„A magyar játékosok nem nagyon kérdezősködnek” – interjú a Tromsö fiatal játékosával, Bogdán Hunorral

– Brassói születésű vagy, de hatéves korod óta Norvégiában élsz. Hogyan került a család az északi országba?

– Édesapám építészmérnök, és Norvégiában kapott állandó munkát. A család pedig úgy döntött, hogy ide költözünk.

– Négy nyelven beszélsz: magyarul, románul, angolul és norvégul. A magyar kultúra mennyire része az életednek?

– Anyukám és apukám is fontosnak tartja a magyar kultúra ápolását.

Itthon csak magyarul beszélünk. Anyukám szeretné, hogy több magyar irodalmat olvassak, többet tudjak a magyar történelemről, de mivel norvég iskolába járok, a norvég tananyagot tanulom, nehéz számomra, hogy a magyar kultúrával is foglalkozzak.

Kicsit rosszul állok ezen a területen. Egyébként most tanulok németül.

– Akkor már öt nyelvnél tartunk. Melyik a legnehezebb ezek közül?

– Egyértelműen a magyar. Nehéz magyarul beszélni és gondolkodni, ennek a nyelvnek a legbonyolultabb a logikája.

– Ugyan most már csak a futball van az életedben, de egy ideig kézilabdáztál is.

– A barátaim, akikkel kisebb koromban fociztam, kézilabdáztak is, és akkor úgy döntöttem, követem őket. Azt szerettem a kézilabdában, amit a futballban is, hogy csapatjáték. Egy olyan sportág, amiben együtt, csapatként mindenre képesek vagyunk.

– Miért választottad végül a focit?

– Ebben szerepet játszott a testvérem. Amikor kisebb voltam, vele és a barátaival sokat játszottam. Úgyhogy azt hiszem, főleg ezért. De azt is érzem, hogy jobban szerettem a focit, mint a kézilabdát.

– A Tromsö csapatánál kezdted a pályafutásodat, és azóta is ebben a klubban játszol. Mik azok az értékek, elvek, amik minden korosztálynál megjelentek?

– Az első és legfontosabb az – és ezt minden edzőmtől megkaptam –, hogy higgyek magamban. A másik pedig az, hogy törekedjek arra, hogy megtaláljam azt, amiben a legjobb vagyok.

De nagyon tetszik az is, hogy kiskorom óta elmagyarázzák azt, hogyan kell játszani. Taktikai szempontból alaposak. Megtanítanak arra, hogyan kell letámadni, mit kell csinálnom a pályán, amikor nálunk van a labda, és amikor nincs. Elmagyarázzák, hova kell mozognom, hogyan és mikor kell letámadnom.

Mindezt azért teszik, hogy amikor a felnőtt csapathoz kerülök, már mindent tudjak.

– Miben vagy a legjobb?

– Abban, hogy gólt rúgjak. Tudom, hogy minden csatár gólt akar rúgni, de úgy megyek fel a pályára, hogy minden lehetőségből gólt fogok szerezni. Hiszek magamban, és ezt erősítették bennem gyerekkorom óta.

– Mi az, amit tőled, mint csatártól elvárnak?

– A Tromsö felnőtt csapata nagyon szeret magasan, az ellenfél térfelén letámadni. Úgyhogy nekem, mint csatárnak nagyon fontos, hogy mikor presszingelek. Tudatában kell annak lennem, hogy én vagyok az első ember, húzom magam után a csapatot. Amit még mondanak, az az, hogy ha elrontottam egy helyzetet, akkor engedjem azt el minél hamarabb, lépjek túl, és már az új helyzetre gondoljak.

Fotó: Gry Berntzen / Tromsö IL

– Az önbizalmad mögött van bizonyítási vágy is?

– Anyukám és apukám is sokat dolgozott azért, hogy jól éljük.

Sokat kell dolgoznom egy gólért. Azt gondolom, a sok munka magával hozza az önbizalmat. De már bizonyítottam. Egyedüli külföldiként minden korosztályban csapatkapitány voltam. Most annyiban más a helyzet, hogy közeledik az U17-es Európa-bajnokság (amit Magyarország rendez – a szerk.), és mentális szempontból a lehető legjobb állapotban kell, hogy legyek. Remélem, hogy bekerülök a keretbe.

Önbizalommal dolgozom, és folyamatosan azt mondogatom magamnak, ki fognak választani, kerettag leszek.

– Ha már az U17-es Eb-ről beszélünk, januárban meghívót kaptál a korosztályos válogatottba. Ezzel pedig teljesült a hat évvel ezelőtt elhunyt nagypapád vágya, hogy magadra húzd a címeres mez. Milyen visszajelzéseket kaptál?

– Nagyon jó visszajelzést kaptam. Azt mondták, hogy látszik, hogy okosan futballozom, értem a játékot, gólérzékeny vagyok. Annak ellenére, hogy nem lőttem gólt, sokszor kerültem helyzetbe, és mindig azt mondták, az a fontos, hogy helyzetbe, a kapu elé kerüljek, a gól majd jönni fog.

– Mit tapasztaltál az U17-es válogatottnál?

– Nagyon gyorsan befogadtak, jól éreztem magam. A magyar foci más, mint a norvég. Ami feltűnt, hogy nem nagyon kérdeznek a magyar játékosok. A mérkőzés előtti megbeszélésen a szövetségi edző elmondta, milyen felállásban játszunk, ki játszik, és ennyi, mindenki elfogadta, amit mondtak.

Ez egy kicsit furcsa volt. Norvégiában többet kérdezünk, beszélgetünk. Tudni akarjuk, hogy miért kell ezt vagy azt csinálni. Meg akarjuk érteni, mit, miért kér az edző. Miért játszunk úgy, ahogy.

– És te kérdeztél?

– Igen. Kérdeztem Belvon Attilától (a U17-es válogatott szövetségi edzője – a szerk.), hogy mit és miért kell egy csatárnak pontosan csinálnia. Bátorított arra, hogy ha bármit szeretnék tudni, nyugodtan kérdezzek, mert a magyar játékosok nem nagyon kérdezősködnek.

– Értelemszerűen keveset láttál a magyar fociból, és többet a norvégból. Milyen különbségeket figyeltél meg?

– Voltam Norvégiában egy olyan eseményen, amikor a korosztály legjobbjait hívják össze, akkor ott mindenki próbálta megmutatni, mit tud. Magyarországon inkább csapatként akartak mindent csinálni, csapatként akarták megmutatni, hogy jobbak. Norvégiában – és ezt jó értelemben mondom – egoistábbak a gyerekek. Nagyon ki akarják fejezni önmagukat a játékban is. Magyarországon ezt kevésbé vettem észre.

– Ez az önkifejezés Norvégiában máshol is megjelenik.

– Igen, Mindenhol, az iskolában, a munkába, a focipályán. Fontos, hogy kérdezzünk, legyünk nyitottak, mondjuk el a véleményünket.

– Tehát könnyebb úgy tanulni, ha kérdezhetsz, beszélgethetsz?

– Sokkal könnyebb, mert akkor jobban értem, hogy mit akar az edző tőlem, és miért akarja azt. Ez segít abban, hogy magamtól értsem, mit kell tennem a pályán.

– Mi az, amit a leginkább megtanultál a csatárposztról az elmúlt évek alatt?

– Azt, hogy hogyan mozogjak labda nélkül.

Van edzőnk, akivel hetente vannak megbeszéléseink: mit csinálok jól, mit kell jobban csinálnom, mire figyeljek. Elmagyarázza és videón meg is mutatja, hogy a felnőtt csapat támadói egyes helyzetekben hogyan és miért úgy mozognak, ahogy. Ez azért van, hogy ha majd a felnőtt csapathoz kerülök, minél többet tudjak már.

És elvárják tőlem, hogy ugyanazt csináljam, mint a felnőtt csapat csatárai.

Fotó: Gry Berntzen / Tromsö IL

– Hogyan jellemeznéd a tromsői focit?

– Szeretjük, ha minél többet van nálunk a labda. Türelmesen játszunk. A kapustól hozzuk ki a labdát, és az a cél, hogy minél több helyzetet, kapu előtti lehetőséget alakítsunk ki. Pozíciós játéknak mondanám. Az Tromsö második számú csapatánál, ahol most játszom, ugyanazok az elvek, mint a felnőtt együttesnél.

– A Tromsö második számú csapata a norvég harmadosztályban szerepel. Tizenhat évesen mennyire nehéz számodra a felnőtt futball?

– Nem nehéz, többször edzettem a felnőtt csapattal, tudom, mit kell csinálnom, ezt tanulom évek óta.

A tempót, a gyorsabb focit nem volt nehéz megszoknom. Ami nehéz, hogy a felnőtt norvég foci nagyon fizikális, agresszív. Ez nagy ugrás, nehéz volt ebbe belerázódni.

– Milyen játékos vagy, hogyan jellemeznéd magad?

– Amolyan hamis kilences vagyok. Szeretek visszalépni a labdáért, egy-két érintős focit játszani a tízessel, majd üres területekbe beindulni. És persze szeretek gólt lőni, jobbal, ballal, fejjel, mindennel.

– És szabadrúgásból is lőttél már gólokat, sokat gyakorolsz?

– Nem annyira. Edzések végén négy-öt szabadrúgást rúgok. Van egy technikám, és tudom, hogy húsz méterről többnyire be tudom lőni. Úgy rúgom, ahogy Kevin de Bruyne szokta, nagyon megfeszíti a lábát, és lövés után a lába a labda után megy. Néztem róla olyan videókat, amikor nem sikerült jól a szabadrúgása, hogy lássam, mit kellett volna jobban tennie.

– Van példaképed? Olyan játékos, akinek nagyon szereted a játékát?

– Karim Benzema. Sok videót nézek a játékáról, hogy hogyan mozog labda nélkül. Nagyon okos, intelligens. Tudja, mikor és hova kell mozognia, hogyan szakadjon el a védőtől. Ugyanazt az egy-két érintős játékost játssza, amit én is szeretek. Amikor nála van a labda, az a célja, hogy minél előbb gólt rúgjon. Nem érdekli, hogy tökéletesen legyen a lábtartása, mindenáron a gólszerzésre törekszik. Spontán. Minden labdát támad, és egyből a kapu felé tör.

– Van arról szó, hogy hamarosan a felnőtt csapat keretéhez kerülsz?

– Van egy terv. Az utóbbi időben hetente egy-két alkalommal a felnőtt csapatnál edzek. És az a cél, hogy ez két-három hónap múlva heti négy-öt edzés legyen.

– Reálisnak látod, hogy játéklehetőséghez juss?

– Szerintem reális. Nagy önbizalommal és hittel játszok, és ez a felnőtt csapat edzőjének nagyon tetszik. Hiszek magamban, és abban, hogy minél hamarabb fogok rendszeresen játszani.

– Egy interjúdban arról beszéltél, hogy kitartó munkával meg akarod valósítani az álmaidat. Mit jelent neked az, hogy kitartás?

– Kezelni kell a hullámvölgyeket, akár fent vagyok, akár lent, tudnom kell, hogy mindig lesz másként. Megfelelően kell gondolkodnom. Hinnem kell magamban. És sokat kell dolgoznom azért, hogy jobb legyek, elérjem a céljaimat.

– Ha azt mondom, álmaid klubja.

– Akkor azt mondom: Real Madrid.

Kiemelt kép: Tromsö IL