A mentalitás, amely a Premier League-ig vitte – Tóth Alexről egyéni edzője szemszögéből

A mentalitás, amely a Premier League-ig vitte – Tóth Alexről egyéni edzője szemszögéből

2026. márc. 17.

Miközben Tóth Alex már a Premier League-ben gyűjti a játékperceket, érdemes visszanyúlni pályafutása korai szakaszához. A középpályással hat éven át (U10-től U16-ig) dolgozó egyéni edző, Helm András szerint már gyerekként is látszott „Alin” az a tanulási képesség és játékértelmezési sebesség, amely végül az angol élvonalig juttatta.

Az, hogy Tóth Alex az NB I-es Ferencvárostól a Premier League-ben szereplő Bournemouthhoz igazolt, immár a múlt – a kacskaringós pályafutásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A magyar válogatott játékosa azóta már be is mutatkozott új csapatában, sőt, szép lassan gyűjtögeti a játékperceket: jelenleg négy mérkőzésnél és 72 játékpercnél tart. Érdemes azonban az egyéni képzés szemszögéből nézve is képet adni a 20 éves játékosról, mert egy ilyen pálya mögött mindig egy hosszú, következetes fejlesztési folyamat áll.

 

A középpályással több mint hat éven keresztül dolgozott egyéni edzőként Helm András, aki az MTK utánpótlásában edzőként, majd az NB I-es Zalaegerszegnél szerzett szakmai tapasztalatot, és több mint húsz éve foglalkozik futballisták egyéni fejlesztésével. Munkája során közel huszonöt magyar válogatott játékos fejlődését segítette, és több mint ötven olyan futballistával dolgozott, akik később külföldi klubokhoz igazoltak.

 

Helm szerint már a legelső találkozásoknál látszott, hogy Tóth Alex másképp tanul, mint a legtöbb fiatal játékos.

 

„Az első néhány edzés után egyértelmű volt, hogy különleges tanulási képessége van. Nemcsak végrehajtja a feladatot, hanem érti is, mi történik a pályán. A döntései mögött mindig van gondolkodás. Ez az, amit nagyon fiatal korban ritkán lát az ember” – mondta.


b795183b-5172-4214-9fce-dba4edb69f51-auto_title-c8f5afde-2195-43e1-9cae-8614a4212ae2.webp 16:9
Helm András éveken át foglalkozott Tóth Alexszel (Fotó: Helm András)



A szakember jelezte, a tehetség önmagában még nem különböztet meg egy játékost a nemzetközi mezőnytől.

 

„A legnagyobb különbség a tanulási sebességben van. Nem mindegy, hogy egy mozdulatot ötvenszer vagy ötszázszor kell gyakorolni, mire stabil lesz. Alex nagyon gyorsan tanult. Ha egy feladatot jól csinált meg, de nem tökéletesen, addig mentünk vissza rá, amíg pontos nem lett. Ebben volt különleges” – fogalmazott.

 

Az egyéni képzés Helm szerint egy ilyen pályafutásnál nem néhány kiegészítő edzést jelent.

 

„Hat év alatt több ezer labdaérintés, irányváltás, csel, döntési helyzet és játékszituáció épül egymásra. Nem az volt a cél, hogy egy-egy technikai elemet tökéletesítsünk, hanem az, hogy a pályán hozott döntések minősége és sebessége folyamatosan javuljon.”

 

Ebben a folyamatban a játékos és az edző kapcsolata is egészen más, mint egy hagyományos edző–játékos viszony.


„Egy ilyen munkában már nem egyszerű edzésről beszélünk, hanem folyamatos szakmai együttműködésről. A játékos állandó visszacsatolást kap a döntéseiről, a mozgásairól, a játékértelmezéséről. Az edző feladata pedig az, hogy egy olyan fejlesztési környezetet tartson fenn, amelyben ezek a mikrodöntések napról napra pontosabbá válnak.”

 

Helm szerint ha egy játékos végül eljut a Premier League szintjéig, az nem egyetlen tulajdonság eredménye. „A Premier League-szint nem egy erősség következménye. Egy olyan fejlesztési rendszeré, amely éveken keresztül építi fel a játék értelmezésének sebességét és minőségét” – tette hozzá.

Felmerült az a kérdés is, hogy Tóth Alex eljutott-e volna idáig egyéni fejlesztés nélkül. Helm erre árnyalt választ adott.

 

„Egy tehetséges játékos egyéni képzés nélkül is lehet jó futballista. Abban viszont már sokkal kevésbé vagyok biztos, hogy eljut a Premier League szintjéig. Az egyéni fejlesztés nem a klubmunkát helyettesíti, hanem azt a finomhangolást végzi el, amire a csapatképzésben egyszerűen nincs idő: mozgásminőség, döntési helyzetek, technikai stabilitás, terhelésélettan, adatelemzések.”

 

A szakember hangsúlyozta, hogy a klubkörnyezet és a családi háttér ugyanilyen fontos szerepet játszott a fejlődésben.

 

„Ha az a kérdés, hogy Alex angliai karrierje nekem köszönhető-e, szerényebben fogalmaznék, mint az édesapja, aki egy konferencián azt mondta, hogy nélkülem ma nem lennének Angliában. Én inkább úgy látom, hogy volt egy tehetséges játékos, egy támogató család és egy jó klubkörnyezet. Ebben a folyamatban az egyéni képzés egy kulcselem volt.”

 

A mindig mosolygós Tóth Alexet sokan féltik attól, képes lesz-e megállni a helyét a Premier League-ben. Helm szerint azonban éppen az alkalmazkodási és tanulási képessége lehet az, ami segíti majd abban, hogy az angol élvonalban is sikeres legyen.

 

„Ha egy játékos végül eljut a Premier League szintjéig, az soha nem egyetlen tulajdonság eredménye. Egy hosszú fejlesztési folyamat áll mögötte, ahol a technika, a játékértelmezés, a mentális stabilitás és a döntéshozatal sebessége együtt fejlődik.”


Borítókép: afcb.co.uk

Szerző

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Több éve foglalkozom újságírással. Ismerem az online és a nyomtatott sajtó sajátosságait, alapvetéseit. Érdekel a labdarúgás, a pszichológia, az ember és a lélek. De rájöttem, minél többet olvasok ezen témákról, annál kevesebbet tudok. Amikor épp nem a futballról írok, akkor a kutyával rohangálok egy akadályokkal nehezített pályán.

Kapcsolódó cikkek

Andoni Iraola kezei alatt Kerkez Milos is európai klasszissá érhet a Bournemouthbancikk borítóképe

Andoni Iraola kezei alatt Kerkez Milos is európai klasszissá érhet a Bournemouthban

A Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth 15 millió fontért átigazolta Kerkez Milost az AZ Alkmaartól. A piros-feketék az elmúlt idényben nagy bravúrral maradtak bent az élvonalban Gary O’Neil irányításával, de mégis elbocsátották a megmentőt, hiszen a nyáron Andoni Iraolát, a Rayo Vallecanóval rendkívül sikeres spanyol szakembert nevezték ki vezetőedzőnek. Lássuk, milyen szerepkörben számolhat az új edző a 19 éves magyar válogatott balhátvéddel.

„Ali-oop” a Premier League-be – Tóth Alex a Bournemouth játékosacikk borítóképe

„Ali-oop” a Premier League-be – Tóth Alex a Bournemouth játékosa

Véget ért a hónapok óta tartó gittrágás, eldőlt Tóth Alex sorsa: a Ferencváros 20 éves középpályása az angol élvonalban szereplő AFC Bournemouth csapatában folytatja pályafutását. A kilencszeres válogatott Tóth öt és fél évre írt alá a „cseresznyésekhez”, 12 millió eurós kivásárlási árával a magyar bajnokság történetének messze legdrágábban értékesített játékosa lett – és immár a világ legerősebb ligájában bizonyíthat.

Tóth Alex: a szentlőrinci srác, akinél a becsület az elsőcikk borítóképe

Tóth Alex: a szentlőrinci srác, akinél a becsület az első

Tizenévesen az átlagnál alacsonyabb, testesebb srác volt Tóth Alex, aki egy külvárosi sportsuli klubjából indulva a Ferencváros történetének legdrágábban értékesített futballistája lett. Alázat, önfeláldozó meló, ki nem hunyó küzdőszellem – ezek a játékos jellemzői, akit hatos poszton, középső és támadó középpályásként is bevethetett Robbie Keane és Marco Rossi. Alig egy éve még a Soroksárban szerepelt, ma a magyar válogatott és – immár hivatalos – az AFC Bournemouth játékosa, aki nemzetközi összevetésben is tekintélyes mennyiségű gólpasszt ad.