A tavaly nyári nagybevásárlást idén egy hétbe sűrítette a Nottingham Forest

A Nottingham Forest a play-offon keresztül került fel 2022-ben a Premier League-be és a tulajdonosok, a Marinakisz család tagjai úgy gondolták, hogy a PL-től érkező óriási pénzt előre elköltik, és stabil élvonalbeli klubbá teszik a Forestet. 22 játékost igazoltak, ami döbbenetesen nagy szám, szinte a teljes keretet kicserélték, 162 millió eurót elköltöttek. A bérkeretüket alaposan megemelte ez a sok igazolás, de a játékuk minősége igencsak kiábrándító volt. Mélyen védekeztek, általában hét emberrel, elöl pedig a rendkívül technikás Morgan Gibbs-White, a gyors Brennan Johnson és a tizenhatoson belül nehezen elnyomható Taiwo Awoniyi révén vezettek gyors kontrákat. Ellentmondásos szituáció alakult ki, mert sokkal jobb képességű játékosokat igazoltak a feljutást kiharcolókhoz képest, mégsem sikerült a kiesési rangadókra sem kidolgozott, tetszetős játékot produkálni, aminek a legfőbb oka, hogy az idény derekán kezdtek összeszokni a futballisták.

Ekkor pedig érkezett még hét futballista, akik közül a 34 éves André Ayew és Gustavo Scarpa szerződtetése is teljesen érhetetlen volt, mert profittal nem tudják őket majd értékesíteni, és nem is illenek a gyors kontrákra építő játékba. Semmilyen koncepció nem rajzolódott ki, hogy milyen típusú labdarúgókra van szükségük, csupán nyakra-főre hozták őket. A xG különbségük a 19. volt a ligában, tehát rászolgáltak a kiesésre, de a célratörő futballjuk tavasszal rendre eredményt hozott a hazai találkozóikon – csak a Manchester United nyert a City Groundon – és az Arsenal elleni bravúros sikerrel az utolsó forduló előtt bebiztosították a bennmaradásukat.

Jonhson eladása indította el a lavinát

Az alapozó mutatók szerint bőven ott voltak a három leggyengébb csapat között, de megmenekültek a kiesés elől. Nem volt tehát kérdéses, hogy meg kell erősíteni a keretet, még úgy is, hogy túl sokan is voltak az öltözőben. A minőségi játékosokat tekintve égető volt helyzet a belső középpályás posztokon és a szélső hátvéd pozíciókban, illetve mélyíteni kellett a keretet belső hátvéd posztján. Ennek ellenére csupán egy támadóért, Anthony Elangáért és egy kapusért, Matt Turnerért fizettek ki pénzt a Manchester Unitednak, illetve az Arsenalnak, rajtuk kívül számottevő új játékos nem érkezett sokáig. Úgy tűnt, homlokegyenest megváltozott a csapat átigazolási politikája. Az utolsó héten azonban kis túlzással lezongorázták azt, amit egy évvel korábban két és fél hónap alatt vittek végbe. A szikrát az jelentette, hogy Johnson 55 milliós eladásáról megállapodtak a Tottenham Hotspurrel, így volt mit elkölteni. Innentől nem volt fék és kiszámíthatóság sem. Alaposan feltöltötték a keretet augusztus végén, amikor már három fordulón túl volt a csapat.

Legdrágábban az elefántcsontparti Ibrahim Sangarét szerződtették, mert érte 35 millió eurót fizettek a PSV Eindhovennek, ami kétszer akkora összeg, mint amennyibe bárki másnak a megszerzése került ezen a nyáron. Sangaré azonnal kulcsemberré vált, és hatalmas előrelépést jelent a játéka a dupla hatos egyik tagjaként Ryan Yateshez, Remo Freulerhez és Jonjo Shelvey-hez képest is. Passzpontossága is rendben van, a progresszív passzok és a párharcok megnyerése szempontjából pedig kiemelkedő.

Nehéz lesz beépíteni a legtehetségesebb játékosukat

Kölcsönben megszerezték az U20-as Copa América legjobbjának választott Andrey Santost a Chelsea-től. Kétség nem férhet hozzá, hogy a 19 éves brazil a legnagyobb potenciállal rendelkező játékos a Nottingham keretében. Nyolcasként és tízesként is kiemelkedő teljesítményre képes, de a Nottingham leggyakoribb felállási formációja az 5–2–2–1, ezért ebben nincsen meg igazán a posztja. A 4–2–3–1-ben tízesként tökéletes megoldás lehetne, ott azon Gibbs-White-ban bízik Steve Cooper, nem ok nélkül. Egyelőre csak a Ligakupában játszott, ahol ráadásul hazai pályán estek ki a Burnley ellen. Santos játéka olyan csapatban tudna érvényesülni, amely a mérkőzései zömén dominál, és 4-3-3-ban játszik, vagy pedig nincsen kiemelkedő tízese.

Maradva a Chelsea–Nottingham útvonalon: a pályafutása legrosszabb időszakát élő Callum Hudson-Odoit 3,5 millió euróért szerezte meg a Forrest, ami rablásnak tekinthető, ha a 23 éves angol játékos a képességeinek csak egy töredékét is megvillantja. A Bayer Leverkusenben ez nem sikerült neki, de a kontrákra építő piros-fehéreknél újra kivirágozhat. Xabi Alonso jól megkomponált rendszerében teljesen idegenül mozgott, itt azonban Gibbs-White-tal és Elangával ha rárohannak az ellenfél magasan helyezkedő védelmére, abból szép számmal születhetnek gólok az évadban.

Divock Origi szereplése akkor lehet fontos, ha Awoniyi megsérül, mert egyébként várhatóan csak perceket kap majd a meccsek végén. Nehéz megérteni, hogy miért kellett még Chris Wood is a csatársorba, különösen, hogy 17 millió euróba került, amikor Awoniyi termeli a gólokat.

Nicolás Domínguez megszerzése a Bolognától jó húzás lehet, és csupán 10 millió eurót fizettek érte. Elsősorban bal oldali nyolcasként használható, akárcsak Santos, így hosszú távon neki is más szerepkörhöz kell majd hozzászoknia a csapatban. A védekezésbe is beleteszi a munkát, és átlagos teljesítményt fog tudni hozni a Serie A után a Premier League-ben, valamint rá sokkal hosszabb távon számíthat Cooper, mint a kölcsönben lévő Santosra.

Murillo szerződtetése főnyeremény lehet

A védelem minden részét megerősítették az átigazolási szezon hajrájában. A világbajnok Gonzalo Montiel kölcsönvétele nagy fogás a Nottinghamnek. A Fores a kiscsapatok ellen négy védővel, az élmezőny tagjai ellen pedig öt védővel játszik. Montiel jobbhátvédként mindkét felállásban remekül hasznos elem, főként négyvédős rendszerekben játszott eddig, de a sebessége megvan az ötvédős formációhoz is. Ahogyan a másik szélen Nuno Tavaresnek is, aki az Arsenal játékához egyáltalán nem kompatibilis, de szárnyvédőként képes jó teljesítményre, ahogyan azt a Marseille-nél láthattuk Igor Tudor rendszerében. A védekezése bőven hagy kívánnivalót maga után, bármikor benne van a hiba lehetősége a játékában. Négyvédős rendszerben nem jelent jó megoldást a játéka, így várhatóan a nagycsapatok ellen fog pályára kerülni.

Bal oldali középhátvédnek a 21 éves brazil Murillót hozták el a Corinthianstól 12 millió euróért. A legutóbbi fordulóban a Brentford ellen mutatkozott be a Premier League-ben. Ahogy láthatjuk, főként a topcsapatok olyan futballistáit vadászták le, akik ott perifériára szorultak, ezzel szemben Murillo rendkívül ígéretes játékos, akit pár év múlva óriási profittal adhatnak el. Hasonló összegért igazoltak még egy szintén 21 éves belső védőt, Andrew Omobamidelét. Az ír válogatott játékos csapatba építése azonban hosszú folyamat lesz.

Az érkezők mellett tizenkét játékost adtak kölcsön, főként olyanokat, akik egy éve érkeztek. Az igazolások nagyjából fele válik be a topligákban, de ha idényenként hoz egy együttes 15-20 játékost, akkor ez az arány várhatóan sokkal rosszabb lesz. Ez történt a Nottinghamnél, és nem lepődnénk meg ha most is ez lenne a végeredmény. A bérkeretük már a 11. legnagyobb a ligában, tehát nem szabadna, hogy idén is a kiesés ellen harcoljanak, de három forduló után ennyi futballistát csapatba építeni ismét óriási feladat lesz Cooper számára.

A játékstílusuk semmit nem változott az elmúlt idényhez képest, ugyanolyan direkt módon játszanak, csak a West Ham United vezet átlagosan gyorsabb támadásokat náluk, kevés passzból próbálnak a kapu elé érni. Átlagosan a legmélyebben védekeznek – ezt torzítja, hogy már négy topcsapattal is játszottak –, a Lutont leszámítva a legkevesebbet birtokolják a labdát, és az ellenfél támadóharmadában való labdaérintések szempontjából is csak két rosszabb csapat van náluk. Ebben a játékkoncepcióban az a kockázat, hogy teljesen alárendelt szerepben futballoznak szinte végig, és nem a saját kezükben van a sorsuk, pedig bőven van már annyi minőségi játékos a keretben, akikkel lehetne többet dominálni, és Cooper erre képes is volt korábbi állomáshelyein. Izgatottan várhatjuk, hogy formálódik-e majd a csapat játéka az elkövetkező hónapokban.

Kiemelt kép: Nottingham Forest Twitter