A svéd válogatott dekadenciája

Talán kissé sértő úgy fogalmazni, hogy Janne Andersson egy vaskalapos öregember, aki még mindig a régi idők futballjában hisz, de aligha lehet ennél pontosabban megfogalmazni azt a helyzetet, ami fennáll jelenleg a svéd nemzeti együttesnél. A 2016-ban kinevezett szakember sikeresen teljesítette az első előtte álló feladatot, hiszen miután a svédek 2010-ben és 2014-ben sem jutottak ki a világbajnokságra, a 2018-as torna selejtezőit könnyedén vette az Andersson irányította nemzeti együttes. Oroszországban sem vallott szégyent a gárda, hiszen a Koreai Köztársaság és Mexikó legyőzése mellett belefért a Németország elleni vereség, mert így is megnyerte a csoportot. Ezt követően még Svájc sem okozott gondot, de a legjobb nyolc között Anglia már megálljt parancsolt nekik. Az Európa-bajnokságokon is rendre ott volt a válogatott, de sem 2008-ban, sem 2012-ben, de még 2016-ban sem sikerült túljutnia a csoportkörön. Hiába emelték a létszámot az utolsó alkalommal, nem voltak elég jók, ám Andersson itt is megtette a maga részét, a könnyedén kiharcolt részvétel után a spanyolok elleni döntetlen, majd Szlovákia és Lengyelország legyőzése újfent a csoport első helyét jelentette. A folytatás már nem a tervek szerint alakult, mert Ukrajna egy hosszabbításos mérkőzésen felülkerekedett, de így is olyan messzire jutottak a svédek, amire majd két évtizede vártak.

Andersson az első perctől kezdve egy stabil védekezésre, pragmatikus felfogásra építő futballt meghonosító szövetségi kapitány, aki inkább a rutinos játékosokban bízott, de egy-egy kiugró tehetséget persze mindig próbált beépíteni. Ami az előző évtized közepén még működőképesnek bizonyult, az mára már egyértelműen elmaradottnak számít a válogatottak szintjén is, ez pedig egyre nehezebb helyzetbe hozta a csapatot. Miközben Andersson még mindig szentül ragaszkodik a 4-4-2-höz, amiben két védekező feladatokkal ellátott hatos szerepel, elöl mindent az egyéni kvalitásokra szeretne rábízni, csak ma már nem lehet egy Zlatan Ibrahimovictól várni, hogy hozza a sikereket. A jelenlegi játékosállományban meglévő tehetség pedig már nem elég ahhoz, hogy egy ennyire egysíkú játékot nyújtó együttes sikeres legyen, legalábbis nem azon riválisok ellen, akik hasonló játékerőt tudnak felvonultatni.

Janne Andersson és Zlatan Ibrahimovic megtalálták a közös hangot, ami kezdetben sikereket is eredményezett (Forrás: Daily Sabah)

A 2022-es világbajnokság selejtezői során már jelentkeztek is a gondok, mert miközben remekül kezdtek (Grúzia, Koszovó és Spanyolország legyőzésével), a folytatásban már jöttek a csalódások, hiszen kikaptak Görögországban, majd hiába jött az újabb Koszovó elleni siker és hiába vágtak vissza a görögöknek, a novemberi két mérkőzésnek kétpontos előnnyel mentek neki, de Grúziában és Spanyolországban is veszítettek, így maradt a második hely. A pótselejtező során egy nyögvenyelős siker Csehország ellen, ám a Lengyelország elleni sorsdöntő meccsen bebizonyosodott, hogy ha nekik kellene felvenni a domináns szerepet, rákényszeríteni az akaratukat az ellenfélre, akkor nincs a kispadról hozzáadott érték.

Ezt követően júniusban ugyan győzelemmel indították a Nemzetek Ligáját (B divízió, negyedik csoport), de aztán Norvégia és Szerbia is nyert Svédországban, majd a visszavágón is a riválisok örülhettek, míg az utolsó fordulóban a szlovákok elleni hazai egy pont azt jelentette, hogy annak ellenére, hogy az A divízióból éppen csak kiestek, a következő kiírásban már a C divízióban találkozhatunk velük. A svéd sajtó nem győzött hangot adni elkeseredésének, a héten hangzatos szalagcímekkel értékelték a válogatottat szégyenteljes teljesítményét.

„A C divízióba való kiesés és a harmadik kalapba kerülés az Eb-selejtező sorsolása előtt, egy nagyon komoly fiaskó, amely jó ideig fájni fog a svéd futballnak. Bármilyen körülmények között is, függetlenül attól, hogy milyen szerződést kapott a kapitány (2024-ig van kontraktusa Anderssonnak – a szerk.), nem szabad megengednie a szövetségnek, hogy ne az eredményeket helyezze előtérbe, mert itt az ideje a változásnak.”

„DEBACLE (magyarul bukás – a szerk.) kiemelve a C, mint a C divízióba való kiesés” – állt a SportBladet címlapján, a szlovének elleni döntetlen másnapján

A harmadik kalap ellenére összejöhet olyan sorsolás is, ahol könnyedén ki lehet vívni az Eb-részvételt, de ahhoz jó eséllyel el kell felejteni Anderssont. Egy olyan szakembert kell a helyére ültetni, aki ki tudja hozni a támadószekcióban rejlő potenciált, mert a veterán mesterrel 57 mérkőzésen 92 gólt lőtt a nemzeti csapat (ebből a Málta, Feröer-szigetek és Luxemburg elleni hat találkozón 23-at).

Hogy ki lehet a megfelelő utód, az nagy kérdés, mert a szövetség korábban a legjobbnak ítélt svéd edzőt kérte fel. Erik Hamrén egy dán és egy norvég bajnoki cím után lett kinevezve, míg Andersson nem sokkal az IFK Norrköpinggel elért aranyérem után kapta meg a posztot. Jelenleg ennek az irányvonalnak talán Kim Bergstrand felel meg leginkább, aki 2018 óta irányítja a Djurgardent, amellyel már volt bajnok 2019-ben, s idén a klub történetében először kivívta a nemzetközi kupaszereplés során a csoportkörös részvételt, s közben vezeti a bajnoki tabellát is. Ha nem ő, akkor talán Jimmy Thelin kaphatná meg az állást, aki ugyan még nem volt bajnokcsapat edzője az élvonalban, de a hatása már érezhető az IF Elfsborg játékán, ami egy jellegzetes, támadószellemű futball, ami talán leginkább passzolna a válogatotthoz. Ugyanis jelenleg sokkal hihetőbb, hogy az Alexander Isak, Dejan Kulusevski, Emil Forsberg támadószekció több gólt képes termelni, minthogy a Victor Lindelöf köré épülő védelem legyen a stabilitás alapja. 

Kiemelt kép: James Williamson – AMA/Getty Images