„A saját korcsoportomban a mezőnyben futballoztam, a nagyobbak közt védtem” – interjú a kapustehetség Pécsi Árminnal
19 évesen a Puskás Akadémia első számú kapusa, és ha csapata profin lehozza az örmény Ararat elleni, csütörtöki Konferencia-liga-mérkőzést, meglehet, David De Geával pacsizhat a következő fordulóban. Egyelőre azonban nem a Fiorentina a téma a felcsúti öltözőben, és Pécsi Ármin sem az olaszokra koncentrál. De hogy miképpen lett kapus az egykori mezőnyjátékos, mit tart a jó kapus legfontosabb erényeinek, posztja buktatóinak, kiktől lesi el a fortélyokat, és mi az, amit ki nem állhat a kapusságban, elmondja ő maga.
– Életed első nemzetközi klubmeccsén védtél Jerevánban, kapott gól nélkül. Ilyennek álmodtad meg?
– Igen, valami ilyesmire gondoltam, amikor eljött a meccs napja. Az első két idei NB I-es meccsünket nem tudtam kapott gól nélkül lehozni, de nyertünk, azóta még egyszer, szóval clean sheetek nélkül is jól kezdtük a bajnokságot.
Az első mérkőzés előtt azt reméltem, hogy stabilan védekezünk, nem kapunk gólt, és mert egyet szeretünk, a vártnál is előnyösebb helyzetből várjuk a visszavágót.
– Egyáltalán nem izgultál?
– Nem. Kicsit más érzés volt, mint bajnokin védeni, de nem izgultam, mert a munka, amit a csapattal és a kapusedző Balajcza Szabolccsal, illetve a kapustársaimmal elvégeztünk a felkészülésben, nyugalmat kölcsönzött. A szezon is jól indult, jó állapotban éreztem magam, készen álltam a feladatra, szóval nem volt miért idegeskedni. Az, hogy külföldi ellenféllel mérkőztünk meg külföldön, különleges hangulatot adott a meccsnek, de nagyon élveztem. Jó stadionban, jó pályán, jó csapattal játszottunk, előnyt szereztünk, de nagyon nehéz visszavágóra számítok.
– Mire kell leginkább ügyelnetek Felcsúton, hogy ne érjen benneteket kellemetlen meglepetés?
– Szerintem ugyanolyan fontos lesz a stabil védekezés, mint az odavágón. Jól tud támadni az Ararat, fog is, ebben biztos vagyok. Még az is előfordulhat, hogy nekünk esnek. Nem szabad azonban csak a védekezéssel törődnünk. Egygólos előny ide vagy oda, semmi sem dőlt el.
– Ezek szerint még nem a Fiorentinával kelsz és fekszel.
– Egyáltalán nem. Jól tudjuk, kik várnának ránk továbbjutás esetén, de egy percig sem foglalkozunk ezzel. Csak az előttünk álló feladatra fókuszálunk.
– De valóban ki lehet űzni a gondolatokból a lehetséges play-off párharcot? Mert azért nem mindennap kínálkozik esély tétmeccsen olasz élcsapattal találkozni.
– Ritka lehetőség, persze, többnyire a felkészülési időszakban sikerül nagycsapattal meccselnünk. De szerintem ki lehet zárni, vagy éppenhogy felhasználni motivációként, mert azért az mindenkiből kiválthat pluszt, ha arra gondol, milyen együttes vár rá továbbjutás esetén.
– A hétvégén te is rápihentél a visszavágóra?
– Frissítette a mester a csapatot, ami a játékot és az eredményt tekintve is jól sült el. Hogy ki kezd a visszavágón, az csütörtökön kiderül.
– Tizenkilenc évesen pályafutásod elején jársz még, a tavasszal mutatkoztál be az élvonalban, mégis, mondhatjuk, hogy életed eddigi legfontosabb meccse jön?
– Mondhatjuk.
– És semmi drukk?
– Nem szoktam izgulni, inkább izgatottan várom, hogy kint lehessek már a pályán. Amikor a bajnokságban vagy egy kupasorozatban debütálsz, az azért más, megvan az újdonság érzése, jön valami, amit addig nem éltél át, ez izgalmas, de valójában úgy vagyok vele, ez is csak egy meccs. Lehet, jó versenyzőtípus vagyok.
– Van amúgy állandó meccsnapi rutinod?
– Olyan, hogy pontról pontra mindig ugyanazt csinálom, nincs. Nem adom át magam ezeknek a rutinoknak, nem ezek határozzák meg a meccsnapjaimat. Annyi legfeljebb a szokásom, hogy ha esti meccset vívunk, szeretek fél órára lepihenni. Amúgy azt teszem, ami épp jólesik.
– Babonád sincs?
– Nincs. Van egy törölközőm, amit a meccsekre mindig magammal viszek, de az is inkább kabala.
– Pedig a kapusokat babonásoknak tartják – vagy ez is csak egy tévhit?
– Nem tudom, de biztos sok mezőnyjátékos is az. Én speciel nem.
– A szerelést tekintve sem?
– Annyiban igen, hogy egy győztes meccs után, vagy ha jól ment a játék, a következőn is próbálok ugyanabban a színűben védeni. De ez sem kőbe vésett, ha nem vehetem fel ugyanazt a színt, nem dől össze a világ.
– Azért ezekben a napokban, a hetven fokban kellemes lehet kapusszerkót húzni…
– Hozzászoktunk már az évek alatt. Én amúgy ilyenkor is alul-felül aláöltözetben megyek ki az edzésre, nem elviselhetetlen. Egyrészt véd a naptól, másrészt inkább az izzadság, mint a sok horzsolás. A sok vetődés, a talajfogások miatt azokat nem tudnám megúszni rövidujjúban, amit egyébként nyáron a mérkőzéseken előszeretettel viselek.
– Nem mindig kellett az aláöltözet, tizenegy-tizenkét éves korodig vegyesen játszottál a mezőnyben, illetve a gólvonal előtt. Miért a kapusposztot választottad végül?
– Egyszerűen csak jobban éreztem magam a kapuban. Tizenegy-tizenkét éves koromig a mezőnyben játszottam inkább, bár közben kipróbálgattam a kapusposztot is.
Úgy indult egyébként, hogy az eggyel idősebb korosztálynak nem volt kapusa, ott kezdtem el védeni. Előfordult, hogy a saját korcsoportomban a mezőnyben futballoztam, a nagyobbak között pedig védtem.
Aztán amikor nagykapura váltottunk, jelezték, jó lenne döntenem, én pedig a kesztyűt választottam.
– Az edzőid igyekeztek valami felé terelni?
– Sosem akartak befolyásolni, ahogy ők, a családom is rám bízta a döntést. Remek edzőkkel dolgozhattam együtt Győrben, némelyik kapusedzőmmel ma is tartom a kapcsolatot. De nem volt ez egyáltalán drámai döntés, nem kellett emésztenem magam miatta, magától értetődő volt, hogy a kapusposztot választom.
– Ma már, felnőtt fejjel mit szeretsz benne a legjobban?
– Egy szóval lehetetlen válaszolni, de hosszú mondatokban is nehéz. Szeretem a labdát, a játékot, a futballt, szeretem, hogy lábbal is közbeavatkozhatok, várom, hogy hazapasszolják a labdát, és meg kelljen játszanom.
Szeretem, hogy a védésekkel segíthetem a csapatot, de azt is, hogy a meccs tempójára is tudok hatni, gyorsíthatom vagy nyugtathatom a játékot. Most, hogy ezeket sorolom, rájöttem, mégiscsak tudok a kérdésre egy szóval felelni: mindent.
– Ez az életed?
– Igen. Bárhol legyek, mindig előjön a foci, most valóban a labdarúgás a minden. A szabadnapomon a barátaimmal, ha csak leülünk beszélgetni, a futball a téma, otthon a kisebb testvéremmel mindig előkerül a labda. De mondhatom, kiskorom óta ez határozza meg a mindennapjaimat.
– Ha kényszerítenének, sem tudnál olyat mondani, amit nem szeretsz benne?
– De, tudnék. Nem szeretek gólt kapni. Meg vesztes csapatban lenni.
– Nem is viseled jól a vereséget?
– Azt nem mondom, mert tudok veszíteni, legalábbis a munkámban, a profik közt. Olyankor elismerem a győztest. A baráti társaságban kevésbé…
– Mi jelenti szerinted egy kapusnak a legnagyobb nehézséget? Az időnkénti magányosság? Vagy hogy nem tud úgy hibát javítani, mint egy csatár, aki ha csak ötből egyet is berúg, a mennybe mehet? Netán a kiszolgáltatottság?
– Szerintem az, hogy nagyon alacsony hibaszázalékkal kell teljesítenie, különben gólokat kap. A koncentráció sokat ismételt kifejezés, de a kapusnak tényleg folyamatosan koncentrálnia kell. Ezt az összpontosítást fenntartani pedig nehezebb, mint azt kívülről gondolják. Amiatt is nehéz, mert felelősségteljes poszt, no meg azért is, mert nagyon összetett. Sok mindenben kell jónak lenni. Nem akarom egyik posztot sem lebecsülni, de valamelyikben elég két-három erénnyel bírni, és azt csúcsra fejleszteni, egy kapusnak nem biztos, hogy elég annyi.
– Melyek azok az összetevők, amelyekben manapság kiemelkedőnek kell lenni ahhoz, hogy sokra vihesd?
– A lábbal való játék ma már feltétlenül ilyen, a higgadtság, a kiegyensúlyozott teljesítmény, hogy képes legyen valaki egy-egy közbeavatkozással eldönteni egy meccset, a csapatot irányítani, szintén. Ugyancsak rendkívül fontos a jó döntéshozatal az egyes játékhelyzetekben, a megfelelő helyezkedés. A kapusposzt nagyrészt döntésekből áll; hol vegyem fel a pozíciót, menjek, maradjak, beljebb álljak-e.
– Te melyikben vagy a legerősebb?
– Nekem még mindenben fejlődnöm kell, de a lábbal való játékban és a döntéshelyzetekben jónak gondolom magam, bár az utóbbi annyira tág, sokrétű, hogy ezt a képességet folyamatosan fejleszteni kell.
– Fejben ugyancsak nagyon erősnek kell lenni, hogy a hibákon – ami egy kapus esetében végzetes lehet – hamar túl tudjatok lépni. Te az vagy?
– Nem szokott ezzel gondom lenni. Egy szimpla hibán, mondjuk egy rossz kirúgáson, sem szabad agyalni, túl kell lendülni rajta, és túl is szoktam.
– Ebben is segíthet, ha a legnagyobbakat folyamatosan figyeled? Ellesel tőlük ezt-azt?
– Persze, megpróbálom a legjobb megoldásaikat beilleszteni a játékomba. Yann Sommer helyezkedéséből nagyon sokat tudok tanulni, amennyire a képességeim megengedik, átveszek belőle.
Nagyon inspiráló, ahogy az egy az egy elleni szituációkra Ederson, Marc-André ter Stegen és Sommer reagál, figyelem, hogy kivárnak, behátrálnak vagy közelebb mennek-e az ellenfélhez.
Ederson passzjátékát ugyancsak figyelem, ahhoz nem csak magas szintű technikai tudás, de hatalmas önbizalom is kell.
– Az Eb-n ki tetszett a legjobban?
– Mike Maignan játéka az Európa-bajnokságon is tetszett, nagyon jó mozgású kapus, jól is védett.
– Ha kapott gól nélkül zársz egy meccset, az a legjobb érzés?
– Nem. A legjobb az, ha nyerünk. Talán az Újpest elleni bajnoki után mondtam, hogy bár kaptam gólt, akadt két nagyobb védésem, amelyekkel győzelemhez tudtam segíteni a csapatot, ilyenkor pedig nem az van bennem, hogy milyen kár, amiért kaptam egy gólt. A győzelemé mindent felülmúló jó érzés. Mindig inkább választanám a kettő egyes győzelmet, mint a nulla nullát.
Kiemelt kép: puskasakademia.hu
Szerző
