A tiltott csapat – Tibet labdarúgó-válogatottjának filmes története

Tibet mindenkinek a lelkében ott van, akinek az igazság és a szabadság még számít, és nem temette el őket mélyen a lelkében, mint a világpolitika részvevői. Amikor Szamdong Rinpocse, az emigrációban működő tibeti kormány miniszterelnöke 2004-ben felkereste hazánkat, szavakba öntötte azt a gyönyörű gondolatot, hogy mindazoknak, akik kiállnak az országa mellett, egyetlen jutalma, hogy igaz ügyért harcolnak.

A világon senkinek sem érdeke Tibet mellé állni Kínával szemben, a kivételt talán csak a filmipar jelenti időnként. 1997-ben egyszerre két nagy kaliberű játékfilmben dolgozták fel a 14. dalai láma sugárzó egyéniségét, száműzetésének és országa elfoglalásának drámáját. A Hét év Tibetben Brad Pitt főszereplésével, hollywoodiságával ellenérzéseket is kelthet, ugyanakkor a tucatnyi nagyfilmet jegyző Jean-Jacques Annaud rendezésében, John Williams zenéjével látványos, művészi és gondolatébresztő is. Közismert alapja Heinrich Harrer osztrák hegymászó emlékirata és kialakuló barátsága a még gyermek dalai lámával, így a nyugati és a keleti ember gondolkodása találkozik, amely a fő témánk szempontjából fontos. A hitelességre az alkotók azzal is igyekeztek ráerősíteni, hogy – míg a legtöbb jelenetet az Andokban vették fel –, titokban Tibetben is forgattak.

Akinek így is túlságosan amerikai, annak látnia kell egy másik tengerentúli szuperprodukciót a témában – de annak is érdemes megnéznie, akinek bejön a hegymászós verzió. A Martin Scorcese által rendezett Kundun (amelynek címét Tibet végnapjaira is magyarosítják) Harrer történetével nem foglalkozik, szerényebb költségvetéssel, de nagyon is gazdagon illusztrálja a történetet, a John Williamshez hasonlóan rendkívüli hatású Philip Glass zenéjével, az észak-afrikai Atlasz-hegységben forgatva. A rivális alkotáshoz képest többre értékelte a filmszakma, legalábbis az Oscar-jelölések alapján, amelyből négy is jutott neki.

Ha a filmeken el akarunk jutni oda, ami már biztosan tényleg Tibet, akkor jöjjön a Himalája – Az élet sója. Francia alkotók kellettek ide is, Jacques Perrin producer és Eric Valli rendező – utóbbi több éven át Tibetben tanulmányozta a helyiek életét, szerves része lett a mindennapjaiknak, és maximálisan bevonta őket a filmkészítésbe. A képkockákon egyetlen hivatásos művészt látunk, Lhakpa Tsamchoe-t, a Hét év Tibetben különleges női szereplőjét, aki az első világszerte ismert tibeti színésznő. Mindenki más amatőr, önmagát adhatja, ettől pedig nemcsak profi, de hiteles is az egész. Beleláthatunk a tibeti emberek lelkébe, mindennapi létért folytatott emberfeletti küzdelmébe, Bruno Coulais zenéje pedig szintén méltó a lélegzetelállító képekhez.

Meg is érkeztünk a valóságba és a dokumentumfilmek világába, a The Forbidden Team (A tiltott csapat) a fentiekhez képest minimálisan ismert, jóval rövidebb, de nagyon sokat ad. (A teljes film jól olvasható angol feliratokkal itt is látható.) Tibet labdarúgó-válogatottja több évtizedes várakozás után az első nemzetközi mérkőzésére készül az ezredfordulón, ehhez először is válogatót kell tartani az indiai emigrációban élőknek.

Tiszta arcokat látunk és a játék tisztaságát, a tibeti és a nyugat-európai gondolkodás, mentalitás találkozását: Jens Espense edzőnek viszont csak egy hónapja van arra, hogy az ország nélküli válogatottból valódi ellenfelet faragjon Grönland számára. Mindezt úgy, hogy rendszeresen ömlik az eső, a fél pálya használatlan, a másik felén pedig átjárkálnak a tehenek. Karma Nyodup menedzser közben a fél életét odaadná, hogy a dániai meccshez vízumot szerezzen a legjobbaknak, de a keret nagy részének otthon kell maradnia.

A többiekkel Koppenhágába repülünk, ahol a gondozott zöld gyep a tibeti játékosok számára maga a paradicsom. Grönlandot ellenben szankciókkal fenyegeti Kína, ha Tibet ellen pályára lép a válogatottja, ami Sepp Piontek, a Dán Királyság autonóm tartományának szövetségi kapitánya szerint röhejes. Neki, aki 1979 és 1990 között vezette a dán válogatottat, már semmitől sem kell tartania, a meccs pedig 5000 fős nézősereg előtt, frenetikus hangulatban létrejön. A filmben is szereplő dalai láma áldása kíséri a sporteseményt, ahol nincsenek vesztesek.

A meccs bekapcsolta Tibetet a világfutballba, különösen abba a szegmensébe, amely hiába szeretne a FIFA-hoz tartozni. A távol-keleti együttes olyan ellenfelekkel találkozhatott már, mint Nyugat-Szahara, Észak-Ciprus vagy éppen a krimi tatárok legjobb futballistái. Részt vehetett a 2018-as CONIFA-világbajnokságon, amelyet az állam nélküli népek labdarúgó-szövetsége (Confederation of Independent Football Associations) rendez olyan csapatoknak, mint az észak-olaszországi Padánia, az észak-amerikai Kaszkádia, az Európa keleti peremén található Hegyi Karabah – vagy éppen Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld. A legutóbbi tornán a későbbi győztes Kárpátalja a csoportban mérte össze erejét Tibettel.

(A tibeti futball gyökereiről, az egykori Lhasza Unitedről és a száműzöttek bajnokságáráról a Fociclub összeállításában olvashatók még részletek).

Kiemelt fotó: BBC