A svéd futball különc zsenije, Hasse Larsson

A svéd futball különc zsenije, Hasse Larsson

2023. ápr. 12.

Hasse Larsson több mint negyven éve tartozik a Mjällby AIF kötelékébe, s tökéletesen megtestesíti azt a különc zsenit, aminek tartják. Megbukott edzőként, kinevezték sportigazgatónak, de közben nincs irodája, s nem használ számítógépet, viszont saját maga jár el meccsekre felderíteni a lehetséges igazolásokat, s mindezt olyan sikeresen teszi, hogy egy kis falu csapatát hihetetlen magasságokba emelte.


Utazásunk célpontja Svédország, azon belül is Hällevik – 1979-ben járunk. Ekkor érkezik meg a Mjällby AIF-hoz a szomszédos falu együtteséből a 17 esztendős tehetség, Hasse Larsson. A nagyjából 1600 lakosú kisváros a története során először jut fel az élvonalba, és elkezdődik egy hosszú, hihetetlen kapcsolat. Larsson a teljes felnőtt játékoskarrierjét itt tölti, amíg 1995-ben vissza nem vonul, hogy aztán az edzői stáb tagjaként segítse a klubot. 1999-től három éven át edzősködik, majd a következő majd másfél évtizedben megannyi különböző feladatot ellát a klubnál, mint „háttérember”. A 2010-es évek első felében az akadémiai programban segédkezik, majd 2015-ben egy rendkívül nehéz helyzetben beugrik edzőként, de megmenteni nem tudja a csapatot a másodosztályú búcsútól.


Azonban nem az ő neve mellé írják a bukást, sőt őt nevezik ki sportigazgatóvá a klubnál, és ezzel a lehető legjobb döntést hozzák meg.


Ugyan kell három év, mire kimásznak a harmadosztályból, de ezek után megnyerik a második vonal, a Superettan küzdelmeit is, majd immár negyedik éve az élvonal tagjai, sőt idén, a klub történetében először kupadöntőre készülhetnek. A sikerek alapját Larsson jelenti, aki egy igazi különc a modern labdarúgás világában.


Az elmúlt években az Allsvenskan nagy klubjai teljes osztályokat építettek fel a felderítésre és az adat-, illetve videoelemzésre. A leggazdagabb infrastruktúrával rendelkező Malmö FF például tizenkét főállású scouttal és elemzővel dolgozik, mindeközben a Mjällby a skála másik végén helyezkedik el, ugyanis mindössze két, részmunkaidős felderítőt alkalmaz, mert a szerényebb költségvetésük forrásait inkább az utánpótlásra összpontosítják a vezetők. Ennek okán a scouting jókora részét maga Larsson végzi, aki a saját szemére, a tapasztalatára és a széles kapcsolatrendszerére támaszkodik.


„Rengeteg meccset megnézek a másodosztályból, olykor a helyszínen, máskor a tévében. A feleségem néha haragszik rám, amikor aznap a harmadik vagy negyedik mérkőzést is megtekintem felvételről. De egy kiszemelt labdarúgót szeretek élőben is megnézni néhány meccsen, mert így sokkal biztosabb vagyok abban, hogy jó döntést hozok.”


Hogy ez mennyire jól működik, azt a csapat eredményei támasztják alá, mert immár a harmadik évben vágnak neki a legfiatalabb kerettel és a legalacsonyabb költségvetéssel a szezonnak, ám a kiesés réme még egyszer sem fenyegette őket az élvonalba jutásuk óta.


auto_altA Strandvallenre otthonként tekint, mégsem sűrűn látogatja a hazai meccseket (Fotó: Magnus Lejhall / SportBladet)


Nagy ritkán külföldre is ő maga utazik el, de itt inkább a két scout kerül előtérbe, illetve megbízik azokban az ügynökökben is, akikkel kapcsolatban van. Így kerülhetett a klubhoz idénre kölcsönbe a kínai U20-as válogatott csapatkapitánya, Afrden Asqer, akit az utánpótlás-válogatottak számára rendezett Ázsia-kupán néztek ki maguknak.


„Időnként én magam is elutazom Dániába, de ide többnyire Anders (Linderoth – a szerk.) jár, míg bizonyos nagyobb utazások esetén William (Leandersson – a szerk.) a kijelölt emberünk. Nekik köszönhetően kerül hozzánk a légiósok nagy része, illetve egyszer-egyszer az ügynökök ajánlása alapján szervezünk próbanapokat, amikor megnézünk futballistákat – elsősorban afrikai játékosokat.”


Ez már eleve igen különleges módszer a mai, modern korban, és erre még rátesz egy lapáttal Larsson, amikor a SportBladet vele készült személyes hangvételű interjújában arról beszél, hogy melyik az ő helye az ebédlőben, ami gyakorlatilag az irodájának is tekinthető, hiszen a klubházban neki ilyen nincs, mert nem kért magának. És nincs számítógépe, illetve laptopja sem, mert nem érezte szükségesnek. Úgy gondolja ugyanis, hogy azokat az erényeket, amelyekre ő kiemelten figyel, azokat nem a számok fogják meghatározni – ezt megvizsgálja a két scout –, hanem sokkal inkább az, amit lát, és amit akkor tapasztal, amikor személyes kapcsolatba kerül a kinézett játékosokkal.

 

„Jacob Bergström volt az egyik első olyan igazolásunk, aki miatt én utaztam el három alkalommal is elég messzire, de a sikereink kulcsa lett. A harmadosztályban, majd a másodosztályban is termelte a gólokat és az élvonalban sem vallott szégyent, ma pedig már egy bajnokaspiránsnál játszhat.”


Bergström és Moros Garcia együtt hagyták el a klubot idén januárban, de ahogy a svéd a játékával és a pályán nyújtott teljesítményével változtatta meg a klubot a feljutásokon keresztül, úgy a spanyol teljesen más szempontból volt meghatározó Larsson szerint a mindennapokat illetően.


„Carlos Moros Gracia egyike azon légiósoknak, akik meghatározták a klubunk életét a pályán és azon kívül is, pedig csak másfél évet töltött itt. Az ő életmódja, az étkezése olyannyira profi volt, hogy többen elkezdték még komolyabban venni miatta ezeket az apróságnak tűnő dolgokat, és ma már mi is egy jóval szigorúbb irányelvet szabtunk meg ennek okán például az étkezés tekintetében.”


auto_altAz elmúlt évek során sokkal profibbak lettek az étkezést illetően is a klubnál (Fotó: Magnus Lejhall / SportBladet)


A klubnál kiemelt szerepet kapnak a kölcsönjátékosok, mert az anyagi lehetőségek arra kényszerítik őket, hogy ily módon szerezzenek meg tehetségeket ideiglenesen.


Az elmúlt évek során olyan labdarúgók szerepeltek náluk, mint Samuel Brolin, Elias Andersson, Amin Sarr, Noah Elie és Jetmir Haliti.


Közülük talán Sarr a legkiemelendőbb, aki visszatért a Malmőhöz, majd nem sokkal később az SC Heerenveen igazolta át, hogy rövid úton az Olympique Lyonhoz kerüljön. Az utánpótlás-válogatott támadó Hällevikben mutathatta meg magát a nagyvilágnak, itt indította be a karrierje érdemi részét.


Azonban ahogy a játékosok kinevelésében és fejlesztésében kiváló munkát végez a MAIF, ugyanúgy igaz ez az edzőkre is, akiket szintén el kell engedniük időről-időre, mert a jobb anyagi lehetőségekkel bíró klubok előszeretettel csábítják el az itteni sikeres edzőket. Larsson utódjaként Jonas Andersson vette át a kispadot, aki két sikertelen évad után egyrészt átvette az akadémia irányítását, és közben a svéd női utánpótlás-válogatottaknál vállalt munkát. Őt a szerb Milos Milojevics követte, akit Izlandról csábítottak el, és vele jött össze a harmad- és a másodosztály bajnoki címe is, majd ezután lecsapott rá a Hammarby IF. Az első élvonalbeli szezonban Marcus Lantz irányította a csapatot, akit a női válogatott éléről csábítottak el, hogy egy év után tovább is álljon a szövetségbe – egy kiemelt posztot betölteni. Legutóbb Andreas Brännström húzott le egy szezont, hogy idén már az AIK kispadját koptassa.


Ezt követően a történelmi tettet az az Anders Torstensson hozta össze a 2023-as naptári évben, aki hosszú évek óta a klub alkalmazásában áll, többször volt már beugró ideiglenesen, de most úgy tűnik, ő lehet a hosszú távú megoldás a kispadon. Ugyanis a Mjällby még sosem jutott el a kupadöntőig, idén pedig ez vár rájuk, ahol a bajnok Häcken BK lesz majd az ellenfelük. S hogy mit is jelent ez, ahhoz ismét Larsson szavait kell felidézni


„Egy bajnoki után eltelik néhány nap, amire újra emberré válok, mert a meccsnap mindig kiemelten fontos, és akkor meg tud szűnni a világ körülöttem. Itt mindenki a futballnak él, aki itt született és itt élte le az életét, az tudja, hogy mi a Mjällby meccsnapi hagyománya. Az az esély, amit a kupadöntő kínál nekünk, elmondhatatlan. Ott ültem fenn a helyemen és a lefújás pillanatában úgy sírtam, mint egy kisgyermek, aki megkapja a hőn áhított karácsonyi ajándékát. Nagyon régóta vagyok a klubnál és pontosan tudom, hogy ez egy olyan pillanat volt, amit a környék összes lakója magáénak érezhet.”


Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.