A PL év edzője jelöltjeinek margójára, avagy Guardiola és a többiek

Hogy az előző szezonban Jürgen Klopp volt az év edzője a Premier League-ben, az különösebb meglepetést nem keltett, elvégre négy fronton küzdött az utolsó pillanatig, és ha Ilkay Gündogan egy varázslatával a bajnoki címet, valamint alighanem kifulladva a korábbi 62 meccs strapájától, a BL-döntőt el is bukta, a két angliai kupaserleget begyűjtötte. A Liverpool 92 pontot szerezve egy ponttal maradt le a PL-elsőségről, némi szerencse híján kevéssel a BL-serlegről.

Ha ezt a logikát követjük, idén Josep Guardiolának járna az elismerés, minthogy a bajnoki cím mellett megszerezheti az FA-kupát, valamint a BL-trófeát is, nemkülönben pedig mert mintha még egy szinttel feljebb tudta volna emelni az amúgy is verhetetlennek tűnő Cityt (valamennyi sorozatot tekintve 23 mérkőzést számlál a veretlenségi széria, a legyőzöttek közt sorakozik az Arsenal, a Newcastle United, a Liverpool, az RB Leipzig, a Bayern München és a Real Madrid).

Eddie Howe és Pep Guardiola is jelölt az év edzője díjra (Forrás: inews.com)

Mondhatjuk, hogy ilyen büdzsével, és valahára a csúcsdísz, Erling Haaland megkaparintásával könnyű, de téved, aki csak a szinte korlátlan anyagi lehetőségekben és a szuper játékosállományban látja a City szárnyalásának okát. Ahhoz bizony kellett ez a katalán edzőzseni, a (véleményem szerint) világ legjobb futballtrénere, aki miközben megalkotta ezt a domináns futballt, labdarúgóit is hozzásegítette teljesítményük maximalizáláshoz. És mi más lenne az edzői lét lényege, mint megteremteni a feltételeit annak, hogy a játékosok rendre a tudásuk legjavát nyújtsák?

Az egy másik kérdés, és szerintem abszolút vitára érdemes, hogy hány BL-győzelemnél járna már a City, ha Guardiola a legnagyobb kupameccsek előtt nem gondolja túl a taktikát, és abban a hadrendben vívja meg meccseit, amelyben komfortosak neveltjei, amelyben addig rendre kivirágoztak, illetve azokkal a játékosokkal, akikkel a legnagyobb esély mutatkozik a győzelemre. Egyet, a Chelsea elleni döntőt már megnyerte volna (ha Rodri és Fernandinho nem csücsül a padon, és van echte hatos a csapatban), de ragaszkodva az addigiakhoz, túlagyalás nélkül könnyen továbbmehetett volna a Tottenham Hotspur (2019) és az Olympique Lyon (2020) elleni negyeddöntőkből is.

Nálam az Év edzője cím jár is Guardiolának, noha Mikel Arteta ugyancsak megérdemelné. Elvégre nemcsak hogy egy rendkívül látványosan, az elveihez minden egyes ellenféllel szemben ragaszkodva folyvást támadószellemben futballozó csapatot alkotott többségükben fiatalokból, hanem egy egész klubot is transzformált. Az Arsene Wenger utolsó éveiben már süllyedni kezdő, az identitását kereső klubnak adta vissza tartását, és válhatott annak ismét rendkívül büszke rajongójává az addig apatikus szurkolósereg. Az Arsenal az előző szezonban kevéssel maradt le a negyedik helyről, és idén sem várták az ötödiknél előbbre, ehhez képest szerzett az első kör után 50 pontot (!), és egészen a 36. meccséig versenyben volt a más dimenzióban mozgó Manchester Cityvel. Nyilván Artetának is kellett jócskán költenie – 300 millió fontot fektetett a klubvezetés új játékosokba az elmúlt két évben –, de az legalább nem elherdált vagyon, hanem az újkori, a 20 évvel ezelőtti sikerek megismétlésében joggal reménykedő attitűd megteremtője.

Nálam minimum harmadik Eddie Howe, aki ugyancsak kapott mankót – szaúdi színekkel átkötve –, Bruno Guimaraest, Kieran Trippiert, Sven Botmant, Nick Pope-ot, Alexander Isakot, de korántsem csak ezen múlt a Newcastle United mostani sikerszériája. Egyrészt azért nem, mert az újak többségét nem a legfelső polcról emelték le, másrészt azokat csapattá kellett gyúrni (és micsoda csapatot gyúrt Howe!), harmadrészt pedig maradtak régi harcosok is a társaságban, akiket azelőtt legfeljebb a tartalékosok közé soroltak volna, az új tréner megjelenésével azonban járni kezdett a béna, hallani a süket.

Jó, ne csináljunk belőle messiást, mégis, Howe-nál a leírt, lesajnált Joelinton, Jacob Murphy, Miguel Almirón, Matty Longstaff már-már klasszissá ért. Az pedig, hogy ma már majd minden ellenfél reszketve lépi át a St. James’ Park kapuját, csodálkozásra sem érdemes, és ugyancsak Howe érdeme. Hatot kapott ott a Tottenham, négyet az Aston Villa és a Brighton, és ha nyert is nemrégiben az Arsenal, ki tudja, hogy alakul a meccs, ha a találkozó eleji hazai helyzetek egyike beakad. Ugyancsak a játékfelfogása miatt pozitív példa elsősorban a Newcastle, amelyik hurrikán módjára igyekszik elsöpörni az útjába állót, főként persze odahaza. Az mindenesetre, hogy két fordulóval a vége előtt gyakorlatilag a BL-be vezette Howe a csapatot, minden normális bajnokságban vagy idényben az év legjobb edzője címet érne, de hát ez a szezon a mesterek megdicsőüléséről szól a Premier League-ben (a hátsó fertályokban meg a pokolra jutásukról, de az egy másik történet).

Mikel Arteta az Arsenalnál, Roberto De Zerbi a Brightonnál végez kiváló munkát (Forrás: arsenal.com)

Az legalábbis korántsem hétköznapi, hogy a hat idei jelölt közül (a megénekelt hármas mellett Roberto De Zerbi, Unai Emery és Marco Silva aspiráns még) bármelyik kapná is a díjat, nem lenne érdemtelen. Mert mit mondjunk De Zerbiről, akit igencsak féltettek az angliai szerepvállalástól, pláne, hogy a Graham Potterrel addig nem tapasztalt magasságokba jutó Brighton & Hove Albion kispadjára ült le, ehhez képest ott tart, hogy Guardiola azt találta mondani csapatáról, a támadásépítésben a világ legjobbja. És valóban, hihetetlen labdabiztossággal és taktikai kifinomultsággal építkezik a Brighton, amelynek játékát ugyancsak öröm nézni, ráadásul eddig (mármint a szezon előtt) nem különösebben (el)ismert játékosokkal (Alexis Mac Allister, Mitoma Kaoru, Pervis Estupinán, Solly March, Deniz Undav), illetve szemtelenül fiatal futballistákkal (Moisés Caicedo, Evan Ferguson, Julio Enciso, Levi Colwill, Facundo Buonanotte) kápráztatja el a Premier League közönségét.

Hasonlóan jó útra lépett Unai Emeryvel az Aston Villa, és ha az nem is olyan látványos játék, mint a brightoni, igencsak eredményes. Olyannyira, hogy csak az Emery-éra idején lejátszott bajnokik alapján az Aston Villa a negyedik lenne! A Villa Park ugyancsak nehezen bevehető erőd (utolsó hat bajnokiját megnyerte odahaza a birminghami egylet, az Arsenal tudott ott utoljára nyerni, az utolsó pillanatokban), így pedig a nemzetközi szereplésért küzd.

Ez azért még várat magára a Fulhamnél, de a hatodik jelölt, Marco Silva a londoni jojó csapatból stabil élvonalbeli gárdát faragott, amelyik nem csak túlélni akar, hanem játszani, támadni, letámadni, gólra törően futballozni, ennek lett a jutalma a klubrekordot jelentő 15 PL-győzelem. És van még két lehetőség növelni.

De ha már a kettes szám. Akadna még két tréner, aki simán felférhetett volna a listára: Erik ten Hag, aki újoncként és a botrányos manchesteri tavasz után viheti vissza a BL-be a Unitedet (ligakupa-győzelemmel és FA-kupa-döntővel a tarsolyban amúgy), valamint Gary O’Neill, aki a saját korábbi edzője által is leírt Bournemouth-t tartotta az élvonalban.

Kiemelt kép: Premier League