A teqball-vb-re készül a magyar jégkorongozó, aki néhány éve a válogatottban is lőtt gólt – interjú Odnoga Mátyással

– Mikor és miért kezdtél el kifelé kacsintgatni a jégkorongból? Ez tudatos volt, vagy csak megtörtént?

– Inkább utóbbi. A tengózás mindig közel állt a jégkoronghoz, főleg a meccsek előtti bemelegítéskor, Győrben meg pláne, ott nagyon sokat lábteniszeztünk. Ezzel együtt is csak hobbi volt eleinte, főleg a strandon, de aztán elkezdtem versenyekre járni. Ezeken egyébként nem ritka, hogy megjelennek a hokisok, én például Sofival is (Sofron István – a szerk.) nyertem versenyt a Balatonnál, később pedig voltam Csehországban is világbajnokságon.

Aztán ezáltal ismertem meg a teqballt, egy barátom mutatta meg, aki ott dolgozik, elkezdtünk játszogatni, és most már szinte profik vagyunk. Nagyon megszerettem, de a kifelé kacsintgatásomtól teljesen független, hogy szerettem volna profivá válni. A jégkorongban már nem éreztem magamban annyit, hogy az első osztályban játsszak, most a másodosztályban vagyok, mellette vezetőedzőként dolgozom a győri egyetemi csapatnál.

Szóval még mindig ebből élek és szeretem is csinálni, a teqball inkább hobbiból vált szenvedéllyé, nagyon megszerettem a sportot, a közösséget és a versenyeket is.

– Elég gyorsan eljutottál nemzetközi tornákra, ahol dobogós helyezések is összejöttek. Célokkal vágtál bele ebbe a sportba, és azok esetleg változtak azóta?

– Amikor elkezdtem, akkor nem gondoltam, hogy annyira komolyan fogom venni, hogy rendesen versenyekre készülök. De most már ott tartok, hogy heti három-négy alkalommal edzek, főleg tornák előtt. Bakó Ádámmal álltam össze egy párba, és most már az a célunk, hogy kijussunk a világbajnokságra. Kicsit szerencsétlenül alakultak eddig a dolgok, de van még egy forduló, ott bármi megtörténhet. Kijutottunk nagyobb versenyekre Los Angelesbe vagy Dubajba, elértünk második, harmadik helyezéseket. Szóval a készülés mértéke közelít a profihoz. Nagyon.

– A jégkorongos pályafutásod is szépen ívelt felfelé, hiszen játszottál a szlovák Extraligában, a válogatottban is bemutatkoztál, sőt gólt is szereztél. Kiábrándultál belőle?

– Mindig is olyan játékos voltam, hogy ha egy edző látott bennem valamit, annak tudtam bizonyítani.

Minden ligában megálltam a helyemet, szerintem a válogatottban is, szinte az összes szinten játszottam itthon. Aztán néhány edzőnek, valamint egy két éven át húzódó sérüléshullámnak köszönhetően olyan szerződést kaptam, amivel nem nagyon voltam megelégedve, és a bizalmat sem éreztem, alsóbb sorokban játszottam.

De nem is akarom erre fogni, mert én is küzdhettem vagy kaparhattam volna jobban. Nem mondom azt, hogy teljesen elengedtem, Győrben arra készülünk, hogy visszajussunk az Erste Ligába és szerintem jól is állunk, bár azt nem tudom, hogy azt vállalnám-e, mert ahhoz egy nagyon komoly felkészülésre lenne szükség.

– Eddig is ott volt az Andersen Liga, a teqball, az egyetemi csapat vezetése, nemrég meg is nősültél. Hogy megy a zsonglőrködés az idővel?

– Nehezen. Volt is ebből feszültség a családon belül, de most már ők vannak fókuszban. A teqball miatt nem mondanék le semmi olyanról, ami itthon fontos. Délelőtt teqball, aztán este hattól tartom úgymond a saját edzésemet a jégpályán a csapatnak, aztán reménykedem, hogy a versenyek és a meccsek időben nem ütik egymást.

– Mi történik, ha mégis? Van fontossági sorrend?

– A jégkorong a munkám. Edző vagyok, felelősséggel tartozom a játékosok iránt, ugyanúgy a csapat része vagyok, ebből élek. Úgyhogy mindig is ez lesz az első, a teqballt addig nem is tudom előtérbe helyezni.

– Úgy emlékszem, hogy anno nemcsak szélsőként, hanem hátvédként is játszottál. Most két teljesen különböző sportot űzöl. Adja magát a kérdés: az élet más területein is a sokoldalúság jellemez?

– Volt néhány meccs, talán egy-két hónap, amikor védő voltam, de teljes szezonban sosem. Egyébként igen, abszolút igaz rám, még ha ez nem is mindig pozitív. Amiket az előbb felsoroltál, azok mellett még van egy hamburgerezőm Győr belvárosában, szóval tényleg sok lábon állok, sok mindenbe belekezdek. Van, amikor én sem tudom követni, és akkor üt be a legnagyobb káosz.

– A teqballban is tudod hasznosítani ezt a képességedet?

– Szerintem igen, talán a támadójáték az erősségem és ott képes vagyok megtalálni a legjobb megoldásokat.

– Mik a terveid ebben a sportágban? A magyar mezőny a világelitbe tartozik minden kategóriában, viszont megélni egyelőre nem lehet belőle, neked is van civil foglalkozásod.

– Amit tudok, azt belerakok, de ha eljutnék olyan szinte, ami már lemondásokkal járna, akkor le fogok ülni, hogy átgondoljam az egészet.

Szeretnék kijutni a világbajnokságra és ott lenni szinte az összes versenyen, mert tényleg valódi szenvedéllyé vált ez a számomra. Érzem annyira profinak a hozzáállásomat, mint a jégkorongnál.

– Mi fogott meg ennyire?

– Nem is tudom, jó kérdés. Maga az érzés, a versenyzés, a közösség pedig tényleg szenzációs. Mindig sportoltam, mindent kipróbáltam, ami mozgással kapcsolatos. Így, hogy a jégkorongszezon még rövidebb lett az energiaárak miatt, muszáj valamit csinálnom, de persze nem kényszernek fogom fel, mert nagyon szeretem.

– A száraz edzésen kívül van még olyan, amit mindkettőben tudsz hasznosítani?

– A hokicsapattal elvégzett száraz felkészülést mindenképpen, hiszen az kihat az erőnlétemre és az állóképességemre. De a teqball edzés szintjén teljesen más, ott vagy egymás ellen játszunk, vagy figurákat gyakorolunk, esetleg támadni és védekezni tanulunk. Szóval az egy más világ.

– A meccsek előtti tengózásnál odaengednek maguk közé a srácok, vagy azt mondják, hogy te profi vagy és nem jöhetsz?

– Nem engednének, de mivel én vagyok az edző, nincs választásuk.

– A teqes tervekről már beszéltünk; mi a helyzet a jégkorongban? Akár egyénileg, akár csapatszinten.

– Egyéni szinten nincs, csak az, hogy kihozzam magamból a maximumot. Klubszinten viszont sok van, komoly fejlődési lehetőséget látok mind a felnőtt, mind az utánpótlás tekintetében. Az Andersenben és az EUHL-ben (Európai Egyetemi Jégkorong Liga) is indulunk, sok tehetséges srác játszik nálunk, akiket meg kellene tartani.

Szeretnénk egy jó dolgot felépíteni, mert Győr alkalmas arra, hogy legyen egy jó felnőttcsapata egy erős utánpótlással. Most az U21-nél vagyok edző, szerintem jó csapat fog összejönni, az Andersent és az EUHL-t pedig meg akarjuk nyerni!

– Mi az, amit az egyikben megtalálsz, a másikban pedig nem?

– A jégkorong egy totális csapatsport. Egy szezon alatt a részeddé válik az összes társad, rengeteget vagytok együtt, mindennap közösen edzetek, együtt utaztok. Mindig szoros kapcsolatot ápoltam a csapattársakkal, erős a kötelék. Ez nincs meg a teqballban, négyen, maximum öten vagyunk a klubban, edzünk hetente háromszor, aztán kéthavonta elmegyünk egy versenyre. A másik oldalról nézve viszont a teqball olyan élményeket adott, amiket a jégkorong nem. Gondolok itt a versenyekre, a sikerekre, a helyszínekre, ahova eljutok, a kapcsolatokra, amiket építek. De ezek azért nem mérhetők ahhoz, mint gólt lőni a magyar válogatottban, vagy telt házas jégcsarnokban játszani.

– A sokoldalú és sok lábon álló emberek általában utálják a kérdést, de gondolkoztál már azon, hogy mit szeretnél csinálni öt év múlva?

– Mivel a család lesz az első az elkövetkező időszakban, ezért remélem, hogy vagy korcsolyázni, vagy labdát rúgni tanítom majd a kisfiamat. De azért ebben az öt évben mindenképp ki akarok jutni a teqball-világbajnokságra, Győrben pedig szeretném pozitív irányba terelni a klubot, hogy elinduljon ott is a profizmus.

– Mindezt edzőként tennéd?

– Nem is tudom, az előző idény volt a második olyan, amikor a másik oldalról néztem a dolgokat, hogy milyen a szezon előtt összeszedni a játékosokat, vagy éppen miként formálódik a csapat. Tetszett is, szóval igen, el tudnám magam képzelni edzőként.

Kiemelt kép: steqerz.com