A Teljes Terjedelem interjúja Lőw Zsolttal – vélemény

Csakis elismerő szavakkal lehet a Lőw-interjút jellemezni – teljesen le vagyok taglózva, sőt zavarban is vagyok. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Teljes Terjedelem jubileumi, 400. adása olyannyira kiváló, hogy nehéz lesz magyar nyelven jobbat csinálni – valaha is.

Mielőtt kibontanám a számomra legfontosabb értelmezési rétegét a beszélgetésnek, szeretnék megosztani pár rövid megjegyzést.

Lőw Zsolt alázata és kérlelhetetlen szerénysége minden mondatát értékesebbé teszi. Miért van az, hogy az az ember, akinek tudása csekély, hivalkodó, miközben az az ember, akinek tudása jelentős, méltóságteljes és önigaz?

Amikor a Red Bull-futballfilozófia modernizálásának sürgősségéről folyik a diskurzus (szenvedés a felállt védelem elleni játékban), képtelenség nem megkérdőjelezni, hogy a magyar futballban diktatórikusan uralkodó védekezz és kontrázz, vagyis az átmenetekre építő játékelképzelést miért tartja még mindig modernnek a magyar futballközeg.

Bár erről nem sok szó esik Lőw Zsolttal kapcsolatosan, ezért is bátorkodom kiemelni, hogy eddigi pályafutásában nem az az legértékesebb, hogy a világ legnagyobb klubjainál dolgozott. Sokkal inkább az, hogy volt bátorsága továbblépni, új (futball)kultúrákkal megismerkedni, saját felfogását átértékelni, alkalmazkodni új környezetekhez.

Lőw hozzáállása a magyar futball korábbi karaktereihez, edzőihez és szakembereihez példaértékű. Különösen mulatságos belegondolni, mit fog mondani az a szűk, de hangos réteg, amely a magyar futballt elemeiben veti meg, nézi le, de a nemzetközi futball felé örökös elfogultsággal viszonyul. Hiszen számára Lőw személye maga az ellentmondás, hiszen ő a tökéletes nyugati modern futball és az örökké korrupt, bunkó, haszontalan magyar labdarúgás szétválaszthatatlan egyvelege.

Mindenről ugyanaz jut eszembe

Lőw a magyar futballtársadalom tagjai közül az egyetlen (az egyetlen!) olyan példakép, aki ambiciózus, külföldön (több helyen is) bizonyított, önazonos, ténylegesen szerény, szakmailag és emberileg is topkategória, több nyelvet beszél, intelligens, de mégis emberi és inspiráló is egyben. Már eddig is szimpatikus karakterként élt az emlékezetemben a legmagasabban jegyzett magyar edző, de amilyen nyíltsággal és intelligenciával állt hozzá bizonyos témákhoz ebben az interjúban, az csupán megerősíteni tudta ezt a feltételezésemet.

Gyorsan teszem hozzá, hogy Baumstark Tibor, Bognár Domokos, és maga Lőw Zsolt is képes (lenne) még mélyebbre kutatni, még teoretikusabb, még filozófiaibb eszmecserére is, de érthető okokból nem ilyen műsort készítenek hétről-hétre. Ez egy szórakoztató, focis magazin, amely egyébként nagyon magas szintű, de mégiscsak a szurkolóknak készült már 400 alkalommal. Nem itt kellene megtalálnom a legmélyebb futballtartalmat magyar nyelven – sőt, nem Lőw Zsolttól kellene ezeket meghallgatnom. Bár nagyon örülök, hogy tőle hallgathattam meg!

Az a probléma, hogy bár a műsorkészítők és a médiában dolgozók bizonyos része ezekre a mélyebb beszélgetésekre készen áll, a magyar futballtársadalom más tagjai még egyáltalán nem. Nagy részüknek nincs futballteoretikai igénye, nincs ilyen irányú olvasottsága, műveltsége, ebből következően nincs is mersze a saját futballgondolatait megosztani, megtárgyalni. Kérdezem: ki volt a legutolsó olyan magyarországi szakmabeli, aki kidolgozott egy unikális (nem másolt!) elképzelést, azt éveken át fejlesztette, meccseket nyert vele, majd megosztotta és a jövő edzőire hagyta a köz érdekében?

Ha az olvasó egy példát kérne erre a keserű számonkérésre, akkor elég csak az MLSZ edzőképzésének sorrendben 16 000. futballfilozófiai anyagának tartalmát végigolvasni. Másolt, unalmas, tradicionális alapokat nélkülöző, a világ 99 százaléka által alkalmazott, a taktikai periodizáció metodikájára épülő, egy modernnek nevezett amorf dolgozat.

És bár Lőwnek közvetve vagy közvetetetten, az MLSZ szakmai bizottságának tagjaként, valószínűleg volt valamiféle köze ennek az említett anyagnak a kidolgozásához, korántsem gondolom, hogy felelősségre kellene vonni emiatt. Főleg a most elhangzottak alapján. Tudniillik, amikor valakit felkérnek egy futballszervezet filozófiájának kidolgozására, akkor nem az a feladata, hogy a befogadó szervezet szájába rágja az információt. Tapasztalatból mondom, hiszen több ilyen folyamatban is segítettem különböző szervezeteknek, a diktálásnak semmi értelme.

Ahhoz viszont, hogy egy futballszervezet egy komoly szakember munkáját használni tudja, a szakértő által letett alapokra a saját tudását kellene rápakolnia. Ez pedig kemény munka, ráadásul szellemi természetű. És ahhoz, hogy valaki komoly szellemi munkát tudjon végezni, bizony olvasottságra, műveltségre, tudományos igényre, illetve saját gondolatokra lenne szüksége.

Fotó: Getty Images

Apropó, saját gondolatok. A beszélgetés legérdekesebb része az, amikor Lőw feleleveníti, hogyan alkották meg a Red Bull-filozófia alapjait. Stábmunkában, ugyan Ralf Rangnick elképzeléseire támaszkodva, de egymástól tanulva. Egy olyan organikus folyamatot mesélt el a Chelsea korábbi másodedzője, amilyenre példa a labdarúgás történetében nem sok akad. Értsük jól: egy teljesen új játékelméleti megközelítés szakmai, módszertani, és filozófiai hátterét többek között egy magyar edző végezte el. Természetesen Rangnick kiindulópontjából, azt fejlesztve, majd győztes filozófiává alakítva.

A magyar edző nem hülye, sőt. Csak éppen olyan környezetet kellene neki kialakítani, ami nem olyan, mint ami most van. Mert most másolás van, csodavárás és felszínesség uralkodik. Pontosan az ellenkezője annak, amit Lőw minden szava sugall. Ezért Zsoltra mindenképpen és minden mennyiségben oda kellene figyelni, erre az interjúra pedig különösen. De óva inteném a csodaszerre éhes tömeget: nem azon kell most gondolkodni, hogy miként kaparinthatnánk meg azt a bizonyos Red Bull-anyagot, hanem inkább azon, hogy miként tudnánk mi magunk kidolgozni az abszolút értelemben vett Magyar Futball-anyagot.

Nem szeretem a tradícióidegen játékelképzelések térhódítását

Ahhoz, hogy a magyar futball utánpótlásképzése javuljon, a játékoseladásokból származó bevétel és a topligákban szereplő magyar labdarúgók száma növekedjen, és ezáltal a magyar válogatott sikeressége javuljon, egy tradícióra építő, sajátosan magyar, innovatív futballfilozófiára van szükség. Jelen pillanatban ilyen nem létezik és semmiféle jel nem utal arra, hogy ennek a megalkotásán bárki is dolgozna.

Erre azért lenne szükség, mert a futballpiac jelenlegi állása szerint a gazdagok gazdagabbá, a szegények szegényebbekké válnak. Ebben a környezetben, a másolás és öngyarmatosítás folyamata bár időlegesen képes megállítani a minőségi romlást (véleményem szerint jelen pillanatban ebben a zónában tartózkodik a magyar futball), viszont hosszú távú növekedést nem lehetséges elérni. A növekedést csupán erős büszkeséggel, az abból adódó tettvággyal, illetve innovatív megoldások folyamatos beemelésével lehetne elérni.

Amikor Lőw arról beszél, hogy miként alkották meg a mára világhírű filozófia tananyagát, nem lehet nem kihallani a büszkeséget, az izgatottságot, és a mindent elsöprő meggyőződést a hangjából. Nem az a lényeg, hogy mit alkottak, hanem azt, hogy az az övék!

Battonyai szerb apától és szovátai székely anyától születtem, majdnem 31 éve. Életemből 18 esztendőt Magyarországon, a többit pedig az Egyesült Államokban töltöttem. Magyarságom megélése nagyon fontos része az életemnek, ezért különösen odafigyelek arra, hogy honfitársaim miként élik meg saját magyarságukat. Tapasztalataim szerint a magyar – éljen határon belül vagy kívül – egy alapvetően büszke nemzeti identitással rendelkező nép. Éppen ezért nem értem, hogy miért nem akarjuk a saját utunkat járni a futballunk fejlesztésekor. Különösképpen nem értem, hogy miért nem építünk nemzeti büszkeségünk érzelmi hullámaira akkor, amikor ezek a hullámok nemcsak a munkához szükséges energiához, de a kreatív megoldások megtalálásához is fedezetet biztosítanának.

Fotó: Getty Images

A nemzeti önérzet energiáit leginkább lokális megvalósítási formákban lehetne felhasználni. Azt gondolom, a jövőnk érdekében a globális folyamatokra való rákapcsolódás örökös kergetése helyett a lokális folyamataink felülvizsgálatát, javítását kellene célként kitűznünk. Pont úgy, ahogy Lőwék tették: nem a Manchester United legújabb edzésmódszereit másolták, hanem saját utat jelöltek ki önmaguknak.

Meggyőződésem, hogy erős összefüggés van a nemzeti identitás erényként való értelmezése és a lokalitás felé mutatott hűség megőrzése között. Ha képesek vagyunk felvállalni azt, amik vagyunk, akkor az önmagunkat körülvevő környezet milyenségét önmaga valójában tudjuk értékelni. Ha meg tudjuk érteni, hogy saját magunk legszebb és legelőnyösebb oldalának megtaláláshoz vezető út a saját környezetünk, múltunk, jelenünk, hibáink és erényeink felvállalásán keresztül vezet, akkor képesek leszünk büszkének lenni alkotásainkra, hőseinkre, és lelkünk mélyén békére találhatunk.

Ezért, aki akar valamit tenni a magyar futballért, annak mindenekelőtt a labdarúgásunk környezetét, múltját, jelenét, hibáit, erényeit kellene értelmeznie. Rangnick egyszer azt mondta: „A saját utunkat követjük. Nem tudom megmondani, hogy mit csinálunk jobban vagy rosszabbul, mint mások. Csak azt mondhatom, hogy meggyőződésből tesszük, amit teszünk.”

Lőw történetei és megszólalásai példamutatók: fókuszáljunk arra, hogy kik vagyunk és mit szeretnénk elmondani a futballjátékról. És elgondolásainkat ne másolással, hanem saját magunkból kiinduló módon fogalmazzuk meg. Ha így teszünk, akkor az egyetemes magyarság erős nemzeti önérzetéből adódó energiáit felhasználva, a magyar futballfilozófia megalkotását és terjesztését lokális-globális folyamatként kezelve, és az innovációt központi értékként beemelve, a magyar futballtársadalom szellemi és világi újbóli felemelkedése elindulhatna.

„Na, de Cica, mutasd már meg azt az anyagot! Az a passz-koordináció zseniális!”