A végén kell vezetni, és ezt már a magyar válogatott is tudja
Katartikus mérkőzésen, 30–28-ra győzte le a magyar férfi kézilabda-válogatott Izlandot, ezzel óriási lépést tett a végső cél, az olimpiai selejtezőtorna elérése felé. A 40. perc környékén már az volt a kérdés, hogy az északiak eldöntik-e végleg a mérkőzést, onnan viszont olyan utolsó szakaszt produkált a magyar válogatott, amit nagyon ritkán láthatunk kézilabdapályán.
null
Támadás
A magyar csapat az első félidőben azt játszotta, amit előzetesen várhattunk. Már persze, ha azt nem tekintjük meglepetésnek, hogy a nyitómeccsen kisebb sérülést szenvedő Ancsin Gábor ezúttal is a kezdőben kapott szerepet. Az első percekben leginkább Szita Zoltán számára alakított ki helyzeteket Chema Rodríguez együttese, a szegedi átlövő pedig élni is tudott a lehetőségekkel. Bánhidi Bence fantasztikus munkát végzett az izlandi védők között, ráadásul rajta kívül sok esetben a balszélső, Bóka Bendegúz is befutott a falba, ami így óhatatlanul zártabbá, laposabbá vált. A kezdeti szakasz jó átlövései pedig idővel a beállóink számára is nagyobb teret nyitottak, amivel a korábban említett Bánhidi, majd később Rosta Miklós is remekül élt.
Ha ismerjük azt a mondást, hogy a végén kell vezetni, rögtön eszünkbe juthat az is, hogy egy edző döntéseit a meccs után lehet megítélni, ez pedig most hatványozottan igaz.
Jobbátlövőben Ancsin és Ilic Zoran is rengeteget hibázott, a második félidőben viszont mindkettőjüknek voltak jó megoldásai. Az pedig, hogy az egyébként épp az eggyel korábbi akcióból gólt szerző Szita helyére érkezett Bodó Richárd az utolsó öt percben ellenállhatatlanul lőtt, valószínűleg nem csak az izlandiakat lepte meg.
Az északi csapatnak a felállt fal elleni támadással az első másodpercektől fogva gondjai voltak. Amikor nem vált passzívvá a magyar védekezés és érkeztek kilépések, hibára lehetett késztetni az izlandiak belső hármasát. A szélsőjáték viszont végig stabil volt Gudmundur Gudmundsson csapatánál – ez alól kivételt képez az utolsó néhány perc, ami viszont megpecsételte a sorsukat.
Védekezés
Három szempontot emelnék ki. A mieink oldalán óriási előrelépést jelentett, hogy a védekezés épp akkor tudott letisztulni, amikor a leginkább szükség volt rá. Sipos Adrián két kiállítással tért vissza a pályára. És bár az izlandiak próbáltak rajta cselezni, a magyar védő nem szedte össze a harmadik két percét. És ott van Mikler Roland, aki a mérkőzés nagy részében gyengén védett, az utolsó tíz percben azonban olyan mennyiségű és minőségű helyzetet hárított, ami egyértelműen döntő tényezőnek bizonyult. Valódi klasszisként állt a csapat élére, úgy, ahogy utoljára talán a 2017-es világbajnokság emlékezetes nyolcaddöntőjében tette.
Az izlandiak vesztét végül egy védekezésbeli hiba okozta. Bár egyértelmű volt, hogy jó formában vannak a magyar átlövők, Gudmundssonék meg sem próbáltak egy magasabban fellépő fallal zavart okozni és komfortzónán kívüli befejezésekre kényszeríteni a mieinket.
A meccs embere
Mikler Roland, nem is kérdés. A mezőnyben is voltak jó teljesítmények (Szita, Bánhidi, Pedro, a végén Bodó), de a 38 éves kapus épp a jól ismert money time-ban hozta az extrát.
Mire kell figyelni a továbbiakban?
Arra, hogy a csapat ne kezdjen el rögtön távlatokban gondolkodni. Ezzel a győzelemmel elérhető közelségbe került a korábban inkább optimista célnak tűnő negyeddöntő és az olimpiai selejtezős hely. Ennek eléréshez azonban a kötelezőnek tűnő mérkőzéseket is be kell húzni, így kulcsfontosságú, hogy a gárda a következő találkozóra koncentráljon, ahol Portugália a reményei életben tartásáért küzd majd.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás