A magyar válogatottnak javulnia kell a kontratámadások elleni védekezésben
A magyar válogatott lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Európa-bajnokság előtt. Az ellenfél Írország volt, amely Dublinban fogadta Marco Rossi csapatát. A találkozó barátságos jellegének megfelelően lassú tempót, több pontatlanságot hozott, de némi kísérletezésre is lehetőséget biztosított. A 2–1-es vereségből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet, de a strukturális hibákon érdemes elgondolkodni.
Azonban mielőtt elmélyednénk a problémákban, fontos megjegyezni, hogy koránt sincs akkora vész, mint ahogyan az a közösségi médiából árad. A válogatott tovább halad a megkezdett úton, ugyanazok a játékelemek köszöntek vissza kedd este is, amelyekkel az elmúlt időszakban sikert sikerre halmoztunk. Írországnak összesen négy lövése volt, ami arra enged következtetni, hogy a meccs nagy részében igencsak kordában sikerült tartani a hazaiak támadóit, és pusztán egy-egy hibából kaptunk gólt.
Az első gól ráadásul kikényszerítettnek aligha mondható, a lassú tempóra ráerősítő kocogást láthattuk a mieink részéről, nem helyeztek nyomást a labdás emberre. Ez az általában komoly fegyelemmel és magas intenzitással játszó Rossi-csapatra abszolút nem jellemző. A második kapott gólt megelőzően ugyan hibára kényszerítették Kleinheisler Lászlót az írek, mivel agresszíven megtámadták, de a rossz labdaátvétel és a suta löbbölési kísérlet olyan egyéni hibák sorozata, amit válogatott szinten ritkán látni.
Az írek alacsony lövési rátája a válogatott hatékony presszingelésének is betudható. Mindkét félidőben tíz alatti PPDA-mutatót sikerült produkálni, ami egészen hatékony letámadásra utal. A magas letámadás szintén egy olyan eleme a nemzeti csapatunknak, amely az utóbbi időszakban egyre inkább a sajátja lett. A mérkőzés kontrollálásához szükség volt a labdás dominanciára is, amelyben újra felbukkantak a labdához pozícionáltabb elemek. De lássuk a kritikusabb részeket is.
Az első gólt megelőzően előbb letámadtuk az íreket, majd a gyors labdaszerzést követően hasonló sebességgel el is adtuk azt. Ekkor volt érdekes megfigyelni, hogy a zöld mezes Finn Azaz mennyire szabadon vette fel a labdát a saját tizenhatosának előterében, milyen messze helyezkedett tőle Nagy Ádám. Ennek köszönhetően Azaz zavartalanul fordulhatott Gulácsi Péter kapuja felé.
A támadás következő fázisában Sammie Szmodics is tisztán érhetett a labdához, Lang Ádám jókora távolságra volt tőle, így az angol másodosztályú Blackburn Roversben 27 gólig jutott támadó szabadon szervezhette a játékot.
A 39. percben ismételten átrohantak rajtunk az írek. Ezúttal Szoboszlai Dominik adta el a labdát, amelynek következtében nem voltunk képesek effektíven visszatámadni és megakadályozni azt, hogy a zöld mezesek könnyedén eljussanak a védekező harmadunkba. Ez esetben már maga a passz körülményei is érdekesek. Szoboszlai olyan területre kísérelt meg passzolni, ahol az írek létszámfölényben voltak és egyáltalán nem volt biztosítva a labda gyors visszaszerzésének lehetősége. A citromsárgával jelzett körben lévő területet egyetlen magyar játékos sem töltötte fel, így senki nem tudott közbeavatkozni William Smallbone előretörésekor. Szerencsére a gólszerző Adam Idah nem cselezett túl ügyesen, így Schäfer András szerelni tudta.
Azonban rendszeresen megfigyelhető volt, hogy az eladott labdákat követően óriási szabad területek nyíltak az ellenfél számára. Távol helyezkedtünk az írektől, ami a jövőre nézve veszélyeket rejteget. Nem csak azokban az esetekben, amikor a rendkívül élénk rotációnk miatt pozíción kívülre kerülnek egyes játékosok és az építkezési fázis közepén ér minket felkészületlenül egy-egy labdaeladás, hanem bizony akkor is, amikor nem adottak a feltételek egy csel vagy passz végrehajtásához, mivel nem vagyunk megfelelően elrendeződve (például létszámhátrányban vagy minőségbeli hátrányban vagyunk).
Összességében annak lehet örülni, hogy a magyar válogatottnak van egy saját játéksítusa, ami egészen attraktív is tud lenni. Ezekből láthattunk elemeket Írországban is, ami mindenképpen biztató, mert továbbra is a folytonosságot jelent, ami rendkívül fontos a sokáig uralkodó ide-oda kapkodó koncepciótlan káosszal szemben. Az íreknél minden csoportellenfelünk komolyabb játékerőt képvisel, és mindent meg is fog tenni, hogy ezt bebizonyítsa, ami teljesen más intenzitású mérkőzéseket fog eredményezni.
Ennek ellenére Skócia ellen előfordulhat, hogy hasonló feladványt kell majd megoldania a válogatottnak. Ugyanis a skótok is szeretnek az írekhez hasonlóan reaktívan futballozni, gyors átmenetekkel. Az írek a letámadással sokat nem vesződtek, a skótok egy jóval tempósabb meccsen könnyen lehet, hogy élni fognak azzal az eszközzel is, ami nagyobb próbára teheti a labdakihozatalunkat, de vélhetően lesznek bőven olyan fázisok is, amikor labdával kell dominálnunk.
Kiemelt: Niall Carson / PA Images / Alamy Stock Photo
Szerző
