A motorvárosból szellemvárossá vált Detroit hanyatlása
Detroit. A motorváros, ahogy egykor ismerték. Mára viszont leginkább szellemvárossá vált, mert lakossága az 1950-es évekhez képest a harmadára csökkent, így számos elhagyatott épület és felhőkarcoló rontja az összképét. Az egykor virágzó metropolisz életébe a sport sem tud örömet csalni, bár mind a négy nagy profi ligában van klubja, de azok ugyanúgy évek, évtizedek óta szenvednek, mint maga a város. Kilenc éve egyik csapat sem nyert párharcot a rájátszásban…
null
A michigani város a második világháborúig élte a fénykorát, amikor is az autógyárak fegyvergyártásra álltak át.
Az 1950-es évekre több mint 1,8 millióra duzzadt a St. Clair- és Erie-tó partján fekvő város lakossága, csakhogy az autóipar hanyatlása és a dezindusztrializáció kegyetlen hatást gyakorolt Detroitra.
A fehér középosztály kivándorlásának hatására 20 év alatt szinte kiegyenlítődött a fehér és színesbőrű lakosság aránya, ami komoly társadalmi feszültségekhez vezetett. Ennek első jele az 1967-es zavargások voltak, amelyek 43 halálos áldozatot követeltek, 1000-nél is többen sérültek meg és 7200 embert tartóztattak le.
A történtek csak felgyorsították az elnéptelenedési folyamatot, mára már alig 600 ezren lakják – ennek több mint 80 százaléka afroamerikai – az Egyesült Államok egykor negyedik legnagyobb városát, amely így a rangsor 27. helyére esett vissza! Gondoljuk csak el, hogy 1,2 millió ember elvesztése, a cégek kitelepülése milyen katasztrofális lavinát indít el egy város életében: milliáros szinten mérhető adóbevétel esett ki és ezrével maradtak hátra üresen hagyott házak és irodák. Bár az elmúlt két évtizedben indított revitalizációs programok hatására a népességfogyás üteme lassult, demográfiailag megfiatalodott a város, emellett elmozdult a sereghajtó pozícióból a szegregáció és élhetetlenség szempontjából is, de közben 2013-ban csődvédelem alá került 15 milliárd dolláros tartozása miatt.
Azt viszont ne gondoljuk, hogy a város hanyatlásával egyenes arányban, vagy annak következményeként csökkent a patinás sportklubjainak sikeressége.
New York után Detroit vált a második várossá, amely mind a négy nagy ligában üzemeltetett klubot, amikor 1957-ben az addig az indianai Fort Wayne-ben működő Pistons odaköltözött.
A város minden gazdasági nehézség ellenére megtartotta összes csapatát, így jelenleg is egyike annak a 13 amerikai városnak, amelynek van amerikai futball-, kosárlabda-, baseball- és jégkorongcsapata is, azaz érdekelt az NFL-ben, az NBA-ben, az MLB-ben és az NHL-ben. Viszont mára már közel sem jelent akkora piacot, mint egykor, csupán Denver és Miami számít kisebbnek, ahol legalább négy profi klub működik. Az alapításától kezdve Detroitban működő Tigers (MLB) és Red Wings (NHL), illetve a Pistons (NBA) és az 1934-ben Portsmouth-ból odaköltöző Lions (NFL) mindegyike legalább háromszor volt bajnok, összesen pedig 22 diadal fűződik a négy egyesülethez, így egykor bajnokok városa címmel is illették Detroitot. De ezek az idők is elmúltak… Most már lassan 14 éve annak, hogy a város ékköve, a 11-szeres Stanley-kupa-győztes Red Wings legutóbb a csúcsra ért.
Bobby Layne átka
Érdemes szétválasztani a dolgokat. Az egyik oldalon az egyaránt négyszeres bajnok Lions és a Tigers áll, a másikon a Pistons és a Red Wings. Előbbi kettő esetében nem beszélhetünk igazán domináns időszakról, így semmiképpen sem a város hanyatlásával magyarázható a hosszan tartó sikertelenség.
A Lions az 1950-es években ugyan hat esztendő alatt három bajnoki címet nyert, de Bobby Layne 50 évre megátkozta a csapatot, amikor az 1958-ban elcserélte őt a Pittsburgh Steelers alakulatához. Nos, az irányító átka olyannyira jól sikerült, hogy azóta írd és mondd az Oroszlánok egyetlen meccset nyertek a rájátszásban, azaz közelében sem voltak a bajnoki címnek. És hogy teljes legyen a kép, amikor 2008-ban lejárt az átok, akkor sikerült egy 0-16-os, nyeretlen szezonnal megkoronázni ezt a félévszázadot, a Steelers pedig épp akkor bajnok lett…
Bobby LayneA Lions elképesztő mélységeket járt be, az átok óta három periódusban is sorozatban legalább tízszer lemaradt a rájátszásról. Egyedül az 1990-es években, a Barry Sanders nevével fémjelzett időszakban volt egy jobb csapatuk, a liga történetének egyik legjobb futójával 1991-ben sikerült azt az egyetlen győzelmet elérni a rájátszásban, de a főcsoportdöntő akkor is csúfos, kiütéses vereséget hozott Washingtonban. Bár Layne átka elméletileg lejárt, ugyanakkor a 2010-es években is tartotta magát: hiába volt Matthew Stafford személyében franchise irányítója a klubnak, ráadásul Calvin Johnson révén elképesztő fizikális adottságokkal rendelkező elkapóval, az áttörést nem sikerült így sem elérni, de még egy nyamvadt győzelmet sem az utószezonban.
Összegezve: a Lions egy 1958 óta vergődő, rosszul felépített és vezetett klub, amely a 2021-es idényben a 2-13-1-es mérlegével sorozatban ötödször maradt le a rájátszásról, legutóbb 28 éve játszott hazai playoff-meccset és 30 esztendeje sikerült nyernie…
A Tigers esete ennél valamelyest jobb. Hosszú éveken át nem jut a rájátszásba, de időközönként váratlanul előfordul egy-egy kiugró eredménye. Az 1950-es évekig hét World Seriesből kettőt nyert meg, majd váratlanul 1968-ban ismét a csúcsra ért. Azt a sikert 1984-ben a semmiből követte a következő úgy, hogy előtte 11 évig egyetlen rájátszásbeli szereplése sem volt, de az utána következő 21 idényben is csak egy… Aztán 2006-ban váratlanul ismét a döntőig meneteltek a Tigrisek, de ott vereséget szenvedtek. A fájó kudarc újabb négy rájátszásmentes idényt hozott, majd 2011 és 2014 között a klub – történetében először – négyszer egymás után sikerrel vette az alapszakaszt. Ebben az időszakban Miguel Cabrerát kétszer, Justin Verlandert egyszer választották az MLB legértékesebb játékosának, de így is csak egy elbukott World Series jött össze, amelyben ráadásul a San Francisco Giants kisöpörte a Tigerst, amely azóta hét idényből egyszer sem jutott rájátszásba és pozitív mérlege is csak egyszer volt ezalatt.
A Pistons aranykora – Bad Boys
A Pistons viszont már jó példa arra, hogy egy város hanyatlása nem kell, hogy törvényszerűen magával rántsa annak csapatait is. Detroit 1957-ben egy rájátszásban stabilan résztvevő gárdát örökölt, amely bár az 1960-as évek közepétől kevésbé sikeres korszakát élte, de így is sorozatban legfeljebb hatszor maradt le a playoffról, mígnem az 1980-as években beköszöntött az aranykorszak.
Az amerikai ligák az egyensúlyra építenek, éppen ezért a leggyengébb csapatok választhatnak először az egyetemről érkező tehetségek közül. A sorsfordító Isiah Thomas draftolása volt 1981-ben. A második helyen választott játékos mind képességekben, mind személyiségében olyan volt, aki köré lehetett csapatot építeni. És sikerült olyan identitást találni, amellyel a hanyatló, súlyos társadalmi problémákkal átitatott város szurkolói azonosulni tudtak, így jött létre a Bad Boys.
Thomas mellé csereüzlet keretében 1982-ben érkezett Bill Laimbeer, 1985-ben Rick Mahorn, drafton pedig 1985-ben Joe Dumars, egy évvel később pedig John Salley és Dennis Rodman – így állt össze a legendás Bad Boys. A gárda már 1984-től stabil résztvevője volt a rájátszásnak, de ahogy a kirakós darabok kezdtek a helyükre kerülni, úgy vált egyre eredményesebbé is: 1987-ben már főcsoportdöntőig, 1988-ban nagydöntőig jutott a Pistons, amely onnan kapta gúnynevét, hogy „túlzottan fizikális” kosárlabdát játszott, nem egyszer a sportszerűség határait átlépve. Egyszerűen felőrölte, megtörte ellenfeleit a Detroit. Csak idő kérdése volt, mikor ér a csúcsra a Bad Boys, amely aztán 1989-ben úgy vágott vissza a Los Angeles Lakersnek az egy évvel korábbi 4-3-as kudarcért, hogy kisöpörte a nagydöntőben, de az egész rájátszásban csak két mérkőzést veszített, méghozzá a már formálódó Chicago Bulls ellen. A címvédés annyiban nehezebb volt, hogy a Bulls nagyon megszorongatta a Pistonst a keleti főcsoportdöntőben, de ekkor utoljára még a detroitiak kerekedtek felül, a fináléban a Portland Trail Blazers már nem jelentett gondot.
(X) Köss egy előzetes fogadást kötésben és vágj zsebre 10%-, 20%- vagy 30%-kal megnövelt nyereményt!
A dinasztiának általában egy új dinasztia vet véget. Így történt ebben az esetben is: a szomszédvár Michael Jordannel és Scottie Pippennel – akikhez néhány évvel később a lepattanókirály Rodman is csatlakozott – túlnőtt a Detroiton, amelyet 1990-ben kisöpört a Chicago a főcsoportdöntőben. Az 1990-es évtized átmeneti időszaknak tekinthető, a rájátszás alkalmanként összejött, de párharcot nem sikerült nyerni, mígnem a Bad Boys egyetlen „jófiúja”, az általános igazgatónak kinevezett Dumars vezetésével újra összeállt egy igazán nagy csapat Detroitban.
Elsősorban Chauncey Billups, Richard Hamilton és Ben Wallace fémjelezte a 2000-es éveket, amikor a város hiába volt katasztrofális állapotban már, a Pistons – a Red Wingshez hasonlóan – szárnyalt és sorozatban hatszor jutott főcsoportdöntőbe, kétszer a nagydöntőbe és 2004-ben a bajnoki címet is megszerezte.
Ahogy kiöregedett a második nagy generáció, úgy a Pistons visszasüllyedt a mezőny alsó felébe: a 2008-as főcsoportdöntő óta mindössze háromszor éppen becsusszant a rájátszásba, de ott nemhogy párharcot, de még meccset sem nyert… A jelen pedig igazán kiábrándító, az előző szezont utolsó helyen zárta keleten és a jelenlegi idényben is csak az újjáépítésbe kezdő Orlando Magicet előzi meg.
A sikerekig vezető hosszú és nehéz út – visszatekintés a Bad Boys Pistonsra
Hokiváros
A kanadai határ mellett talán nem meglepő, hogy Detroit városának igazi büszkesége az NHL hat alapító klubjának egyikeként a Red Wings, amely miatt hokivárosnak is nevezték. Az első bajnoki címet alapításának tizedik évfordulóján, 1936-ban ünnepelte, amelyet rögtön címvédés követett, majd 1943-ban harmadszor hódította el a Stanley-kupát. A klub első igazi aranykorszaka egybeesett a város fénykorával: 1949 és 1955 között sorozatban hétszer nyerte meg az alapszakaszt, négyszer pedig a rájátszásban sem tudták letörni a szárnyukat. Ezt követően az eget rengető sikerek már elmaradtak, de azért a Red Wings az 1960-as évek közepéig a rájátszás állandó résztvevőjének számított. Utána viszont 1967 és 1983 között mindössze kétszer élte meg az utószezont, a leghosszabb negatív sorozata hét idényen át tartott rájátszás nélkül, most éppen ezt ostromolja a gárda.
A másodvirágzás talán a legendás Joe Louis Arena 1979-es átadásával kezdődött, mert onnantól egy évtized sem kellett, hogy kétszer is főcsoportdöntőig jusson a piros-fehér alakulat. A Red Wings legendás sorozata 1991-ben kezdődött és 2016-ig tartott, ekkor sorozatban 25-ször minden évben rájátszásba jutott. Az újabb Stanley-kupa-döntőre viszont 1995-ig várni kellett, a következő bajnoki címre pedig 1997-ig, azaz a Red Wings 42 év után ülhetett fel ismét az NHL trónjára. Viszont akkorra már olyan csapat alakult ki, amely jószerivel világválogatott volt, így nem évekig, hanem évtizedekig uralta a ligát. Brendan Shanahan, Steve Yzerman, Szergej Fjodorov, Nicklas Lidström, Igor Larionov, Kris Draper, de az akkor már közel 40 éves Vjacseszlav Fetyiszov is Detroitban hokizott. Utóbbin kívül mindegyik részese volt nemcsak a címvédésnek, hanem a 2002-es újabb bajnoki címnek is. Talán akkor volt a Mount Everest tetején a Red Wings, mert addigra újabb világklasszisokkal bővült a keret, így Dominik Hasek, Brett Hull, Luc Robitaille, Chris Chelios és az ördöngös cseleiről, virtuóz megoldásairól híres Pavel Dacjuk is a Detroitot erősítette.
A többség a 2000-es évek végére kiöregedett vagy távozott, de Lidströmmel és Dacjukkal, valamint egy feltörekvő új generációval még egy utolsó bajnoki cím összejött 2008-ban, egy évvel később viszont a Pittsburgh Penguins elleni ismétléskor már alulmaradt a Red Wings a döntő hetedik meccsén. Innentől vette kezdetét a lassú hanyatlás.
Az utolsó párharcát a playoffban 2013-ban nyerte a klub, majd a keleti főcsoportba átkerülve még háromszor ugyan bejutott a rájátszásba, de babér már nem termett számukra.
A legnagyobb hibát ott követte el az egyesület, hogy a 2006-os visszavonulása után a vezetésben helyet kapó Yzermant nem léptette elő általános igazgatóvá, így a klub legendája az előmenetel érdekében 2010 tavaszán a Tampa Bay Lightninghez távozott. Amíg ő Floridában lerakta az előző két idény bajnokcsapatának alapját, addig a Detroit előbb a középmezőnybe, majd a sereghajtók közé süllyedt. Noha Yzerman végül 2019-ben csak megkapta a kívánt posztot, így visszatért korábbi sikereinek helyszínére, de már ő sem tudta megakadályozni a hokiváros teljes megszégyenülést a 2019–2020-as idényben, amikor is tökutolsóként zárt, még a második leggyengébbtől is 23 ponttal elmaradva. Mostanra viszont látszik áldásos munkájának gyümölcse. A 2019-es és 2020-as első körös választottja beérni látszik: a 20 éves német Moritz Seider és a 19 esztendős svéd Lucas Raymond is volt már a hónap újonca ebben az idényben. Az elsőévesek pontlistáját utóbbi vezeti, előbbi pedig harmadik, ez pedig már önmagában sokkal szebb jövőt vetít előre. Ráadásul a mostani keret legjobbja, egyben csapatkapitánya, Dylan Larkin is még csak 25 éves.
Detroit városa tehát 2019 óta (Pistons) nem látott semmilyen rájátszásmeccset és várhatóan idén sem fog, playoffban elért sikerre pedig legutóbb 2013-ban (Red Wings és Tigers), azaz lassan egy évtizede, míg döntőre 2012-ben (Tigers), bajnoki címre pedig 2008-ban (Red Wings) volt példa. De az is látszik, hogy a város gazdasági és társadalmi problémái ellenére a 600 ezres lakosság még éppen elegendő négy profi csapat eltartására, ahogy Denverben, Miamiban és Minneapolisban is.
A probléma így hát nem a város gondjaiban keresendő, hanem sokkal inkább a klubvezetésekben.
Rövidtávon a Red Wings az, amelyik visszatérhet az elitbe, a másik három együttesnél egyelőre még csak nem is körvonalazódik a fellendülés lehetősége sem.
Ki lesz az NFL bajnoka?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Amerikai futball/NFL/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.