A Vancouver Canucks bemutatja: Hogyan veszítsük el a kapitányunkat?
Az NHL-ben szereplő Vancouver Canucksra tavaly vitathatatlanul jó hatással volt az edzőváltás. Bruce Boudreau érkezését követően a Canucks az alapszakasz egyik legjobb csapatává lépett elő és a playoffról is csak azért maradt le, mert a szezon első harmadában bemutatott földbeállás túlságosan mélyre sodorta a csapatot. Így a rájátszás végül nem jött össze, de összességében pozitívan várták az új szezont. Ám decemberben mégis odáig jutott a csapat, hogy Bo Horvat, a Canucks egyik legjobb játékosa és egyben kapitánya kijelentette, hogy nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. De mit szúrtak el ennyire Vancouverben, milyen következményei lehetnek a játékos távozásának?
Vancouverben nagy a baj, és ezt nem feltétlen a Canucks 13-13-3-as mérlege vagy a csoportban elfoglalt hatodik helye mondatja az emberrel, hiszen mindezek ellenére is mindössze három pontra van a csapat jelenleg a rájátszástól. Az első öt-tíz mérkőzésre jellemző káoszon pedig úgy-ahogy, de olybá tűnik, hogy sikerült úrrá lenni egy vállalható alapjátékot összerakva, így a szezon eleji akár többgólos előnyről elszenvedett kínos vereségek is már csak rossz emlékként hatnak. Az persze, hogy a hatékonyságra épülő öt az öt elleni játék mennyire fenntartható, már egy másik anyag témája lenne.
Merthogy ez a cikk most nem feltétlen a jégen történteket helyezi előtérbe, hanem az azon kívüli döntéseket, amik végül odáig vezettek, hogy a csapatkapitány, Bowie „Bo” Horvat nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, így legkésőbb a szezon végén elhagyja Vancouvert. Ez azért is nagyon fájó, mert Horvat kilencéves NHL-pályafutása legjobb szezonját hozza: 29 mérkőzésen szerzett 30 pontjával második a házi listán Elias Pettersson mögött, 21 góljával pedig nemcsak kimagaslóan a házi gólkirály, hanem a liga góllövőlistáján is a negyedik helyen áll. Egy ilyen statisztikai sor után persze joggal merül fel a kérdés, hogy engedheti meg magának a Canucks, hogy egy ilyen kaliberű játékost csak úgy elengedjen.
Nyáron a Vancouver döntéskényszerbe került, ugyanis két sztárja is szerződése utolsó évébe lépett: a csapatkapitány Horvat, valamint a tavaly 99 pontos alapszakaszt hozó Jonathan Tanner (J. T.) Miller. Ráadásul a helyzetet még jobban bonyolította, hogy mindkét játékos center, így teljesen egyértelmű volt: amelyik játékossal előbb állapodik meg a Canucks, ő jelenti a csapat jövőjét ezen a poszton. Ezt a szerződéshosszabbítást végül Millerrel ütötte nyélbe a franchise egy hét esztendőre szóló, évi nyolcmillió dolláros kontraktussal. Ez a hosszabbítás pedig anyagilag is lehetetlenné tette, hogy a klub mindkét centerét magához láncolja.
A jövőre prognosztizált 83,5 millió dolláros fizetési plafon alatt ugyanis mindössze 13,5 millió dollárnyi helye van jelenleg a Canucksnak úgy, hogy Horvat mellett legalább két hátvédet és két csatárt is vissza kellene igazolni, hogy a csapat mostani magját mégis valahogy egyben tudja tartani. Azt pedig szintén nem engedheti meg magának a franchise, hogy a plafon alatti összeg jelentős részét egy játékosra szánja. Főleg annak tükrében, hogy a 2023–2024-es szezon végén pedig a csapat MVP-jének, Petterssonnak is új szerződést kell adni.
Elias Pettersson szerződése 2024-ben jár le (Forrás: nhl.com)Nincs tehát irigylésre méltó helyzetben a klub, de ezt nagyban magának köszönheti. Hogyha az elmúlt években nem osztogatott volna minden épkézláb játékosnak indokolatlanul magas összegről szóló szerződéseket vagy a cseréknél nem szerzett volna meg irreálisan magas fizetéssel rendelkező hokisokat, akkor nem tartana itt. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a Horvat, Pettersson, Miller, Brock Boeser, Conor Garland, Quinn Hughes, Oliver Ekman Larsson, Tyler Myers és Thatcher Demko alkotta mag inkább viszi a pénzt, mintsem hozza az eredményeket. E kilenc játékos köré épített csapat semmit nem mutatott, ami miatt megérné őket egyben tartani.
De Horvat elengedése minden szempontból kudarc. Mit tehet ilyenkor egy franchise? Megpróbál elkeseredetten még valahogy zöldágra vergődni a játékossal. A szezon kezdete óta folyamatos beszédtéma volt a Canucks háza táján, hogy sikerül-e megállapodni mégiscsak Horvattel. A terv az volt, hogy egy olyan szerződést próbálnak elé tenni, mint amit az Edmonton Oilers kínált Ryan Nugent-Hopkinsnak, aki nyolc évre, évi 5,125 millióért – jóval a piaci értéke alatt – írt alá azért, hogy továbbra is együtt játszhasson a világ legjobb játékosával, Connor McDaviddel és a szintén az elitbe tartozó Leon Draisaitl társaként egy olyan csapatban, amely tavaly a nyugati döntőig menetelt.
A legfrissebb hírek szerint a Canucks utolsó ajánlata évi hétmilliós szerződés volt, amit Horvat elutasított, hiszen miért is adná ennyivel a piaci értéke alá egy olyan csapatban, amely újoncéve óta képtelen rájátszásba jutni (leszámítva a speciális 2020-as szezont) úgy, hogy közben még ott van az együttes három legjobb játékosa között. Persze, létezik az úgynevezett hometown discount az NHL-ben is, ami azt jelenti, hogy az adott csapat által draftolt játékos adott esetben lejjebb adja a fizetési igényét, de ez csak olyan franchise-nál valós opció, amelynél belátható távolságra van a nagy siker kapuja. Nem lehet hibáztatni a 27 éves hokist, hogy ennél a Vancouvernél ezt a forgatókönyvet nem látja és inkább teszteli a piacot – ahol most évi 8,8 millió dolláros játékosként jegyzik.
Jól döntött-e a Canucks, hogy Millerre tette a voksát? Nem. Miller ugyan egy 99 pontos szezont követően használta ki a Canucksnál uralkodó pánikhangulatot, de elég egy kicsit is megkapargatni a felszínt ahhoz, hogy megtaláljuk az intő jeleket. Az egyik ilyen, hogy szépen mutat ez a pontmennyiség – ami esetében karriercsúcs is – de a tavalyi volt mindössze a második pont/meccs átlag fölötti alapszakasza. A szerzett pontjainak pedig közel harmada másodlagos gólpasszokból jött össze, vagyis nem ő volt a találat közvetlen előkészítője. Egészen pontosan 31 másodlagos gólpasszal zárta a szezont, ami a negyedik legtöbb volt az egész ligában. Ráadásul Miller sokkal jobban rá van utalva a társak jó játékára, mint Horvat.
JT Miller sokkal jobban rá van utalva a társak jó játékára, mint Horvat (Forrás: dailyhive.com)És habár papíron mindkét játékos center és a vancouveri vezérkar úgy gondolkodik, hogy a jövőre már 30 éves Miller lesz majd Horvat távozását követően a csapat első centere, az eddigi minta abszolút azt mutatja, hogy arra a szerepkörre Miller alkalmatlan. A szezont a Canucks úgy kezdte, hogy Miller, Horvat és Pettersson három különböző sorban játszott centert, ám a borzalmas szezonkezdet arra sarkallta Boudreau-t, hogy kivágja a kukába ezt az elképzelést és visszaálljon a szokásos rendszerre. Október 24-én a Carolina Hurricanes ellen idén először
A Canucks sokkal jobb csapat képét festette Millerrel a szélen, mint centerben. Idén, amikor Miller szélsőt játszott 11-7-1 a Canucks mérlege, míg centerként 1-6-2. Hogy mennyire másokra van utalva Miller produktivitás terén, azt az is jól mutatja, hogy amikor Horvat oldalán játszik, akkor a kapura lövések 52%-át, a minősített gólhelyzetek 53%-át viszi a Canucks. Míg amikor külön játszik, akkor mindössze a lövések 46%-a és a gólhelyzetek 44%-a a Vancouveré.
Centerként pedig azért sem fogja tudni átvenni Horvat szerepét, mert a csapatkapitány kétirányú játéka sokkal jobb, mint az övé, ráadásul a liga egyik leghatékonyabban bulizó játékosa is: 57,6%-os hatékonysága a legszűkebb elitbe sorolja őt. Illetve Horvat sokkal biztosabb játékos a pálya mindkét végén, így az ő kontrollált korongkihozatalai és bevitelei sokkal kevesebb rizikót jelentenek, mint Milleréi. Millernek ráadásul az sem áll jól, hogy centerként jóval mélyebben van az átlagos pozíciója a védőharmadban mint szélsőként, így a kontrollált korongkijuttatáshoz is nagyobb területet kell bejátszania.
Horvat távozása hatalmas űrt fog hagyni, amit sem a játékosért kapott ellenérték, sem pedig Miller nem fogja betölteni. Innentől kezdve pedig tényleg csak idő kérdése, hogy mikor robbantják teljesen szét ezt a magot Vancouverben.
Kiemelt kép: canucksarmy.com
Szerző
