A szerencse és Ederson bravúrjai is kellettek a BL döntő megnyeréséhez a tökéletes szezont futó Citynek

A szerencse és Ederson bravúrjai is kellettek a BL döntő megnyeréséhez a tökéletes szezont futó Citynek

2023. jún. 11.

A Manchester City nyerte meg a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírását, miután a döntőben 1-0-ra legyőzte az Internazionalét. Az első félidőben a City futballozott fölényben, a második játékrészben és különösen a kapott gól után az Inter, amely kapuja elé szegezte Josep Guardiola csapatát. Lássuk, milyen taktikai újításokat alkalmazott Guardiola és miként reagált ezekre Simone Inzaghi!



Egyértelműen a Manchester City számított a Bajnokok Ligája-döntő esélyesének, a pénzügyi lehetőségeik (400 millió dollárral több az éves árbevételük, mint az Internek) ezáltal a játékoskeretük erőssége alapján is. Guardiola ezúttal is újat húzott, ahogyan azt már megszokhattuk tőle, hogy a legfontosabb mérkőzésekre szinte mindig kitalál valami újdonságot. A mérkőzés előtti interjúban beszélt arról, hogy az Inter 5-3-2-es védelmi vonalát roppant nehéz feltörni, mert nagyon szélesen védekeznek, nem tudnak olyan könnyen előnyt szerezni a támadóik, mint más csapatok ellen.


Ebből lehetett arra következtetni, hogy John Stones fentebb fog helyezkedni a támadásoknál és nem Rodri mellett hatosban. Ez így is történt, de a 3-1-2-1-3-as felállást, tehát a gyémánt alakzatú középpályát aligha várta bárki, különösen oly módon nem, hogy Ilkay Gündogan lesz a tízes és Kevin De Bruyne pedig a bal oldali nyolcas. Ezzel az lehetett Guardiola célja, hogy a legkreatívabb játékosa, De Bruyne az Inter védelem talán leginkább sebezhető pontjának számító, Matteo Darmiannal találja magát szemben, ne pedig Alessandro Bastonival.


autoA City felállása építkezésnél a három védő és a gyémánt középpálya (Forrás: BT Sport)



A másik változás az utóbbi hetek kezdőcsapatához képest a védelemben történt, ugyanis Nathan Aké lett a bal oldali védő, Kyle Walker pedig csupán a kispadon kezdett és Manuel Akanji volt a jobb oldali belső védő. Ez logikus lépés volt két tekintetben is, hiszen Stones a jobb oldali nyolcas helyéről a védelem jobb oldalára tudott visszalépni, ebben az esetben Walkernek kellett volna a védelem közepén helyezkedni, ami tőle kissé idegen. Másrészt az Interben nincsen olyan gyors támadó, mint a Real Madridban Vinícius Júnior vagy a Manchester Unitedben Marcus Rashford, akik ellen Walker sebességére volt szükség.


Két védő őrizte mindig Haalandot

Inzaghi azt a kezdőcsapatot küldte pályára, amelyet várni lehetett, azonban védekezésben 5-2-3-ban álltak fel, mert Nicolo Barella rendre fellépett Lautaro Martínez és Edin Dzeko mellé letámadni a City három védőjét. Az első félidőben nagyon magasan védekeztek. Az Inter védői mindig próbálták két emberrel őrizni Erling Haalandot, vagy Bastoni vagy Darmian lépett vissza Francesco Acerbi mellé, attól függően, hogy melyik oldalon folyt a támadás és hagyták üresen Stones-t vagy De Bruynét. Ezt azonban nem tudta kihasználni a City, erről Guardiola is beszélt a mérkőzés után. Mondhatnánk azt is, hogy a magasra feltolt védekezés komoly kockázatot jelent a City ellen, mert Guardiola csapata tele van a nyomást jó tűrő játékossal, de az még nagyobb kockázat véleményem szerint, ha magukra engedik. Ezt a presszinget nem is tudták végig fenntartani, 11,6 PPDA-t hozott össze az Inter.


A találkozó elején elsősorban Bernardo Silva megindulásai és elképesztő agresszív letámadása – keresztbe futott az Inter védők között és úgy támadta a labdás embert – után alakultak ki angol lehetőségek. Ahogyan azt korábban többször láthattuk, az Internél a labdakihozataloknál Acerbi, a legkevésbé technikás védő felmegy hatos pozícióba, hogy kimaradjon a labdajáratásból – ez most ritkán történt meg, de André Onana lépett fel ezúttal is a két belső védő közé, aki a kapusok között lábbal az egyik legtechnikásabbnak számít, Mike Maignan, Ederson, Alisson és Marc-André ter Stegen mellett.


A hosszú labdái is rendkívül pontosak, és ez egy veszélyes fegyver az Inter kezében, arra az esetre, ha a City magasan, emberorientáltan letámad, márpedig a világoskékek 7,6-os PPDA mutatóval presszingeltek, ezért Onana ezúttal is többször felívelte a labdát és jó arányban csapattársat is talált.


A Manchester City a szokásos 4-4-2-es hadrendet alkalmazta védekezésben, de a két szélen Bernardo Silva és Jack Grealish alkalmanként olyan magasra felléptek, hogy ez 4-2-4-es formációra alakult át.


De Bruynét nem lehet pótolni

Bár a manchesteriek birtokolták többet a labdát az első félidő első felében, de nagy lehetőségeket nem tudtak kialakítani, azonban a 25. percben Gündogan és De Bruyne helyet cseréltek és ezzel megélénkült a támadójátékuk. A 27. percben a belga zseniális passzal ugratta ki Haalandot, aki nagy helyzetben nem tudta elrúgni Onana mellett a labdát. A 35. percben kezdhettek el igazán aggódni a City szurkolók, ugyanis De Bruyne nem tudta folytatni a játékot, sérülés miatt le kellett cserélni. A helyére Phil Foden állt be, aki teljesen más típusú futballista, sokkal direktebben támadja a kaput és a passzkészsége – csupán 66 százalékkal passzolt szombat este – nem vetekszik a belgáéval, a presszingben viszont kivette a részét alaposan.


Az Inter mindent megtett az egyenlítésért

A második félidő elején kezdte átvenni az irányítást az Inter, játékban Lukaku sokkal többet tudott hozzátenni, mint az 55 percig pályán lévő Dzeko. Az 59. percben követte el az első óriási hibáját védekezésben Akanji, pedig a tavasz során minden mérkőzésen remekül futballozott bármelyik pozícióban is kapott szerepet, azonban jobb oldali középső védő igencsak régen volt már. Ekkor látszott, hogy Stones kezd fáradni, ami nem csoda, hiszen óriási területet kellett bejátszania a jobb oldali nyolcas posztról kellett a védelem jobb oldalára betagozódnia védekezésben. A City ebben az időszakban gyorsabb támadásokat igyekezett vezetni, melyeknél Stones biztosította a szélességet a jobb oldalon. Az első ilyen akció még elhalt Stones rossz bepassza miatt, a másodiknál azonban a fellépő Akanji a beinduló Silvát választotta, aki nem centerezett, hanem az üresen érkező Rodri elé tálalt, aki – mint később kiderült, kupagyőzelmet jelentő – gólt szerzett. Hat City-játékos volt az Inter védelmi vonalában, a hátulról érkező Rodrira már nem maradt ember, mert Marcelo Brozovicot elvitte Foden.


autoFodennel kénytelen menni Brozovic, így Rodri üresen érkezett a tizenhatoson belül (Forrás: BT Sport)



Ezt követően Foden ziccerét leszámítva – amikor Haaland alakította ki előtte az üres területet, és az angol támadó rávezethette Onanára a labdát –, nem volt helyzete a Citynek, ellenben az Inter a beadásokat követően folyamatos gólhelyzetbe került. Azáltal, hogy Robin Gosens lett a bal oldali szárnyvédő, rendre fellépett az ellenfél tizenhatosa környékére és ő is várta az íveléseket, középen pedig Lukaku, és meg is voltak a nagy helyzeteik. Haalandék nem tudták megzavarni az Inter labdakihozatalait, így az olaszok az ellenfél térfeléről adhatták be a labdákat. Meglepő volt látni, hogy mennyire beszorultak Rodriék, hiszen a tavaszi menetelésük során egyik sorozatban sem lehetett ilyet tapasztalni. A 89. percben Ederson hatalmas bravúrja mentette meg a Cityt Lukaku fejesénél.



Szerencsére is szüksége volt a végén a Citynek, hogy megnyerje a döntőt. Az FA-kupa-győzelem és a bajnoki cím mellé meglett a Bajnokok Ligája trófea is a csapat számára, amire oly régóta vártak. A Manchester City 1999 óta az első angol csapat, amelynek összejött a tripla, Guardiola pedig az első szakember, aki két szezonban is megnyerte mindhárom sorozatot, első alkalommal az FC Barcelona edzőjeként hajtotta végre ezt a bravúrt 2009-ben.


Kiemelt fotó: CNN

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.