A Rams számára kifizetődött Matthew Stafford megszerzése

Ha a szezon előtti várakozásokat nézzük, akkor a kaliforniai csapat szereplése papírformának tekinthető, elvégre a fogadóirodák a tavalyi két döntős – a győztes Tampa Bay Buccaneers és vesztes Kansas City Chiefs – mellett kizárólag a Buffalo Bills végső diadalára kínáltak kisebb nyereményszorzót, azaz összességében a negyedik, az NFC-ből pedig a második legesélyesebb franchise volt. Az elért eredmények, a mutatott játék, a fejlődési ív és potenciál totálisan alátámasztotta a megnőtt elvárásokat, melyeket elsősorban Matthew Stafford elcsábítása generált, mert ezzel a legtöbb szakértő szerint az utolsó hiányzó kirakós darabka is a helyére került. Sok kétség nem merülhet fel, hogy a „kosok” megérdemelten jutottak-e a Super Bowlba tekintve, hogy a rájátszásban előbb a legtovább veretlen Arizona Cardinalst, majd a címvédő Buccaneerst, végül pedig a csapat kriptonitjának számító San Francisco 49erst múlták felül.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert érdemes megvizsgálni, hogy a Rams miként jutott odáig, hogy nemcsak a Vince Lombardi-trófea egyik legfőbb várományosa, hanem tulajdonképpen érvényesítette is az esélyeit. A klub a 2016-os szezon közepén menesztette a világ legközépszerűbb vezetőedzőjét, Jeff Fischert,

az új idényre pedig a szakember utódja a szemtelenül fiatal, akkor még csak 30 éves Sean McVay lett, aki abból a washingtoni edzői gárdából érkezett, amelynek támadó segédedzői közül idén hárman is főcsoportdöntőbe vezették csapataikat – immár persze főedzőként.

McVay első stábjának tagja volt a rivális trénere, Zac Taylor is, aki a Bengals megkeresése előtt előbb az elkapókkal, majd az irányítókkal foglalkozott a Ramsnél. McVay keze alatt azonnal megfordult az együttes mutatója: egy 4-12-es alakulatból 11-5-öset faragott, így a Rams 13 esztendő elteltével rájátszásba jutott, McVay pedig az év edzője lett.

A ligába azonnal berobbanó szakember a második évében egészen a Super Bowlig vezette az alakulatot, de talán ott először ütközött ki egyértelműen, hogy az akkor harmadéves irányító, Jared Goff erősen limitálja a Rams lehetőségeit támadásban. A 2019-es és a 2020-as idényben pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Goff fejlődése megrekedt, nincs benne több, mint egy meccset jól menedzselő irányítóban, ami azért erősen határt szab egy gárda plafonjának még akkor is, ha annak kerete más posztokon egy világválogatottal ér fel.

Merthogy McVay irányítása alatt a Rams nem óvakodott a veterán klasszisok leigazolásától és a nagy üzletektől sem. Előbbire jó példa az éppen Cincinnatiből érkezett Andrew Withworth, aki a támadófal legfontosabb posztján szerepel, azaz az irányító vakoldalát védi. De a legbeszédesebb, hogy a tréner a drafton még egyszer sem választott első körös tehetségét és a jelenlegi állás szerint ez legkorábban 2024-ben következhet be. De ebben az esetben nem a jövő eladásáról van szó: a védelem megerősítése érdekében 2019-ben Jalen Ramsey-ért, a liga egyik legjobb cornerbackjéért például két első kört sem sajnált a Rams. Eközben persze az amatőr játékosbörzén olyan gyöngyszemekre bukkant, mint a harmadik körben kiválasztott elkapó, Cooper Kupp.

De az igazán nagy dobás tavaly márciusban következett, amikor a Detroit Lionst 12 évig szolgáló Staffordért két első körös választási jog mellett egy harmadik kört és Goffot adták a „kosok”.

Ez gyakorlatilag – pókernyelven fogalmazva – felért egy all-innel, ami csak és kizárólag akkor tekinthető jó üzletnek, ha a játékos bajnoki címre vezeti a klubot. Stafford képességeit soha senki nem kérdőjelezte meg, csakhogy 34 éves irányító esetében arról van szó, hogy alig néhány szezonért adtak ekkora ellentételezést, ami önmagában nem éri meg, tehát a „kárpótlást” a Vince Lombardi-trófea jelentené.

A szezon előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy majd a rájátszásban vajon Stafford elbírja-e a terhet és a nyomást, merthogy karrierje során valamennyi meccsét elvesztette az utószezonban, igaz, a gyengécske Lionsszal mindössze háromszor próbálkozhatott. Ennek megfelelően is kezdődött a szezon, amelynek felénél 7-1-gyel állt a Rams, ráadásul olyan értékes skalpokat gyűjtve, mint címvédőé. Novemberben viszont jött egy hullámvölgy sorozatban három vereséggel, ekkor Stafford pontatlanabbul játszott, több labdát eladott. Viszont a vezetés nem ült a babérokon, előbb november elsején egy-egy második és harmadik körös választási jogért megszerezte a Denver Broncos legendás passzsiettetőjét, Von Millert, majd a Cleveland Brownsból kivágott klasszis elkapót, Odell Beckham Jr.-t kapta fel szabadügynökként. Mindkettő tökéletesen illik az All Star-válogatott imázsba. Utóbbi különösen jól jött, miután Robert Woods súlyos sérülést szenvedett. Az új játékosok hamar beilleszkedtek, a csapat visszatalált a sikerek útjára, így 12-5-tel csoportgyőztesként lépett a rájátszásba, azaz feltették a szezon előtt mindenkit foglalkoztató kérdést.

Stafford csattanós választ adott a kétkedőknek: előbb remekül játszva vezette könnyed győzelemre a Ramset az Arizona Cardinals ellen, majd meccsnyerő támadássorozatot vezetett a címvédő Tampa Bay Buccaneers ellen, végül a Rams mumusának számító San Francisco 49ers ellen levezényelte a fordítást.

Összegezve: elbírta a terhet, sőt, alig várta, hogy végre ilyen helyzetbe kerüljön, és megmutathassa, hogy a legmagasabb polcra tartozó irányító, akinek balszerencséje, hogy hosszú ideig lojális volt szerencsétlenkedő klubjához.

Mindent egybe vetve a Rams felépítése nagyjából ugyanolyan, mint a riválisé. A támadó sor remek, a hetedik legtöbb pontot szerezte a ligában. Elsősorban levegőben veszélyes, futásokkal kevésbé. De ez érthető is olyan csapatban, ahol egy elitirányítónak rendelkezésére áll a már említett Beckham Jr. és persze a liga legjobb elkapója, Kupp, aki ritkaságszámba menő tettet hajtott végre azzal, hogy yardokban, elkapásokban és TD-kben is éllovas volt az alapszakaszban.

https://twitter.com/RamsNFL/status/1488913351270752257

Védekezésben pedig ugyanúgy középszerű a kapott pontokat illetően, mint az ohiói alakulat, de ugyanúgy nagy játékokra képes. A különbség az, hogy a Bengals egységes egységként képes villanásokra, míg a Rams elsősorban különleges egyéniségeivel, mint az említett Ramsey, Miller és a védelem kapitánya, a védőfal alappillére, Aaron Donald. A helyzet az, hogy a védelem sebezhető pontja a linebacker sor, onnan hiányzik egy vezér, talán éppen ezért futással sebezhetőbb.

A Rams másik hiányosságát a speciális egységben kell keresni, ugyanis, ha a rúgókon múlna a döntő csata, akkor nem a kaliforniaiakra érdemes fogadni. Matt Gay az alapszakaszban nem szerepelt rosszul – csak kétszer rontott –, de a rájátszásban három meccsen ugyanennyit hibázott, ami egy szoros állásnál akár végzetes is lehet.

A Rams ötödször játszhat a Super Bowlon, de eddig csak egyszer, az 1999-es szezonban diadalmaskodott a legendás „Greatest Show on Turf” becenévre hallgató támadókkal. Az mindenesetre mellette szól, hogy az NFL-ben második csapatként élvezheti a hazai pálya előnyét, tavaly ezt ki tudta használni a Tampa Bay. Ha a „kosok” nyernek, akkor Mike Tomlin rekordját átadva a múltnak, McVay lesz minden idők legfiatalabb Super Bowl-győztes edzője.