A pályán és a közéletben is nagy harcos volt Jackie Robinson

Korán beleszeretett a baseballba, még a Kaliforniában végzett tanulmányait is félbehagyta, hogy Hawaiira költözzön, és a Honolulu Bears csapatában játsszon.

Sokszor tiltakozott a faji megkülönböztetés ellen, amely az Egyesült Államok egyik legfontosabb társadalmi problémája volt akkoriban. Például akkor is, amikor hadnagyként szolgált a második világháborúban, és egyszer egy katonai buszon a sofőr utasítása ellenére nem ült a jármű hátsó, „fekete” részébe. Tette nem maradt retorziók nélkül: hadbíróság elé állították és leszerelték. (Később azonban ejtették az ellene felhozott vádakat.)

A szegregáció az élet megannyi más területén is jelen volt. A színes bőrűeket – többek között – az éttermekben, a szállodákban és a kórházakban is elkülönítették. Robinson pedig csak az úgynevezett Néger Ligában játszhatott – ahol viszont olyan teljesítményt nyújtott, hogy több, a Major League Baseballban (MLB) szereplő csapat figyelmét is felhívta magára. A legjobban a Brooklyn Dodgers szerette volna megszerezni. A klub elnöke azonban felhívta a figyelmét a szerződtetése és a szerepeltetése miatt várható rasszista reakciókra. Az egyik tárgyaláskor a következőt kérdezte tőle:

„Tudom, hogy jó játékos vagy. Azt viszont nem, hogy van-e elég bátorságod.”

„Mr. Rickey, olyan négert keres, aki fél visszavágni?” – felelte az őt ért igazságtalanságokon mindig felháborodó Robinson.

Az elnök indulatosan reagált: „Robinson, én egy olyan játékost keresek, akinek van elég bátorsága ahhoz, hogy ne vágjon vissza.”

Jackie Robinsonnak komoly diszkriminációval kellett megküzdenie élete során. (Forrás: The Spokesman Report)

Végül a Dodgers farmcsapatához, a Montreal Royalshoz szerződött, és ahogy várható volt, a megállapodás nagy indulatokat váltott ki. Sok kellemetlenség érte az új csapatában.

A Dodgers elnöke az ilyen reakciók ellenére is hajthatatlan maradt, mindenképpen szerződtetni akarta a játékost. Végül az 1947-es szezon előtt egy héttel került sor a megállapodásra, nem sokkal később pedig sporttörténelmet írt: ő volt az első afroamerikai, aki egy MLB-mérkőzésen pályára lépett.

A hatalmas áttörés azonban eleinte nem változtatta meg a játékostársai hozzá való viszonyulását: hiába szerepelt kiválóan, sokan aláírtak egy petíciót, hogy ne játsszon többet a klubban. Az együttes menedzsere azonban kiállt mellette, majd a játékostársak is megkedvelték, amire alaposan rá is szolgált. A Dodgers hat év után újra bajnoki címet nyert, amelyben oroszlánrésze volt Robinsonnak, aki egy egyéni elismerést is bezsebelt: a liga legjobb újoncának járó díjat kapta meg.

A klub és az ő sikerszériája is folytatódott a következő években: összesen hatszor ünnepelhetett bajnoki címet (a Dodgersen kívül nem volt másik csapata); 1949-ben a liga legjobb játékosának választották, hat évvel később pedig a World Series-t, a Nemzeti Liga és az Amerikai Liga bajnokainak szuperdöntőjét is megnyerte csapatával. A játékos-pályafutása viszont nem tartott sokáig, két év múlva egészségügyi okokra hivatkozva visszavonult.

Miután letette a baseballütőt, továbbra is kiállt a fontos társadalmi ügyek mellett, még a politikába is belekóstolt. A sportkarrierjét és a társadalmi szerepvállalását is elismerték több ízben, 1962-ben a Hírességek Csarnokába is beválasztották. Tíz évvel később szívinfarktusban halt meg. Életéről könyveket lehetne írni, de ő maga egy mondatban összefoglalta a lényeget:

„Egy élet csak abban a tekintetben fontos, hogy milyen hatással van más életekre”.

Kiemelt fotó: El Diario