A szerencse szerepe mellett a Red Bull-rendszer hiányosságaira is rávilágított Rangnick keserédes hazatérése
Előzetesen az Ausztria–Törökország mérkőzés ígérkezett a legérdekesebb, legakciódúsabb nyolcaddöntőnek, miután az Európa-bajnokság legnagyobb esélyeseinek többségével ellentétben ez a két válogatott nem képes, nem hajlandó kivárásra játszani. Vincenzo Montella alaposan meglepte Ralf Rangnickot, aki erre lassan, de reagált, ám a szerencse és a szakember szisztémájából érkező játékosok határai megakadályozták a fordítást.
A nagy tornákon ritkán történnek gyökeres változások a kezdőben, a törököknél azonban eddig azt lehetett látni, mintha Vincenzo Montella keresné még a csapatát, amibe sérülések és eltiltások is közrejátszanak, míg a másik oldalon Ralf Rangnick a kialakult gerinc mellett állandó jelleggel forgatja a többieket fizikai állapotuk vagy egyes erősségeik alapján.
Montella olyan kerettel érkezett Németországba, ahol több játékos képes a pálya tengelyében különböző magasságban játszani, más és más pozíciókat felvenni. Ezt eddig csak támadásban mutatták meg a törökök, amikor az egyik hatosuk visszalépegetett a középhátvédek mellé, miközben a másik egyedül maradt legmélyebb középpályásként, ha csak nem mozgott vissza a tízesként bevetett társuk. Ebben a nyolcaddöntőt eltiltás miatt kihagyó csapatkapitánynak, Hakan Calhanoglunak volt kulcsszerepe.
Az osztrákoknál az volt a kérdés, hogy a le- és visszatámadásban legerősebb játékosait megint berakja-e kezdőbe Rangnick, vagy megpróbál labdával jobb barátságot ápoló játékosokat pályára küldeni, amit Patrick Wimmer eltiltása is nehezített. Végül a kettő között döntött, hiszen elöl maradt Marko Arnautovic, kezdett Marcel Sabitzer és Konrad Laimer, a tempót diktálni tudó Florian Grillitsch viszont nem volt ott a kezdőben, ahogy a ballábas mivoltából adódóan a felfutó balhátvéd szerepkörét Phillipp Mwenénél jobban ellátni képes Alexander Prass sem.
Montella meglepetése
A két válogatott márciusban is összefutott, akkor egy 6–1-es kiütésbe szaladtak bele a törökök, ami amellett is szolgált tanulsággal Montelláék számára, hogy egy kifutott eredmény volt. Akkor az olasz szakember pontosan azokat a hibákat követte el, amit az Európa-bajnokságon is többen Rangnickékkal szemben, avagy nem is helyezett nyomást a labdára, és nem is ásta be magát a kapu elé, tette mindezt négy védővel, ami ellen a sokszor hat emberrel támadó ellenfél könnyedén teremtett létszámfölényt.
Most ezzel szemben az osztrák labdakihozatali kísérleteket rögvest megpróbálták megfojtani azzal, hogy kvázi egészpályás emberfogással kezdtek.
Amikor ebből az ellenfélnek sikerült kimásznia, akkor sem volt kisebb rajta a nyomás, hiszen a saját térfelükön is szívósan védekeztek a törökök. Ebben az eddig csak labdával a középhátvédek között feltűnő Kaan Ayhan most labda nélkül is közéjük tagozódott be, de ha a helyzet úgy kívánta, akkor Ismail Yüksek is visszacsúszott a védősorig, így az 5–1–3–1-ből 6–3–1-es alakzatot kialakítva, amiből a társak sokasága miatt bárki agresszívan lekövethette a visszafelé lépő emberét.
Az osztrák letámadás ellen is megvolt a fegyverük: a három belső védőt és a szárnyvédőket használva szélesen és direkten játszottak. A szélesség okán sikerült elvenni az élét az ellenfél presszingjének, hiszen eddig nem látott hatalmas távolságok jelentkeztek ilyen szituációkban Sabitzerék előtt, majd a szárnyvédők miatt a belső területeken felbukkanó török hármas, négyes tagjait kereshették egy-egy felpasszal a belső védők.
Csakhogy hiába az ebből generált átmenetek, továbbra is hiányzott egy olyan játékos, aki a tizenhatoson belüli jelenlétet biztosított volna török oldalon, ezért ezekből a lehetőségekből maximum szögletig jutottak, ami ezen az estén tényleg fél gólt jelentett, ugyanis Arda Güler rövid kapufához lőtt sarokrúgásait rendszerint életveszélyesen támadták, főleg a két gólig jutó, a posztriválisai eltiltása, sérülései okán a perember státuszból előlépő Merih Demiral.
Rangnick a saját rendszere problémáit igyekszik orvosolni
Bár dicséretként kapták meg az osztrákok, hogy úgy játszanak, mint egy klubcsapat, a Red Bull-franchise egyik tagja, de ez egyben a Red Bull-klubok felnőtt és utánpótlás szinten is meglévő gondjait is mutatja, amely az RB Leipziget, valamint az osztrák válogatottat is elválasztja a legszűkebb elittől.
Rangnick játékosai végtelenül fegyelmezettek, erőszakosak, több poszton bevethetők, fizikálisan kiemelkedők, ám valamennyien egy kaptafára képzett tucatjátékosok. Természetesen van, akinek egy kicsit jobb a rúgótechnikája, kiemelkedőbb a passzjátéka, esetleg kissé dinamikusabb a társainál. Ezektől az apróságoktól eltekintve viszont ez az osztrák válogatott egy nagybetűs csapat, kevés individuummal. A klubszezonban a legtöbben fontos fogaskerekei egy Bundesliga-középcsapatnak, míg a legrangosabb helyen futballozók a klubjuk keretében a szürke eminenciások közé tartoznak, akiktől inkább extra, ha egy-egy meccsen a különbséget jelentik, semmint elvárás.
Ez egy olyan erős alapzatot jelent az osztrákoknak, amiről a legtöbb válogatott csak álmodhat, viszont egyben a plafonját is megszabja az álmaiknak. Az első félidőben is ezt lehetett látni, miután a törökök emberezésével szemben egyedül Christoph Baumgartner tudott egy-egy lefordulással potenciális létszámfölényt teremteni, míg a visszahúzódó ellenféllel szemben Sabitzer és Arnautovic járogatott ki a balszélre egy az egyezni – kevés sikerrel.
A második játékrészre csupán Rangnick hajtott végre cserét, azonban Montella döntései is legalább akkora hatással voltak a mérkőzés menetére. A törököknél a szünet után passzívabb védekezést láthattunk. Letámadásról nem beszélhettünk, illetve a saját térfélen is egy 5–2–3/5–3–2-es formációt vettek fel, amiben az első és hátsó ötös között gyakran akkora távolságok adódtak, ami állandó lehetőséggel kecsegtetett az osztrákoknak, főleg Stefan Posch oldalán.
Rangnick emlegetett változtatása Michael Gregoritsch volt, akivel érkezett egy klasszikus támadó Arnautovic mellé, ketten együtt pedig legtöbbször a három középhátvéd figyelmét megosztották, akik így a vonalak között mozgó játékosokra nem tudtak kimozdulni, miközben a visszafelé nem túl sikeresen védekező első ötös okán az addig hiányzó létszámfölények megjelentek, a kettő ellenféllel magát szembe találó szárnyvédőt sem tudták segíteni érdemben.
A bal oldali képeken azt látjuk, ahogy Posch érkezik egy forgatás után teljesen üresen, akire a bal oldali szárnyvédő ront ki, amíg az ő helyére az osztrák centerek miatt nem mer kilépni az oldalsó középhátvéd, a bal oldali középpályás pedig lemarad az emberéről, aki szabadon kaphatja a labdát a félterületben.
A jobb oldali képkockákon az látható, hogy a ponttal jelzett középhátvédek nem tudják eldönteni, hogy ki menjen a visszamozgó centerrel, így se őt nem sikerül felvenni, se a keresztbe mozgó társát, de egyszer sem hoznak jó döntést az osztrák támadók.
A két oldal módosításai következtében ráborították a pályát az osztrákok a törökökre: a második 45 percben 53-szor jutottak be a támadóharmadba, volt 21 érintésük a büntetőterületen belül, miközben 2,68-as várható gólmutatót fociztak össze. Hiába a domináns számok, ez az eredményben nem mutatkozott meg, mert ezekben a szituációkban pont az a döntéshozatali képesség hiányzott, amit eddig jórészt sikerült elfedni, de többek között akkor is jelen volt, amikor a holland válogatottat dominálták a mérkőzés kezdetén, mégis a 30. percig kellett várni az első osztrák kísérletre.
Konklúzió
Az osztrákok a meglévő korlátjaik ellenére is bedarálhatták volna az elfáradó törököket, ám a szerencse ezúttal nem az ő oldalukra állt, miközben Montella a szinte nem létező támadójátékkal és a második félidei védekezéssel nem lehet elégedett, de most néhány kidolgozott szögletrúgás és az első játékrészben mutatott stabilitás továbbjutást ért. Ennek következtében pedig a törökök a 2002-es világ- és a 2008-as Európa-bajnokság után újra élhetnek a kedvező ág okozta lehetőséggel.
Kiemelt fotó: independent.co.uk
Szerző
