„A szurkolók vannak a középpontban” – kicsoda valójában Todd Boehly, a Chelsea tulajdonosa?

Az Oroszországgal szembeni szankciók nemcsak az orosz sportolók nemzetközi szereplését nehezítették meg, hanem bizonyos tulajdonosok szerepvállalását is. Így esett, hogy 2022 májusában végül sor került a Chelsea egyébként régóta érlelődő vezetőségváltására, Roman Abramovics helyére Todd Boehly érkezett (az amerikai üzletember már 2019-ben szerette volna megvenni a klubot, de akkor ez nem sikerült), aki rögtön hangzatos nyilatkozatokkal hívta fel magára a figyelmet.

„Mindig emlékeztetned kell magad arra, hogy a szurkolók vannak a középpontban. Mint minden más iparágban, itt is el kell érned, hogy azok, akik működtetik az intézményt, magukénak érezhessék a folyamatot és a végeredményt is”

– fogalmazott rögtön az egyezség megkötésekor Boehly.

Ekkor minden bizonnyal még sokan reménykedtek abban, hogy ez a fajta profizmus és integrált szemlélet hamar jelentős sikereket eredményez majd. Az amerikai tulajdonos az első teljes szezonja végére viszont majdhogynem közröhej tárgyává vált – épp ezért érdemes mélységében áttekinteni, hogy milyen életút után, milyen víziókkal érkezett a népszerű londoni klubhoz, és ezekből mit lehet kiolvasni, előrevetíteni a következő évekre nézve.

Kerülőutak, nagy sikerek

Todd Boehly 1973. szeptember 20-án született az Egyesült Államokban, különleges képességeire pedig korán fény derült: középiskolás korában kiemelkedő sikereket ért a birkózószőnyegen, olyannyira, hogy alma materének tornacsarnokát később róla nevezték el. Az egyetemi évek viszont kezdetben nem voltak komfortosak Boehly számára, épp ezért szerette volna kipróbálni magát más környezetben. Az úticél végül London lett, és ezen a ponton már lehet is látni a laza összefüggéseket: az elmondások szerint az üzletember itt szeretett bele az angol fővárosba és annak sportéletébe.

A Chelsea-vezér először a pénzügyi, majd szintet lépve a befektetési szektorban kezdett dolgozni, az igazi áttörésre pedig a 2010-es évek elején került sor. Boehly először a Los Angeles Dodgers, majd a Los Angeles Sparks társtulajdonosa lett, miközben tulajdonjogokat szerzett a DraftKings fantasy sportverseny és sportfogadási cégben is. Boehly ezzel párhuzamosan folyamatosan terjeszkedett; 18 különböző iparágban, többek között ingatlanpiacon és a média világában (A24 Studio, Variety, Hollywood Reporter, Rolling Stone) is jelentős befolyást szerzett.

Mindennek pedig elismertség tekintetében is meglett az eredménye, a Chelsea tulajdonosa az elmúlt években a Los Angeles Business Journal, a Forbes és Bloomberg legbefolyásosabb üzletembereket rangsoroló listájára is felkerült. A Chelsea szurkolókat pedig az is bizakodással tölthette el, hogy a Boehly szerepvállalása többségében pozitív visszhangokat váltott ki Los Angelesben, a franchise által elsőként alkalmazott közvetítési újítások (kilenc kamerát helyeztek el a pálya sarkaiban, így semmi sem maradt rejtve a televíziósok előtt) pedig később az egész sportágban általánossá váltak. A tulajdonos hitvallása szerint egy sportcsapat irányítása nem különbözik sokban más nagyvállalatok vezetésétől:

„Elő kell teremteni a megfelelő forrásokat, és a legalkalmasabb embereket kell a fontos pozíciókba ültetni. Ez ennyire egyszerű. Természetesen nem gondolom, hogy majd mi fogjuk felkutatni és kiképezni a tehetségeket. Nekünk azokat kell megtalálni, akik rendelkeznek a megfelelő látásmóddal.”

De miért pont a Premier League?

„Ha már meghódítottad az Egyesült Államokat, mi mást tehetnél? Kilépsz a világszínpadra”

 – fogalmazott David Samson egykori MLB-tulajdonos Boehlyval kapcsolatban egy podcastben.

Bár természetesen hangzatos, egyúttal igaz kijelentésről van szó. Ennél azonban specifikusabb okai is voltak az üzletember londoni szerepvállalásának, mégpedig az amerikai piacok meghódítása. A tulajdonos ugyanis több alkalommal kifejtette, hogy véleménye szerint bár az európai labdarúgás egyre inkább utat tör magának a tengerentúlon is, még mindig hatalmas fejlődésre van lehetőség és ennek furcsa módon elsősorban az az oka, hogy Amerikában a reggeli órákban vannak a legfontosabb Premier League-rangadók, így más nézett műsorokkal nem kell megküzdeniük.

Egy közelmúltbeli beszélgetés során Boehly azt is kiemelte, hogy az európai labdarúgás piaca sokkal szabadabb, és ilyen módon nagyobb kihívást rejt, mint az amerikai major ligák, ahol a status quo alig-alig változik. A kiesés ugyanis az öreg kontinensen rákényszeríti a csapatokat, hogy minden szezonban éberek maradjanak. Ugyanakkor a Chelsea tulajdonosa átalakítaná ennek a módszertanát is, és egy külön minitornát tartana a tabella végén álló együttesek számára, ugyanis szerinte ez jelentős nézettséget és bevételtöbbletet eredményezne.

Az amerikanizáció Boehly londoni tevékenységének egyik legtöbbet támadott aspektusa, ugyanis az az új tulajnak az említetteken kívül is vannak elsőre őrültnek tűnő ötletei. Az egyik ilyen az All Star-mérkőzés, ami ugyan az amerikai sportágban teljesen megszokott, Európában elsőre nagyon karakteridegennek látszik.

Ez azonban tényleg csak egy marketingfogás, ennél sokkal izgalmasabb, hogy a Stamford Bridge átalakítása is a tulajdonos tervei között szerepel. S itt most nem is egyszerű bővítésről van szó, hanem arról, hogy Boehly komplexebbé szeretné tenni a mérkőzésre járás élményét. Ezt a „korábban érkezel, később távozol” szlogenjével lehetne egyszerűen összefoglalni, lényege pedig az, hogy a létesítményeknek a mérkőzésen túl élményparkként is kellene működniük.

Eddig a körítésről volt szó, a lényeg azonban az, hogy mi történik a pályán, milyen sportszakmai döntések születnek. Boehly pedig a korábban említett beszélgetésben erre is kitért: a Manchester City és Red Bull-iskola alapján multiklubos szisztémában gondolkodik. A tulajdonos – igaz, arra jótékony kihagyással nem reflektál, hogy megérkezése óta milyen mennyiségben igazoltak játékosokat – szerint mindez azért lenne nagyon hasznos, mert így a fiatalabb játékosok számára is konkrétabb jövőképet tudnak felvázolni.

A Chelsea jelenlegi projektje tehát közel sem kockázatmentes, és az elmúlt években több példát is láttunk arra, hogy még a legnagyobb klubok (Manchester United, AC Milan) is a szakadék szélére sodródhatnak néhány rossz döntés következtében. De épp ezek a történetek bizonyítják azt is, hogy ha a pénz és a szakértelem is megvan, mindig van visszaút.

Kiemelt kép: Foot-The-Ball