A nyomasztó párizsi fölény ellenére a Dortmund játszhat BL-döntőt

Nagyjából már a mérkőzés előtt borítékolható volt, hogy miként fog alakulni a játék képe, hiszen a jóval nagyobb költségvetésű, ezáltal jobb játékosokkal felvonuló csapat, a PSG kezdte hátrányból a hazai visszavágót. Ehhez jön még adalékként a párizsi vezetőedző, Luis Enrique futballfilozófiája, miszerint minél több passzból, pozíciós játékból építsük fel az akciókat. A Dortmund pedig a német bajnokságban sem zárkózik el attól, ha kontrákat kell vezetnie, mert ebben a műfajban sokkal jobb, mint amikor átadja a területet az ellenfél és felállt védelmet kell bontania.

 

A Dortmund letámadása a PSG térfelén gyakorlatilag nem létezett. Hagyták, hogy átjöjjenek a félpályán a franciák, a saját térfelükön szervezték meg a védekezést. Nagyon szűken, 5–3–2-ben bekkeltek, oly módon, hogy amelyik oldalon fejlődött fel a PSG játéka, ott a támadó szélső visszazárt ötödik védőnek: a jobb oldalukon Jadon Sancho, míg a bal oldalon Karim Adeyemi. Erre azért volt szükség, hogy ne kerüljön létszámfölénybe a támadósorban a PSG.

 

Hogyan is alakult ki az öt támadós felállás a PSG-nél, miként változtattak a játékosok pozíciókat a támadások egyes fázisaiban?

 

A párizsiak 4–1–2–3-ban kezdték meg az építkezést, egy hatos – általában Vitinha – bőven elegendő volt az első fázisos építkezéshez, mert nem kaptak nyomást a védők. A második fázisban a két szélső hátvéd, Achraf Hakimi és Nuno Mendes a középpályásokkal helyezkedett egy magasságban és tartotta továbbra is a szélességet. A középpályások közül pedig az alapvetően bal oldali nyolcast játszó Fabián Ruiz lépett vissza Marquinhos és Lucas Beraldo közé, olykor mellé és kezdte irányítani mélységből az akciókat. A támadóharmadba felérve pedig 3–2–5-ös alakzat rajzolódott ki azzal, hogy Hakimi és Mendes megérkezett a három támadó mellé. A pozíciós játék alapelveit maximálisan betartva folyamatosan töltötték fel a területeket, nagyon szélesen építkeztek, a játékosok pedig gyakran cserélték a helyüket. A két belső védő mellett alkalmanként Vitinha is visszalépett mélységbe, és előfordult, hogy Mendes maradt hátul harmadik belső védőnek labdaszerzés után, a támadás kezdetekor. A jobb oldalon pedig Hakimi és Ousmane Dembélé folyamatosan cserélgette a helyét, ezzel próbálták megzavarni Ian Maatsent és a visszazáró Adeyemit, hogy ne tudják könnyedén könnyedén az embereket.

 

Harminc lövés sem volt elég a gólhoz

 

Azzal, hogy ezúttal Bradley Barcola a padra ült le és Goncalo Ramos volt a kezdőcsapat tagja, eldőlt az is, hogy Kylian Mbappé a szélen kezd, sőt minden bizonnyal azért Ramos volt az elejétől a pályán, hogy Mbappé a szélről indulva tudjon játszani. A PSG rendre könnyedén jutott el a támadóharmadba és ott tudtak lövőhelyzetet teremteni egy-egy kreatív megoldással vagy szélről begurított passzal, ám ezúttal ezekből egyetlen gól sem született. 30 lövésig jutottak, ami azért egészen ritka egy BL-elődöntőben, de még a topbajnokságok szintjén is, az pedig különösen kevésszer fordul elő, hogy ebből egyetlen gól se szülessen. A Liverpoolnak volt ilyen mérkőzése a Manchester United ellen, ami 0–0-ra végződött – 30 feletti kapura lövés ellenére. A PSG 3,3-es xG-t hozott össze, ha pedig ehhez az első mérkőzést is hozzávesszük, akkor közel 5,5-es várható gól mutatóra nem tudtak egyetlen gólt sem szerezni, ami sokkal inkább pech, mint edzői hiba. A cserék is arra irányultak, hogy minél több támadó legyen az ellenfél kapuja előtt, sokszor már négy csatárral, plusz mögöttük Li Kang-innel, valamint a támadó szellemű szélső védőkkel támadtak, amivel a meccs feletti kontrollt csökkentette Enrique, és a lövések jöttek is szép számmal, ám – a betömörülő védők miatt – nem igazán jó helyzetekből. Az utolsó negyedórában 15(!) kapura lövése volt a párizsiaknak, gyakorlatilag percenként kísérleteztek, annyira beszorították a Dortmundot. A befejezéseknél egyszer sem pattant számukra szerencsésen a labda.

Azzal, hogy Sancho helyett Niklas Sülét küldte a pályára, Edin Terzic még jobban magára húzta a PSG-t, emiatt is jött össze a hajrában ennyi lövés.

 

Az első mérkőzésen nem futballozott alárendelt szerepben a Dortmund, Sancho egészen kiválóan játszott, soha senki egy meccsen nem hajtott végre annyi sikeres cselt, mint amennyit ő akkor. Ezúttal sokkal kevesebbszer jutottak el a PSG kapuja előterébe a németek. A veszélyesebb akcióik vagy pontrúgások után adódtak, vagy pedig gyors kontrából.

 

Érdekes volt, hogy amíg nem került hátrányba ezen a mérkőzésen is, a PSG-nek nem volt igazán bátor a letámadása. A középpályán emberorientáltan védekeztek ezúttal is, Warren Zaire-Emery, Vitinha és Ruiz elosztották egymás között Julian Brandtot, Emre Cant és Marcel Sabitzert és szorosan őrizték őket. A hátsó sorban mindig emberfölényben voltak a párizsiak, mert a négy dortmundi hátvédet csak hármat támadták le elöl. Ahogyan az első meccsen a balszélső Barcola ugrált Mats Hummels és Julian Ryerson között, ugyanezt tette most Mbappé, amikor a Dortmund bal oldalára került a labda. Ramos ment ki Nico Schlotterbeckre és próbálta fedezni a passzsávot, hogy Cant ne tudja megjátszani. Amikor pedig a jobb oldalon hozta volna ki a Dortmund a labdát, akkor Dembélé mozgott az üresen lévő Maatsen és Schlotterbeck között.

 

Hummels újra remekel, a korábbi fénykorát idézi

 

A pontrúgások után nagyon veszélyes volt Edin Terzic csapata, a gól is ebből született, amihez azért kellett Lucas Beraldo óriási hibája, hozzátesszük, neki nem ez volt az egyetlen ezen a mérkőzésen. Ha Lucas Hernandez nem sérül meg az első meccsen, akkor a brazil vélhetően nem is kapott volna szerepet…

 

A másik oldalon Hummels parádésan játszott, a 35 éves védő ismét csúcsformában futballozik és egy fejes góllal tette fel a koronát a teljesítményére.

A rutinos német talán a teljes BL-sorozat legjobb védője ebben az idényben, hiszen neki van a legtöbb szerelése, tisztázása, labdaszerzése és ő nyerte meg a legtöbb párharcot. 

Ehhez természetesen az is kell, hogy a Dortmund a meccseinek jelentős részében védekezzen és akkor tudnak ezek a mutatók a legjobb játékosok esetén is ennyire magasra szökni. Emlékezhetünk, hogy ősszel a halálcsoportot éppen a PSG, az AC Milan és a Newcastle United előtt nyerték meg a németek. (Azt se feledjük, nem feltétlenül e mutatók magas száma jelezhet jó védőteljesítményt, egy bekk akkor is nyújthat kiemelkedőt, ha a párharcokat kerüli, ám a remek helyezkedésével elbizonytalanítja a támadókat.)

 

A Dortmund részéről óriási tett, hogy végül 2–0-s összesítéssel kiütötte a világsztárokat felsorakoztató francia gárdát és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, miközben a Bundesligában csak az ötödik helyen áll, a költségvetése pedig messze elmarad a BL-elődöntőben lévő másik három csapatétól.

Kiemelt fotó: Getty Images