A magyar edzők az észak-koreai foci fejlődésére is nagy hatással voltak

Az ország nemzetközi helyzetét ismerve igencsak meglepő, hogy 1958 nyarán a Pénzügyőr SE több mérkőzést is játszhatott a távol-keleten. Az utazásukról kevés használható információ maradt fenn, a Népsport akkori tudósítása szerint a vám- és pénzügyőrök abban az időben a magyar másodosztályban szereplő csapata a kommunista Korea mellett a barátinak nevezett Mongóliában és Kínában is pályára lépett. Első magyar együttesként tette tiszteletét a Pénzügyőr az említett három országban, a kirándulásuk pedig annyira jóra sikeredett, hogy az eredetileg augusztus 11-ig tartó túrát a koreaiak kérésére meghosszabbították.

Az ok: a koreai felszabadulás 13. évfordulójának tiszteletére barátságos meccset óhajtottak játszani a magyar csapattal, amire az MLSZ természetesen áldását adta, így augusztus 15-én sor kerülhetett a pénzügyőrök „búcsúmeccsére” Phenjanban, a helyi „katonacsapat” ellen. A magyar csapat ázsiai kiruccanása sikeresnek volt mondható.

A Népsport augusztus 13-ai száma szerint a magyar labdarúgók kifejezetten jól érezték magukat a baráti országokban és sikerült telefonon elérniük Nagy Józsefet, a csapat akkori edzőjét, aki meglepően sok pozitív dolgot mesélt az koreaiak futballtudásáról:

„Eddig, sajnos, nem sokat tudtunk koreai barátaink sportéletéről. A miénk az első magyar labdarúgó-csapat, amely eljutott Koreába. Mint ahogy általában az egész világon fejlődött a labdarúgás, ugyanúgy Koreában is, de itt talán egy fokkal gyorsabban. Sokkal magasabb a színvonal, mint azt itthon elképzeltük. A koreaiak igen gyorsak, lendületesek, küzdőképesek, és olyan erényekkel rendelkeznek, amelyek terén mi jelenleg kissé el vagyunk maradva. Kifejezetten támadó stílusban játszanak, amelyhez nagyfokú gyorsaság párosul. Természetesen érződik rajtuk a kellő nemzetközi tapasztalat, a nagy labdarúgó hagyományok, a nagy játékos egyéniségek hiánya, de ki merné azt mondani, hogy ezeket — idővel — nem lehet megszerezni? Meggyőződésem, hogy a tehetséges és hallatlanul szorgalmas koreai labdarúgók nem sok idő múlva felfejlődnek az európai labdarúgók színvonalára.”

Nem véletlen, hogy Kim-ir Szen „fiai” ennyire meglepték a pénzügyőröket, közvetve ugyanis erős magyar hatás érte a helyi futballt Kína segítségével. Őket az az Ember József „tanította meg” focizni, aki játékosként sehol nem tudta megvetni a lábát, edzőként azonban sikeresebb karriert tudhatott maga mögött – köszönhetően a Belügyminisztériumban folyamatosan felfelé ívelő pályafutásának is. Edzőként és szakvezetőként is sok helyen megfordult a második világháborút követően, a legnagyobb sikerét pedig Dunaújvárosban (azaz akkori nevén Sztálinvárosban…) érte el. A helyi Sztálin Vasmű Építők csapatával nagy fölénnyel nyerte meg az NB II Közép-csoportját, majd az osztályozót is. Mindez részben Ember József szakértelmének, részben más okoknak volt köszönhető: a Budapesti Dózsa, a Honvéd és a Budapesti Bástya több játékosát is átvezényelték Sztálinvárosba, így nem volt meglepő a csapat másodosztályú bajnoki címe.

A Sztálin Vasmű Építők bajnokcsapata (Forrás: futballtortenet.blog.hu)

Nem véletlenül került Ember József Kínába, 1954-től a Magyarországon tanuló kínai főiskolásokat tanította focizni, így volt egyfajta elképzelése a kínaiak képességéről és mentalitásáról – nagy részükkel ráadásul Kínában is együtt dolgozhatott. A Szabad Nép 1965. január 22-ei számában például így nyilatkozott a külföldi munkájáról:

„Megérkezésünk után azonnal megkezdtük a válogatás munkáját, mert az olimpiai keret kijelölése volt az első feladat. Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben és Semjanban tanulmányoztuk többek között a kínai labdarúgást, amely nagy jövő előtt áll, ezt ilyen rövid idő után is bátran kijelenthetem. Kínában mindenütt hatalmas az érdeklődés a labdarúgás iránt, egyes mérkőzésekre zsúfolásig megtelnek a pályák. Sok jó játékost láttunk utazásunk alatt, úgyhogy nem Is volt nehéz a válogatás. Jelenleg 36-os kerettel dolgozunk, ennek zömét a Magyarországon is járt kínai főiskolás játékosok adják. A keret tagjai máris nagy előrehaladást tettek. Főleg erőnlétük, mozgékonyságuk és ruganyosságuk kiváló, de technikai téren is napról napra fedődnek. Különben elmondhatom, hogy öröm a kínai labdarúgókkal dolgozni, mert valamennyiükben igen nagy a tudásszomj, a szorgalom, fegyelmezettségükre pedig szinte nem lehet megfelelő jelzőt találni.”

Az észak-koreai válogatott az első hivatalos meccsét éppen Kína ellen játszotta 1956-ban, amelyet meg is nyert – ez volt az első és utolsó meccse a kínaiak kispadján a két magyar szakvezetőnek. A Chollima becenévre hallgató koreaiak 10 évvel később már a világbajnokságot is megjárták. Az 1966-os vb-n óriási meglepetésre továbbjutottak a csoportjukból, nem kis büszkeséget okozva ezzel a szocialista országoknak – Észak-Korea a Szovjetunió mögött a második helyen ment tovább, a Chile elleni 1–1-es döntetlennek és az Olaszország elleni 1–0-s győzelmüknek hála. Több sikerélményben nem volt részük a ködös Albionban, hacsak a portugálok elleni 5–3-as vereséget nem vesszük annak, ami nem csak a negyeddöntők, de a világbajnokság egyik legszórakoztatóbb meccse volt.

A házigazda angolok győzelmével záruló vb után viszonylagos nyugalomban teltek a koreai futballévek, jelentősebb, kiugró eredmény nélkül. Erre egészen 1991-ig kellett várni, ekkor csábította el az edzői munkától már visszavonult Csernai Pált az ázsiai ország szövetsége, először egy hathónapos szerződéssel.

Az Index róla készült cikke szerint a felkészülés közel sem volt problémamentes, ám Csernai sikerrel vette az akadályt és a válogatott október 19-én Jong Szu Jun és Jong Szon Csoj góljaival 2–1-re legyőzte az amerikaiakat, a magyar edzőt pedig Istenként kezdték el tisztelni az ázsiai országban.

Csernai végül tovább maradt Észak-Koreában, mint azt eredetileg tervezte, ám hiába rajtolt jól az 1994-es vb-selejtezőkön, az utolsó meccsekre elfogyott a csapata lendülete, amibe egy, a szomszédos Dél-Korea elleni vereség is becsúszott. Csernai pedig a kommunista párt nyomása miatt egy dohai meccset követően Phenjan helyett Münchenbe repült, és soha többet nem tért vissza Észak-Koreába.

Az Egyesült Államok ellen gólt szerző Jong Szu Jun három ízben is irányította a nemzeti csapatot, és ha hinni lehet annak a kevés információnak, ami átmegy a kíméletlen cenzúrán, jelenleg is ő a válogatott szövetségi kapitánya.

Az első vb-részvétel után az afrikai már nem volt annyira sikeres, meglátszott a többévnyi lemaradás a világ futballjától – bár hibáztatni nem lehet őket, hiszen kevés válogatottnak lett volna esélye továbbjutni Elefántcsontpart, Brazília és Portugália mellett.

Noha a helyi klubok Ázsia második számú kupasorozatában, az AFC-kupában meglehetősen szép eredményeket értek el, 2020 óta eltűntek a kontinens és a világ futballtérképéről. A koronavírus-járvány miatt minden csapatuk visszalépett a létező összes kiírástól és jelenleg sem lehet olyan híreket olvasni, hogy visszatérnének a nemzetközi vérkeringésbe, pedig Kim Dzsong Unnak komoly tervei voltak a sporttal, különösen a labdarúgással. Megreformálták a helyi bajnoki rendszert és három osztályba sorolták a csapatokat. A torna, illetve kupa rendszerű sorozatokat megszüntették, és e helyett a világ minden táján használatos lebonyolítási rendszert kezdték el alkalmazni – állítólag. Ha egyszer ismét nemzetközi meccset játszanak, okosabbak leszünk.

Kiemelt fotó: The Sun