A menedzserevő Zamparini és a puskás Guidolin hozta el a Palermo aranykorát

Az FC Palermo (a klub 2020 óta működik ezen a néven, jogutódja az US Palermónak), Szicília legnépszerűbb futballcsapata története során sokkal több időt töltött alacsonyabb osztályokban, mint a Serie A-ban. 1973-tól 1986-ig tartott a zuhanás, amelynek végén a labdarúgó-szövetség pénzügyi gondok miatt kizárta a Palermót. Egy éven át nem volt csapata a városnak, majd újjáalakult a klub, és elindult a negyedosztályban. 1997-re a másodosztályba küzdötte magát, majd újra kiesett, és 1998-tól elkezdődött a reneszánsz, amelynek kulcsfigurája csakhamar Maurizio Zamparini lett.

Az Emmezeta áruházláncot is birtokló, udinei származású üzletember 2002 nyarán megvásárolta a klubot. Zamparini nem szűzként jelent meg a futballban: 1987-ben megmentette az anyagi csődtől a negyedosztályú Veneziát, és 11 év alatt Serie A-csapatot csinált belőle. Ám több alkalommal is „lepattant” a szurkolókról, például amikor felvásárolta a szárazföldi Velence csapatát (Associazione Calcio Mestre), egyesítette a Venezia FC-vel, és a Mestre stadionjába akarta költöztetni a klubot. A szurkolók ellenállásán elbukott a kísérlet, Zamparininél pedig betelt a pohár. Ő Velencében akart új olasz futballfellegvárat építeni, de miután nem teljesült a terve, távozott.

Amikor Zamparini megérkezett Palermóba, nem túl etikus húzással 13 Venezia-játékost is Szicíliába csábított, és más kluboktól is bevásárolt. Az első évében 10,5 millió eurót költött, több Serie A-s futballista játékjogát is megvette, hiszen az első osztályba készült. 

2002 és 2004 kötött megszerezte csatársorba Luca Tonit a Bresciától és Andrea Gasbarronit a Juventustól, a középpályára Fabio Grossót a Perugiától, Gianluca Bertit a kapuba az Empolitól, Massimo Mutarellit a Genovától, Lamberto Zaulit a Bolognától.

Az első évben ígérete ellenére nem jött össze a feljutás, és a tulaj ezen alaposan felkapta a vizet:

„Levágom a heréjüket, és a salátámban fogom elfogyasztani”

– nyilatkozta akkor egy olasz lapnak a futballistáinak üzenve.

2004-ben már összejött a feljutás, így a játékosok szerencsére megúszták a csonkolást. A 30 gólt szerző Luca Toni mellett a 34 éves középpályás, Eugenio Corini, a korábbi Chievo Verona-kedvenc volt a legeredményesebb palermói futballista, őt is 2003-ban igazolta át a Zamparini-féle vezetés. 12 góllal és 14 gólpasszal zárt a kanadai táblázaton, és olyan volt, mint a jó vörösbor: ahogy idősödött, egyre jobb lett.

Annyira kiélezett volt a verseny a biztos feljutást jelentő első helyért, hogy a Palermónak az utolsó hazai meccsét is meg kellett nyernie a Bari ellen a zsúfolásig telt Stadio Renzo Barberában. Toni, majd Grosso is betalált. Az utolsó gólt Gaetani Vasari szerezte, aki abban a szezonban azért igazolt haza szülővárosába, mert édesapja a halálos ágyán ezt kérte tőle. Sorsszerű volt, hogy ő zárta le a feljutás kérdését.

31 év után először jutott fel a Serie A-ba a Palermo, amely időközben egyszer már meg is szűnt, el lehet képzelni tehát, milyen hangulat uralkodott a városban. Francesco Guidolin vezetőedző csak a téli szünetben vette át a csapatot, de természetesen a feljutás után maradhatott a helyén, ami csodaszámba ment. Hogy miért?

Maurizio Zamparini egy megszakítással 16 évig volt a klub elnöke, ez idő alatt 40 edző váltotta egymást a Palermo kispadján. 2002 és 2004 között Guidolin volt a hatodik tréner Palermóban. Csakhamar híre ment, hogy aki edzőként oda igazol, az a szerződése aláírásakor kezdheti is a visszaszámlálást, tudva, hogy legfeljebb hónapjai vannak hátra a kispadon. A városi legenda szerint 2016 szilvesztere előtt Zamparini megfogadta, hogy a következő évben nem rúg ki edzőt: addig ugyanis nyolc edzőváltás történt az esztendőben.

A menedzserevőnek (mangia-allenatori) csúfolt Zamparini a kiszámíthatatlansággal be is árazta a palermói vezetőedzői posztot, ennek ellenére tehetséges, sokra hivatott edzők is megfordultak a klubnál, például Stefano Pioli, Gian Piero Gasperini vagy Roberto de Zerbi.

Guidolin volt Zamparini kedvenc edzője, miután 2005 végén kirúgta, háromszor is visszahívta a csapathoz, és a tréner mindannyiszor igent is mondott. De vissza a 2004–2005-ös idényhez. 

Minden bérlet elkelt, jegy már nincs!

Zamparini a klub legszebb időszakának kezdetén megszerezte a Piacenza kapusát, Matteo Guardalbent, a védelembe a 23 éves Andrea Barzaglit, illetve a 22 éves Cristian Zaccardót a Chievo Veronából és a Bolognából, a középpályára pedig érkezett Simone Barone Parmából. Zamparini elköltött újabb 16 millió eurót, ami ebben az időszakban szép summának számított. A szurkolóktól komoly bevétel érkezett: a városban kitörő fociláz oda vezetett, hogy a 2004–2005-ös idényre nem tudtak jegyeket árulni a klubnál, mert az első meccsig minden egyes székre bérletet váltottak a drukkerek.

Guidolin Arrigo Sacchitól merítve leginkább a 4–4–2-es alakzatban – időnként a 4–1–4–1-ben – hitt karrierjének ezen időszakában, a Palermo is főként ebben a felállásban játszott. A Cristian Zaccardo, Barzagli, Giuseppe Biava, Grosso alkotta védelem stabilan állt a lábán, a védekezés és a támadás, az átmenetek összefésüléséért a Lamberto Zauli–Mario Santana kettős felelt. A bal szélen Corini ellenállhatatlan volt, záporoztak tőle a pontos beadások, hét gólpasszal ő nyerte a házi versenyt. Elöl a Toni–Franco Brienza csatárkettős 30 gólt hozott össze, az össztermés több mint 60 százalékát.

Guidolin a Serie A szintjén erősnek számító kezdősorára alapozhatott, a cserék – főleg támadásban – keveset tettek hozzá a játékhoz. Ne feledjük, a csapatban öt leendő világbajnok játszott ekkor (Toni, Grosso, Zaccardo, Barone és Barzagli).

A Palermo legfőbb erénye a kiegyensúlyozottság volt ebben az idényben, és az, hogy a csapatrészek között remek egyensúlyt alakított ki Guidolin. Ennek köszönhette a csapat, hogy a szezonban egyetlenegyszer kapott ki kettőnél több góllal, az Udinese ellen (igaz, győzni is csak egyszer sikerül két gólnál többel, a Cagliari ellen). Illetve, hogy a bajnok Juventus és a második helyezett AC Milan egyszer sem tudta legyőzni a szezonban a szicíliaiakat.

A bajnoki kezdés kitűnően sikerült, és decemberre a Palermo az ötödik helyen találta magát, három pontra a BL-induló Internazionalétől. A folytatás már kevésbé volt felemelő, az utolsó 12 fordulóban egyedül a Messinát győzte le a Palermo, de feljutóként így is óriási sikernek számított a hatodik helyezés, amely UEFA-kupa-indulást ért. A klub története során először vívta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát, a palermóiak imádták a csapatot. Ilyen hangulatban telt az utolsó bajnokijuk, a Lazio ellen (3–3).

Az UEFA-kupa első fordulójában a Palermo átgázolt az Anoarthoszisz Famagusztán, de utána sem lassított, és veretlenül megnyerte a csoportját az RCD Espanyol előtt. Átverekedte magát a Slavia Prahán, majd a később az elődöntőig jutó Schalke 04 megállította a legjobb 16 között. Nem ismeretlen helyzet ez Olaszországban, de a nemzetközi kupameccsektől kevésbé lelkesültek a drukkerek, a Bröndby elleni 3–0-s győzelmet például mindössze 4500-an látták a helyszínen.

A Palermo akkor élte csúcséveit, a 2005-2006-osban és a 2006-2007-ebsen idényben is az ötödik helyen zárt a bajnokságban. Előbbiben azért, mert kizárták a Juventust. Utóbbiban az olasz foci történetében először és azóta is utoljára három szicíliai csapat is szerepelt a Serie A-ban (Palermo, Catania, Messina).

A Zamparini-érában Delio Rossin kívül Guidolin volt az egyetlen edző, aki egy teljes szezont kitöltött a klubnál. Az említett feljutás mellett ebben az is közrejátszhatott, hogy Zamparinihez hasonlóan Guidolin is csodabogár volt. A brazil születésű Amauri a 2006–2007-es szezonban volt a játékosa, és őrült sztorit mesélt az Il Giornale di Sicilia lapnak, melyet a Sports Illustrated szemlézett még 2017-ben. Az UEFA-kupában vitézkedő Palermo a West Ham United elleni 1-–0-s idegenbeli győzelem után a visszavágóra készült 2006 szeptemberében.

„Soha nem fogom elfelejteni, ami az egyik délutáni edzésen történt. Épp a West Ham elleni második meccsre készültünk, amikor Guidolin egyszer csak belépett az öltözőbe egy nagy táskával. Hirtelen kivett belőle egy igazi puskát, majd ránk szegezte, és így szólt az angol csapatra utalva: >>Megsebeztük őket, most pedig kimegyünk a pályára, és kivégezzük őket.>> Emlékszem, brazil csapattársammal, Fábio Simplícióval szakadtunk a röhögéstől, szép kis emlék.”

A felfegyverkezve elmondott motivációs beszéd olyan jól sikerült, hogy a Palermo a szicíliai visszavágón 3-0-ra lemosta a West Ham Unitedet. 

Maurizio Zamparini szórakoztatni akarta a közönséget, több később nemzetközi klasszissá érő futballista is megfordult ezekben az években Palermóban. 2007-ben érkezett az uruguayi Danubióból a 19 éves Edinson Cavani, akire a Juventus és az AC Milan is vadászott. Majd pár hónapra rá a szurkolók által a klub legnépszerűbb futballistájának választott Fabrizio Miccoli is. A 2008–2009-es szezonban az Alberto Gilardino–Adrian Mutu duó mögött a Miccoli–Cavani csatárkettős révén a Palermónak volt a második legeredményesebb (14-14 gól) támadósora a Serie A-ban. A 2015-ben visszavonult Miccoli a klub valaha volt legeredményesebb játékosa lett 81 góllal.

Az ígéretes tehetségek számára tökéletes ugródeszka volt a Palermo. Paulo Dybala és Josip Ilicic három-három évet töltött a szicíliai klubban, mielőtt a Juventusba, illetve a Fiorentinába igazolt, Javier Pastore kettőt, őt a Paris Saint-Germain vásárolta meg. Többek között nekik is köszönhető, hogy 2004 és 2011 között a Palermo egyszer sem végzett a 10. helynél hátrébb a Serie A-ban.

Maurizio Zamparini volt, hogy újságírókkal üvöltözött, szabálykönyvet tépett szét, körbeudvarolt edzőt rúgott ki szidalmazva, majd hívott vissza öt héttel később, sűrű bocsánatkérések közepette. Önmaga paródiája volt a tulaj, az edzők valódi rémálma. Ám ő volt az, aki a negyedosztályból a Serie A-ba juttatta a Veneziát, a másodosztályból az első vonalba vitte a Palermót. 12 szezonon át ott tartotta a csapatot – 2013-ban kiesett, majd rögtön visszajutott a Palermo a Serie B-ből –, és bejuttatta a nemzetközi kupasorozatba. Erre korábban nem volt példa a városban, Zamparini tette lehetővé.

Ellentmondásos módon elviselhetetlen személyisége, kirohanásai, dühből meghozott döntései miatt sűrűn tüntettek ellene a szurkolók, miközben a klub neki köszönhette legfényesebb időszakát. 

2017-ben, mielőtt eladta volna a klubot, a Palermo Today lapnak elárulta: 16 éves tulajdonosi időszakát 69 millió eurós veszteséggel zárta a klubnál, s az összeg a tőkeemelések nélkül még nagyobb lett volna.

Zamparini 2018-as távozása után a Palermo megjárta a negyedosztályt is, új gazdasági társaságot is kellett alapítani, hogy életben maradjon. Jelenleg a Serie B-ben szerepel legutóbb a rájátszás elődöntőjéig jutott.

Kiemelt kép: fanpage.it