A mérleg pozitív, a kilátások borúsak Chicagóban

A mérleg pozitív, a kilátások borúsak Chicagóban

2022. szept. 28.

A Chicago Bears két győzelemmel és egy vereséggel kezdte a szezont, ami alapvetően bizakodásra adhatna okot, csakhogy az már most látszik, hogy egyre sötétebb viharfelhők gyülekeznek a Soldier Field felett. Nézzük, mit tanultunk a harmadik héten!


A Bears szezonja egy San Francisco 49ers elleni győzelemmel indult a chicagói monszunban, egy héttel később a Green Bay Packers ellen csúnyán beleszaladt a késbe, hogy aztán a harmadik fordulóban a Houston Texans ellen javítson hazai pályán. Ez a kezdés teljesen rendben lenne, ha csak az eredményeket vizsgáljuk, ha azonban a játékra, azon belül is a támadókéra vettünk egy pillantást, azonnal feltűnnek a problémák és azok forrása is.


Justin Fields nem fejlődik

Justin Fields egészen különleges képességekkel érkezett meg a ligába a 2021-es drafton: fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkezik, mind a karereje, mind a sebessége megfelel a modern irányítókkal szemben támasztott elvárásoknak. Ezzel szemben viszont olyan hibái voltak, amelyekkel nehéz hosszú karriert befutni az NFL-ben, hiszen a játékolvasási és anticipációs készsége bőven elmaradt az átlagtól. Ezek a hiányosságai már az előző szezonban is alaposan megnehezítették a dolgát, és egyelőre úgy tűnik, az idei szezonra sem tudott javulni a játék ezen területén.


A Texans elleni első interceptionje eklatáns példája ennek. A Bears három vertikális útvonallal támadta a houstoniak cover 6 védelmét úgy, hogy a cover 2 oldalon volt két elkapó, így az egyik safety mindenképp rossz helyzetbe kerül, mert választania kellett közülük.


Fields első olvasása Cole Kmet volt a pálya közepén, aki felé Jalen Pitre el is indult, az irányító mégis őt vette célba a pálya szélén bántóan üresen lévő Eqiunamious St. Brown helyett. A dobása ráadásul még pontatlan is volt, aminek a következménye labdaeladás volt a játék végén.




Mark Schofield az SB Nationre írt cikkében Fields ezen hibáit a bizalomhiányra vezeti vissza. Szerinte a fiatal irányító nem bízik sem a csapattársaiban, sem a saját karjában. Ezért nem vállal be nehezebb, de az ő karjával gond nélkül kivitelezhető dobásokat, és ezért nem marad bent a zsebben még akkor sem, ha egyébként a támadófal tökéletes védelmet nyújt neki.


Helyette folyamatosan lábon próbálja megoldani a helyzeteket, mert ezt érzi az egyetlen komfortos játékstílusnak. A Texans elleni meccsen az ilyen szituációkra is számos példát találtunk. Harmadik kísérlet, kilenc yardot kellett megtenni, a hitchet futó Dante Pettisnek és a corner útvonalon elszakadó Cole Kmetnek is volt esélye a first downra, Fields egyértelműen észre is vette ezt, mert fellépett a zsebben, de meggondolta magát, és inkább a lábaiban bízott. Ez ebben az esetben elég volt az újabb első kísérlethez, sőt egy egészen nagy játék jött ki belőle, de a tendencia aggasztó, mert ez hosszú távon fenntarthatatlan.




A számok sem festenek jól

Fields problémáit a statisztikák is nagyon szemléletesen mutatják. Három forduló alatt összesen 279 yardot passzolt, ilyen kevés utoljára 1975-ben jött össze olyan irányítónak, aki csapata mindhárom meccsét végigjátszotta. Ennél is aggasztóbb képet festenek a haladó statisztikák, amelyek ráadásul egyben arra is rávilágítanak, hogy a fiatal irányító mennyire nem tud mit kezdeni a pass rush-sal.


Az első három forduló leggyakrabban sackelt irányítója Fields volt, a passzjátékok közel egyötöde ért véget azzal, hogy levitték a földre, és még a második helyezett Daniel Jones is körülbelül hat százalékkal volt jobb nála.


A közvéleményben ez legtöbbször úgy csapódik le, hogy borzalmas támadófal dolgozik előtte, akik képtelen őt megvédeni, erre a fals állításra ráadásul még Warren Sharp is ráerősített az előszezonban. Pedig ahogy a lenti diagramon is látható, 11 olyan irányító van, akinek a támadófal rosszabb PFF-értékelést kapott a passzblokkolására, mint a Bearsé.


auto_altFinoman szólva sincs könnyű helyzete Justin Fieldsnek a támadó fal mögött (Forrás: Twitter/@benbbaldwin)



Ezekből a számokból könnyedén levonhatjuk a következtetést, hogy a sackek száma legalább annyira az irányító sara, mint a támadófalé, és ezt támasztja alá Kevin Cole ábrája is, ahol azt veti össze, ki tehető felelőssé azért, hogy az irányító a földre került. Ez a diagram ráadásul figyelembe veszi, hogy hányszor lépett hátra passzolni az adott QB, hiszen Fields idén mindössze 53 kísérlettel rendelkezik, míg Josh Allen csak ezen a hétvégén majdnem ugyanennyi dobást próbált meg, így a százalékos arány sokkal pontosabb képet ad arról, ki mennyire tehető felelőssé a sackekért.


auto_altA támadófal munkáját jól jellemzi, hogy nem tudják kellőképpen megvédeni az irányítót



Ezek után nem meglepő, hogy a Bearsé a legrosszabb EPA/play-mutató a passzjátékokat tekintve, ebből pedig az is következik, hogy az egész támadósoruk a liga végén kullog. A támadásaik több mint egyharmada ér véget három játék után, ami a legrosszabb eredmény az első három fordulóban.


auto_altA First down nélküli támadások számában (labdaeladásokat leszámítva), a Bears a legrosszabb a mezőnyben



Nem csak az irányító a hibás

Fields gyengeségei lekorlátozzák tehát a teljes támadósort és csak nehézkesen tudnak haladni a pályán, mindazonáltal nem lenne sportszerű mindent a másodéves irányító nyakába varrni, a körülmények ugyanis közel sem ideálisak számára.


Szembetűnő gyengeségekkel érkezett meg a profik közé, amelyek kijavítása akkor sem lenne egyszerű feladat, ha minden tökéletesen működne körülötte, Chicagóban pedig finoman szólva sincs minden rendben.


Kezdjük azzal, hogy Ryan Day rengeteg mélységi passzjátékába épülő rendszeréből megérkezett az ezzel szöges ellentétben álló Matt Nagy-féle West Coast offense-be, ami a létező legtávolabb állt az ő erősségeitől. Majd miután ebben a szisztémában eltöltött egy szezont, újabb váltás következett, az új edzői stáb bizalmát pedig láthatóan nem élvezi túlzottan, és a legtöbbször próbálják kivenni a labdát a kezéből.


Ezek a körülmények nagyon könnyen megakaszthatják egy fiatal játékos fejlődését és magyarázatként szolgáltathatnak a már korábban említett önbizalomhiányra is, amin az sem segít túlzottan, hogy a kiszolgálószemélyzete a liga leggyengébbjei közé tartozik. Bár a támadófal rossz teljesítménye sokkal inkább mítosz, mint valóság, azt nem lehet letagadni, hogy nehéz lenne öt rosszabb elkapósort mondani, mint a Bearsé.


Adódik tehát a kérdés, hogy mivel lehetne javítani a helyzeten. A válasz nem egyszerű, hiszen ahogy láttuk az elmúlt három hétben, a megfelelő playmakerek beillesztése a támadósorba óriási javulást eredményezhet az irányító teljesítményében is, elég csak a Miami Dolphinsra vagy az Philadelphia Eaglesre gondolni, de ezt leghamarabb tavasszal tudják megtenni. Az idei szezonra nem maradt tehát más, minthogy hozzák ki abból a legtöbbet, amijük van, és segítsék Fieldset egy számára megfelelő sémával, építsék fel az önbizalmát, majd a következő évben tegyenek köré egy olyan csapatot, amiben megmutathatja, mire képes. Ha így sem következik be a várva várt fejlődés, akkor ideje új irányítóprojekt után nézni.



Kiemelt fotó: Melissa Tamez/Getty Images


Szerző

Csonka Péter

Csonka Péter

Csonka Péter

A Büntető.com szerzője.