A spanyol Inzaghi, aki a leshatáron született
Álvaro Morata nehéz örökséget vett át a korábbi legendás spanyol támadóktól. Olyan ikonikus elődjei voltak, mint Raúl, Fernando Torres, David Villa vagy Fernando Morientes. Bemutatjuk az elmúlt évtized legjobb spanyol gólszerzőjét, aki az elmúlt időszakban feljavuló Atlético Madridban ismét formába lendült.
A 2009-es Puskás–Suzuki-kupán egy fiatal, minden helyzetből gólveszélyes tehetségre lehettünk figyelmesek. A Real Madrid utánpótlásának, a La Fábricának a növendéke, Álvaro Morata remek teljesítményével mindenki mást elhomályosított azon a tornán.
Mesterhármasig jutott a Honvéd és a Slovan Bratislava ellen is, az pedig, hogy mennyire sokféle helyzetekből szerezte a góljait, előrevetítette, hogy egy nem mindennapi tehetség bontogatja szárnyait.
Ugyan a tornára már Real játékosaként érkezett, de a futball alapjaival először az Atléticóban ismerkedett meg. Morata 2008-ban került a La Fábricára, ahol 34-szer talált a kapuba, és két trófeát is nyert a fiatalokkal. A jutalom sem maradt el, felkerült a Real B-csapatához, ahonnan José Mourinho rögtön 2010 nyári érkezése után elvitte őt az első számú csapat amerikai túrájára. Nem kellett sok, és még abban az évben be is mutatkozhatott a felnőttek között: Ángel di María cseréje volt egy Real Zaragoza ellen 3-1-re megnyert bajnokin.
Ám amikor Gonzalo Higuaín megsérült, a portugál szakember inkább szerződtette Emmanuel Adebayort, minthogy komolyabb szerepet adjon az akkor 18 éves játékosnak. Mourinho úgy döntött, hogy Moratának a Castillában kell még pallérozódnia. Amikor 2012. november 11-én megszerezte élete első Real-gólját – ami egy Levante elleni győztes találat volt – már U19 Európa-bajnoki gólkirálynak mondhatta magát. A spanyol utánpótlás-válogatottakban szépen vette a lépcsőfokokat, a 2013-as U21 Európa-bajnokságon is gólkirályi címmel ünnepelte a nemzeti csapat újabb nagy győzelmét.
Fotó: Francisco Seco/APCarlo Ancelotti első, 2013–14-es szezonjában már stabil kerettag volt, ami mindenképp előrelépést jelentett korábbi helyzetéhez képest. Gólt lőtt a Schalke 04 ellen a BL-ben, a bajnokságban pedig nyolcszor volt eredményes. A több játéklehetőség reményében 2014-ben a Juventushoz igazolt. Ötéves szerződést kötött, és a torinóiak BL-döntőig vezető útjában hatalmas érdeme volt. A Borussia Dortmund ellen mindkét mérkőzésen betalált, majd az AS Monaco elleni párharc egyetlen gólját hozó tizenegyest ő harcolta ki. Jöhetett a Real elleni elődöntő, ahol már az odavágó nyolcadik percében betalált. Cristiano Ronaldo egyenlített, majd Carlos Tévez megszerezte a győztes gólt. A Santiago Bernabéuban 80 000 néző láthatta, ahogyan az 57. percben egy tizenhatoson belül lepattanó labdával eldönti a csatát.
A 2015-ös Barcelonával szemben azonban a torinóiaknak sem volt ellenszerük. Luis Enrique vezérletével erre az idényre állt össze a Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar támadósor, ami minden idők egyik legfélelmetesebb támadótrióját alkotva összehozta a történelmi triplát. A Juventus elleni BL-döntőben sikerült feltenniük az i-re a pontot: a berlini összecsapáson Ivan Rakitic korai góljára Morata még válaszolt, de aztán jött előbb Suárez, majd Neymar, így a katalánok 3-1-es sikerrel zsebelték be ötödik, máig utolsó trófeájukat a legrangosabb európai kupában. Egy évvel később az AC Milan elleni Olasz Kupa-döntő hosszabbításában, a 110. percében Moratáé volt a mindent eldöntő gól.
A bajnokság és kupa duplázást mindkét szezonjában kipipáló Juventusban mutatott stabil teljesítményének köszönhetően Florentino Pérez fejében hamar megfordult, hogy haza lehetne hozni az akkor még mindig nagyon fiatal futballistát. A Real nagyon okosan életbe léptette a Juvéval kötött szerződésben szereplő visszavásárlási záradékot, így Morata két év után, 30 millió euróért visszakerült a spanyol fővárosba.
Forrás: worldfootballindex.comVisszatérése remekül kezdődött: a Sevilla FC elleni Európai Szuperkupa-fináléban Karim Benzema helyére csereként beállva góllal vette ki a részét a 3-2-es sikerből. A 2016–17-es szezon tökéletesen sikerült csapata és az ő számára is. Zinédine Zidane lett az első edző, akinek az együttese címet védett a BL-ben és mellé még a LaLiga-trófea is meglett nekik.
Zidane első teljes szezonjában a Real kispadján kiválóan menedzselte csapatát. Minden futballistájának – így Moratának is – megtalálta a helyét a kirakósban, amiben még Cristiano Ronaldóval is sikerült elfogadtatnia, hogy nem baj, ha a kiscsapatok ellen pihen egy kicsit a nagyobb feladatok előtt.
Azonban mivel a Gareth Bale, Benzema, Ronaldo hármas a csúcson volt, ezért Morata úgy döntött, hogy nem marad a sikert sikerre halmozó csapatnál. A Chelsea-hez szerződött, akkor klubrekordot jelentő 60 millió fontért.
Londoni kaland után visszatérés Madrid másik felébe
Kudarcot ugyan nem vallott a Chelsea-nél (mesterhármasa is volt a Premier League-ben), de Julen Lopetegui, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya mégis úgy döntött, hogy nem viszi ki őt az oroszországi világbajnokságra. Diego Costa, Iago Aspas, Rodrigo – a szakember őket jelölte csatárposztra. A vb-n azonban már nem ő ült a spanyol kispadon, mert kirúgták, amiért titokban aláírt a Real Madriddal. A spanyoloknak Fernando Hierróval nem sikerült átlépniük a saját árnyékukat, a nyolcaddöntő jelentette számukra a végállomást.
Moratának ez az időszak volt pályafutása mélypontja, amiből gyerekkori csapata, az Atlético mentette ki. A vb utáni idény téli átigazolási időszakában másfél éves kölcsönszerződést kötött a Chelsea-vel. A váltás annyira bejött, hogy a madridiak már az első félév végén bejelentették, hogy 2020 nyarán végleg „hazatér”. A következő idény a Diego Simeone-éra egyik legszürkébb szezonjának indult, de a koronavírus-járvány miatti leállás végül jót tett az Atléticónak.
Még közvetlenül előtte a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntős párharc visszavágóján az Atlético egy már-már a rivális Realra jellemző fordítást vitt véghez. Az 1-0-ra megnyert odavágó után az Anfielden a ’Pool megszerezte a vezetést, de a nyolc-kilenc hatalmas védést bemutató Jan Oblak elképesztő teljesítményének köszönhetően az Atlético hosszabbításra mentette a párharcot. Az őrült ráadásban Roberto Firmino találatával ismét az angolok kerültek jobb helyzetbe. Majd jött Marcos Llorente duplája, amivel még a hosszabbítás első félidőjében átbillent a mérleg nyelve. Az Atlético továbbjutását Morata tette teljessé a 120+1. percben. A gólja utáni gólörömével pedig végleg maga mellé állította csapata szurkolóit.
A járvány miatti leállás után az Atlético veretlen maradt, így megőrizte harmadik helyét a Sevilla FC előtt a bajnokságban. Morata 12 góljával a legeredményesebb Atlético-futballista volt.
Mesterhármas lesgólokból a Barca ellen
A következő idényre mégis leigazolták Luis Suárezt a Barcától, ő pedig kölcsönbe a Juvéhoz került. Ez volt az az ősz a torinóiak színeiben, amikor a videobíró számos gólt elvett tőle les miatt.
Morata 2020-ban összesen 13 alkalommal szerzett lesgólt. A legemlékezetesebb mindenképp az őszi, Barcelona elleni „mesterhármasa” volt ebben a tekintetben, amit még Filippo Inzaghi is megirigyelhet tőle… Andrea Pirlo vezetésével a Juve szoros versenyben csak a negyedik helyen zárt a Serie A-ban, viszont elöl összeállt a Ronaldo–Morata páros. Ketten együtt 56 gólt szereztek az idényben, de mivel a BL-ben sem jött ki nekik igazán a lépés, ezért a Pirlo-projekt nem tartott sokáig. Ronaldo is távozott a klubtól, de Morata egy évvel meghosszabbította kölcsönszerződését.
Visszatért Massimiliano Allegri, de az össze-vissza átigazolásokkal kialakított keret megint lemaradt a dobogóról. A Villarreal elleni hazai pályán elszenvedett vereség után pedig a BL-ből is kizúgtak a nyolcaddöntőben.
Madrid a városa
A 2022–23-as szezonban Simeone is stabil kezdőként számít rá az Atlético Madridban. Talán még jobban kiegészítik egymást Antoine Griezmann-nal, mint előtte bárki mással. Január 8. óta 17 bajnoki fordulót rendeztek Spanyolországban, a fővárosiak ezek közül csak a Barca vendégeként szenvedtek vereséget. Közben a támadójáték elkezdett működni, amiben Morata javuló formájának is kulcsszerepe volt. Jót tett neki Joao Félix kölcsönadása is, mert így levegőhöz jutott.
Mivel a Real a márciusi El Clásicón elszenvedett veresége után elengedte a bajnokságot, ezért a BL-ből már ősszel kieső rivális öt fordulóval a vége előtt feljött a második helyre.
Elche (idegenben), Osasuna (otthon), Espanyol (i.), Real Sociedad (o.), Villarreal (i.) – ezek a csapatok várnak még az Atléticóra. Az utolsó Elche elleni 90 percen kívül még mindegyik összecsapásnak komoly a tétje, szóval nem lesz könnyű dolguk Moratáéknak, ha a Real előtt szeretnének maradni. Mindenesetre az elmúlt három meccsen szerzett 13 gól nagyon biztató formát mutat.
Forrás: football-espana.netMorata októberben lesz 31 éves, szóval még jó pár évig ott lehet a legjobb támadók között. Ez fantasztikus hír az Atlético mellett a spanyol válogatottnak is, amelyben – a 2018-as vb-ről való távolmaradást leszámítva – igencsak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. 62 mérkőzésen 30 gólja van, amivel David Villa, Raúl, Fernando Torres és David Silva mögött az ötödik helyen áll az örökrangsorban. Lehet, hogy az 59 találattal az élen lévő Villát már nem éri utol, de a második hely eléréséhez szükséges 15 találatot még simán berámolhatja.
Három gólja van a 2022-es vb-ről, tavaly egyébként hétszer szerzett gólt címeres mezben, ami a legeredményesebb éve volt. Három-három gólja van a legutóbbi két Európa-bajnokságról, amivel a kontinensviadalok történetének legeredményesebb spanyol futballistája. A 2021-es Eb-n a horvátok elleni nyolcaddöntő hosszabbításában félelmetesen nagy góllal juttatta előnyhöz hazáját. Olaszország ellen a négy között ő mentette hosszabbításra a mérkőzést, de a tizenegyespárbajban hibázott.
Fotó: Getty ImagesJövő nyáron újra lehetősége lesz valami emlékezeteset alkotni Spanyolországgal. Luis Enrique távozása után Luis de la Fuente vette át a csapatot. Az elmúlt évtizedben a spanyol utánpótlásban dolgozó szakember hatalmas lehetőséget kapott. Egyelőre korai megmondani, hogy mire mehet a helyenként a Costa Rica elleni 7-0-hoz hasonló látványos focira képes, helyenként pedig unalomba fulladó meccseket játszó nemzeti csapat a jövő nyáron., de az biztos, hogy Moratának továbbra is helye van a válogatottban.
Kiemelt fotó: teamtalk.com