A PSG megszabadulna Neymartól
A Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-kiesése ismét a helyére tette a francia sztárcsapatot, amely idén is bebizonyította, hogy inkább hangzatos nevekből áll, mintsem alkot versenyképes együttest. Az újabb blama után jelentős következmények várhatóak a csapat háza táján.
A Real Madrid elleni BL-kiesés miatt a világsajtó biztosra veszi, hogy az aktuális idény végeztével jelentős változásokra lehet számítani a Paris Saint-Germain háza táján. Az már eddig is nyílt titok volt, hogy a lejáró szerződésű Kylian Mbappé a Real Madrid felé kacsintgat, és a mostani BL-párharc után lassan borítékolható, hogy a fiatal támadó a „királyi gárda” alkalmazásában készül folytatni karrierjét. Továbbá a francia lapok szerint Leonardo sportigazgató talpára is útilaput készül kötni a katari klubvezetés, a katalánok pedig úgy tudják, hogy Lionel Messi (apja) már a Barcelonához való visszatérés lehetősége iránt kezdett puhatolózni.
Mindemellett a Foot Mercato beszámolói értelmében a PSG vezetősége megválna Neymartól, akiért cserébe 2017-ben még 222 millió eurót fizettek az FC Barcelonának, mellyel a brazil sztár minden idők legdrágább játékosa lett. A francia lap úgy tudja, hogy a párizsiak már keresik a lehetőséget a tízes eladására, ám magas piaci értéke és fizetése révén bizonyára csak igen kevés klub engedhet meg magának egy ilyen transzfert. A játék iránti nem megfelelő elkötelezettsége kapcsán rendre sok kritikát kapó Neymarnak a Real Madrid elleni kiesés alkalmával is többen azt rótták fel, hogy nem küzdött megfelelő intenzitással a BL-párharcban. Megszokhattuk már tőle, hogy ő nem az a játékos, aki a hullámvölgyből ki tudja rángatni a csapatát, hanem inkább akkor muzsikál megfelelően, amikor az egész csapatnak jól megy és maga is segíteni tud learatni a babérokat.
Neymar mindent egybevetve 136 mérkőzésen 92 gólt szerzett a PSG színeiben. A sérülésekkel tarkított, mostani idényében viszont csupán öt alkalommal tudott eredményes lenni 20 pályára lépése alatt. A 30 éves brazil szélsőt még 2025-ig köti szerződés a francia klubhoz, amely opcionálisan további egy évvel megújítható.
„Egyelőre nem tudom, hogy visszatérek-e Brazíliába, de az MLS-ben szívesen töltenék legalább egy szezont. Náluk rövidebb a bajnokság és hosszabb szünetem lenne… A barátaimmal azzal szoktam viccelődni, hogy 32 évesen visszavonulok, de természetesen ez nem igaz. Addig fogok játszani, amíg mentálisan frissnek érzem magam” – jegyezte meg a közelmúltban a jövőjével kapcsolatban.
Neymar esetleges eladása szimbolikus jelentőségű lenne abból a szempontból is, hogy a PSG ezzel lezárna egy korszakot, amely során ugyan jelentős anyagi bevételekkel gazdagodtak és nem akármilyen csillogás jellemezte őket, a remélt nemzetközi kupasikerek mégsem köszöntöttek rájuk. S könnyen lehet, hogy Neymarral már nem is fognak…
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja: