A nemzetiség nélküli ember – Rio Mavuba
Amikor egy labdarúgó állampolgárságára vagyunk kíváncsiak, rendszerint az első dolog, amit megnézünk, az a születési helye. Időnként persze előfordul, hogy a születési hely nem abban az országban van, amelynek állampolgáraként tekint magára egy futballista, mert esetleg még gyermekként elköltözött onnan a családjával, vagy mert a szülei országát képviseli a nemzetközi mérkőzéseken, mégis szinte egyedülálló a francia válogatottal a 2014-es világbajnokságot is megjárt Rio Mavuba példája, akinek az útlevelében születési helyként mindössze ennyi szerepel: tengeren született.
„A tengeren születtem, egy hajón, amikor a családom az angolai polgárháború elől menekült – meséli egy 2007-es interjúban magáról a középpályás. – A hajó, amelyre a szüleim Angolában szálltak fel egy éjszaka, titokban haladt észak felé Afrika nyugati partjai mellett, majd 1984 márciusában érkezett meg a marseille-i kikötőbe. Én ezen a hosszú és vészterhes úton születtem meg, amikor a hajónk az Atlanti-óceán hideg vizein sodródott, ezért a szüleim Riónak (portugál nyelven: folyó – a szerk.) neveztek el.”
Miután Franciaország megadta neki és családjának a menekült státuszt, a Mavuba família Bordeaux-ban telepedett le, és a kis Rio itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A futball egyébként teljesen kézenfekvő választás volt a családban, mivel az édesapa maga is játszott, sőt Ricky Mavuba Mafuila korábban Zaire válogatottjával részt is vett az 1974-es világbajnokságon.
A boldog gyermekkor esélyét alaposan megnehezítette, hogy Rio szülei fájóan korán elhunytak. Mindössze kétéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és tizenkettő, amikor az édesapját is. Ettől kezdve a papa új feleségének családja nevelte, és az addigiaknál is fontosabb ügy lett számára, hogy futballista legyen. A Girondins de Bordeaux akadémiáján nevelkedett, és bár egy csendes, halkszavú játékosként emlékeznek rá a korábbi edzői is, hamar kiderült, hogy klasszis játékossá érhet. Apjához hasonlóan ő is a középpálya közepén szerepelt, fáradhatatlanul robotolt, rombolt, szűrt és a tehetsége annyira nyilvánvaló volt, hogy 2004 januárjában be is mutatkozott a felnőtt csapatban egy Montpellier elleni élvonalbeli bajnokin. A karrierje üstökösként ívelt felfelé, a tavasz folyamán kirobbanthatatlan volt a Bordeaux kezdőjéből, mi több, sokszor csapata legjobbja volt.
Mivel ugyanebben az évben Franciaország címvédőként csúfosan leszerepelt a portugáliai Európa-bajnokságon, a közvélemény egyöntetűen a fiatalítás mellett szólalt fel. A szövetségi kapitány Raymond Domenech lett, aki 2004 augusztusában lehetőséget is adott a Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési mérkőzésen hősünknek, annak ellenére, hogy továbbra sem rendelkezett állampolgársággal. Mindez egy hónappal később okozott problémát, amikor emiatt nem lehetett benevezni őt az Izrael elleni világbajnoki selejtezőre, ám Mavuba növekvő ismertsége és a felerősített médiavisszhang miatt szinte példátlanul hamar hozzájutott a szükséges dokumentumokhoz. Erre ő a következőképpen emlékszik vissza:
„A tény, hogy Franciaország válogatottjában játszom, felgyorsította az ügyemet. Most már olyan vagyok, mint mindenki más. Persze sajnálom, hogy elveszítettem a különlegességem és az egyediségem, de a múltam mindig itt marad velem” – összegzett.
Ekkoriban persze már megkeresték Kongóból is, hogy édesapja nyomdokaiba lépve képviselje inkább az afrikai országot, ám a játékos nagyobb szakmai kihívást látott abban, ha a francia mezt ölti magára. Bár a következő években is alapember volt a Bordeaux-ban és a Ligue 1 egyik meghatározó futballistájává vált, a válogatottságainak száma nem a becsült mértékben gyarapodott: két év alatt mindössze három mérkőzésen játszott, így nem tudott bekerülni a világbajnoki keretbe sem. 2007 nyarán a Villarreal hét millió eurót sem sajnált érte, így Mavuba 23 évesen elhagyta a nevelőegyesületét, és a szintlépés reményében Spanyolországba szerződött.
A váltás végül remekül sült el, bár egyáltalán nem abban az értelemben, ahogyan elsőre gondolnánk. A Marcos Senna, Cani, Santi Cazorla nevével fémjelzett középpályára csak hébe-hóba tudott bekerülni Mavuba, öt mérkőzésen mindössze 219 percet kapott a spanyol bajnokságban, így 2008 januárjában a több játéklehetőség reményében visszatért Franciaországba, és a Lille OSC kölcsönjátékosa lett. Ez volt az a lépés, ami újra jó irányba terelte az ekkora már kissé önbizalomhiányos középpályás karrierjét, ugyanis hazatérve új csapatának alapembere lett ismét. A nyáron véglegesen szerződtették a Sárga Tengeralattjárótól (a Lille is hét millió eurót perkált ki érte), és egy szűk tízéves együttműködés vette kezdetét.
A klubnak a játékosra, a játékosnak a klubra volt szüksége, így nem is csoda, hogy 2011-ben ez a találkozás markáns eredményekben is megmutatkozott.
Fennállása során először tudott duplázni a Lille, miután Rudi Garcia vezetésével megnyerték a bajnokságot és a kupát is – utóbbit ötvenhét év várakozás után. Mavuba nem csak a játékával, de a mentalitásával is hamar belopta magát a szurkolók szívébe, nem csoda, hogy ekkoriban időnként már a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Egyre többen érdeklődtek iránta, Spanyolországból és Angliából is keresték, sőt a dúsgazdag PSG is szerződtetni akarta sokáig, de ő mindannyiszor nemet mondott, így hálálva meg klubjának, hogy annak idején mentőövet dobott neki, amikor elakadt a karrierje.
Mavuba megmutathatta magát a Bajnokok Ligájában is, ráadásul karrierje legjobb időszakát futotta ekkoriban, 2017-es távozásáig szinte minden alkalommal nemzetközi kupát érő helyen tudott végezni. Ennek ellenére a válogatottnak ezután nem tudott alapembere lenni, 2007 után csak 2012-ben hívták meg, akkor már az a Didier Deschamps, aki később azért meglehetősen sokat bizonyított. A 2014-es világbajnokság selejtezőiben kétszer léphetett pályára, majd ennek ellenére bekerült az utazó keretbe. A seregszemle előtti felkészülési meccsek mindegyikén játszott, de a tornán csak egy félidőt kapott a Honduras ellen 3–0-ra megnyert összecsapáson.
Ezzel azonban teljesítette álmát, és apja nyomdokaiba lépett, pontosan 40 évvel Ricky Mavuba után Rio is világbajnokságon járt futballista lett.
A torna után Deschamps többet nem kért a futballista szolgálataiból, így lemaradt a hazai rendezésű, 2016-os Eb-ről, amin ezüstérmesek lettek Olivier Giroud-ék, és a 2018-as világbajnok együttesben sem szerepelhetett már. Tizenhárom válogatottságára azonban így is büszke lehet, elvégre nem is rossz ez valakitől, aki hivatalosan a tengeren született.
Klubjában ezután is alapember volt még három szezonon keresztül, amelyek során egy nyolcadik, egy ötödik és egy tizenegyedik helyet ért el a Lille, utóbbi idény végén aztán a megújulás jegyében távoznia kellett.
Az új kihívás végül meglepő helyen, Prágában érte utol, és a 2017-2018-as szezonban 11 mérkőzés erejéig a Sparta Praha mezét viselte. A csapat azonban vele együtt is csak az ötödik helyen zárta a bajnokságot, így a profi karrierjét gyakorlatilag lezárva, 34 évesen hazatért, és a Championnat National 3-ban, azaz a francia ötödosztályban szereplő FCE Mérignac-Arlac amatőr csapatához igazolt. Még ennek a szezonnak a végén elkezdhette edzői pályafutását is a klubnál, mielőtt 2020-ban a Girondins de Bordeaux második csapatához hazatért volna, ahol jelenleg is dolgozik.
Az edzői munka mellett Mavuba ma is rendszeresen segít az Afrikából érkezett menekülteknek, és a tervei között szerepel egy akadémia működtetése, amely nehéz sorsú gyermekeket karolna fel. Bár ismert és sikeres labdarúgó lett, máig nem felejti és tagadja a múltját: hálás Franciaországnak, amiért befogadta, és hálás azért is, hogy világbajnokságon képviselhette azt, de a szülei révén mindig egy kicsit angolai, mindig egy kicsit kongói és mindig egy kicsit tengeren született lesz, amíg csak él.
Borítókép forrása: Getty Images
Szerző
