A sportok királynőjének budapesti tündöklése

Az eredeti terveink szerint persze az esti programot céloztuk volna be, de a leghamarabb – természetesen a 100 méteres síkfutás döntőinek napjain túl – a záró hétvége délutáni tikettjeit kapkodták el, így hetekkel a céldátum előtt is teljességgel esélytelenek voltunk a jóval hangulatosabb, izgalmasabb, érmekért zajló küzdelmek „testközeli” átélésére. Viszont így mindössze 3000 forintért, egy fapados mozijegy áráért lehettünk részesei a világ harmadik legrangosabb sportrendezvényének (az esti döntőkre a legolcsóbb jegy ennek a háromszorosába került), ami akárhonnan nézzük, rendkívül olcsó.

Indulás reggel fél kilenckor Újlipótváros szívéből, a 2-es villamos már a Vigadó térnél zsúfolásig tele, elsősorban külföldi szurkolókkal, újságírókkal és fotóriporterekkel; a létesítmény a Közvágóhíd végállomástól egy könnyed, ötperces sétára található, a hömpölygő tömeg miatt eltéveszthetetlen az irány, ám jelzőtáblák is segítik azt, hogy biztosan odaérjen az ember, ahová szeretne. A stadion látványa már kívülről is lenyűgöző, honi szinten csak a Puskás Arénához hasonlítható, a körötte lüktető élet pedig azonnal beszippantja az embert, amit napok óta a televízión keresztül láttunk, az hirtelenjében a mi valóságunkká (is) lett.

Fotó: Dancs Anita

A bejárat mellett kihelyezett hatalmas kivetítőn a hölgyek maratoni versenyének befutóját követhetjük figyelemmel, de nehéz rá fókuszálni, végig az jár a fejemben, hogy ahol állok, ott két éve még egy kósza gaz sem nőtt ki a földből, most meg az egész világot lebilincselő élményforrás színpompás szíve-közepe.

A beléptetés teljesen zökkenőmentes, a detektoros átvizsgálás után az önkéntes lány roppant udvariasan kérlel, magam mutassam be a válltáskám tartalmát, mert ő nem szeretne belenyúlni. Az előírások szerint egy A4-es papírlapnál kisebb méretű poggyász vihető be, egy főre elegendő hideg élelem és kizárólag műanyagból készült kulacs (maximum 0,7 literes), vagy 0,5 literesnél nem nagyobb PET palack, de szigorúan kupak nélkül. Utóbbi kevéssé érthető, ám nem is veszik túlságosan komolyan.

A vadonatúj stadion belülről még impozánsabb, percekig csak ámulunk és bámulunk. A monumentális méretei ellenére nagyon könnyű a tájékozódás benne, ragyogó tisztaság jellemzi, a mellékhelyiségekben is. Profi és rátermett a személyzet, ott vannak mindenfelé – de annyira magától értetődő a NAK-ban vendégeskedni, hogy segítséget egyszer sem kellett kérnünk. Elemózsiát nyolc büfében is lehet vételezni, és az árak (a szórakozóhelyekhez, fesztiválokhoz képest) abszolút a földön járnak: rántott húsos/sajtos szendvicset vagy éppen hot dogot 990, egy fél literes ásványvizet 550, egy ugyanilyen üdítőt 800, egy korsó sört 950, egy presszó kávét pedig 450 forintért adnak – de csak kártyával lehet fizetni. Minden csurig feltöltve, az italok jéghidegek, a kiszolgálás gördülékeny – hot dogot a kései távozásunk előtt is kaptunk még, prémium minőségű virslivel, így azt sem bántuk, hogy éppen csak langyos volt.

Fotó: Dancs Anita

A helyünket is gyorsan el tudjuk foglalni, és már csak a főszereplő atlétákra várunk. A telt házas élmény sajnos elmarad – ezt persze előre tudtuk – mintegy 15 ezren lehetünk a 35 ezres stadionban, de nehéz pontosan megbecsülni. Ami a programot illeti, kezdődik a férfi tízpróba, ezen belül a 110 gát, a diszkoszvetés és a rúdugrás, valamint a női súlylökés selejtezője – Márton Anitával. Nem rossz csomag ez, egy sprint és három látványos ügyességi szám egy magyar klasszissal megspékelve. A székfoglalásunk tudatosan a leghosszabb lebonyolításúnak gondolt rúdugró számok állványai elé történt, és a súlygolyókat is onnan lökték. A gátfutás a másik oldalon zajlott, a dobókör pedig a mi lelátónk másik végében volt, és bár szabad szemmel is követhető volt minden, a kivetítőkön is élvezhetően, időben párhuzamosan figyelhettük az eseményeket, így semmiről sem maradtunk le. Minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy ez a stadion nem csak sportolói, hanem nézői oldalról is tökéletes, egyszerűen nem találtunk benne hibát. A két hangulatfelelős kimagaslóan teljesített, és a versenyszámok közötti szünetekben a mára bevett ölelés- és tánckamerázás „tiszavirág életű rivaldafényt hozó” momentumaival, illetve mindenféle egyéb játékokkal véletlenül sem engedik elkalandozni a nézők figyelmét – a helyszíni műsorközlők pedig egyenesesen sportközvetítős atmoszférát teremtenek: Hajdú B. István és Méhes Gábor, vagyis az ország két legjobb sportkommentátora tolmácsol mindent, ami a pályán történik.

A világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok Márton Anita sajnos nem jutott be az esti fináléba, de így is vastapsot kapott minden idők egyik legnagyszerűbb magyar atlétája, akit lehet, hogy most Budapesten láthattunk utoljára rangos nemzetközi versenyen – a 34 éves súlylökő ugyanis a közeljövőben dönti el, folytatja-e a pályafutását a párizsi ötkarikás játékokig. Bizonyára sok szempontot mérlegel majd a gyermekáldás után két évvel ezelőtt visszatérő, de régi csúcsformáját azóta el nem érő Márton, a közönség feltétlen szeretete azonban minden valószínűség szerint egy erős pro érv lehet amellett, hogy kitartson Párizsig.

Nagyon sokan voltak a magyarok is, de felsorolhatatlan számú ország nemzeti színeivel találkoztunk a nézőtéren. Ezen a délelőttön vélhetően a németek voltak a legtöbben, az egy nappal korábban két egyéni csúcsot is elérő, öt szám után még éllovas, végül az ötödik helyen záró Leo Neugebauer abszolút közönségkedvenc volt, de a leghangosabban nem neki, hanem az észteknek szurkoltak az ország méretéhez képest hatalmas, legalább 150-200 fős csoportban megjelent baltiak, őket senki sem tudta túlordítani! És nem is jöttek hiába: három észt is a legjobb tíz között végzett, Karel Tilga a negyedik, Janek Öiglane a hatodik, Johannes Erm pedig a kilencedik lett a végelszámolásnál.

Ami a bevezetőben „beharangozott” csodát illeti, arról a szám bronzérmese, a grenadai Lindon Victor gondoskodott, aki előbb 54,64 méterre hajította a diszkoszt, ami minden idők legjobb eredménye a tízpróbán belül, majd egy körrel később egészen 54,97-ig repítette a szert, azonnal felülírva a saját csúcsát – így a népszerűsége rögvest „neugebaueri” magasságokba emelkedett.

A versenyprogram zárószáma a rúdugrás volt, és ahogyan számítani lehetett rá, maratoni hosszúságúra is nyúlt. Három órán keresztül zajlott, délután fél négykor ért véget – vagyis ez volt az egész világbajnokság leghosszabb „délelőttje”, a jegyeink eszmei értékét még feljebb srófolva.

Fotó: Dancs Anita

Tekintve, hogy az év addigi legmelegebb napját éltük, a hőséggel azért küzdeni kellett, bár a pozíciónk tekintetében is nagyon szerencsések voltunk, egészen két óráig árnyékban ülhettünk (itt jegyzem meg a székek kifejezetten kényelmesek, közel hat óra után sem viseltek meg bennünket, miközben a legtöbb színházban már az első felvonás vége is megváltás tud lenni ilyen értelemben), de a 37 fok azért mindenhogy próbára teszi az embert. Az önkéntesek egyébként többféle legyezőt is osztogattak, ami kiváló szuvenír, de a hatékonysága finoman szólva is mérsékelt.

Közel sem volt mindenki olyan kitartó és eltökélt, mint mi, délután két óra után folyamatosan szivárogtak el a nézők, egyre több hely szabadult fel az alapvetően telített szektorunkban, így kétszer is sikeresen menekültünk tova a perzselő sugárzás elől, s mire már nem lett volna hova hátrálnunk, a program is véget ért.

A rúdugró szám győztese, az amerikai Harrison Williams végül 530 cm-ig jutott, ami a Szergej Bubkát is túlszárnyaló, világcsúcstartó svéd klasszis, Armand Duplantis szombat esti 610 cm-es, természetesen aranyérmet érő eredményéhez képest jóval szerényebb teljesítmény – de a tízpróbázókat ettől függetlenül is lenyűgöző volt élőben figyelni. Talán mondani sem kell, micsoda teljesítmény és mennyire összetett kihívás ennyi versenyszámban kiegyensúlyozottan szerepelni, és ilyen magas szinten helyt állni – a két napos kőkemény fizikai igénybevételről nem is szólva.

Hazafelé igyekezve még meglestük a szurkolói csecsebecséket árusító pavilon árait, azért azok már (ahogy az lenni szokott) nem a magyar pénztárcákra voltak szabva: póló 12 200, kistermetű Youhoo plüss (alias Juhu, a vb hivatalos kabalafigurája) 9900 Ft-ért volt kapható – és bizony így is akadt rájuk vevő szép számmal.

Fotó: Dancs Anita

Nem véletlenül, hiszen felejthetetlen és örök élményeket adott ez a világbajnokság, legyünk hálásak érte. Sportrajongóként és sporttal foglalkozó emberként is sikerült közelebb kerülnöm az atlétikához, és egészen biztosan szorosabban fogom követni a jövőben, ám nem csak én, hanem életem párja is, aki nálam is nagyobb fanatizmussal és lelkesedéssel élte meg ezt a kilenc napot. A sportok királynője ezúttal Magyarországon hódított, és jó volt engedi a csábításának.

Kiemelt fotó: Gallwitz Gábor