A takarítócéges ember, aki ráijesztett Argentínára

Felejthető játékos-karrier, majd a kezdeti lépések edzőként

Hervé Renard nem futott be különösebben számottevő futballista-karriert, legismertebb csapata az AS Cannes volt, ahol nevelkedett, majd a 80-as évek második felében kiegészítő ember volt a védősorban. A stabilan másodosztályú együttesnek tagja volt annak 1988-as feljutásakor is, ráadásul csapattársa volt az akkoriban szárnyait bontogató Zinédine Zidane-nak is. A klub 1991-ben a negyedik helyen zárta a francia első osztályú bajnokságot, ami bravúrnak számított, ám ekkor Renard már nem állt a csapat alkalmazásában, mert az alsóbb osztályú Stade de Vallauris játékosa lett. Hat év alatt alig több, mint száz meccset játszott a csapatban, mielőtt továbbállt az SC Draguignanhoz, és itt fejezte be játékos-karrierjét 1998-ban, mindössze harmincévesen.

Segítségére volt, hogy barátjaként tisztelhette Claude Le Roy-t, aki nagy világutazó volt és emellett elismert edző is, hiszen Kamerunnal Afrikai Nemzetek Kupáját nyert, valamint kivezette őket az 1998-as, franciaországi világbajnokságra. 2002-ben a kínai Shanghaj Coscónál együtt vállaltak munkát, Renard Le Roy asszisztense lett. Aztán 2004 tavaszán a francia edzőpáros elhagyta az épp listavezető kínai együttest, hogy az angol negyedosztályban kiesőhelyen álló Cambridge United megmentéséért dolgozzon. Le Roy nyolc mérkőzésen vezette az egyetemvárosi csapatot, majd elfogadta a Kongói Demokratikus Köztársaság szövetségi kapitányi posztját, így hamar távozott. Utódja persze a mentorátlja, Hervé Renard lett, akitől viszont még 2004 végén elköszöntek. Bár az eredményekkel adódtak gondok, John Ruddy, a Norwich és a Wolverhampton későbbi kapusa, aki akkoriban együtt dolgozott Renard-ral, egy interjúban csak dicsérni tudta a francia mestert, mondván elképesztő motivátor volt és olyan kemény felkészülést csináltatott végig a csapattal, amilyet ő sehol máshol nem tapasztalt.

Hervé Renard a Cambridge United menedzsereként 2004-ben. Nem sokat öregedett… (Forrás: BBC)

Afrikai kalandozások, majd az első átütő siker

2005 és 2007 között volt néhány sikertelen kísérlete még a klubedzőként Vietnamban, illetve a francia AS Cherbourg-nál, de ezeken a helyeken sem járt sikerrel, így 2007-ben ismét elfogadta mentora, Le Roy hívását és a ghánai válogatott asszisztens edzője lett. Egy év múlva óriási kihívás találta meg, a zambiai szövetség őt kérte fel a nemzeti csapat vezetésére, ez a kapcsolat pedig olyannyira gyümölcsöző volt, hogy a nem különösebben erős gárdával 2010-ben negyeddöntőig jutott az Afrikai Nemzetek Kupáján. Ez másfél évtizede nem látott bravúr volt az országban, így nagy sikernek számított, Renard mégis távozott, ugyanis jobb anyagi feltételekkel hívta magához az angolai szövetség. Itt azonban káosz uralkodott, a francia edző pedig gyorsan el is köszönt, az algériai USM Alger klubcsapatának érintésével 2011-ben visszatért Zambiába. A 2012-es Afrikai Nemzetek Kupájára azzal a céllal utaztak Gabonba Renard-ék, hogy legalább a negyeddöntőt ismét elérjék, ám ennél többre mentek:

A francia edzőt egyre inkább Fehér Varázslóként kezdték emlegetni az országban, utalva ezzel a szintén francia Bruno Metsure, aki 2002-ben nem csak kivezette Szenegált az első világbajnokságára, de ott egészen a negyeddöntőig jutott vele.

Metsu egyébként a következő évben hosszan tartó súlyos daganatos betegség következtében elhunyt, és a sors furcsa fintora, hogy Metsu exfelesége, Vivane Diayé épp Renard oldalán találta meg a boldogságot férje elvesztése után.

Renard emberi kvalitásairól sokat elmond, hogy a világraszóló győzelem után a sikert pillanataiban sem feledkezett el megemlékezni az ország első nagy aranygenerációjáról, amely 1993-ban repülőgép-szerencsétlenségben kis híján teljesen odaveszett (18 halott). Ezzel, valamint természetesen a tornagyőzelemmel örökre a zambiai emberek kedvence lett.

2012-ben váratlan győzelemre vezette Zambiát az afrikai kontinenstornán (Forrás: Daily Mail)

Keserves, mégis különleges folytatás

A páratlan évekre történő átállás miatt 2013-ban is megrendezték a kontinensviadalt, ám Zambia nagy meglepetésre címvédőként a csoportkört sem élte túl, és bár ettől függetlenül Renard megtarthatta volna az állását, magára vállalta a kiesés felelősségét. Nem sokkal később aláírt a francia élvonalban szereplő Sochaux-hoz és a sárga-kékeknél végre megkapta a lehetőséget a kiugrásra: saját országa élvonalában dolgozhatott, egy igazi topligában, ám az egyébként is nagy bajban lévő együttest nem tudta megmenteni a kieséstől. A kudarc miatt távoznia kellett, de az időzítés szerencsés volt, hiszen ekkoriban épp kapitányt keresett Afrika egyik legerősebb válogatottja, Elefántcsontpart és szinte kézenfekvő volt, hogy a szabaddá váló Renard kinevezése jó megoldás lehet.

A szakvezetőnek mindössze fél éve volt felkészülnie az új kihívásra, hiszen 2015 januárjában ismét ANK-t rendeztek, ezúttal Egyenlítői-Guineában, de a francia mester remekül oldotta meg a kihívást és ha helyenként döcögős játékkal is (a csoportot mindössze öt ponttal nyerte meg csapata), sokáig emlékezetes döntőben tizenegyesekkel 9–8-ra legyőzve Ghánát elhódították a trófeát.

Elefántcsontpart edzőjeként is volt mit ünnepelnie, például egy újabb ANK-sikert (Forrás: Mirror.co.uk)

Odahaza ismét klubkudarc, majd sikerek az arab világban

2015 nyarán a Lille vezetői látták a lehetőséget a válogatottakkal kirívóan eredményes Renard-ban és leültették az európai álmokat szövögető csapatuk kispadjára. Renard azonban itt sem tudott a várakozásoknak megfelelni, és még novemberben 13 bajnoki meccsen szerzett 13 pontja után menesztették.

2016-ban Algéria és Marokkó is megkörnyékezte a nemzeti csapat kispadjával, ő végül utóbbit választotta, és húsz év után kivezette az együttest a 2018-as oroszországi világbajnokságra. Elképesztően népszerűvé vált ezen az állomáshelyén is, máig hálásak neki a szurkolók, annak ellenére, hogy a vb-szereplés nem volt túl fényes, főleg nem volt mérhető az idei meneteléshez. Spanyolország, Portugália és Irán mögött egy ponttal a csoport utolsó helyén zárt csapatával, ám figyelemreméltó volt a csapat védekezése, hiszen Portugália és Irán is 1–0-ra nyert csak ellenük, Spanyolország ellen pedig a 91. percig vezettek 2–1-re, ám végül döntetlen lett a találkozó.

Ilyen előzmények után a 2019-es ANK-nak egyik nagy esélyese volt Marokkó, és hiába nyerte meg százszázalékosan csoportját, az először 24 csapatos torna nyolcaddöntőjében tizenegyesekkel alulmaradt Benin legjobbjaival szemben. A váratlan kiesés után Renard vállalta a felelősséget, és még a viadal vége előtt lemondott posztjáról.

Az alkalmon kapva rögtön megkereste őt a szaúdi szövetség, amely – semmilyen erőforrást nem kímélve – a kispadjára csábította a francia mestert, kimondottan azzal a céllal, hogy ütőképes csapatot építsen a 2022-es katari világbajnokságra. Az ázsiai zóna szupercsapatai közül Japánt és Ausztráliát is megelőzve kvalifikált Szaúd-Arábiával a katari tornára, ahol az előbb szinte teljesen ismeretlen játékosokból álló csapatával nyitányként hátrányból fordítva legyőzte a világbajnoki címre törő, évek óta veretlen Argentínát (2–1). A csoportból végül nem tudtak továbbjutni, mert Lengyelország (0–2) és Mexikó (1–2) ellen is vereséget szenvedtek, de karakteres, jól összerakott csapat benyomását keltették, messze elkerülve a korábbi tornákon látott pofozógép-státuszt.

A mindig energikus francia mester 2027-ig mutathatja az utat a szaúdi focistáknak (Forrás: skysports.com)

Renard és Szaúd-Arábia kapcsolatát jelzi, hogy már a selejtezős sikerek után 2027-ig meghosszabbították a szerződését, így hacsak nem jön közbe valamilyen váratlan lehetőség, a következő világbajnokságra is ő építheti fel a zöldek csapatát.

Bár látva eddigi életútját, az nem biztos, hogy addig a helyén marad, az nagyjából biztosnak tűnik, hogy manapság már csak hobbiból takarít.

Kiemelt kép: Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images