A nemzetközi trófea már megvolt neki, a hazait azonban ötödször is hiába próbálta megszerezni

Ausztráliában nem meglepő, ha egy horvát névvel találkozik az ember, és éppen így van ez Tony Popovic esetében is, akinek a szülei a szláv országot maguk mögött hagyva vándoroltak ki a nagy déli kontinensre. Ő maga már Sydney külvárosában látta meg a napvilágot, majd itt is kezdett el futballozni. Játékosként a Sydney Unitednél kezdte meg az útját és itt mutatkozott be a felnőttek között is. Aztán légiósnak állt, megfordult Japánban, majd Angliában, a Crystal Palace csapatában is lehúzott öt évet. Több mint tíz évig időről időre meghívták a válogatottba is, ám ez nem igazi sikertörténet, mert úgy jutott el 58 fellépésig, hogy rengetegszer kihagyták a keretből. A legnagyobb élménye a nemzeti csapatnál a 2006-os világbajnokság lehet, egy meccsen kapott lehetőséget, mégpedig a címvédő brazilok ellenin. Végül 2008-ban vonult vissza a szülővárosában, és a Sydney FC-nél nyitva állt előtte az út, hogy elkezdje az edzői karrierje felépítését.

Közel két évtizedes játékos-pályafutása alatt elég sok tapasztalatot gyűjtött, és erre a klubcsapata igényt is tartott, már csak amiatt is, hogy az utolsó idényében már a pályán is John Kosmina „meghosszabbított kezének” számított. 2008 után már asszisztensedzőként segítette a csapatot, és amikor Kosminával nem tudott szintet lépni a Sydney FC, Vitezslav Lavicka kapta meg a kispadot. Ő ragaszkodott a kerettel nagyon jó viszonyt ápoló Popovichoz, a cseh edzőnél is kiemelten fontos feladatai voltak segítőként. A klub hullámzó szereplésének csúcspontját a 2010-es bajnoki cím jelentette. Végül hősünk 2011-ben hagyta el a klubot és ahelyett, hogy vezetőedzőként helyezkedett volna el, még visszatért Angliába. Egykori csapatánál, a Palace-nál lett Dougie Freedman stábjának a tagja (ő jelenleg a klub – kifejezetten sikeres – sportigazgatója), mondván, több tapasztalatra van szüksége és még némi időre, hogy minden vezetői tulajdonság birtokába kerüljön. Így aztán több mint egy évet töltött Londonban, mielőtt valóban elszánta volna magát a szintlépésre.

Végül 2012 májusában kötelezte el magát vezetőedzőként, és bár visszatért a szülővárosába, kisebb meglepetésre a Western Sydney Wanderers együtteséhez írt alá. A helyiek nagy várakozása Popovic szerepvállalásával kapcsolatban nem volt alaptalan, megnyerték az alapszakaszt és bejutottak a nagydöntőbe, ott azonban kikaptak a Central Coast Marinerstől. Ennek ellenére a szakma elismerte a munkáját, az Év edzője lett. A 2013-2014-es idényben a nemzetközi szereplés jelentette kettős terhelés megnehezítette a Wanderers dolgát. Ennek ellenére befutottak az alapszakasz második helyére, sőt ismét kivívták a nagydöntőbe jutást, ám másodjára is alulmaradtak, ezúttal a Brisbane Roar csapatával szemben. Viszont a már emlegetett plusz teher édessé vált, ugyanis az ausztrál klubok közül elsőként bejutottak az ázsiai Bajnokok Ligája 2014-es döntőjébe. Ez volt az egyesület első próbálkozása a sorozatban, melynek végén a szaúdi al-Hilal legyőzésével a klub történetének legnagyobb sikerét érték el!

A nemzetközi siker erőteljesen rányomta a bélyegét a következő kiírásbeli teljesítményre és az egyik leggyengébb produktummal rukkolt elő Popovic együttese a ligában, a tíz csapatból kilencedik lett (igaz, a kiesés nem fenyegette, mert az ausztrál élvonal zárt rendszerben működik), ám ennek ellenére a klub vezetősége kitartott mellette. És ez jó döntésnek bizonyult, mert a 2015-2016-os szezonban ismét jó formát mutattak, harcban voltak az alapszakasz-elsőségért is. Végül egy ponttal lemaradtak az Adelaide United mögött, hogy aztán a nagydöntőbe bejutva újabb kudarcot éljenek meg – négy év alatt immár a harmadikat –, mert a United lesimázta őket hazai pályán. Az új idény aztán megint gyengén indult, rengeteg döntetlent játszottak. E közben 2017 derekán bent ragadtak a helyi BL csoportkörében, így a klub és a vezetőedző útjai elváltak.

Nem kis meglepetést jelentett, amikor néhány nappal később a török Kardemir Karabükspor bejelentette Popovicot vezetőedzőként. Akkora volt a „sokk”, hogy ez az újdonsült csapatára is kifejezetten negatív hatással volt, a törökországi közeg nem tudott mit kezdeni a korábbiakhoz képest merőben eltérő elképzeléseivel, a munkamoráljával és a stílusával. A közös történetük három hónap alatt véget is ért és az ausztrál szakember tarthatott egy féléves szünetet, a hazai idény végéig. 2018 tavaszán végül a Perth Glory kérte fel vezetőedzőnek, hátha vele sikerül szintet lépnie az együttesnek. Ezúttal az edző sokkal inkább alkalmazkodó volt és a kerethez alakította az elképzeléseit, aminek meg is lett az eredménye. A nyugati parti együttes elhódította az alapszakasz első helyét, ám a „Popovic-átok” rajtuk is kifogott, mert a nagydöntőben a szakember korábbi klubja, a Sydney FC a tizenegyes-párbajban jobbnak bizonyult.

A 2019-2020-as idény is jól alakult, amíg nem jött a koronavírus-járvány miatti megszakítás, aztán a nyári visszatérés során már közel sem tudtak olyan jól teljesíteni a perth-iek. A hat bajnokin kétszer nyertek csupán négy vereség mellett, aminek a rájátszásban meg is lett a böjtje, mert a hatodik helyről indulva a Sydney FC már az elődöntőben az útjukat állta.

A vereséget követően Popovic aktiválta a szerződése azon záradékát, amely lehetővé tette számára, hogy elhagyja a klubot egy európai csapat kedvéért. Az élet ezúttal a görög Szuperligában szereplő AO Xanthihoz sodorta őt, amelyet a görög-ausztrál iparmágnás, Bill Papas vásárolt meg nem sokkal korábban. A nagy remények azonban fél évig sem éltek, mert hiába állt a gárda az ötödik helyen, mindössze négy pontra az éllovas mögött, a tulajdonosok erőteljesebb kontrollt akartak gyakorolni a sportszakmai döntések felett – ahogy ezt Zeljko Kalac kapusedző utóbb elmondta. Popovic ezt nem engedte, így nem volt maradása.

A jelenlegi állását a Melbourne Victory kispadján 2021 nyarán kapta meg, ahol csaknem olyan sikeresen indított, mint az előző két ausztráliai állomáshelyén. Az alapszakasz második remek teljesítmény volt a gárdától, ám az igazán nagy szó a megnyert kupadöntő volt. Ekkor Popovic visszavágott a Central Coast Marinersnek, és elhódította az első hazai trófeáját. A bajnoki szezon zárása azonban nem alakult jól, mert a rájátszás elődöntőjében a Western United a végállomást jelentette. A 2022-2023-as kiírásban aztán jött a – már menetrendszerűnek is mondható – formahanyatlás, ekkoriban több sajtóorgánum is arról írt, hogy meneszthetik Popovicot, ám végül megkapta az esélyt arra, hogy a szerződésének utolsó szezonjában is ő irányítson.

Ez volt a nemrég lezárult szezon, amely inkább egyfajta hullámhegy volt a „sötétkékek” számára, az alapszakasz harmadik helyére léptek előre. A rájátszásban egy őrült városi derbit követően a mezőny egyetlen új-zélandi csapatát, az Aucklandot is le tudták győzni, ráadásul idegenben, így összejött Popovic számára az ötödik nagydöntős szereplés. Az ellenfél a címvédő Central Coast Mariners volt, e gárda ellen vívta a legtöbb meccset edzőként. A finálé a gyenge első félidő után egy gyönyörű góllal az utolsó pillanatig a melbourne-ieknek állt, ám a bajnokcsapat elég erős volt ahhoz, hogy előbb a ráadás pillanataiban kiegyenlítsen, majd a hosszabbításban a győzelmet is kicsikarja.

Popovic tehát ötször jutott már be aktuális csapataival az A-League nagydöntőjébe, ez a sorozat 19 éves története során még senkinek sem sikerült, ám győzni még egyszer sem tudott.

A finálé utáni sajtótájékoztatón eléggé nyers modorban válaszolt a negatív rekord miatt őt össztűz alá vevő újságíróknak.

„Most vesztettünk el egy nagydöntőt. Hogyan akarod, hogy gondolkodjak? Ötször volt alkalmam átélni ezt a helyzetet és ezt az érzést. Ötször. Tudod, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy vezetőedzőként öt nagydöntőt veszítettem el. Ezt jelenti. Azonban azt is jelenti, hogy ötször jutottam be a nagydöntőbe. És igen, eddig egyet sem tudtam megnyerni. Szóval ez az, amin megpróbálok változtatni... Sok ilyet megéltem már, és van olyan, ahol úgy gondolom, nem is nekünk kellett volna nyernünk, ilyen volt a Sydney kispadján megvívott finálé a Central Coast és az Adelaide ellen. Azonban nyernünk kellett volna Brisbane-ben, aztán Perth-ben a Glory ellen is, és úgy érzem, ma este is nekünk kellett volna győznünk.”

Ezzel azt összegezte tulajdonképpen, hogy az a három döntő, amely nem ért véget a rendes játékidőben, mind nyerhető lett volna az érzései szerint, ám tipikusan ezek azok a helyzetek, a hosszabbítás, illetve a tizenegyes-párbajok, amikor az edző már keveset tud hozzátenni a teljesítményhez.

A szerződése hamarosan lejár a Victorynál, ám csak 51 esztendős lesz bő egy hónap múlva, szóval alighanem lesz még alkalma arra, hogy felérjen az A-League csúcsára. Ha valaki, akkor Tony Popovic nagyon megérdemelné.





Kiemelt kép: Dan Himbrechts / Australian Associated Press / Alamy Stock Photo