A pályán megállíthatatlan, a pályán kívül problémás az NFL-draft legjobb játékosa
Jalen Cartert a legtöbb játékosmegfigyelő a 2023-as játékosbörze legjobb játékosának, igazi „blue-chip” prospectnek tartja, aki meghatározó alapköve lesz az őt kiválasztó klubnak. A pályán látottak alapján legalábbis biztosan, a pályán kívül azonban már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Az elmúlt három hónapban Carter mérlege egy illegális autóversenyzés, ezáltal közvetett felelősség két ember halálában, egy pocsék pro day és egy sor lemondott interjú. Ennek ellenére szinte garantált, hogy az első tíz választás egyike lesz. De vajon megéri ezt a kockázatot?
A Georgia Bulldogs sorozatban két bajnoki címet szerzett, ezzel letaszította az egyetemi amerikaifutball-bajnokság trónjáról az Alabama Crimson Tide-ot. Ahhoz, hogy ez sikerüljön Kirby Smartnak és stábjának elképesztően tehetséges keretet kellett összeraknia, különösen a védelemben, amely tele volt jövőbeli NFL-játékosokkal.
Bontógolyó a fal közepén
Nem nehéz kiszúrni, hogy miért vannak elájulva a general managerek Carter teljesítményétől, hiszen ha elkezdjük visszanézni a Georgia meccseit az elmúlt két évből, idővel a szemünk folyamatosan a kiváló védőfalemberre fog szegeződni. Legyen szó akár az irányító siettetéséről, akár a futójáték megállításáról, teljes erőbedobással veti bele magát a munkába, és elképesztő hatékonysággal végzi el azt. Mindezt ráadásul előszeretettel teszi a védőfal bármely pozíciójából indulva, ami azért igazán különleges, mert nem éppen egy defensive end vagy nose tackle alkatú játékos, mégis remekül megállja a helyét ezekben a szerepekben is.
Ahhoz, hogy ilyen jól mozgatható legyen anélkül, hogy minimális visszaesés mutatkozna a teljesítményében, elengedhetetlen, hogy különleges adottságai legyenek. Például borzasztóan robbanékony, a rendkívül gyors első lépésével azonnal előnybe kerül a vele szemben felálló támadófalemberrel szemben, majd egy jól időzített pass rush-mozdulattal meg is nyeri a párharcát. Akkor sincs azonban elveszve, ha nem jönne be ez a mozdulat, hiszen a fizikai erejének köszönhetően képes egyszerűen arrébb tolni az őt blokkolót, és az sem hatja meg, ha beduplázzák. Ezzel szemben igencsak embert próbáló feladat elmozdítani a helyéről, ha egyszer lecövekelt, így az ellenfelek nem sok sikerrel futottak az irányába.
Mint ahogy azt Bijan Robinson esetében is megállapítottuk, nem létezik tökéletes játékos, legalább egy apró hibát mindenkiben találunk. Carter esetében ez egyértelműen a rutintalansága, ami leginkább abban mutatkozik meg, ahogy az irányítót támadja. Egy igazán hatékony mozdulata van, és ha az nem jön be, ritkán van B terve, inkább csak megpróbálja rátolni az irányítóra az őt blokkolót. Ezt az egyetemi bajnokságban könnyedén tehette meg, mert gyakran olyan volt, mintha középiskolások ellen játszott volna, de az NFL-ben már nehezebb dolga lesz. Ez azonban egy jó edző számára kimondottan könnyen javítható hiba, így nem fog senkit meggátolni abban, hogy kiválassza őt. A pályán kívüli ügyei már annál inkább.
Rémálomszerű tavasz
Amikor a Georgia tükörsima győzelmet aratott a TCU ellen az egyetemi nagydöntőben, úgy tűnt, Carter lesz az első játékos, akit kiválasztanak a draft topirányítói után. A holtszezon azonban nem sokkal később tragikus fordulatot vett, azóta pedig Carter értéke egyre csak csökken.
Az egész mizéria azzal kezdődött, hogy a bajnoki cím után néhány nappal a Bulldogs egyik játékosa, Devin Willock és a csapat egyik toborzással foglalkozó asszisztense, Chandler LeCroy halálos autóbalesetet szenvedtek. A történteket követően mindenki arra gyanakodott, hogy egy egyszerű gyorshajtás vezetett a tragédiához, március elején viszont nyilvánosságot látott egy rendőrségi jelentés, amely alapján Carternek köze volt az esethez.
Amikor ez kiderült, felmerültek olyan pletykák, hogy amiatt menekült el, mert Willockhoz hasonlóan ő is ittasan vezetett, és csak akkor jelentkezett a hatóságoknál, amikor már nem volt alkohol hatása alatt. Az ügyvédje később cáfolta ezt a vádpontot és azt is, hogy a játékos azelőtt távozott volna a helyszínről, mielőtt beszélt volna a rendőrökkel. Carter végül megúszta az esetet egy év próbaidőre bocsátással, pénzbírsággal és 80 órányi közösségi munkával, a megítélésére viszont nyilvánvalóan negatív hatással volt.
Carter a Combine-on találkozott a csapatok vezetőivel, de gyakorlatokat nem végzett (Fotó: Stacy Revere/Getty Images)Ahogy az sem segített rajta, hogy a Georgia pro dayére – az egyetem által rendezett esemény, ahol a draftra jelentkező játékosok különböző gyakorlatokat teljesíthetnek és találkozhatnak a csapatok vezetőivel – túlsúllyal érkezett, ez pedig a teljesítményére is rányomta a bélyegét. Olyan pocsék formában volt, hogy az atletikusságát mérő feladatokban nem is vett részt, a pozíciós gyakorlatai alatt pedig többször is begörcsölt és kifulladt, így idejekorán be kellett fejeznie azokat.
Azt gondolhatnánk, hogy ha valaki ilyen helyzetbe kerül, mindent megtesz azért, hogy javítson a megítélésén, ám Carter elég érdekes döntést hozott. Az ügynökével ugyanis minden interjút lemondtak, amire a top10-en kívül választó, felfelé cserélni nem óhajtó csapatok hívták.
Láttunk már ilyet korábban is, minden idők egyik legjobb cornerbackje, a Colorado egyetem jelenlegi vezetőedzője, Deion Sanders például az 1989-es draft előtt viselkedett hasonlóan. A Giants interjúra hívta, ahol egy írásbeli tesztet kellett volna kitöltenie, ezért rákérdezett, hogy hol is választanak. Amikor megtudta, hogy a tizedik helyen, közölte, hogy őt addigra már rég kihúzzák, neki pedig nincs ideje ilyenekre, majd felállt, és távozott a szobából. A számításai bejöttek: a Falcons lecsapott rá 1/5-ön, a Giantsnek tehát semmi esélye nem volt.
Hogy ez igaz-e, vagy az ügynök csak ügyfele értékét próbálja fentebb tornászni, azt nehéz megítélni, mert a draft előtti hetekben egyetlen hírt és nyilatkozatot sem szabad készpénznek venni. Ha az ügynök nem hazudik, az azt jelenti, hogy a csapatok bíznak abban, hogy Carter jellemével nincsenek gondok, egyszerűen csak hozott egy rossz döntést, a pro dayen mutatott formája pedig nem a lustaságnak, hanem az őt ért stressznek, és az ebből fakadó rossz felkészülésnek köszönhető.
Ebben lehet némi igazság, hiszen mind a csapattársai, mind az edzői csupa jó dolgot mondtak róla. Kiderült például egy történet arról, hogy az egyik csapattársának, Weston Wallace-nak minden étkezésért fizetnie kell az egyetemen. Wallace ugyanis nem kapott teljes ösztöndíjat a Georgiától, az egyetemek pedig csak az ösztöndíjas játékosaik étkezését és felszereléseit finanszírozhatják. Amint ez az információ eljutott Carterhez, úgy döntött, nem hagyja annyiban, és onnantól kezdve minden egyes nap kifizette Wallace ebédjét a saját ösztöndíjából.
Összegzés
Carter nem az első és nem is az utolsó játékos, aki a pályán kívüli balhéi miatt csúszik a draftboardokon, de ez egyáltalán nem biztos, hogy megpecsételi a sorsát. Kiváló példa erre Laremy Tunsil, akiről 2016-ban a draft napján került elő egy videó, amint egy gázmaszkban marihuánát szív, ennek hatására pedig az 1/1 legfőbb várományosának tartott játékos egésze a 12. választásig csúszott, ahol a Miami Dolphins csapott le rá. Tunsil ugyan már nem a Dolphinst erősíti, a mai napig az NFL egyik legjobb baloldali tackle-je.
Laremy Tunsil többmillió dollárt bukott ezzel a húzásával, azóta viszont semmi gond nem volt vele (Forrás: USA Today Sports)Természetesen akadnak példák a másik oldalról is. Ott van mindjárt Malik McDowell, aki 2017-ben a karakterproblémái miatt egészen a második körig csúszott, ahol a Seattle Seahawks úgy érezte, megéri a kockázatot. Nagyobbat nem is tévedhettek volna, McDowell ugyanis még a szezon kezdete előtt összetörte magát egy quadon, majd három hónap alatt két rendőrségi ügyet is összeszedett, és két éven belül kikerült az NFL körforgásából. 2021-ben még megpróbált visszatérni, de túl nagy sikerrel nem járt Clevelandben sem, ráadásul egy újabb letartóztatást is összeszedett.
Hogy Carter melyik utat járja be, az nagyban függ attól, milyen csapatba kerül.
Kiemelt kép: Brett Davis/USA Today Sports