A remekül szervezett labda elleni játék meghaladta a labdás képességeket

A vendég DVTK Vladimir Radenkovics érkezése óta átesett némi finomhangoláson. A korábbi edző, Kuznyecov Szergej által kért kötöttebb, pozíciós játékot egy labdához pozícionált futball váltotta. Néhány játékosnak is megváltozott a szerepköre, Gera Dániel kevesebbet bukkan fel a pálya centrumában és többször a jobb oldalvonal mellett, míg Rudi Pozeg Vancas kötetlenebb szerepkörben futballozhat. A kezdő csapatot is érintették a változások: Jurek Gábor szinte alapember lett, ahogyan Bényei Ágoston is, de a télen érkezett Szabó Levente is rendszeresen lehetőséghez jut. Mindezen változtatások ellenére megmaradt Diósgyőrött a hátulról laposan történő építkezés elve, még ha más módszerek szerint is történik mindez és a letámadást sem dobták sutba.

A hazai MTK-nál az idei szezonban az állandóság az úr. A kék-fehérek próbálnak kezdeményezően játszani, de az előny birtokában rendre visszább húzódnak, hogy második szándékból futballozhassanak. A támadásaikat igyekeznek a kapusuktól Demjén Patriktól felépíteni, amihez megvannak a begyakorolt sémáik is, de amint nyomás alá kerül a hátsó alakzat, rögtön jönnek az előre vágott labdák, mivel Demjén passzolási készsége erőteljesen limitált.

A mérkőzés első félideje teljesen kiegyensúlyozott játékot hozott, mindkét fél igyekezett az ellenfél térfelén labdához jutni, majd azt birtokolni, de helyzeteket alig-alig sikerült kialakítani. Ez leginkább annak volt betudható, hogy a csapatok labda elleni játéka jobb volt, mint a labdás. Azaz sokszor megoldhatatlannak bizonyult a labdát birtokló csapat számára a presszing átjátszása vagy egyáltalán a labda megőrzése.

Előbbire remek példa diósgyőri oldalról a nyolcadik percben lejátszódott jelenet, amikor egy labdaszerzést követően megpróbálták megtartania a labdát, azonban az MTK azon nyomban visszatámadott, és látható, hogy a hazaiak a labdához közel képesek voltak létszámfölényt teremteni.

Az MTK bátran, már a diósgyőri térfélen ember-ember ellen védekezett, sőt még Németh Krisztián is a labda közvetlen közelébe tolódott, hogy elzárhassa Godfrey Stephen elől a passzopciókat. A balhátvédnek még így is lett volna egy lehetősége, mégpedig a belső védő Marco Lund megjátszása, de a nigériai légiós az előrejátékot választotta, ahelyett, hogy megpróbált volna némi kontrollt vinni a labdatartásba.

Az MTK oldalán is akadtak gondok ezzel, leginkább azokban a fázisokban, amikor Demjénhez került a labda. A kapus 43 passzkísérletéből 28 alkalommal az MTK védekező harmadán kívülre passzolt, ez erőteljesen elüt a Horváth Dávid irányította csapat alapvető stílusjegyeitől. Ugyanakkor fel kell hozni a kapus védelmében, hogy nem minden alkalommal segítették a védők a helyzetét. A fenti szituációban például semmiféle alternatívát nem kínáltak Demjénnek, akit Szabó Levente megtámadott, emiatt a labda elrúgására kényszerült.

Nagyon érdekes, hogy amikor az MTK labdát szerez, igyekszik azt laposan megjáratni, azonban amikor a kapusához kerül a labda, akkor szinte minden esetben a hosszú átadásokra hagyatkozik. A DVTK egy az egy elleni letámadása ellen szinte teljesen eszköztelenek voltak, emiatt hiába álltak fel több esetben is a rövid passzos labdakihozatalhoz.

Az MTK látványos labdás játékának legjobb reklámja a gólt megelőző jelenetsor. Ezúttal is egy az egy ellen támadtak le a vendégek az első vonalban, azonban Bognár István visszalépésével a középpályán létszámfölényt tudtak teremteni. Alex Vallejónak és Holdampf Gergőnek három hazai játékosra kellett volna figyelnie – próbálták okosan szűkíteni a területet –, de annyira precíz volt Kádár Tamás felpassza, hogy végül lemaradtak róla. Bognárnak pedig több sem kellett, azonnal kapura fordult, kiugratta Némethet, aki inkább visszafordult és összjátékot kezdeményezett a tizenhatos előterében.

A kulcsmozgás Bognár befutása volt, aki mélységből indult be a sárgával jelzett területbe, ahova egy háromemberes kombináció keretein belül Németh egyérintőből készítette le a Hei Viktortól kapott labdát. Bognár pedig nem hibázott ziccerben, így vezetéshez jutottak a fővárosiak.

A második félidőre az MTK visszább állt, így labdabirtoklásban a DVTK került fölénybe (44–56 százalék). Az MTK teljesen megváltozott játékfelfogását a hosszú passzok aránya is hűen tükrözi. Míg az első félidőben a hazai passzok mindössze nyolc százaléka volt hosszú átadás, addig ez a második 45 percben 17 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a védelmi vonalukat is mélyebben húzták meg. Mindezek következményeként a Diósgyőr majdnem kétgólnyi helyzetet dolgozott ki a várható gólok (xG) modellje szerint, tehát csak idő kérdése volt, hogy mikor rezdül Demjén hálója. Végül a 85. percig kellett várni, amikor a Jurek helyére beállt Pernambuco fejelt közelről a hazai hálóba.

Végül az MTK meg tudta őrizni a döntetlent, de a mélyen történő bekkelés továbbra sem áll jól a csapatnak. A kék-fehérek rendszeresen ráfaragnak, amikor ezt a harcmodort válasszák, elég a Ferencváros elleni súlyos vereségekre gondolni. Tehát kissé érthetetlen, hogy egy ilyen labdabiztos és attraktívan letámadni képes csapat, miért nem proaktívabb – eredménytől függetlenül – az egész mérkőzés folyamán. A Diósgyőr rossz szériája pedig folytatódik, ami leginkább annak köszönhető, hogy több gólt kap és kevesebbet szerez, mint ami a helyzetei alapján indokolt lenne. Amennyiben a két csapat célja a stabil középmezőny, akkor ahhoz maximálisan passzol a játékuk minősége, azonban a negyedik helyhez, ami nagy valószínűséggel nemzetközi kupamérkőzéseket jelentene, mindez kevés.

Kiemelt kép: DVTK