradtak a jókora kölcsönök. Ezek természetesen segítettek az erősítéseket abszolválni, de hogy miként, az már egy másik aspektusa a történetnek.
Az iráni-angol üzletember befektetései eleinte a klub javát szolgálták, ám aztán magára is elkezdett gondolni, és egyre többre vágyott. 2018-ban megvásárolta Jon Woods összes részvényét, és ezzel többségi tulajdonos lett 58,8%-ot birtokolva. Ez év szeptemberében pedig 68,6%-ra növelte a részvényei arányát újabb „kis halak” bekebelezésével, majd 2022 januárjában 94%-ra növelte a tulajdonjogát. Miközben elszórta a pénzt az újabb és újabb átigazolásokra, a klub teljes egészének felvásárlása is folyamatosan emésztette fel a vagyonát.
A nagy befektetések természetesen egyre nagyobb eredménykényszert jelentettek a klub számára. A szurkolók kezdeti reményei is folyamatosan csalódásokká váltak, mert egy-egy rövidke szebb időszakot leszámítva semmiféle pozitívum nem jelentkezett, előrelépésről pedig abszolút nem lehetett beszélni. Moshiri nem csak a klub üzleti részét akarta irányítani, hanem szépen lassan mindenbe beleszólt, ez pedig teljesen ellehetetlenítette a klubot. Alapvetően is hiányzott a vezetőségben egy futballban jártas, rutinos szakember, aki kijelöli az irányt és felvázol egy koncepciót, vagyis egy jó sportigazgató, de ilyen nem volt, aki pedig volt ezen a poszton, az is megkapta a nyakába koloncnak az okoskodó tulajt, aki csak nehezítette a dolgát.
A klubnál ezt a pozíciót (Director of Football) egyébként Marcel Brands töltötte be 2018 tavaszától kezdve. A PSV korábbi sportigazgatója azzal a céllal érkezett, hogy az addigi ad hoc átigazolási politikát gatyába rázz, és egy kidolgozott koncepció mentén induljanak el az úton. Ennek első jeleként a nyár folyamán a frissen kinevezett portugál menedzser, Marco Silva – aki akkor nagyon felkapott edzőnek számított a piacon – olyan játékosokat kapott a keze alá, mint Richarlison, aki épp a trénert követve érkezett a Watfordtól, de ott volt a barcelonai trió, Yerry Mina, Lucas Digne és André Gomes is. A Chelsea kölcsönadta Kurt Zoumát, és jött még Bernard is a Sahtar Donecktől. Százmilliót szórtak el, ám ez még csak a kezdet volt. A következő nyáron Alex Iwobi, Moise Kean, Jean-Philippe Gbamin, Fabian Delph és Djibril Sidibé megszerzése újabb kilenc számjegyű kiadást jelentett a klubnak – fontban. Aztán a koronavírus-járvány sem jelentett akadályt, mert 2020 során – immár Carlo Ancelotti csapatába – érkezett Ben Godfrey, Allan, Abdoulaya Doucouré, illetve ingyen ugyan, de jókora fizetésért James Rodríguez.
Talán mondani sem kell, a kiadós költekezés hozama gyenge volt, közülük kevesen váltották be a hozzájuk fűződő reményeket, és ugyanez igaz az edzőkre is. A Moshiri-érában Lampard a hetedik edző, aki nem csak beugróként tartható számon, de összességében David Unsworth és Duncan Ferguson két-két beugrásával együtt 11 edző ült a kispadon cirka hat év alatt.
A klub tulajdonképpen semmiféle irányelvet nem követ, amit jól jelez, hogy egy adott beállítottságú edzőt egy csaknem a teljesen ellentétes szemléletet valló szakember vált. Egyes-egyedül Ancelotti időszakában érezhette azt az ember, hogy haladnak valamerre, de akkor is nagyon képlékeny volt a helyzetük. Az olasz mesterrel sem tudták megközelíteni a Moshiri által célul kitűzött BL-indulást érő helyezést, de még csak a nemzetközi porond sem jött össze. Korábban és azóta is igaz azonban, hogy minden edző megkapta azokat, illetve olyan profilú játékosokat, akiket kért, és ennek a végeredménye egy elképesztően nagy katyvasz lett, aminek idén éli a klub a mélypontját.
De ez a fejetlenség nem csak az átigazolási piacon volt érzékelhető, hanem a klub általános működését illetően is. Ennek egyelőre még nincs kézzel fogható negatív következménye, ám Damoklész kardja ott lebeg felettük a Financial Fair Play miatt. Az európai labdarúgó-szövetség által megszabott korlátozásnak a Premier League-ben egy saját, sokkal szűkösebb határokat lefektető verziója is létezik, és ezt sikerült az Everton csapatának a 2017 és 2020 közötti időszak kimutatásai alapján mintegy 260 millió fonttal túllépnie. E miatt a liga már kilátásba helyezett egy esetleges pontlevonást is – ilyet a másodosztályban többször is láthattunk a jelenlegi, illetve a korábbi szezonokban is, az egyik aktuális példa a Derb County –, ám úgy tűnik, hogy az Everton végül megússza a büntetést a koronavírus okozta bevételkiesésekre való hivatkozással.
Viszont a napokban napvilágot látott a hír, hogy az iráni-angol üzletember a körülményekre való tekintettel eladná a klubot.
Miközben nemrég az ukrán-orosz háborús helyzet miatt meg kellett szakítani az Uszmanov által birtokolt cégekkel a szponzori kapocslatot, ami fájó bevételkiesést eredményez a jövőre nézve, már szinte semmi nem maradt, ami Moshirit Liverpoolban tartsa, ahol nyilvánvalóan megbukott, mint tulajdonos. Az egyetlen pozitívum az ő evertonos időszakában, hogy sikerült megszereznie az engedélyeket az új stadionhoz, és ezt a hírek szerint a klubbal együtt kínálja majd Moshiri, szóval az új tulajdonos a csapat mellé egy – a tervek alapján gyönyörű – vadonatúj létesítményt is kaphat.
Viszont addig még sok víz lefolyhat a Mersey-n, hiszen a jelenlegi állapotok alapján a klub értéke igencsak mélyen van. A keret katasztrofális, könnyen elképzelhető, hogy kiesik a csapat, szóval valami nagyon elszánt vevőt kellene találniuk a kékeknél, olyat, aki lát fantáziát a klubban vagy érzelmi kötődése van hozzá, mert különben nem lesz egyszerű a folytatás.
Szerző
