A magyar futball aranykora - könyvajánló

Mindenek előtt beszéljünk a szerzőről, Jonathan Wilsonról, aki Anglia egyik legelismertebb sportújságírójának, szerzőjének számít. Számtalan nagy hatású kiadvány kötődik a nevéhez, amelyekből több magyarul is megjelent már. Közéjük tartozik a kapusposzt fejlődését, átalakulását bemutató „A kívülállók” című műve, illetve a futball taktikai fejlődését napjainkig végigvezető „Futballforradalmak” című könyv. Utóbbit szakmai berkekben sokan a futball taktikai bibliájaként emlegetik, alapmű a futballt mélyebben is követők számára. Wilson egészen mélyen beleásta magát a közép-európai Duna-menti stílus rejtelmeibe is, aminek a magyar edzők voltak a legfőbb mozgatórugói.

Nyilván felvetődik a kérdés, hogy egy angol szerző milyen motivációból vetemedik ilyen feladatra. Wilson az előszóban leírja, hogy a két dél-amerikai futballóriás, Brazília és Argentína történetén keresztül került kapcsolatba két magyar származású, elég titokzatos személlyel, akik tulajdonképpen lerakták a modern futball alapköveit ezen a vidéken. Ez a két személy Kürschner Izidor és Hirschl Imre volt. Két elég kalandos életutat bejáró volt futballista, majd később nagy hatású edző, akiknek az élete tele van rejtélyekkel. Wilson az ő életükbe ásta bele magát és a kutatás során rajzolódott ki előtte, hogy ez a két ember egy rendkívüli hatású kulturális közegből származik, egy olyan közegből, amelynek Budapest volt a központja a két világháború között és amit a történelem vihara sajnos nem kímélt. A szerző ennek a letűnt kornak ment utána, amiből végül 15 évnyi kutatás eredményeként kijött egy igényes, hiteles, egyszerre tudományos és izgalmas könyv.

A Duna-menti stílus bölcsője

Wilson 1894-ben veszi fel a történet fonalát, amikor egy kalandvágyó manchesteri írógépműszerész, Edward Shires felmondott a munkahelyén és Közép-Európában próbált szerencsét. Először Bécsben rendezkedett be, majd Budapestre költözött, ahol csakhamar elkezdett futballozni az MTK-nál. Ő volt az, aki a klubhoz csábította 1911-ben először John Tait Robertsont, majd 1916-ban az első világháború és angol származása miatt Bécsben elég hányatott sorsú, majd Budapesten menedékre találó Jimmy Hogant. Ez a két szakember alakította ki azt a sokpasszos, technikás játékstílust, amellyel szemben akkoriban Angliában még elég megvetően viszonyultak, viszont Budapesten igencsak fogékonyak voltak rá. Elsősorban Jimmy Hogan alkotott maradandót. Az ő irányításával vált az MTK az első világháború után Európa egyik legjobb csapatává, amelyet technikás játékosok egész sora alkotott. Így például Orth György, Braun József, Schaffer Alfréd vagy a Konrád testvérek, Jenő és Kálmán. Csak néhány meghatározó név a korszak futballjából, akiket mind Hogan épített be a csapatba és volt rájuk szakmailag és emberileg egyaránt hatalmas hatással. A jelenlegi ismereteink szerint ő ültette el a magját annak az előremutató gondolkodásnak, amelyből kialakult a Duna-menti iskola. Egyszer az Aranycsapat kapitánya, Sebes Gusztáv is találóan megjegyezte: „Mindent, amit a futballról tudunk, Jimmy Hogantől tanultuk.”

Jimmy Hogannek nagy hatása volt a magyar labdarúgásra (Forrás: birminghamlive.co.uk)

Wilson szépen visszaadja azt a kávéházi kultúrát is, amelynek keretében gyakran kívülálló emberek beszélgettek a futballról különböző gondolkodásmódokon keresztül. Bevezet minket Budapest egyedi miliőjébe és társasági életébe, amelynek a futballisták is jeles szereplői voltak. Előkerülnek a budapesti grundok is, amelyeken például Orth Györgyék, majd Puskás Ferencék is pallérozódtak. Ezek voltak azok a terek, amelyeken ki tudták domborítani kimagasló technikai tudásukat, ami a magyar futballt és sokszor a világfutballt is uralta akkoriban. 

Az 1920-s évek végétől Hogan volt játékosai, illetve más, többnyire zsidó származású volt játékosok edzőnek álltak és szétszéledtek a világ más és más pontjain. Részletesen megismerkedhetünk például Weisz Árpád és Erbstein Ernő, a legendás Grande Torino edzőjének olaszországi munkásságával, illetve a fentebb említett Hirsch Imre és Kürschner Izidor dél-amerikai nagy hatású ténykedésével. A magyar futballkultúra tehát, ha úgy tetszik, világhódító útjára indult, viszont a történelem, pontosabban a második világháború még csak ezután következett.

Futball és történelem

Már ebben a könyvajánlómban is kiemeltem, hogy a futball fejlődésére, alakulására milyen nagy mértékben vannak hatással a történelmi események. Már csak azért is érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert erre Wilson igazán jól tapintott rá. Miközben ismerteti az itthon nagyrészt elfeledett magyar mesterek munkásságát, egy-egy meghatározó politikai eseménynél, fordulatnál pár oldalas történelmi összefoglalókat is ír, például az első világháború kitöréséről vagy a Horthy-korszak éveiről és később a kommunista rezsim magyarországi hatalomra kerüléséről. Ezek az intermezzók kötik össze és teszik érthetőbbé az adott edzők sorsát, munkásságát. A történelem fontossága pedig – lévén, hogy többségében zsidó származású edzőkről ír a szerző – leginkább a harmincas évek végén, majd a második világháború idején kerül előtérbe. Az sorozatos antiszemita intézkedések fokozatosan szűkítették a zsidók érvényesülési lehetőségét, mígnem 1944-ben elindultak a tömeges deportálások a náci haláltáborokba.

Miután az könyv első részében megismerkedhettünk a főhősökkel, illetve követhettük munkásságukat a második részben az ő egészen izgalmas, egyben tragikus sorsukat kísérhetjük végig. Sokan szerencsére – így Erbstein Ernő vagy Gutmann Béla – túlélték a megpróbáltatásokat – sokszor egészen lehetetlen körülményeket átvészelve –, viszont mások sajnos nem voltak ilyen szerencsések. Tóth „Potya” István és Weisz Árpád például a náci erőszak áldozatává vált. Ebben az időszakban sajnos a futball háttérbe került, viszont a szerző nagy hitelességgel és a figyelmet maximálisan lekötve ír ezekről a tragikus évekről is.

A világháború után hazánk a szovjet érdekszférába került, így pár év elteltével a kommunista rezsim is kiteljesedett. Rákosi Mátyásék a futballt is igyekeztek felhasználni saját hatalmuk bebetonozására. A magyar bajnokság tulajdonképpen kézivezérléssel működött ezekben az években, amelyben megszületett az Aranycsapat gerincét adó csapat, a Budapest Honvéd. Sebes Gusztáv jól eligazodott a diktatúra bürokráciájában és szövetségi kapitányként tulajdonképpen a Honvédra építve összerakta az 1954-ig hódító Aranycsapatot. Még ha a játékosok többsége a Honvédból is jött, ez a csapat a korabeli MTK és ezzel együtt a Duna-menti stílus alapelveit vonultatta fel a játékában. (Sebes maga is hosszú ideig az MTK, azaz akkoriban a Hungária futballistája volt.) 

Egyáltalán nem kisebbítve Sebes érdemeit, a korabeli feljegyzések szerint a taktika kitalálója sem ő volt. Ő bölcsen belátta, hogy ez nem az erőssége, és elsősorban a Bukovi Márton által alkalmazott szakmai újításokat alkalmazta, pályaedzőjével, a korábban a Jimmy Hogan-féle MTK hátvédjeként magának nevet szerző, majd aztán a világháborúban a szinte biztos haláltól megmenekülő Mándi Gyulával. Bukovi tulajdonképpen a magyar futball legnagyobb innovátora volt, többek között az ő nevéhez fűződik a 4-2-4-s felállás, illetve a csatár mélyen visszavont szerepköre, a hamis kilences is. (Igaz, részletesebb kutatások azóta kiderítették, hogy az utóbbi már egy jóval korábbi, 1936-os magyar szakkönyvben is publikálva volt Holits Ödön és Mamusich Mihály által.)

Bukovi Márton (balra) a magyar futball egyik legnagyobb innovátora volt (Forrás: MTVA Archívum)

Miután viszont szerencsétlen körülmények között a csapat elbukta az NSZK ellen az 1954-es svájci világbajnokság döntőjét, elkezdett megbomlani a kommunista rezsim által mesterségesen létrehozott rendszer. Grosics Gyula szerint a döntő utáni budapesti zavargások voltak az 1956-s események előfutárai. Miután 56 novemberében a szovjet tankok vérbe fojtották a felkelést, Puskásék és az ekkor Brüsszelben lévő U21-s válogatott tagjai kint maradtak külföldön, azaz véget ért a magyar futball aranykora. Ezt a könyv is tűpontosan foglalta össze.

„Nem elég, hogy Magyarország elveszítette három legjobb játékosát (Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor), talán legkiválóbb szervezőjét és jó néhány remek edzőjét, az új generációhoz vezető hidakat is felégették: a forradalmat követő időszak káoszában véget ért a magyar labdarúgás négy évtizeden át tartó aranykora.” (385. o.)

Összegzés

Jonathan Wilson jól rávilágít arra, hogy az Aranycsapat tulajdonképpen egy letűnt futballkultúra utolsó képviselője volt és nem a kommunista rezsimhez köthető a felemelkedésének kezdete. A könyv alapos kutatómunka eredményeként tévhiteket cáfol meg, arra is rávilágít, hogy a hamis kilences posztját nem a spanyolok vezették be, a 4-2-4-s felállást pedig nem a brazilok, hanem a magyarok alkalmazták először. 

Ezen túl megismerkedhetünk megannyi elfeledett hőssel, illetve kalandos életű játékossal, akik később edzőkké váltak, például Guttmann Bélával és Erbstein Ernővel, akik Európa- és világszerte is elterjesztették a Duna-menti stílust. A könyv tehát egyszerre informatív és olvasmányos, ezért jó szívvel tudjuk ajánlani elolvasásra.

Kiemelt kép: Wikipedia