A Premier League legjobb formában lévő, egyszer már eltemetett centerei

Richarlison (Tottenham Hotspur)

A brazil center az előző PL-szezonban 27 bajnokin mindössze egy gólt szerzett, 90 percenkénti bontásban a gólátlaga a 0,1-et sem érte el; gúnyt űzött belőle a közönség, valamint a kollégái – Callum Wilson Michail Antonióval közös podcastjében élezte rajta a nyelvét –; a londoni szurkolók elkezdték azt gondolni, kútba öntött pénz az érte kifizetett 50 (plusz 10) millió font; a brazil válogatottban meg kihagyott ordító ziccere után sírva vonult le a pályáról (nem feltétlenül azért, hanem mert feltörtek belőle az azt megelőző időszak lelki problémái).



Aztán kiderült, „mindössze” az őt régóta kínzó sérülését helyrehozó ágyékműtétre, egy benne bízó és pozitív környezetet kreáló edzőre, valamint a rendszeres játéklehetőségre volt szüksége, és máris visszatért az a Richarlison, akitől watfordiként és evertonosként eléggé paráztak azért a védők. Vagy egy annál is félelmetesebb verziója, minthogy most épp úgy állunk, hogy az elmúlt nyolc bajnokiján kilencszer betalált. Korábbi klubja, az Everton ellen duplázott legutóbb (két pompás gólt szerezve), aztán valódi sportemberhez méltón egyáltalán nem ünnepelte meg azokat, sőt, mintha csak elnézést kért volna miattuk a liverpooli drukkerektől. Akiket viszont Spurs-részről Guglielmo Vicario két góllal is megajándékozott, így viszont Richarlison öröme korántsem lehetett teljes.

„Richy ezúttal is kiválóan teljesített

– méltatta ugyanakkor mestere, Ange Postecoglou. –

A góljai mellett rengeteget dolgozott, mindent megtett a csapat sikeréért, csak dicséret illeti. Továbbra is jönnek majd tőle a gólok, efelől nincs kétségem, mert látom rajta, mennyit melózik, és hogy nap mint nap egyre jobb akar lenni.”

Joao Pedro (Brighton & Hove Albion)

Egy másik brazilról, a Brighton üdvöskéjéről kevesebb szó esik, pedig ő is nagyszerű szezont fut, és ő is elég mélyről kapaszkodott vissza.

Joao Pedrót 18 éves korában igazolta le a Watford a Fluminenséből, és ugyan egyből látszott, istenáldotta tehetség, elég nehezen kapta meg a folyamatos játéklehetőséget. Oké, egy kiesés ellen küzdő csapatban nem feltétlenül a 18 éves ifjúban látja az edző a megváltót, egy tizenévesnek akkor meg pláne nehéz a dolga, ha olyan klubba terelte a sors, amelyikben úgy váltogatják a trénereket, mint vendéglőben az asztalterítőt. Mert hiába kezdett aztán a meccsek többségén a 2020–2021-es idényben a The Championshipben, a feljutó Watford három edzőt fogyasztott el a Premier League-ben, Joao Pedrónak meg be kellett érnie 15 olyan bajnokival, amelyeken az első pillanattól a küzdőtéren lehetett. A három gól és egy gólpassz nem segítette őt továbblépni, hanem aztán a másodosztályban berámolt 11, valamint a négy gólpassz igen.

S ha eleinte nem is számított kirobbanthatatlannak a Brightonból, egyre inkább azzá vált. Ő pedig él a bizalommal: az ősszel az Európa-liga csoportkörében hat meccsen hatszor csengetett, a Premier League-ben nyolc gólnál jár, és amellett, hogy a legutóbbi játéknapon a Crystal Palace kivégzéséből is kivette a részét, egy héttel korábban az FA-kupában mesterhármassal szomorította a Sheffield Unitedet, így klubja 5–2-es idegenbeli győzelemmel masírozhatott be a legjobb 16 közé. A Wolverhampton vár majd ott az Albionra, de a Wanderers játékosai helyében nem lennénk nyugodtak a mindig gólra éhes Joao Pedro érkezésére készülve.

Rasmus Höjlund (Manchester United)

„Csak gyenge Haaland-utánzat.” „Ki az a bolond, aki 70 milliót fizetett érte? Még csak tízgólos idénye sem volt soha!” „Előbb rúgok én gólt a tévé elől, mint ő.” Mert miközben a meccsrejáró publikum értékelte az igyekezetét, lankadatlan küzdőszellemét, a szófaközönség kíméletlennek bizonyult. Őket leginkább a szomorú statisztika érdekelte; hogy az Atalantából tetemes summáért szerződtetett 20 esztendős dán megvívott már 14 PL-meccset a Manchester United színeiben, a pályán tölthetett 1026 bajnoki percet, és semmi. Nyista. Nada. Niente. Egyetlen árva gól sem.

Hanem akkor, az Aston Villa elleni rangadó 82. percében, több mint 1000 minutumnyi hiábavaló próbálkozás után Höjlund betalált. Hovatovább győztes gólt szerezve az Aston Villa elleni rangadón, amelyet 0–2-ről fordított meg a második félidőben csapata. És onnan nem volt megállás – írhatnánk, ha ez egy hollywoodi sztori lenne, és ugyan nem az, valóban beindult a dán. Az azt követő bajnokiján gól és gólpassz a Tottenham ellen, a Wolverhamptonnal szemben szintén, legutóbb pedig, a West Ham United ellen ugyancsak eredményesnek bizonyult. Az utóbbi négy bajnokiján négy gól és négy gólpassz, ez a produkció azért már egy 70 milliós játékosra hajaz.

Ami azt illeti, a csapattárs Casemiro már az Aston Villa elleni gólja után tudta, hamarost beindul a dán viking:

„Ő azért még valahol csak egy gyerek, nem kéne rá irdatlanul nagy nyomást helyezni. Sokan azt gondolták, idejön, és mindjárt rúg 30 gólt. Igazából azonban borzasztóan nehéz mondjuk az Arsenal ellen játszani, ami az ő bemutatkozó bajnokija volt. De mindjárt a kezdetekkor sokat tett hozzá a csapathoz, más lett vele a játékunk dinamikája. Immár pedig egyre jobban futballozik, nagyon keményen dolgozik, rendkívül elszánt. Nagy játékosa lesz ő még ennek a klubnak.”

A próféta szólt volna a brazilból? Ki tudja, az utóbb négy bajnokin mutatott teljesítmény mindenesetre sokat ígérő.

Elijah Adebayo (Luton Town)

Amikor október 7-én, a Tottenham ellen 0–0-nál három méterről nem sikerült eltalálnia a labdát, és így az üres kapuba továbbítania, az emberben óhatatlanul felötlött a kérdés: biztosan Premier League-szintű ez a hórihorgas center?

A válasz azóta megszületett: mi az hogy! Ama bizonyos suta mozdulat óta berámolt ugyanis nyolc gólt a Premier League-ben, minthogy egyet előtte is, kilencnél jár.

No de maradjunk a nigériai származású angol csatárnál, aki a Fulhamben pallérozódva kiváló alapokra tett szert, s hiába társul mellé remek fizikum, a londoni együttes első csapatában nem tudott bemutatkozni. 18 évesen a hetedosztályú Slough Townba ment kölcsönben belekóstolni a felnőttek játékába, a következő szezonban viszont már a League Two-ban erősödött. Kettő teljes, plusz kettő fél idényt töltött el az angol negyedosztályban azelőtt, hogy megszerezte volna a második ligás Luton Town – a Walsallban másfél szezon alatt termelt 18 góljával elég jó ajánlólevelet állított ki magáról.

Ha olyan kiválóság nem is lesz, mint példaképei, Thierry Henry és Zlatan Ibrahimovic, a Premier League egyik elismert centere lehet. Pedig az alacsonyabb osztályú idényekben előfordult, hogy középső védőként alkalmazták, mondván magas, erős, a játékot jól olvassa, kiderült azonban, gólérzékenysége még nagyobb kincs, amit érdemes kiaknázni. Adebayo pedig úgy van vele, ha már egyszer eljutott a PL-ig, 26 évesen nem fog leállni a gólgyártással.

Matheus Cunha (Wolverhampton Wanderers)

A Wolves brazilja nem egy klasszikus center, legalábbis nem úgy játszik. Meglehet, a vére viszi, mindenesetre nem az az elöl lecövekelő típus, hanem a teljes gyepet bejárva kéri el a labdákat, tényleg a pálya valamennyi területén feltűnve, gyakorta mélyen visszalépve, persze nem csoda, ha utóbbi fegyverével előszeretettel él: mélységből kevesek indulnak be nála jobban, kiváló ütemérzékkel, cselezőkészséggel és gyors lábakkal szlalomozik az előtte sorakozók közt.

Sokáig felrótták azonban neki, hogy szép-szép ez a higanymozgás, amellyel még előre is lendíti csapata szekerét, de egy középcsatárnak mégiscsak a góllövésben kellene élen járnia, az meg kevéssé ment neki: az Atlético Madridban 40 bajnokin hatszor, az első wolverhamptoni félévében 17 bajnokin kétszer ünnepelhetett. Soványka, ha azt vesszük, hogy a spanyolok 35 millió, az angolok 50 millió eurót fizettek érte.

Az elmúlt hétvégén a Chelsea ellen egyenesen gálázott: mesterhármassal keserítette a Stamford Bridge hazai közönségét. Az első gólnál némi szerencsére is szüksége volt (két londoni védőn is megpattant a lövése), a másodikat viszont szépen helyezte be viszonylag közelről a kapuba, a harmadik előtt meg ő harcolta ki magának a tizenegyest.

A negyedik játékos lett a PL történetében, aki a Stamford Bridge-en vendégként mesterhármast szerzett, Nwankwo Kanu (Arsenal), Robin van Persie (Arsenal) és Sergio Agüero (Manchester City) után. Edzője, Gary O’Neil nem is győzte dicsérni: „Fantasztikus játékos és fantasztikus ember. Mindig tudtuk, hogy pazar képességekkel megáldott futballista. Emellett nagyon alázatos, kőkeményen dolgozó srác, egyedül azt kellett nála elérni, hogy az egyes játékhelyzeteket jobban átlássa. Mesterhármasa mindennél többet elmond arról, mennyit fejlődött.” És mennyit lehet még neki, minthogy még mindig csak 24 esztendős.

Ollie Watkins (Aston Villa)

A birminghami center 28 már, de könnyen lehet, hogy most produkálja a legkiválóbb PL-idényét. Az egyéni csúcsa 15 gól tavalyról, már csak négyet kell szereznie ahhoz, hogy beállítsa. Nem kérdés, hogy meglesz neki, úgy pedig az angol Eb-kerettagság is meglehet. Ahhoz képest, hogy 2017-ben még a negyedosztályban rémisztgette az ellenfelek védőit…

De elszántsága akkor sem hagyott alább, onnan kapaszkodott fel a második vonalig a Brentfordba szerződve (az Exeter Cityből), két tízgólos idény után pedig összerakott egy 25 találatosat, amellyel kellőképp lenyűgözte az élvonal résztvevőit. Az Aston Villa fizette ki végül érte a mintegy 30 millió fontot, ő pedig azóta is hálás a PL-szereplésért. A magát egykor tízesként aposztrofáló támadó meg is felel önnön leírásának, elvégre az idei 11 gólja mellett 12 gólpasszt jegyez (a Transfermarkt adatai szerint, amely szakoldal a kiharcolt büntetőt is asszisztként tünteti fel, a Premier League számításai szerint „csak” tíz van neki gólpasszból). A Newcastle után legutóbb a Sheffield ellen is megrezegtette a hálót, a két gólpassz pedig mondhatni, csak a szokásos.