„A magyar gyerek focizgatni szeret, az osztrák gyerek nyerni” – interjú az osztrák futballban dolgozó Németh Szabolccsal

– Jelenleg a TSV Hartberg utánpótlásában dolgozol. De végignézve az eddigi felnőtt edzői pályafutásodat (Sopron, Szombathely, Dorog) felvetődik a kérdés: ott vagy, ahol lenned kell?

– Nem. Azt érzem, nem ott vagyok, ahol lennem kéne. Abból a szempontból, hogy Ausztriában egy remek első osztályú klub utánpótlásában dolgozom, az jó, de magamról azt gondolom, hogy nem itt kellene lennem. Egy magyar első vagy másodosztályú klubnál lenne a helyem, ott, ahol a cél a feljutás, a bajnoki cím elérése. És nemcsak arról van szó, hogy benn kell maradni, el kell kerülni a kiesést.

– Mi alapján gondolod ezt magadról?

– Azoknál a kluboknál, ahol eddig dolgoztam, a saját megítélésem szerint sikerült elérni a kitűzött célokat. Amikor Dorogon dolgoztam, az első lépés az volt, hogy az NB III-ból az NB II-be jussunk, ez megtörtént. Majd az, hogy bennmaradjunk, ez is sikerült. Szombathelyen, a Haladásnál az alapvető koncepció úgy nézett ki, hogy az próbáljuk az Illés Akadémián nevelkedett játékosokat beépíteni az első csapatba, akiket a klub később értékesíthet. Büszke vagyok arra, hogy több játékost is segíthettem jobbá tenni. Az, hogy Mocsi Attila (jelenleg Rizespor), Tóth Milán (Vasas), Kiss Bence (Kecskemét), Kállai Kevin (Mezőkövesd) előrébb lépett, azt legalább akkora eredménynek tartom, mint azt, hogy az NB II hatodik helyén végeztünk a Haladással a 2021-2022-es szezonban. Ráadásul, ha már Szombathely, az Illés Akadémia U19-es csapata a vezetésemmel érte el a legnagyobb sikerét azzal, hogy bajnokságot nyert, és indulhatott az ifjúsági Bajnokok Ligájában.

– Térjünk vissza egy pillanatra a Hartberghez. Hogyan jött a lehetőség?

– Korábban tizenkét évig játszottam Ausztriában, alacsonyabb ligákban, a pályafutásom során ismerkedtem meg azzal a Christian Langgal, aki most a Hartberg utánpótlásának szakmai vezetője. Mivel évek óta tartottam vele a kapcsolatot, megkérdezte, nincs-e kedvem a klubnál dolgozni. Rábólintottam.

– Alig egy hónapja dolgozol a klubnál, mik az első benyomásaid?

– Nagyon céltudatosak, van egy általuk választott irány, amihez ragaszkodnak. De a játékosok, a gyerekek mentalitását is a céltudatosság jellemzi. Ez nagyon pozitív és meglepő számomra.

– Mi az, ami meglep?

– Mondok egy egyszerű példát: ha Magyarországon azt mondom, hogy a tizenhatostól a félpályáig kell sprintelni, akkor a magyar gyerek a félpályához már úgy ér oda, hogy sétál. Az osztrák gyerek ott kezd lassítani. Ez nagy különbség a két közeg között. Továbbá nagyon pozitív, hogy a gyerekek Ausztriában motiválják egymást, segítik, biztatják a másikat. Ezt hiányolom a magyar közegből. Azt látom, hogy a magyar gyerek focizni, focizgatni szeret, az osztrák gyerek nyerni. Ez a hozzáállás megmutatkozik a mindennapi edzésmunkában.

– Említetted, hogy a TSV Hartbergnél határozott irányvonal, elképzelés van. Mit jelent ez?

– Stájerország tartományban a Sturm Graz a legnagyobb és legjobb akadémiával rendelkező klub. A Grazhoz szeretne felzárkózni a TSV Hartberg, mint a második legjobb. További cél, hogy az első csapatban minél több saját nevelésű labdarúgó játsszon. Ezért kap nagy hangsúlyt a játékosok egyéni fejlesztése.

Abban, hogy ez minél jobban működjön, segítség, hogy a korosztályos bajnokságok zárt rendszerben működnek, nem lehet kiesni, így nem az eredmény, hanem a nevelés válik elsődlegessé. Nyugodtabban lehet dolgozni. Magyarországon az U16-os, kiemelt bajnokságból már ki lehet esni, ez nem a képzésre, hanem az eredményre helyezi a hangsúlyt.

– Ha valaki ránéz az edzői és a játékos-pályafutásodra, akkor kettősséget tapasztalhat, Ausztria és Magyarország váltakozik. Mintha nem tudnád eldönteni, hogy az osztrák vagy a magyar foci áll hozzád közelebb.

– A mentalitásomhoz az osztrák labdarúgás áll közelebb, de szívem szerint Magyarországon dolgoznék, viszont ahogy jelenleg a magyar futball működik, azt látom, soha nem fogok NB I-es csapatnál dolgozni. Azért, mert nincsenek meg a szükséges kapcsolataim, hátszelem. Nem vagyok olyan ember, aki csak azért felmegy a VIP-páholyba, hogy jelen legyen, tulajdonosokkal csevegjen. A másik, hogy azt érzékelem, mintha a magyar edző nehezebben kapna kispadot az NB I-ben, mint egy külföldi szakember.

– Mi állhat ennek a hátterében?

– Nem tudok erre válaszolni, de az biztos, arról, hogy így alakult, mi, magyar edzők is tehetünk. Nincs saját érdekvédelmi szervezetünk, ahol kiállunk saját magunkért. Hiányolom az összefogást, hogy megvédjük magunkat. Ausztriában az osztrák edző élvez elsőbbséget egy külföldi trénerrel szemben.

– Ha már magyar edzők, klubtulajdonosok. Egy alkalom kivételével nem töltöttél hosszabb időszakot egy csapat kispadján sem. Ennek mi lehet az oka?

– Nincs türelem. A 2021-2022-es idényben hatodik helyen végzett irányításommal a Szombathelyi Haladás. Jött a nyár, eladtunk több meghatározó játékost, helyettük tíz új labdarúgó érkezett. Az új szezonban hat forduló után a 11. helyen álltunk, amikor azt mondta a vezetőség, úgy látja, ez a teljesítmény nem lesz elég a hatodik helyhez, ezért edzőt váltanak. Ahhoz, hogy valaki jól tudjon dolgozni, ahhoz, hogy a játékosokból csapat legyen, idő kell. Ez nem megy máról holnapra. Viszont, ha kétszer kikapsz, és a tabellán hátrébb kerülsz, akkor már gondok vannak. A tulajdonosok ugyanis a helyezéseket, az eredményt nézik. Éreztem sokszor azt, hogy a tulajdonosok, vezetők esetében nagy különbség van a kimondott szavak és a tettek között.

– „Úgy érzem, hogy a tehetséges, de kevésbé karizmatikus trénert egy kicsit magára is hagyták. Rendszeresen kijártam az edzésekre is, ahol nagyon jó színvonalú szakmai munka folyt, sajnos az ott látottak nem mindig köszöntek vissza a mérkőzéseken.” Ezt Sebestyén Péter, a Haladás öregfiúk-csapatának elnöke nyilatkozta 2022. május 30-án, miután véget ért a Merkantil Liga 2021-2022-es idénye.

– Peti bácsi reálisan értékelt, sok edzésünket látta. Hiteles a véleménye. A Haladás öregfiúk játékosai rendszeresen jártak ki az edzésünkre, a mérkőzésekre. Szívükön viselik a klub sorsát. Nagy nyomás alatt dolgoztunk. Eredményt akart a vezetőség, miközben magunkra voltunk hagyva. A vezetőség ugyanis célként tűzte ki, hogy két éven belül az NB I-be kell jutni. De ez a cél most is Szombathelyen. Tudom azt, hogy a tulajdonosok részéről nagy a nyomás az edzők felé. Kis pénzből akarnak bajnokcsapatot. Persze, ez irreális. De sokszor hallottam, hogy a játékosok fejleszthetők, csak dolgozni kell, kihozni belőlük a legtöbbet. A szakmai stáb pedig azért kapja a fizetését, hogy ezt megtegye. De nem mindig találkozik a valóság az elképzelésekkel.

– Nyilatkozataid visszatérő eleme a koncentráció és munka fontosságának említése. Miért olyan fontos ez számodra?

– A munkában hiszek. Abban, hogy ha valaki becsületesen dolgozik, annak lesz eredménye. De ahogy említettem, a magyar focista is csak focizgatni szeret – tisztelet a kivételnek. Ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, tényleg nagyon keményen kell dolgozni. És ezt a kemény munkát nem könnyű elérni Magyarországon.

– Máshogy „definiálják” a munka fogalmát Ausztriában?

– Ausztriában soha nem kellett senkit noszogatni, hogy edzésen fusson, dolgozzon. Ha az edző azt mondta, tízszer száz métert kell futni, akkor mindenki lefutotta. Magyarországon megkérdezik, hogy nem lehetne-e csak nyolcszor száz méter. Mindig valahogy ki akarnak egy kicsit bújni a munka alól. Keresik a kifogásokat.

– Hogy lehet edzőként ez ellen tenni?

– Nehezen. El kell fogadni azt, hogy a közeg, amiben dolgozol, olyan, amilyen. Meg kell próbálni olyan edzéseket csinálni, amit a játékosok szívesen végeznek, és amitől fejlődnek. Magyarországon azt tapasztaltam, a futballisták szeretnek mindent, ami játékos, de ami a futballon kívüli munka, azokat nem. Ausztriában tudomásul veszik, és csinálják, amit mondanak nekik.

– Úgy tűnik, a felfogásod nem illik a magyar közegbe.

– Amikor eljöttem a Haladástól, akkor is ezt mondták nekem. Pontosabban azt mondták, hogy az egyik legfelkészültebb edző vagyok, akivel találkoztak, csak egy a baj: nem vagyok való a magyar közegbe. Nehéz megértenem, hogy az emberek miért nem akarnak kilépni a komfortzónájukból annak érdekében, hogy jobbak legyenek. Hogy ne csak azért menjen valaki edzésre, hogy elteljen az a két óra, hanem jobb is akarjon lenni.

– Mit gondolsz, miért nem megy át ez az „üzenet” a magyar közegen?

– Ennek történelmi okai vannak. Nézd meg a népmeséket, vagy azt, hogy mit mond Ferenczi Attila, a honfoglalás idején miközben menekült a magyar, hátrafelé nyilazott. És ez a felfogás, hogy keressük a kiskapukat, a cseles megoldásokat, megjelenik a hétköznapi életben, az edzésmunkában.

A magyarnak azon jár az esze, hogyan lehet minél kevesebb erőfeszítéssel elvégezni azt a munkát, amit kiadnak. És ha már munka, ha megnézed a magyar válogatott jelenlegi húzóembereit (Gulácsi Péter, Szalai Attila, Varga Barnabás, Szoboszlai Dominik, Callum Styles, Sallai Roland) jelentős részük vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés időt töltött a magyar közegben. Fejlődésükben a meghatározó az volt, hogy külföldön szocializálódtak. Talán egyetlen kivétel Schäfer András, aki több időt töltött a magyar fociban, és a kitartásának, az akaraterejének köszönheti azt, ahol most tart.

– Tehát a mentalitás, a hozzáállás a kulcs...

– Igen, a mentalitásbeli változás lenne az egyik legfontosabb. És abban, hogy ez változzon, nagy szerepe van az utánpótlásban dolgozó edzőknek. A TSV Hartbergnél nemrég elküldtek két edzőt szezon közben, mert a szakmai vezető nem volt megelégedve azzal, ahogyan dolgoztak. Nem az eredménytelenség miatt rúgták ki őket, hanem azért, mert nem megfelelően vezették az edzéseket, nem volt megfelelő a tréningekhez való hozzáállásuk. Örülök annak, hogy sok pénzt kap a magyar foci, az akadémiák gyönyörűen néznek ki, de azt gondolom, az, hogy a gyerekekből mit hozunk ki, nagyban függ az edző személyiségétől, karakterétől, hozzáállásától. Fontosabb a mentalitás, mint a tehetség. Mert, ha van egy kevésbé ügyes, ám megfelelő hozzáállású, mentálisan erős játékos, aki dolgozik és hajlandó kilépni a komfortzónájából, akkor ő többre fogja vinni, mint az ügyesebb társa.

– Miben különbözik még a magyar és az osztrák futball?

– Nincsenek nagy különbségek a két ország futballja között. Ami talán más, hogy azt látom, Ausztriában tudatosság és lefektetett szabályok vannak. Meg van határozva, minek kell megjelennie az edzéseken, mérkőzéseken, és ezeket a szabályokat mindenki szigorúan betartja. Az osztrák nem a mának dolgozik, hanem a jövőnek. Türelmesebbek. Ha van egy utánpótláscsapatod Ausztriában, amelyik a bajnokságban csak a középmezőnyben van, de abból két futballista később profi szerződést kap, akkor rád úgy tekintenek, mint egy jó utánpótlásedzőre. Magyarországon azt nézik, hányadik helyen áll a csapat a tabellán, és ez alapján határozzák meg az embert és a munkáját. Jó lenne, ha engednének egy programot végigfutni, és ha megtalálhatnánk a saját utunkat. És, ha meghatároztuk a magyar utat, akkor annak adjunk időt.

– Végigjártad a magyar edzőképzés rendszerét, megvan az UEFA Pro licenced is, miközben beleláttál a német és az osztrák képzésbe is. Meg tudnád mondani a tanulmányaid alapján azt, hogyan határozható meg a magyar foci?

– Az osztrák labdarúgást el tudom mondani nagyvonalakban: párharcok keresése, tökéletes fizikai állapot, a játékban pedig az egyszerű kombinációkra, sémákra való törekvés. Ha a magyar futballra és a tanulmányaimra gondolok – és nem arra, ahogyan én látom –, akkor beszélgettünk a játékrendszerekről, azok fejlődéséről, történelemről, de arról nem, hogy konkrétan milyen a magyar foci, milyennek kellene lennie. Sisa Tibor volt az egyetlen, aki nagy hangsúly próbált fektetni arra, hogy a magyar játékosra jellemző kreativitás, jó döntéshozatali képesség megjelenjen a képzésben. De nem lett ez úgy kivesézve, ahogy kellett volna, szerintem.

– Két olyan edző van, akit példaképednek tekintesz: José Mourinho és Louis van Gaal. Miért ők?

– Mind a ketten karizmatikusak, szervezett focit játszatnak, erőteljesen tudnak hatni a közegükre, miközben eredményesek. Louis van Gaalnál az is szimpatikus, hogy az eredményesség mellett törekedett a látványos játékra is.

– Találkoztál és beszélgettél Juanma Lillóval, aki több topligás klubnál dolgozott, jelenleg pedig Pep Guardiolával dolgozik a Manchester Citynél. Miről beszélgetettek?

– Amikor 2022 nyarán edzőtáborban voltunk a Haladással, akkor játszottunk egy edzőmeccset az akkori csapatával, az al-Szadd-dal. Ezt követően volt egy óránk beszélgetni, mesélt arról, hogyan látja a futballt. Nagyon meglepett az a szenvedély, ahogyan a labdarúgásról beszélt. Magával ragadott. Beszélt arról, hogy a 3–4–3-as formációban, rombusz középpályával hogyan próbál kombinációkat, forgásokat létrehozni, labdát tartani. Mondta, ha nincsenek jó játékosaid, akkor annyit tehetsz, hogy dobálod a kereszteket, imádkozol, hogy rendben legyen minden.

Nyitott volt, egy pillanatra sem láttam rajta azt, hogy zavarná, hogy egy magyar edzővel kell beszélgetnie. A nem magyar edzőkre jellemző ez a nyitottság. Amikor Magyarországon próbáltam megnézni egy NB I-es csapat munkáját, az akkori magyar edző nem engedte, mert elmondása szerint nem akarta kiadni azt, ahogyan dolgozik.

– Nézzünk egy kicsit előre, három-öt év múlva hol képzeled el magad?

– Ausztriában vagy Magyarországon az első osztályban.

– Melyiket látod most reálisabbnak?

– Jelenleg Ausztriát.

– Miért?

– Azzal, hogy kijöttem Ausztriába, kikerültem a magyar közegből, és lehet, hogy a magyarországi karrierem szempontjából nem ez volt a legjobb döntés. Elképzelhető, hogy jobban jártam volna, ha bevállalok egy kisebb NB II-es csapatot. Azt hiszem, a nehezebb utat választom, mert nem szerettem volna olyan munkát elvállalni Magyarországon, amelyik az ambícióimnak nem felel meg.

Kiemelt fotó: hungarysport.hu