A romantikus múlt árnyékában építi a jövőt a Middlesbrough

Évek óta tartja magát a futballszurkolók körében az a vágy, hogy a Middlesbrough FC újra feljusson a Premier League-be. Nem véletlenül, hiszen az észak-yorkshire-i klub a Premier League-közvetítések alapján világszerte sokak számára vált szerethető, romantikus mellékszereplővé. Az 1990-es évek közepétől a 2009-es kiesésig a Boro színes, hullámzó, de emlékezetes történetet írt az élvonalban.

A nagy áttörés ugyan elmaradt – a ligakupa győztesének járó trófea került a vitrinbe –, ám a csapat éveken keresztül jól szerepelt: FA-kupa- és ligakupa-döntő, majd az UEFA-kupáig vezető hosszú menetelés, amelynek végét szintén a finálé jelentette. Mindezt úgy, hogy a kispadon a folytonosság, a klubvezetésben pedig az edzővel szembeni türelem jelentette a legfontosabb alapelvet. Másfél évtized alatt mindössze három menedzser, Bryan Robson, Steve McClaren és Gareth Southgate irányította az együttest.

A pályán eközben olyan ikonikus játékosok szerepeltek, akikre ma is nosztalgiával gondolnak a PL-rajongók: Fabrizio Ravanelli, Alen Boksic, Massimo Maccarone, Juninho Paulista, Jimmy Floyd Hasselbaink, Stewart Downing, Mark Viduka. Nevük egy egész korszak hangulatát idézi fel, amikor a Middlesbrough sokak „második kedvence” lett – bátor futballja, különleges karakterei és szimpatikus kiscsapat státusza miatt.

A modern érában azonban a klub fokozatosan eltávolodott az élvonaltól. A 2009-es kiesés óta a Middlesbrough FC – egyetlen rövid kirándulást leszámítva – stabil The Championship-csapat. Most, hogy újra lendületbe került, felmerül a kérdés; visszatérhet-e még egyszer a Boro abba a szerepkörbe, amely annak idején annyi szurkolót megfogott?

 

A 2020-as évek reménysugarai

 

Az utóbbi években úgy tűnik, hogy a megfelelő helyre kerültek az alapvető puzzle-darabkák. Kieran Scott sportigazgató 2021-es kinevezése után a klub egy új, modernebb szemlélet felé mozdult el. Ennek első megtestesítője Michael Carrick volt, akinek irányítása alatt úgy nézett ki a csapat játéka, hogy valóban esély nyílhat a nagy PL-visszatérésre. A Middlesbrough a Chris Wilder-féle korszak után nem a nulláról indult: a háromvédős alapjáték, a labdakihozatalra és strukturált oldalváltásokra épülő modell már adott volt. Carrick érkezésekor nem forgatta ki ezt a rendszert a sarkaiból, inkább finomhangolta, korszerűbbé tette. Stabilabb labdás szerkezet, tisztább pozíciós elvek, mélyebbről indított, türelmesebb támadásépítések és a félterületek tudatos kihasználása jellemezte az általa kialakított játékot.

A hatás azonnal látványos volt: Carrick első teljes évében a Boro a The Championship egyik legjobban azonosítható stílusú csapatává vált. Labdával dominálni akart, védekezésben pedig a középmagas blokkból kivitelezett, jól időzített területvédekezésre támaszkodott. A játék képe sokszor kifejezetten modern volt, kontrollált tempóváltásokkal, strukturált támadásépítéssel és több kreatív szabadságot kapó támadókkal. Ez a modell elég volt egy negyedik helyhez és egy playoff elődöntőjéhez, ahol azonban a Coventry City 1–0-s győzelemmel továbbjutott a Riverside-ban.

A folytatás már kevésbé volt sikeres. A kulcsemberek távozása, a védelemben jelentkező szerkezeti hibák és a támadásépítés körülményesebbé válása fokozatosan lassította a fejlődést. A csapat egyre ritkábban tudta ugyanazt az intenzitást és letisztult pozíciós játékot hozni, ami a korábbi siker alapja volt. A 2023–2024-es idény már ezt jelezte, 2024–2025-ben pedig látványosan romlott a támadójáték hatékonysága. A megszokott szintet egyre nehezebben tudták tartani, és a klubvezetés végül a váltás mellett döntött: Carricket 2025 nyarán menesztették, miután két egymást követő próbálkozásra sem sikerült visszajutni a rájátszásba.

Mire a mostani szezon elérkezett, a Boro már egy olyan kerettel és játékképpel rendelkezett, amelyben felismerhetően ott éltek Carrick örökségének elemei, de a működőképesség – ritmusban, szervezettségben, stabilitásban – megbomlott. A kispadot átvevő Rob Edwards – elődjéhez hasonlóan – nem teljes újratervezésben gondolkodott, sokkal inkább a meglévő szerkezet stabilabb, biztonságosabb működtetésében. Már az első hetekben látszott, hogy Edwards a védekezési egyensúlyt tartotta a legkritikusabb fejlesztési pontnak: mélyebb és fegyelmezettebb középső blokkot szervezett, nagyobb hangsúlyt fektetett a második labdák kontrolljára és a szélek védelmére.

A stabilitás azonban áldozatokkal járt. A támadójáték dinamizmusa és variabilitása érezhetően visszaesett. Míg Carrick alatt a csapat a liga egyik legproduktívabb együttese volt – főként a középső zónákban felépített játékának köszönhetően –, Edwards irányítása alatt kevesebb vállalkozás, lassabb ritmus és tudatosabb kockázatkezelés jellemezte a támadásokat. A hangsúly a szélekre tolódott: több labdabirtoklás a vonalak mellett, félterületben indított támadásépítések jellemezték a Borót, ám mindez gyakran a kapu előtti minőség rovására ment.

A Middlesbrough így egy kompaktabb, szervezettebb, nehezebben feltörhető csapattá vált, amely taktikai téren sokkal kevesebb lehetőséget engedett az ellenfeleknek, ugyanakkor kevesebb kreativitás jellemezte a támadóharmadban. Mindez viszont jótékonyan hatott az eredményekre. Edwards irányításával 15 mérkőzésen 1,93 pontot átlagoltak, ugyanannyit, amennyivel Carrick első teljes idényében rájátszásba vezette a csapatot.

A kényszerű edzőváltás hozadéka

 

Edwards novemberi távozása ismét váltásra kényszerítette a klubvezetést. A Wolverhampton Wanderers hívására a walesi szakember igent mondott, a Middlesbrough pedig reagált, Kim Hellberg érkezett Edwards helyére. Hellberg az elmúlt években a skandináv futball egyik legmarkánsabb stílusú edzőjévé vált, aki már a kinevezéskor elmondta, hogy nem a megszokott struktúra óvatos továbbvitelében, hanem annak új energiaszintre emelésében gondolkodik. A feladat azonban nehéz, szezon közben, feljutási pozícióból kell átvennie egy együttest, miközben a bajnokság ritmusához szükséges stabilitást is meg kell őrizni.

A különbség Edwards és Hellberg elképzelései között már az első mérkőzéseken látványos volt. A svéd sokkal direktebb, vállalkozóbb futballt preferál. Gyorsabb labdajáratást, magasabban induló letámadásokat és labdavesztés után agresszívebb visszatámadást követel játékosaitól. Filozófiájának alapelvei nem képezik vita tárgyát, nem szeret mélyen védekezni, nem épít az ellenfél hibáira, és következetesen kezdeményező, földön járatott játékot kér a csapatától. Ugyanakkor a rugalmasságot is kiemelte, tudja, hogy a keret összetétele, az elérhető játékosprofilok és az aktuális formák mind alakítják majd a választott struktúrát.

A Hellberg-féle játékmodell beépítése értelemszerűen fokozatos folyamat lesz. A Boro a tabella második helyéről vágott neki az új korszaknak, ami különleges helyzetet teremt, egyszerre igényli az óvatosságot és a friss lendületet. A svéd szakember első mérkőzései alapján egy merészebb, energikusabb Middlesbrough körvonalazódik, amely aktívan keresi a labdát, magasabban támadja az ellenfeleket, és tudatosabban próbál előnyt kovácsolni a gyors ritmusváltásokból. A nagy kérdés, hogy mindez hogyan illeszkedik majd a hosszú, sűrű The Championship-szezon terheléséhez, és mennyire sikerül gyorsan megtalálni az egyensúlyt kreativitás, intenzitás és a védekezési kontroll között.

Egy biztos a Middlesbrough olyan edzőt választott, akinek elképzelései markánsan különböznek Edwardsétól, de aki filozófiájával talán nagyobb lehetőségeket jelent a csapatnak. Hellberg érkezése egy újra támadóbb, proaktív identitás felé mutat, hogy ebből valóban korszakhatár lesz-e, arra a feljutás adhat majd végső választ.

Borítókép: Alamy – Büntető-montázs