A nagybetűs irányító, aki még ennél is többet adott a csapatainak – Thiago Alcántara

Második generációs focistacsemete, aki nagyobbnál nagyobb klubok műhelyeiben edződött és szívta magába több nemzet futballról alkotott gondolkodását, amihez további kulturális behatások társultak az elmúlt egy évtizedben. Ez Thiago Alcántara kvintesszenciája, amelyben a könnyedség és a passzjáték a domináns, de több is van a tarsolyában, ami különlegessé teszi.

Nem számít, hogy hol van a pályán

Teljesen hétköznapi, hogy a labdabirtoklást fázisokra bontjuk, éppen abból adódóan, hogy milyen magasságban van a labda, és ezekben a pozíciókban maga a csapat és az egyének is változó módon cselekednek, vállalnak kockázatosnak vélt passzokat, cseleket a semleges vagy éppen a támadóharmadban, esetleg az oldalvonal mentén, míg a pálya közepén, főleg mélyen, ezt inkább kerülik.

Bár mostanra olyan fiatalok jöhetnek ki az utánpótlásból, akiket az első pillanattól fogva a mai erősen presszing alapú futballra kondicionáltak, az most sem törvényszerű, hogy egy horribilis összegért szerződtetett, hatos poszton bevethető játékos képes a kapunak háttal felvenni a labdát, majd nyomás alatt megtartva akár egy-egy embert levenni.

Ha csak az Arsenalt nézzük, ott van Declan Rice, aki mindent megcsinál, amit kérnek tőle, és az első perctől vezér, húzóember, ha viszont labdát kap a védőktől, a legritkább esetben veszi fel a vonalak között, inkább mozdul ki a bal oldali félterületbe, hogy féloldalasan vagy a kapuval szemben legyen meg az első érintése, ezzel elkerülve a valódi nyomást. Ebben az egyik legtöbb beszédtémát adó mélységi irányító, Jorginho sem jelent kivételt, amit legkésőbb akkor tanult meg mindenki, amikor Thomas Tuchel első, a Chelsea kispadján elszenvedett vereségekor a brazil-olasz volt a hibaforrás a kapunak háttal kapott labdáknál.

Thiago ezzel szemben éppen ezzel a képességével alapozta meg a szurkolók körében róla kialakult könnyedség képét, hiszen ha lefednénk a gyep nagy részét, és csupán azt figyelnénk, hogy miként veszi át a labdát, és fordul le akár az első érintésével az emberéről, vagy vált ütemet labdához érés nélkül, akkor nem tudnánk eldönteni, hogy ezt a saját tizenhatosa előterében tette, esetleg a félpályánál, vagy a támadóharmadban.

Akit ebből a szempontból talán Thiagóhoz lehetett hasonlítani, az valamelyest tovább húzta a pályán, ám a topligás karrierje neki is korán véget ért, ez pedig Mousa Dembélé volt. A Tottenham Hotspur egykori klasszisára is bármilyen pozícióban felpasszolhatta a labdát bármelyik védője, de a neki is meglévő kiemelkedő technikai képzettsége ellenére nála a spanyol-brazilhoz köthető elegancia helyett az erő dominált.

A varázslat árnyékában megbúvó kemény munka

Thiago Pep Guardiolával egy időben érkezett Münchenbe, méghozzá a korábbi Barcelona-edző külön kérésére, ami nemcsak egy klubházból származó mendemonda, hanem Guardiola maga is többször megerősítette. Ezzel a kijelentéssel, pedig egy olyan terhet tett, béklyót kötött a középpályásra, amelyet a németországi karrierjének elején nehezen tudott lekaparni magáról. Hiszen ő lett a bajorok katalánosodásának, spanyolosodásának az egyik kirakatembere, amit az olyan rosszul mutató jelenetek is nehezítettek, mint például az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő odavágó, amikor Saúl Niguez a Bayern München három spanyoljának (Thiago, Javi Martínez, Juan Bernat) kíséretében szlalomozott be a büntetőterületen belülre és szerzett gólt.

Az ehhez hasonló pillanatok nem voltak ritkák, és az akkori Bundesliga-mezőnyből még a jelenleginél is jobban kilógott képességeivel, stílusával, és ez a Premier League-ben is jellemző volt rá. A róla szóló közbeszédet meg sem próbálta cáfolni, inkább rátett egy lapáttal, amikor 2021-ben a Guardiannek adott interjújában a modern labdarúgást több fronton is ostorozta. Többek között az egyéniségek eltűnését és a minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapó atletikusságot emlegette.

Ha igyekszünk a sajtó vagy a játékos adta kép mögé nézni, akkor kapunk egy olyan labdarúgót, akinek mindenki ámult a kimagasló passzkészségén, technikai szintjén, ám a valóságban legalább ennyire jellemző volt rá a gürizés is, amikor az ellenfélnél volt a labda.

Ami igazán meglepő lehet, hogy a játékolvasási készségre alapuló statisztikák (szabad labdák begyűjtése, lefülelt átadások) mellett a fizikalitást igénylő megmozdulásokban sem vallott szégyent (szerelési kísérletek), sőt.

Thiago idényekre lebontott számait láthatjuk, és hogy éppen az aktuális statisztikában a középpályások hány százalékánál teljesített jobban. (forrás: Fbref)

Utánozhatatlan passzkészség

A mélységi irányítókat sokszor éri alaptalanul az a vád, hogy kockázatkerülők, valódi progresszivitást nem tesznek hozzá a csapat támadójátékához, ez azonban olyan feltevés, amelyet Thiagóra még Guardiola edzősége idején sem próbáltak nagyon ráhúzni, amikor gyakran nemhogy rajta folyt át az összes támadás, de ráadásul neki kellett kontrollálni a mérkőzés tempóját is. Később is megmutatta, hogy kimagasló számban és pontossággal játszik meg hosszú labdákat is.

Kimeríthetetlen passzrepertoárja és az említett védőmunkája miatt remekül megállta a helyét a katalán edző távozása után is, ezért amikor egészséges volt, akkor a csapatukat más és más módon felépítő edzők mindegyikénél azonnal vagy középtávon a kezdőben találta magát. Ebbe éppúgy beletartozott Carlo Ancelotti és az ő szabadosabb elképzelése, mint Hansi Flick őrült tempójú, vertikális focija, vagy Jürgen Klopp liverpooli projektje.

Összegzés

Thiago Alcántara a mai sportpályafutásokhoz képest rövid karriert tudhat maga mögött, és mondhatjuk, túl későn született. Ma, amikor a legnagyobb sztárokat heti kétszer-háromszor láthatjuk játszani, nehéz elképzelni, hogy valakit – bármilyen jó képességekkel is legyen megáldva, amelyek bátran összevethetőek azokkal az irányítókéval, akiket a leginkább körülrajonganak (Toni Kroos, Rodri) – a legjobbak között tartsanak számon, ha összesen két olyan bajnoki idénnyel a háta mögött vonul vissza, ahol átlépte a 2000 játétpercet. Thiago márpedig ilyen, akit még akkor is ritkábban láthattuk a kelleténél, amikor játszott, most pedig, hogy már nem, napról napra egyre világosabb, hogy a hasonló képességű, stílusú utódokat nagyítóval kell keresni.

Kiemelt fotó: saolab / Alamy Stock Photo